UtazOhm

2017\09\16

El-Csendes-Ültünk… -Egy napfényes délután István Sky otthonában

Napokig vártam, és többször ültem a laptopom előtt, amíg összeállt bennem a kép, hogy mit is írjak, amióta István Sky asramjában, spirituális elvonulóhelyen jártunk Szenbékkállán, a Napfényszentélyben… Csak hallgattam a zenéjét, egyiket a másik után, behunytam a szemem, és elöntöttek az érzések, emlékek, melyeket még nem tudtam mondatok formájában megjeleníteni, idő kellett hozzá. Végül, miután lecsengtek bennem ezek a folyamatok, írtam és írtam…

img_20170910_134345_copy.jpg

Az asramban készült ez a videoklip, ahol jártunk. Miközben olvasod a blog-ohm, hallgasd a zenét, érezd meg, amit szeretnék átadni:

https://www.youtube.com/watch?v=B5WbSrorUyI

Előzmények

Sikerült végre több napot Pápán töltenem, jó hazamenni, már rég voltam otthon, ilyenkor mindig rájövök, hogy hiányzik a vidék, a természet, az emberek… Teljesen be voltam táblázva, nagyon sok baráttal találkoztam, és persze Édesapámmal, fontos pillanatok ezek, főleg mióta Édesanyám elment egy éve...
A „szent” vasárnapot meghagytam kirándulós napnak. Megkérdeztem több barátomat, ki ér rá, valahogy aztán csak Attila jelezte, hogy ok, miután visszatért éppen az El Caminoról, egy hónapos vándorlásáról, a csajoknak meg dolga volt. Utolsó pillanatban ráírtam Tibire is, igent mondott, aki pár hónappal ezelőtt szintén velünk kirándult Zalaszántón.  Így két pasival, pápai barátaimmal indultam neki.

Attilával programokon agyaltunk, és egyszercsak jött egy bevillanás, Szentbékkálla. Már jártam ott, szeretem a Káli medencét, és ha már ott vagyunk, gondoltam látogassuk meg Jeszenszky Istvánt, ha egyáltalán megoldható, aki zenével gyógyít. Főleg spirituális körökben méltán, világszerte is elismert gyógyító, zenész, sámán...

Kaptam ugyan térképet, leírást, hogy kell odajutni, mert István elvonultan él fent a szőlőhegyen, Szentbékkállán, nem házszámra mentünk, így kicsit el is bizonytalanodtam, vajon odatalálunk-e.
Aztán felvettük Tibit, és miután beült hátra a kocsiba, szerényen említette, hogy éppen szerdán volt ott az asramban egy teliholdas összejövetelen, doboláson, zenélésen, jaés amúgy István barátja régóta…  Attilával ugyanazzal a lendülettel hátranéztünk rá nagy szemekkel, hogy mivaaaaaaaan??? Ezek után Tibi volt a GPS, és elkezdődtek a szokásos, nagy beszélgetések útközben. „Az idő az egy furcsa dolog…” Na, sínen vagyunk! :D

Tibi javasolta, útközben ugorjunk be a Káptalantóti bio piacra, és vigyünk Istvánnak pár dolgot, pl a kedvenc teljes kiőrlésű kenyerét, fincsi sütiket, Attila bevásárolt magának gyümölcsöket is. Nagyon jó kis piac, mindenféle egészséges portékával, kézműves csodákkal.

Aztán a hegyen leraktuk a kocsit, ahova Tibi vezetett bennünket, és ott fincsi fügét, szőlőt is szedtünk engedéllyel, közben csodáltuk a tájat, a messzeségben a Balaton vize csillámlott fel.

img_20170910_110547.jpg

img_20170910_162529.jpg

Béke honolt mindenütt. Szívtam mélyen magamba mindezt, hogy tudjak raktározni is addigra, mire visszamegyek a fővárosba, ahol pont egy éve élek.

Majd elsétáltunk István Sky birtokához, 11-re mentünk.

Jeszenszky István, István Sky Kék Ég

István „egy ember, aki zenével gyógyít”, így szerepel leginkább a köztudatban.

Tanult Tibeti mesterektől, élt Mexikóban is hét évet. Indiában tizenöt évet töltött, ahol mesterétől, Saran Ranitól a sarod hangszer művészetét sajátította el, és tanult klasszikus indiai zenét is kint Delhiben, megismerkedett a keleti életformával és életfilozófiával. Hangszerei még a citera, tampura, a kínai vízi varázstál, dobok, gitár, mindezekkel, és különleges hangjával gyógyít, varázsol. Egyértelműen sámán. Koncertezik itthon, világszerte, Mexikóban, Indonéziában, Szingapúrban, Iránban… külföldről is járnak hozzá tanulni, közös zenélésekre, elvonulásokra.

