Lassan elhagyjuk ezt a különleges kis várost, Chiang Mait, ahol tombol a spiritualitás, valójában Thaiföldön mindenhol, és nemcsak a kolostorokban, az utcán is beleívódik a hétköznapiságba, a thai emberek mindennapjaiba, ami számunkra, nyugati embereknek még egyelőre újdonság…

Amikor üldögélek, meditálok az itteni kolostorokban egyedül, vagy éppen a szerzetesek mögött, mindig elfog egy hihetetlenül mély, benső nyugalom, megérkezem a saját csendembe, nyugalmamba.  Jobban mondva, ilyenkor visszaérkezem önMAGamba, és ettől elkezdek néha mosolyogni…  

Közelebb kerülök nemcsak a lelkemhez, hanem a lényegi dolgokhoz is. Lelassult a tempó, szelektálódnak a gondolatok, egyre több minden otthoni, frusztráló dolgot képes lerakni az ember, arra is rájövök, mennyi értelmetlen, felesleges ügyekkel foglalkoztam eddig.
Mintha szép lassan leporolódna az emberről a lényegtelenség, és egyszercsak ott áll a maga lámpása fényességében, a meztelen valóságban.

Tény, az itteni környezet, a thai kultúra, az emberek, az igencsak másfajta életszemlélet sokban hozzásegítenek ehhez. Otthonról nézve azt szoktuk mondani, jahátpersze, így könnyű, ez nekem is menne…
Inkább úgy mondanám, könnyebb.

Megkönnyeztem már többször Thaiföld jelenben lévő pillanatait, a tanításokat, embereket, helyeket, szinte minden nap történik valami, amiért a hála érzése egyre gyakrabban tör elő belőlem. Köszönöm a fentieknek, otthoniaknak, ittenieknek, az Univerzumnak, bárkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy ez az utazás összeálljon. :)
Hála… mennyi mindenért tudna hálás lenni az ember, már magáért azért, hogy létezik, a legtöbbször mindent természetesnek veszünk. Most vagyok másodszorra Ázsiában, de ugyanez az érzés tör elő mindig, talán mások is így vannak ezzel, akik jártak már itt.
Néha leállunk egy rövid pillanatra, köszönetet mondunk, aztán rohanunk is tovább ugyanazzal a lendülettel, mélyen szántó hatások nélkül.

Már most biztosan tudom, hiányozni fog ez a környezet, ez a nyugalom, harmónia, ez a benső mosoly…  hisz lelke legmélyén talán mindenki ezt keresi, erre a megingathatatlan békére vágyik, csak éppen másféle utakon próbáljuk megközelíteni. Én a jóga útját járom, és ez az út most kiegészül itteni tanításaim által.

De amikor majd hazamegyek, ez egy varázsszóra el fog tűnni…? Ajjajjjj… néha elkezdek ezen aggódni, amivel persze azonnal megtöröm a varázst, és kibillenek a középpontomból.
Naés akkor mi lesz otthon, hogy őrzöm meg mindazt, amit most hónapok alatt megtapasztalok, magamévá teszek, amiben most mélyen benne élek?

De nem, nincs helye az önsajnálatnak! Többször figyelmeztetem magam ilyenkor.
Egyre intenzívebben jön az a felismerés, amit már tudtam eddig is, csak valamiért elvonódott a figyelmem az utóbbi időben… hogy mindez bennem, bennünk van, volt és lesz, hisz bármikor létrehozható, előhívható újra.  Bármikor!
Ahogy Tummarat mesterem is mondta, negatív hangulati állapotunkban, intenzíven idézzünk fel egy pozitívat, és lassan a szenvedés, rossz kedv, vagy bármi, amire nincs szükségünk, szerteoszlik.

Az ember csak magába szívja azt a megtapasztalást, amikor mosolyog a lélek.

Belesütök minden egyes pillanatot, a szívembe, lelkembe, mindazt, ami Ázsiában meg bír történni velem ebben a pár hónapban. Valószínűleg otthon majd többször kell felidéznem és előhívnom mindezt, amikor éppen szükségem lesz rá, amikor kezdek majd távolodni.
Ezért, mivel ezt a thai mosolyt szeretném innét magammal vinni, elkezdett összeállni egy kép, mint a puzzle darabok, hogy miket tudok majd tenni ennek érdekében, hogyan tudom beilleszteni a kelet "bölcsességét" az otthoni hétköznapokba, és ezt majd szeretném Nektek is megmutatni...

Az, hogy most így alakult az életem, hogy ide utaztam Thaiföldre, a sokféle szinten lévő megtapasztalásokkal, segít emlékezni, újra kapcsolódni a saját forrásomhoz.
Néha fizikailag is ki kell zökkenni, hogy aztán visszazökkenjünk, megérkezzünk önmagunkba, és elkezdhessünk újra, szívből mosolyogni... 

Om Shanti!
Jó utazást és megérkezést,
mosolygós napokat mindannyiunknak… :) ♥

Viki
Chiang Mai – Thaiföld, 2016.