Azt már megéltem milyen, amikor Thaiföldön vagyok és rácsodálkozom az idegen kultúrára, a helyre, az emberekre... és most már azt is tudom, milyen ez fordítva, az ő szemükkel nézve, amikor egy thai utazik először a mi hazánkba...

Mindez hogy?

Bátyámmal sajnos elég ritkán tudunk talákozni, mert Kínában él. Pár napot nemrég sikerült otthon, vidéken töltenünk Édesapánknál, ott is aludtunk a lakótepeli lakásban, ahol felnőttünk. Elég furi volt, mert eddig mindig kivettünk egy kis apartmant, amikor így egyszerre látogattunk haza, kényelmi szempontok miatt. Most kitalálta tesóm, hogy legyünk együtt hárman ezen az 1-2 rövidke napon, hisz ki tudja, meddig van erre lehetőség. Osztoztunk a szobákon, izgi volt, mintha újra gyerekek lennénk, csak Édesanyánk hiányzott... ♥ nehéz ezt megszokni, nem is lehet igazából... Fater reggelivel várt bennünket, mire felébredtünk, a szokásos tea, szendvics már a konyha asztalon figyelt, ami így felnőtt fejjel még jobban tud esni, és még inkább tudjuk értékelni, mint anno. Üzenem, akiknek még élnek a szüleik, értékeljenek minden egyes pillanatot, amit közösen tölthetnek!
Lementünk vasárnap Balatonfüredre bratyóval, útközben megálltunk a szépséges Bakonyban is:

Füreden beültünk régi kedvenc éttermünkbe, ahol sokat ettünk a családdal, a Borcsa csárdába, kicsit azért megváltozott azóta, de a név a régi. Noszatalgiáztunk, sok időt töltöttünk a balcsin is kiskorunkban, imádtam.

Aztán átmentünk Bécsbe, ahol magyar barátunkkal, Karkával találkoztunk (akivel utoljára Pekingben láttuk egymást, haha :D ), és bátyám thai kollégáival, majd másnap együtt jöttünk négyen Budapestre. Gyulának sajnos vissza kellett utaznia Pekingbe, így minden előzetes egyeztetés nélkül, gyakorlatilag rámbízta a házaspárt, hogy kicsit foglalkozzak velük, amíg itt lesznek. Persze örömmel tettem ezt, főleg mert nagyon szeretem a thaiokat, és ráadásul mint kiderült,  a kedvenc városomból valók, Chiang Mai-ból, ahol eltöltöttem egy hónapot utazgatásaim közben.

Mivel nem tudtam felkészülni a kalauzolásra kellőképpen, improvizáltam. Párszor telefonos segítséget kértem és mozgósítottam barátokat, ismerősöket, hova vigyem a külföldieket, hiszen én sem vagyok budapesti, 1.5 éve költöztem ide. Szóval annyira nem vagyok kompetens abban, hogy pl. hol lehet jó steaket enni, vagy hol tudok minőségi pálinkát kóstoltatni velük... Ezúton is köszi srácok a tuti tippeket, beváltak! ;)

Még sosem ültem budapesti sight seeing buszon, ami a turistákat fuvarozza mindenfelé, eddig mindig csak a járdáról nézegettem őket. Most végigültem velük, kétnapos jegyünk volt, én is meghallgattam az idegenvezetést. Tetszett, mert amúgy sem tudok túl sokat a városról, kaptam pár érdekes infót. Azóta már mosolygok, amikor meglátom ezeket a buszokat, mert kívülről tudom az útvonalukat.
Talán a jetlagtől, de a férj szinte mindig beszundizott kicsit, amikor buszra szálltunk... :)

Sajnos első nap szakadt az eső, szart se láttunk (bocsi), csak egy nagy foltot, az ablak folyamatosan bepárásodott, lelkesen próbáltam ablaktörlő üzemmódba helyezni magam, nem nagy sikerrel... Néhány állomásnál azért kiszálltunk, hogy 1-2 főbb nevezetességet láthassanak, és természetesen lőhessenek pár képet. Fotóztak kb. mindent, a hölgy szerényebben, én ugyanezt csináltam Thaiföldön, vagy bárhol idegen helyen, türelmesen hagytam nekik időt. :)

Fotózták a hángérian gulást:

... a havat, mert most láttak ilyet életükben először, látványosan örültek neki, fogdozták, olyanok voltak, mint a gyermekek:

... a Mátyás-templomot:

... a Hősök terét:

... a pálinkát, hisz ez nem maradhat ki, ha egy külföldi nálunk jár. Beültünk a Gozsdu udvarba. A hölgy olyat grimaszolt, miután belekortyolt a páleszba, hogy nagyot nevettünk, de igazából erre a jelenetre számítottam. :) Kérdezgették hány fokos. Közel volt a hotelhez a hely, hogy ne legyen baj, míg visszaérnek. Tesóm mondta is telefonban, aztán csak óvatosan a pálinkával, nehogy a Dunának menjenek, annyira megárt majd nekik... :)) Cukik voltak, mert miattam aggódtak, hogy megyek majd haza. Mondtam vidéki lány vagyok, ahol (még az exem szokta mondani) mi már az anyatejből is ezt szívtuk, minden ok lesz.

Beültünk a New York Cafeba is, állítólag 2011-ben a Világ legszebb kávézója címet kapta, melyet a mai napig képvisel, itt én is velük együtt, most voltam először. Csodaszép hely, élő muzsikával, hegedűszóval, zongorával, cimbalommal színesítik a hangulatot.