Mindamellett, hogy István ennyit tanult, élt külföldön, keleten, magyar a szívében. Zenéjében, életvitelében ötvözi a keletet a nyugattal. Számomra ez rendkívül szimpatikus, mert ez a szemlélet áll hozzám is közel, a jógaoktatásban is erre törekszem. Minden ugyanazt közvetíti, csak az eszközök, csatornák mások, vagyis más néven nevezzük őket.

„Az élet titka nem más, mint hogy amit Istentől ajándékba kapok, azt azonnal felajánlom, örömmel osztom szét. Szolgálattal, együttérzéssel és alázattal lélekjelenlétben lenni, a pillanatban megmártózni. Semmi más nem kell a harmóniához, csak csönd és odaadás. A világban hatalmas erő és energia van, csak ritkán tudunk élni ezzel, mert másra figyelünk. Holott már a népmesékben is leíródott, hogy az embernek nincs más feladata, mint a szeretet és a gyógyítás”. István Sky

Infok Istvánról:

http://istvansky.com/

http://miracles.hu/bemutatkozas/

https://www.youtube.com/channel/UColJKcjFMJPzAS9R9rcZWkA   

Napfényszentély-Surya Sangita Ashram

Már ahogy odaérsz a kapuhoz, megállsz egy pár pillanatra, és érzed a csendet, a letisztult energiákat. Mesehely, egy kis sziget a káosz világából megérkezve, ahol békére lelsz a szívedben, bensődben.

Ahogy bementünk a házhoz, levetettük a cipőnket kint, előjött István, meleg öleléssel üdvözölt bennünket, és egyáltalán nem csodálkozott, hogy Tibi újra ott van, azt hittem szólt neki előre, de nem. Végigmutatta az otthonát, én megszokásból átléptem a küszöbön, mert Ázsiában is mindig így teszem, ők úgy tartják, hogy így szerencsénk lesz és kint tartjuk a rossz energiákat. István közben hátraszólt, hogy „a küszöböt lépjétek át…”

img_20170910_141057_copy_1.jpg

Egy idő után a cicák is előmerészkedtek és bátran vonultak, ejtőztek köztünk. Régen libák is legelgettek, akik állítólag úgy védték a területet, mint egy házőrző kutya! Mivel sokat utazik István, nem tudta mindig kire bízni őket, ezért el lettek ajándékozva. De van egy vaddisznó az erdőben, aki rendszeresen megjelenik a kicsinyeivel a ház környékén.

 

Gyógyító hangok, meditáció, ima, mantra

Bevallom, először rettentően zavarban voltam, miután felmentünk az emeletre, nem is értettem magam. Három pasival körbevéve, hirtelen azt éreztem, nekem most itt egy személyben kellene a Nőket képviselnem, beadnom a yin energiáimat… István felől is olyan energia, aura áradt, hogy hirtelen nem tudtam vele mit kezdeni, nyugtalanul ültem előtte, a két fiú meg jobbról, balról körbeölelt a jelenlétével. A Yin és Yang találkozása volt ez, tudtam, hogy ez sem véletlen, meg kellett tapasztalnom ebben a formában is.

img_20170910_122806_1.jpg

Aztán szép lassan elcsendesedtem, lenyugodtam, rendeződtem, ahogy elkezdődött az ének, mantrázás, meditáció. Az egós megfelelni akarásom megszűnt a zenében, elillantak az elmémben gyártott félelmeim, elvárásaim. Bár amúgy nagyon nem voltak, mert legtöbbször nyitottan érkezem és fogadom az új eseményeket.

Miközben énekelt, különleges torokhangokat is kiadva az ősi sámánokra és a tibetiek mantrázására emlékeztetve, azt éreztem megnyílnak a csatornáim, levetkőzöm mindazt, amire már nincs szükségem és csak meggátol, hogy a jelen pillanatban legyek és megéljem a csodát, megéljem a mindenséget, önmagam. Tisztultam, gyógyultam, feloldódtam ebben a térben, a hangokban.

img_20170910_122724.jpg

Egyszercsak megérkeztem önMAGamba.

