2016. jún 22.

Majomkodás :)

írta: UtazOhm
Majomkodás :)

Thaiföldön is szemtelenek voltak a longtale majmok, de ott „csak” elveszik és elszaladnak a zsákmányukkal, ezért vigyázni kell az értékeinkre.

Itt Indiában a makákók nagyobb méretűek, és amit kinéznek maguknak, azt néha kb. az ember kezével együtt veszik el, nagyon éles, hegyes karmaik vannak, egy fának a kérgeit simán lekapják, komoly sérüléseket tudnak okozni. Szóval Tas figyelmeztetett, csak óvatosan.

Szinte minden nap megjelennek a teraszunkon, van, hogy az egész család, van, hogy csak az apa, vagy csak az anya. Egy-kétszer etettük őket kézből ablakon keresztül, majd az ajtóban állva, ha menekülni kellene előlük, szerintem ez volt az a pont, ahol berögzült nekik, ide jönni kell, mert kaja van! Amúgy szépen veszik el a kekszet, de jobb óvatosnak lenni, a picik nagyon félénkek.

dsc_0251.jpgEgyik nap pakolgattam a szobában, háttal a nyitott ajtónak, Tas meg a fürdőben, és mire megfordultam, csak annyit láttam, hogy tőlem egy méterre egy nagytermetű majom áll az asztal mellett, nyúl az egyik csomag nasiért, és lazán kisétál vele. Nagyon csendben közlekedett. Mivel annyira nem hétköznapi eset, először el se akartam hinni, amit látok, meg se mukkantam, lehet jobb is, aztán mikor eltűnt a szobából, kiáltottam, Taaaaaas, bakker itt volt egy majom!!! Ő meg utána rohant nagy harciasan, hogy visszaszerezze a kedvenc magvait, ami eleve lehetetlen ötlet volt, mert elvitte a makákó olyan távolságba, a korláton kívül, ahol jóízűen ropogtatott önelégülve, hogy esélytelen volt utána menni.

Ezután egyik éjjel azt álmodtam, hogy megtámadott egy majom, T megvédett, viaskodott vele, megkarmolta az állat. Reggel, már ébren, ülök az ágyon, szemben az ajtóval, T oldalt az ablak mellett (kis szoba, nincsenek nagy távolságok), és újra megjelenik egy majom, lehet ugyanaz, mint a múltkori, szembenéztünk, pont be akart sétálni, már kukkolt befelé, mit vihet magával. Meglepődtem, finoman szóltam Tasnak megint, merthát mégiscsak ő a férfi a háznál, nem hangosan, mert attól féltem nekem ugrik az ágyban, T az ok ha ugrik, a majom az nem, szóval ő meg egyből felpattant a székből, hirtelen egy fürt banánt kapott a kezébe fegyvernek, és akkorát ordított önkontrollálatlanul, szerintem az egész ház felébredt, és fura ősemberszerű testtartás vett fel, szaladt a majom után,hogy elijessze, utána ezen röhögtem jó ideig :D

Azóta itt sétálgat az emberszabású a folyóson, magáénak érzi a terepet, saját majmunk van, elneveztem Kázmérnak :), de már nem nagyon merjük nyitva hagyni az ajtót. Nekik az egész város egy nagy játszótér, ki is élvezik rendesen...

dsc_0517.jpg

Viki, Dharamszala, 2016. április

Szólj hozzá