Néhány érdekesség:

-Először nem hitték el, hogy lehet a csapból inni, mert Ázsiában, ahogy én is tapasztaltam eddig, sok helyen csak palackozott vizet isznak a fertőzés miatt, nekem meg  ahhoz kellett hozzá szoknom.

-Vacogtak szegények itt a télben, ők fáznak már 25 fokban is, nem ehhez az éghajlathoz vannak szokva. A férfi a kabátjára még pulcsit is húzott, szerintem mindent felvett, ami a bőröndjében volt. Már Thaiföldön is feltűnt, hogy amikor kicsit lehűlt a levegő, egyből felöltöztek, prüszköltek, mi meg végre fellélegeztünk a nagy hőség után, és nem értették, minek örülünk ennyire...

-Nem igazán tudtak mit kezdeni a késsel, hiszen náluk nem használnak, nekem ott meg az volt a furcsa, hogy csak kanalat vagy villát adtak általában.

-Kérdezték én hol lakom? Mondom Budán. Hogy miiii, buddha? Mondom majdnem. Na és ott akkor jött az útbaigazítás, hogy tudjátok, van a Pest és van Buda... :D

-Nem tudnak kiejteni mássalhangzókat, pl. a „Gy” betűt, tesóm nevét úgy mondják, hogy Gula, Gyula helyett.

-Tolták az erős Pistát minden egyes étkezésnél, még pluszban kellett is kérni erős paprikát, már előre jeleztem a pincéreknek, hozzanak amit csak tudnak, mert nekik semmi nem lesz elég.

-Nem bírják a mi nagy adag kajáinkat, 3 fogást, felét meg sem ették az ételeknek, amiket szervíroztak. Vagy felét megették? :) Amúgy kint én is hozzászoktam a többszöri kis adagokhoz, nagyon egészségesnek tartom.

Egyik este steaket akartak, hát azt is megoldottam baráti navigációval, telefonos segítséggel, végül egy színvonalas helyen, a La Pampa Steakhousban kötöttünk ki.

A Citadellánál a férj rányitott egy hölgyre a nyilvános illemhelyen, elfelejtették bezárni, azzal a lendülettel vissza is csukta, rámnézett meglepetten, aztán elkezdett kuncogni, mint egy gyerek, aki valami csínyt követett el. Persze mi is vele nevettünk a feleségével. Mondja, ez olyan, mint Kínában, mert ott sokszor még ajtó sincs az illemhelyeken. Hallok bőven sztorikat tesómtól, meg a kint élő barátnőmtől is... Jó értelemben huncutok a thaiok, a kor náluk nem számít. A házaspár is amúgy 60 plusszos, hozzáteszem szemtelenül fiatalosak hozzánk képest, mindig mosolyognak, vidámkodnak, nagyon bírom őket. Annak ellenére, hogy pár éve a huszonéves fiúk elhúnyt autóbalesetben.
A thai szerzetestől, főapáttól kezdve mindenki ilyen, szinte kivétel nélkül. Aki járt már kint, az tudja miről beszélek, a híres thai smile-ról.

Fogaskerekeztünk, hidat néztünk, ott is ment a poénkodás:

A várban beültünk melegedni egy jó kávéra, stílusosan mangós sütit is kóstoltunk. Miután végeztünk és öltözködtünk, egy pasi mellettem mutogat thai barátomra. Először nem értettem mi baja van, néztünk, mint hal a szatyorban, aztán annyit mondogatott csak, hogy Argentína! Értetelenül pislogtam rá, és mondom ők thaiok, nem argentínok, de hogy keverheti így össze, nem látja hogy nem úgy néznek ki?? De csak hajtogatta tovább mosolyogva, hogy Ardzsentína, Ardzsentííííína... Aztán kiderült nagy nehezen, hogy argentínás focimezt viselt, ezt próbálta kinyögni az argentín pasi. Mindenki, még a pincérek is jót szórakoztak ezen. Majd rákontrázott, nevetve mutatta, hogy az alatt van még egy focimez, gondolom a biztonság kedvéért, hát ez kész... :)

Utolsó este muszáj volt kipróbálni velük egy itteni thai éttermet, a Király utcai Parázsba vittem őket. Ajánlom Nektek, ha szeretitek a thai food-ot, mert jártam már pár helyen, de ez tényleg tutti, olyanok az ételek, mint kint, van összehasonlítási alapom.

Nagyon ízlett a házaspárnak is, elégedettek voltunk, az én Gaeng Kiaw Wan-Thai green curry-m erőssége már emlékeztetett a kinti ízekre, kicsit azért kezdtek már kigúvadni a szemeim és szuszogtam, de még nem izzadtam. :) A szakáccsal jókat diskuráltak, akiről kiderült Bangkokból jött ide, öröm volt nézni őket, ahogy thaiok összetalálkoznak Budapesten.
A kedvenc thai ételeimről itt írtam:

http://utazohm.blog.hu/2016/03/10/thai_gasztro_kedvencek

Végezetül, sabai sabai, ahogy feléjük mondják, sokszor használtuk ezt a kifejezést a pár nap alatt a házaspárral is, miközben összemosolyogtunk, ölelkeztünk. Vagyis minden nagyszerű, jobb nem is lehetne... Annyira megkedveltük egymást, a hölgy úgy nevezett, my Sis (sister), és természetesen meg vagyok hívva hozzájuk Chiang Maiba. Biztosan fogok még arrafelé tévedni, ahogy ismerem magam, aztán majd vissza vendégkalauzolnak... :) Csodás napok voltak!

ลาก่อน Lá korn: Viki

https://www.utazohm.blog.hu

https://www.facebook.com/utazohm.blog

https://www.youtube.com/channel/UCQVxXcfO7Ayjhn8CUU8hrjw