Om Tare Green Tara Mantra From Heart, ezt is mantráztuk:

https://www.youtube.com/watch?v=SL672HARPQA

Sokszor libabőrös lettem, nálam ez egy fontos jelzés, mióta elment Édesanyám… ilyenkor történik valami. Akkor már biztos voltam benne, hogy nem véletlenül kerültünk oda… Volt párszor, hogy a könnyeimmel küzdöttem, és csak engedtem, jöjjön, aminek ki kell jönnie. Az elmúlt egy évben, egy nagyon nehéz életszakaszom után, kőkemény belső munkával, folyamatosan gyógyulok, változom, ébredek, nyílok.

https://www.youtube.com/watch?v=N5kXufD2iEY

Ránéztem a sámándobra, hogy uhh, dejóóóó. István azonnal a kezébe vette, és mivel áradoztam, hogy mennyire vonzódok a sámánokhoz, indiánokhoz, sokan a Pocahontas nevet húzzák rám, és szeretnék megtanulni dobolni, azonnal elkezdett tanítani… először a szívverésünkre kell ütemesen gyakorolni, utána jön a többi.  Ez mennyire szép… teljes révületbe tudok esni ezektől a hangoktól, hangszerektől, mélyen szántanak a lelkembe, ősi energiák mozdulnak meg bennem, élednek újjá.

img_20170910_123603.jpgMi is bekapcsolódtunk az éneklésbe, először csak szerényen, bátortalanul, aztán egyre jobban beleengedtük magunkat, nem érdekelt, hogy milyen a hangom. Mondtam is Istvánnak, olyan jó lehet szépen énekelni, sajnálom, hogy nekem ez nem megy. Ezt azonnal megcáfolta, hogy pedig nagyon szépen énekeltem, mindenkinek megy, csak felejtsük el azt a nem-et, énekeljünk szívből. Hát én azt tettem… nagyon szeretem a zenét, egyértelműen a lélek hangjai szólalnak meg általa.

István dalai révülésben, jelenben levésben születnek. Mondta, miközben együtt énekeltünk, mantráztunk, hogy egy nagyon szép dallam jött le neki.

Nem kell hinned semmiben, nem kell vallásosnak sem lenned, nyitott szívvel érdemes odamenni és hallgatni, amit István varázsol a hangjával, zenéjével…  Tudja, érzi, hogy éppen mire van szükséged.

„Légy te a teremtő csend, mely békét és örömet hoz a szomjúhozóknak. Szülessen meg benned a vágy az ébredésre, hogy a szem tisztán lásson, hogy a fül tisztán halljon, hogy a szó igaz legyen, s a szíved virága nyíljon ki és találjon rá a szeretetre.” István Sky

Közös ebéd, egy-ütt-lét

A zenélés után István felvetette, hogy dobjunk össze egy kis ebédet. Mi Attilával összenéztünk, hogy milyen megtiszteltetés ez számunkra, Tibinek a szeme sem rebbent, hiszen szinte hazajár oda…
Amíg bojlert szerelt, Attila zöldséget pucolt, én daraboltam a fincsi bio cukkinit, paradicsomot, paprikát, hagymát…  István feltette a basmati rizst, jókat beszélgettünk mindeközben, mintha ezer éve ismernénk egymást, teljesen bele tudtam illeszkedni a helyzetbe.

Nagyon jó hangulatban telt a nap, közben látogatók is voltak, budapesti túrázó hölgyek rázták meg a kapunál a harangot. István tárt szívvel és karokkal beinvitálta őket. Érdeklődtek, milyen helyen vannak és István tulajdonképpen mivel foglalkozik, mi csak mosolyogtunk a háttérben.

img_20170910_135046.jpgEgy spontán közös éneklésre ültünk le mindannyian egy körben, egymás kezét fogva, és furán pillantottak egymásra, hogy mibe csöppentek, majd a végén még ők is énekeltek és elmélyedtek a gyógyító hangokban, melyet a szélcsengők csilingelésének kísérete még gyönyörűbbé tett. Áldott pillanatok voltak ezek.

img_20170910_134704.jpg

img_20170910_134813.jpg

Mielőtt elköszöntek, István kérdezte, nincs-e valakinek problémája, betegsége? Mert szeretettel ad rá gyógynövényt…. Tele van a kert, csak kimész és leszeded, imádom! Főleg, mert természetgyógyászatot is tanultam és nagyon hiszek a fitoterápiában, a Természet adta kincsek segítő erejében.

„Vagyok a gyógyító és a gyógyszer. Vagyok minden lény ápolója mindaddig, míg mind meggyógyul.” Tibeti beavató mantra

Hangulataink:

Istvánnak rendkívül átható, mély tekintete van, a kép nem is adja vissza igazán. Ha belenézel a szemébe, szinte elveszel, és az jön le, hogy mindent lát, érez, kinyílik egy varázslatos, titkosnak vélt világ előtted, amit Ő meg tud mutatni Neked, persze ha hagyod. Ehhez Te is kellesz, nélküled nem megy.

img_20170910_150011.jpg

Úgy éreztem, Ő aztán tényleg tudja, miről szól az Élet. Egyértelműen az emberek és a világ segítésében él. Vallja, hogy mindenkinek fel kellene számolnia azokkal a cselekedetetekkel, amivel szomorúságot, fájdalmat okoz másoknak, magának.

