Outdoor hétvége 2.
Ausztria Grand Canyonja
Outdoor hétvégénk második napján újra beültünk a kocsiba, és Pozsonyból Ausztria legszebb szurdokvölgye felé vettük az irányt az Ötscher-Tormäuer Nemzeti Parkba, mely Alsó-Ausztria tartományban, Mariazell közelében, Wienerbruck település mellett található.
Első napunkról itt írtam: http://utazohm.blog.hu/2017/07/24/outdoor_hetvege_1_bicajtura
Sokszor túrázunk Ausztriában, de én még nem jártam ebben a szurdokban, melyet Ausztria Grand kanyonjaként is szoktak emlegetni, Marcsi vetette fel, hogy menjünk el, mert nagyon szép. Nem kellett sokat győzködnie.
Már odafelé is csodáltuk a tájat, rendezettek, tiszták az osztrákok.
Mindenkinek csak ajánlanám, sőt, receptre írnám fel, hogy mozduljanak ki bárhova a természetbe, mert azt az élményt, amit az adhat, senki sem fogja megbánni, ha ráveszi magát, hogy felálljon a fotelból a tv elől vagy ne a telefonját nyomkodja és megengedi, hogy elkezdjen nyílni a való világ.
Vidéken, a Bakony közelségében nőttem fel, így a természet erősen befolyásolta a személyiségemet, az Élethez való viszonyomat és tiszteletemet az emberek és az élőlények iránt. Már kicsi korunktól vittek bennünket szüleink kirándulni, hozzászoktam a természethez, ezért nem csodálkozom, hogy amennyi időt csak tudok, a szabadban töltök bármilyen formában.
A Természettel találkozni, amikor eltávolodunk a civilizációtól, minőségi ingerek érnek bennünket: beszippantjuk a friss, oxigéndús levegőt, érezzük a bőrünkön a szellőt, a napsugarat, halljuk a természet hangjait, érezzük az illatokat… rengeteg olyan előnnyel jár, amiről lehetséges, hogy sokan nincsenek is tisztában. Már számos tudományos kutatások is igazolták, hogy a természetben levés nagyon jótékonyan hat ránk, és hogy az ettől való elidegenedésünkért különféle negatív élettani hatásokkal is szembenézhetünk.
"Amikor a természet arcába tekintünk, a pillanatok jelentéktelensége eltűnik, a gondolatok szabadabban szárnyalnak, és a különböző mozdulatok bősége révén előtörő ingerlékenységet lecsillapítja a környezet határtalansága és nyugalma"
- Ernst Jünger
Leparkoltunk, előre gyűjtöttük az erőt, energiát, ezért megint kajálással indítottunk. :)
Hűvös, borús kezdet, aztán eldöntöttük, ahogy szombaton is a bicajtúrán, hogy márpedig jó időnk lesz. Így is volt, a nap lassan ránk mosolygott.
Itt kezdődik a kanyontúra, ez az Erlaufstausee tó, mely egy völgy lezárásával jött létre.
Már mentünk kb fél órát, mire Marcsi fotózni szeretett volna és észrevette, hogy nincs meg a telefonja. Gondoltam és láttam is magam előtt, hogy kiesett valahol a kocsiban, de hogy megnyugodjon, visszafordultunk, megvolt a teló, majd újra startoltunk. :)
Vadregényes utakon meneteltünk, ahol olyan zöld a fenyves, az erdő, hogy már harsogott, nem lehet nem élvezni. Hihetetlenül friss, tiszta levegő, csobogó patakok magas hegyekkel körbeölelve, határtalan csend a természet hangjaival… magamba szívtam mindezt.
Útközben vízesések tucatját csodáltuk meg:
Hidakon, fapallókon kell néha átkelni, van, hogy csak egy ember fér el az úton és félre kell állni.
A toalettet is meg kell oldani valahogy, de nem mindig akad megfelelő hely erre. Volt, hogy egy meredek hegyoldalba kezdtem el felmászni, de eléggé fel kellett tornáznom magam, kb mint egy zerge, úgy mozogtam, hogy eltűnjek szem elől és ne villantsak a túrázók nagy örömére. Hát kicsit azért szurkált az aljnövényzet,és miután végeztem, lefelé meg már csúsztam a fenekemen és egyszercsak landoltam az úton… :)
A kihagyhatatlan fotózkodások :)
Láttunk a vízeséseken lefelé leereszkedő csapatot is, izgi lehet:
Ment a szokásos ökörködés, kérdeztem valamit Marcsitól, nem emlékszem pontosan mi volt a téma, de kb hogy élveznéd „xy” helyzetet, tetszene? Mondja igen, én elélvezném… OK, hajrá, én nem bánom, érezd jól magad Marcsi :D és van egy kedves pajtásom is, aki Afrikában nevelkedett, szóval nem minden magyar szót tudnak mindig jól használni, de nem rossz értelemben. Nekem ez nagyon tetszik, jókat mosolygok ilyenkor. Tibitől pl egyik kedvencem a titokzatos szó helyett: titkozatos, hahahhh :)
Persze szelfiznünk már kötelező, mert annyira bénák vagyunk, sokszor már direkt grimaszoltunk. Itt éppen a kínai arcomat hoztam, lehet túl sokat voltam Pekingben?? Na mikor ezt megláttuk, annyira röhögtünk, hogy már hang se jött ki belőlünk és fogtuk a hasunkat összegörnyedve :))
Bambulásaink:
Marcsello kiterült egy pallón, eljátszotta a hattyúk halálát, hogy mennyire elfáradt, úgy nézett ki, ment egy erdei útonálló:
Van, hogy sziklakapukon kell átkelni:
A túra végén a menedékháztól kb. 20 perces séta után (1 km) érkeztünk meg a Mirafall nevű vízeséshez, a víz kb. 80 méter magasból zúdul alá, és ha felmászunk, egy átlátszóan tiszta kis meder vár ránk, csak kár hogy hűvös volt, pedig azonnal bikinire vetkőztem volna és csobbantam volna egy nagyot…
Lehet választani, és vasúttal visszamenni a kiinduló ponthoz, a legtöbben így tesznek, de mi gyalogoltunk ugyanazon az útvonalon, kb 6 órát összesen. Szinte már senkivel sem találkoztunk a visszafelé úton, mintha csak mi lettünk volna itt, többször megálltunk csendben, és csak hallgattuk az erdőt, csodáltuk a látványt…
Hangulatok:
Pozsonyba hazafelé megintcsak jólesően elpilledtünk a kocsiban. Már eléggé kezdtem érezni a combjaimat, két egymás utáni napon folyamatosan igénybe vettem. Este aztán nyújtottam és bekentem izomlazítóval, nem is lett semmi gond reggelre.
Csodás napjaim voltak, felszabadultság, vidámság, életszeretet áradt belőlem.
Már Budapesten, amikor találkoztam Dávid barátommal, és csak vigyorogtam ok nélkül, nevetve megkérdezte:
-Viki te szívtál valamit?
-Igen, friss levegőt… válaszoltam kacagva… ;)
Szeretettel: Viki
- Ausztria-Pozsony
FOTÓ: UtazOhm