Ahogy beszélgettünk, kiderült, huszonéve jógázik. Na, egyből csendben maradtam, hiába vagyok jógaoktató már kilenc éve, mégis úgy éreztem, lenne bőven mit tanulnom Tőle.

Sokat nevettünk, sztorizgattunk, nekem pl megjegyezte, legközelebb ne ilyen pólóban menjek, kérdem mi a baj a Thai felsőmmel? Hát mert lefelé lógó orrú elefánt van rajta :D
Attila ejtőzött a hammockban, én hintázgattam, élveztük a hely szellemét, mint egy gyermek. Aztán széles mosollyal magához húzott szeretettel, megköszönte, hogy ott vagyunk, ahogy aztán Tibi is, hogy elhívtam. Mondtam: srácok, köszönjük ezt a csodanapot a Fentieknek...

img_20170910_160612.jpg

img_20170910_161646.jpg

Búcsúzóul még jól megölelgett István, és közben mondta, „Legyél jól… de már te jól is vagy…”

Hazafelé

Amikor lementünk a hegyről, megálltunk az Öreghegyi kútnál, és ittunk a kristálytiszta forrás vízéből. Éppen gondolatban már feltettem a kérdést, hogy az a szívecske hogy került oda, erre Tibi azonnal mondta, hogy azt a szívet meg István festette a falra. Hát ilyeneken már nem is csodálkozom, hogy emberekkel egymás gondolataiban olvasunk…

img_20170910_164225.jpgAmíg Attila fügét szedett, Tibi végzett pár kineziológiai tesztet rajtam egy öreg diófa árnyékában, ahol sok minden feljött a múltamból, gyerekkoromból. Másnap folytattuk a belső munkát Pápán, megint mélyre merültem. István gyógyító zenéje, jelen-léte, a kinez oldások… Éreztem a tisztulást fizikai és lelki szinten is, nem volt kérdés.

Még felmentünk kicsit a Kőtengerhez, megmozgattuk az Ingó követ is.

Aztán még a faluban fagyiztunk egy nagyot a Kő fagyi nevezetű helyen.

img_20170910_183450.jpg

Hazafelé már nagyon fáradt voltam, elnyomott ez a sok energia, történés, és végtelen hálát éreztem újra és újra. Mosolygott a szám, a szívem. Már megint miben lehetett részem, hihetetlen.

img_20170910_111958.jpg

… és éppen, amikor rendezgettem itthon az ott készült képeket, közben István csodás zenéjét hallgattam… jelez a telefonom, és email jön Tőle, pont jókor, jóról, üzenetként… és ezzel a videóval mellékelve, amit küldök Nektek is, Nőtársaim!!!
Ahogy szokta mondani, öt elem van:
Tűz, Víz, Levegő, Föld, és a Szerelem. A szerelem, a mindenség törvénye, a végtelen Tér, ahol már nincsenek korlátok…

https://www.youtube.com/watch?v=k5SS0SGcuyU

Azóta is sokszor eszembe jut, hogy keveredtünk oda, mi volt az oka, de nem is kell ezen agyalni, csak élvezni minden pillanatot, ami megadatik.
Talán egy új Mester jött az életembe? Tudom, nem utoljára jártam itt…

Ez az írás István engedélyével jött LÉT-re. Szeretettel, köszönettel:

Viki

Gyógyuljatok, áramoljatok, szeressetek! Áldás, ölelés! ♥

Szentbékkálla, 2017. szeptember

2017\08\27

Vad Vízi Nők akcióban - dunai kajakozásaink

Pár hete egy vad ötlet által, az utolsó pillanatban becsatlakoztam a csajok dunai kajakozásához. Bár ha jól emlékszem utoljára huszonéves koromban műveltem ilyet a Balatonon, szóval nem tudtam mi vár rám, de gondoltam miért is ne, megint a szabadban, vízben, jó társasággal, csak jó sülhet ki belőle.

Dunakiliti felé vettük az irányt, ott egy kölcsönzőbe, ahol már előre le voltak foglalva az egyszemélyes kajakok. A nő kérdezte, voltunk-e már itt, rám nézett, mondja te igen, olyan ismerős vagy. Pedig nem, max csak a gondolataimban, vagyis álmaimban többször eveztem már vadvízen, és már ott is izgi volt. Amúgy a Tudatos Álmodás, Lucid Dreaming technikájával szinte bármire képesek vagyunk, mindenféle élményt átélhetünk, miközben alszunk...

Nem tudtam semmi konkrétat, csak bedobtam a táskámba a bikinimet, baseball sapimat, naptejet, enni-innivalót és kíváncsi izgalommal vártam a félvadvízi evezés kalandjait… hát kalandban persze megint volt részünk, egy 3 órás túrát választottunk, aminek kb csak a negyedét tettük meg, azt is 5 óra alatt… elmesélem, ezt hogy hoztuk össze…

A Vad Vízi Nők tagjai: Marcsi, Eszti, Viki

Nehezen indult a sztori, össze-vissza pakolásztunk, tollászkodtunk, kényelmesen ettünk-ittunk, kenegettük magunkat naptejjel… Lassanként aztán kiderült, hogy annyira azért nem voltunk felkészültek, mert a rutinos evezők vitték a kis vízálló hordójukat, amibe bepakolták a cuccaikat. Ránk néztek kb lesajnálva, hogy nekünk nincs ilyenünk?? Aztán kaptunk kölcsön egy vízálló táskát.

Megmutatták a kajakokat, érdeklődtünk, mekkora esély van arra, hogy kizúgjunk útközben. Mondja a csávó, hát ezzel a kajakkal művészet kiborulni, mondom hááááát, akkor lehet, mi művésznők leszünk és megdöntjük a statisztikát. Akkor csak vicceltem és nem gondoltam komolyan, hogy ez velünk megtörténhet…

Még el sem indultunk, de már a lábtartóval gondjaink voltak Esztivel, mert amikor beültünk, kipróbálni, kb mintha feküdtem volna, talán valami égimeszelő ült benne előttem, olyan távol voltak a kitámasztók. Ezzel is ment az idő, amíg megszerelték, Marcsi már rég bent ringatózott a vízben és várt…

_000291.jpg

Aztán végre mi is bekerültünk, első lépésben szoktuk a járművet, és hogy egyáltalán hogyan kell vezetni, manőverezni. Kicsit vegyes érzéseim voltak, mert annyira azért nem voltam magabiztos még.

Nekilendültünk, felfelé eveztünk először, elég nyugisnak tűnt a Duna, gondoltam eddig egész jó, sőt, kezdtem megszokni, és élvezni.

Hangulatok:

Aztán a térkép szerint letértünk egy csendes holtágba, ott kikötöttünk ellenőrizni, biztos jó helyen járunk-e. Eszti nézegetve a térképet rendkívül magabiztosan állította, hogy hát mi a Rudi ágban vagyunk és jó helyen, ne aggódjunk… Mondom felőlem bemehetünk és kipróbálhatjuk Rudi ágát, de lehet baromira nem ott vagyunk, hanem a másik irányban, ahogy Marcsi mutogatta nekünk, és átvette az irányítást.

rudi_ag.jpg

Amúgy többször kikötöttünk, ahogy a túráinkat nyomjuk mostanában, lazán, élményre törően, nem a sportteljesítményre megyünk ilyenkor, just take it easy a mottónk.

Egyik ilyen partraszállásunknál természetesen ment a hülyéskedés, én pl jógáztam az evezőlapáttal, aztán úszkáltunk is kicsit, lehűtöttük magunkat. Marcsi addig fotózott és vigyázott a járműveinkre, de azért fura érzésem volt közben, mert nem tudni mi van a víz alatt, mibe akadok bele, és már mindenféle sztori lejátszódott a fejemben 1-2 mp leforgása alatt, és inkább kispuriztam a vízből… Bevallom eszembe jutott még Az anakonda című film is :D

Bal esetből jobb eset

Marcselló úgy gondolta, húzassuk őt, így behelyezkedett közénk a kajakjával, összekapaszkodtunk, mi a két szélen eveztünk Esztivel, és csorogtunk lefelé a folyón. Aztán éreztem, hogy egy forduló után kiszélesedett a Duna, nagyobb a sodrás és szét kellene szélednünk, de olyan hirtelen történt minden, hogy pillanatok alatt már egy vízbe belógó fa felé sodródtunk, és esélytelen volt irányt váltanunk. Esztert kiszedte a fa a kajakból, ahogy nekimentünk, beesett a vízbe, én már azt néztem mikor fogok utána ugrani. De szerencsére feljött, prüszkölt, köhögött, és gyorsan belekapaszkodott Marcsi kajakjába, én meg minden erőmmel azon voltam, hogy elkapjam Esztiét, mindeközben sodródtunk lefelé… A többiek már előbbre jártak, és próbáltak kikötni, én tartottam a másik kajakot, ami közben megborult, kezdett süllyedni, és még nehezebbé vált. Kiabáltam csajok, bakker ez süllyed, ki kell kötnöm, mert baj lesz. Aztán kievickéltem a szélére, egyik kézben tartottam Eszti kajakjának a kötelét, vontattam magam után, a másikkal eveztem, aztán hirtelen sikerült elkapnom egy ágat, amibe belekapaszkodtam, és tartottam magam, uhhh. Gyorsan készítettem egy fotót, miközben várakoztam, az időmbe belefért :D Így nézett ki, én a bozótban és a süllyedő kajak:

merulo_kajak.JPG

Mindeközben a lányok is küzdöttek pár méterre lejjebb tőlem, utólag mesélték, hogy szegény Marcsi is megborult, beesett a vízbe, gondolhatjátok. Aztán a nagy menekülésben Eszti bikini bugyijának egyik fele beleakadt egy ágba, kibontotta a csomót, és félig leesett róla, ott szentségeltek. Persze akkor éppen nem jött arra senki, hogy segítséget kérjünk.
A csajok miután kikötöttek, a parton sétálva megközelítettek, átgázoltak csalánoson, gazon, bozóton, semmi nem érdekelte őket. Kellett a segítség, mert nem tudtam volna egyedül kiüríteni a vizet a süllyedő kajakból, ki sem tudtam volna szállni. Eszti remegett már a hidegtől, mi Marcsival hősiesen küzdöttünk, félig a vízben, közben többször elhasaltunk és víz alá merültünk, ahogy megcsúsztunk az iszapban, ráadásul a talaj sem volt egyenletes, hanem meredeken mélyült. Bele tellett egy időbe, mire sikerült a két kajakot kiüríteni, de olyan csapatmunkát végeztünk, hogy nagyon büszke vagyok rátok lányok, és hogy hiszti nélkül, harcos vad nőkként a vad vízben helytálltunk.

Úgy döntöttünk, már annyi idő elment, hogy inkább visszafordulunk ugyanarra az útvonalra, amin addig mentünk. Igen ám, de az erős árral szemben kellett megküzdenünk, tele örvényes területtel, na ilyenkor jól jött, hogy a jógától erősek a karjaim, mert jól bírtam. Mi Esztivel átverekedtük magunkat a nehezén, Marcselló meg belekerült egy örvénybe, és kb 10 percig egy helyben evezett, teljesen kifáradt, mi meg mint egy szurkolócsapat, bíztattuk, kiabáltunk, meg tudod csinálni, gyere kicsi lány, gyereeeeee!!!! És jött…jeeeee, ez a beszéd, kemény csaj vagy!

Aztán szép lassan csordogáltunk vissza a campinghez, megálltunk napozgatni, chillezni… így lett öt órás túra a háromból.

Többször hálát adtunk, hogy nem történt semmi komolyabb baj és megfogadtuk, hogy ezentúl jobban vigyázunk, mert nem játék, a veszély mindenhol ott van, résen kell lenni. Na ezért is szoktam mondani, hogy nem mindegy kivel veszünk részt ilyen tevékenységekben, főleg ahol néha ki vannak élezve helyzetek, de szerencsére most is belevaló emberekkel voltam. Eszter kicsit sem hisztizett, Marcsi meg annak ellenére, hogy alapból nincs vízbiztonsága, le a kalappal, ahogy kezelte a történéseket. 

Ezek után rá egy hétre mi Marcsival ráértünk, és újra visszamentünk vasárnap, hogy végigmenjünk a túra útvonalon, merthogy a múltkor nem sikerült, és mert nagyon bejött a kajakozás, a történtek nem szegték kedvünket.

Természet:

Túra Marcsival

Mire odaértünk a kölcsönzőhöz, szakadt az eső és szürkeségbe borult a táj, dörgött, villámlott, elképzelhetetlennek tűnt abban a pillanatban, hogy aznap még evezünk… Mégis vártunk, hátha, hiszen az elmúlt kiruccanásainkkor is jó idők kerekedtek, megteremtettük, Marcsi már boszinak titulált :D

rudi_ag_2.jpg
Ittunk egy kávét, közben többen is beöltözve, esőáztatta várták a messiást, hamár egyszer odamentek, legyen valami. Lám, egyszercsak elkezdett tisztulni az ég, kisütni a nap, és hirtelen nekilódultak az emberek, ahogy mi is.

Örömtánc, hogy kisütött a nap:

oromtanc_a_napnak.JPG

Kicsit másabb kajakot kaptunk, mint a múltkor, jóval ingatagabbnak tűnt, viszont könnyebb volt egyenesben tartani, valamit valamiért, gondoltam. Tesztelgettem menet közben, hintázgattam, hogy hol van kb a határ, amikor még bent tudok maradni, nem esek ki.

dscn4121.JPG

x.JPGGyönyörű, igazi vadregényes tájakon jártunk, néha picit eltévedtünk, közben az idő is borulgatott. Hihetetlen jó kint lenni és egybeolvadni a természettel. Béke honolt, ahogy csendben eveztünk, többször leálltunk, és csak élveztük a jelent. Többször manőverezni kellett a fák alatt, figyelni mindenre, nagyon izgi volt.

Egy kisebb csoporttal is találkoztunk, még kutyust is szállítottak, mikor látták, hogy fotózom, szóltak neki, hogy mosolyogjon, de szegény inkább sunnyogott :D

dscn4125.JPG

Egyszercsak csorogtunk lefelé, és egyre erősebb hangot hallottam… Kissé félve kérdeztem Marcsit, hallod ezt a hangot, mi a fene ez?? Vagy hallucinálok? A víz egyre hangosabban duruzsolt már a fülemben, mit duruzsolt, morajlott, és rájöttem, hogy ez kb olyan, mint a Niagara vízesés hangja…  Aztán egyszercsak egy zuhatag jelent meg előttünk, kb ötven méterre tőlünk, hát egy csöppet meglepődtünk, és vadul kezdtem megfordítani a kajakot, hogy én ezen tuti le nem megyek, erről nem volt szó, nem raftingra készültem. Közben már leforgattam a filmet, amiben én akkorát buktázok az ingatag kajakommal, kiborulok, minden rámesik, ott a fényképezőm, a cuccaink stb… na hát ez a jelenet akkora erőt adott, hogy úgy elstartoltam ijedtemben, Marcsi nem győzött utolérni. Közben elkezdett szakadni az eső, én beparázva csak eveztem, végül kikötöttünk, behúzódtunk a fák alá, bár így is eláztunk, vacogtam már a hidegtől…

Elállt az eső, de inkább spuriztunk vissza, mert az ég eléggé sötét volt. A szél is felélénkült, küzdöttünk az elemekkel.

Egy ponton át kellett emelnünk a kajakot, mert másképp nem lehetett átkelni. Kicsit kikötöttünk, pedikűröztettünk a halakkal, ránk nyomultak.

gazlo.JPG

pedikur.JPG

Szerencsésen megérkeztünk egy nagy hajrázás után, és amikor le kellett adni az evezőket, táskát, mentőmellényt, az enyém nem volt meg… Agyaltunk, hol és mikor hagyhattam el, de nem jutottunk semmire. Sajnos drága kajakozás volt, mert hatezer forintba került a mellény, amúgy egy napra a kölcsönzés kétezer… Benyeltem.

Majd egy nagyon hangulatos, ismert magyar csárdába ültünk be a közelben, szuper finomat ettünk, levezettük a napot, ami megint egy csodás élmény volt. Majd mentünk tovább Pozsonyba…

Köszi csajok az élményt!

Szeretettel: Viki

2017. augusztus, Dunakiliti

2017\07\30

Ez meleg helyzet volt… - Gay clubban jártam :)

Egy átlagos, beszélgetős péntek estének indult… de hogy mi kerekedett ki belőle, arra egyáltalán nem számítottam…

Ezidáig kb csak a filmekben, sorozatokban találkoztam homoszexuális karakterekkel, sosem hurrogtam le őket, sőt, már én is elmondhatom, hogy van egy ilyen jóbarátom…

Dáviddal kb 10 hónappal ezelőtt ismerkedtünk meg. Nagyon megszerettem, jószívű, fiatal, szép (talán ez most így nem veszi ki hülyén magát, ha leírom, hihi), huszonéves srác, eléggé hasonló temperamentummal rendelkezünk, mindketten tűzjeggyel spékelve. Napi kapcsolatban vagyunk, és mondhatom, szinte mindent tudunk egymásról, de sajnos augusztus elején elindul világot látni (majd csomagolok neki hamubasült pogácsát), ebből az apropóból is ültünk össze…

Ez a fotó még az Orpheumban készült, ott is buliztunk már párszor:

17097805_961655923935508_8779161889517691990_o.jpgTündi, a könyvtáros kisasszony :), nemrég csatlakozott a párosunkhoz, és azonnal felvette velünk a fonalat, sőt… ehhez a blog bejegyzéshez engedélyt kértem tőlük, és meg is kaptam, mindenki örömmel vállalta magát. Köszi srácok :)

Szóval, kiültünk egy helyre a Gárdonyi téren, sztorizgatás, horoszkópozás, nevetés, vizes VB nézés... ahogy kell. Aztán szólt a pincér, hogy záróra, Dávid meg elkezdett bennünket siettetni, hogy oda kell érnünk, menjünk. Nade hova??? Mentünk, nem volt apelláta, aztán pár perc múlva már a villamoson utaztunk, de még mindig nem tudtuk pontosan, mi a cél. Mi Tündivel csak követtük Dávidod, bíztunk benne, ő a férfi, nem? De!

Aztán hirtelen egy meleg clubban találtuk magunkat… óóójeeeee, már terveztem egy ideje, hogy kíváncsiságból egyszer muszáj lesz megnézni, sokan dicsérték az ilyen jellegű helyeket, Dávid most elvitt spontánul, és nem tiltakoztam az ajtóban kővé dermedve, hogy neeeee, nahátezmárnekemsok(k) felkiáltással, nyitottan fogadtam az estét, mi fog rám várni. Bementünk… vagyis le.

20317031_1074149249352841_1305944362_o.jpg

Na itt voltunk, Budapest egyik legismertebb szórakozóhelyén: http://www.alteregoclub.hu/

Utólag olvastam már az oldalukon: „A klubbot látogathatja minden 18. életévét beöltött vendég. Igényes megjelenés és külső elvárt.” Na hát ehhez képest mi beestünk úgy, ahogy voltunk játszóruhában, lazán, a kis farmer sortomban és az egyik Thai pólómban, de nem kötöttek belénk.

Éppen odaértünk a Transzi showra, Dávid ezért siettetett bennünket, aki amúgy nem sűrűn szokott járni ezekre a helyekre, de cuki volt, hogy elvitt megmutatni.
Talán sokan ismerik művésznevén Lady Dömpert, tv műsorokban is szerepel, Dávid oda is ment hozzá a fellépés után.

http://www.life.hu/intim/20160701-lady-domper-azaz-petroczi-zoltan-egy-magyarorszagi-transzvesztita-ferfi-kettos-elete.html

Egy felvétel az estéről:

https://www.youtube.com/embed/bpIJVDIudUY

Lady Dömper hatalmas arc, jó szövege van, vicces, felkonferálta az éppen fellépő hölgyeket… öööö izé, urakat… vagy nemtom. Mindegy is.
A Transzugró néven futó csoport tagjai: Lady Dömper, Betty Blue, Mary Lou, Giselle, Zoli és Jocó.

Tetszett a show, nagyokat tapsoltunk, jeeee-ztünk, annyira azért nem új számomra a téma, mert Thaiföld tele van Lady Boy-al, és ott a hétköznapokhoz tartoznak a lányosított fiúk, már teljesen hozzájuk szoktam kint pár hónap alatt. Érdekes világ…

A fellépés után kezdődött a dizsi, vidám, táncra csábító zenékkel, ahogy Dávid nevezi őket, szuper toplistás „ratyi” pop, rnb, dance számokkal, még Madonna mix is volt. A kisteremben karaokezni is lehet, na azt majd legközelebb.

20317122_1074149242686175_1808165015_o.jpg

Belecsaptunk a mókába, hatalmasat denszeltünk, felért egy kardio edzéssel is, folyt rólunk a víz. Forróság volt a teremben, mindenféle értelemben, hihi.

20257770_1074149272686172_1053077888_o.jpg

Nem kellett attól tartanunk, hogy molesztálnak a hetero férfiak és kocsányon legeltetik rajtunk a szemüket, mint más helyeken, igazán elengedhettük magunkat. Állítólag sok nő és pár ezért is jár ide, mert nyugiban lehet szórakozni. Persze hallottam már több olyan elméletet is, hogy azért vannak szemfüles nem homo pasik, akik kihasználják a helyzetet és a gay bárokban vadásznak a gyanútlan női trófeákra. Hát elég gáz srácok, ha másképp már nem megy…

Amúgy nagyon cukik a melegek, pl amikor tánc közben egy párocska egyik tagja véletlenül rálépett a lábamra, sűrű elnézéseket kért és én már rég túlléptem volna a dolgon, de ő még a kezemet szorongatta kedvesen, annyira blamálta magát. Jól megöleltem, hogy nyugi, minden ok.

Abszolút kulturáltan viselkednek, semmi megbotránkoztató eseménytől nem kell tartani, sőt, nagyobbakat lehet velük szórakozni. Dáviddal olyanokat táncoltam már párszor, hogy egy pasi sem űberelte eddig.

20314562_1074149066019526_466069322_o.jpg

A melegek általában szeretik és tisztelik a nőket, bókolnak, növelik az önbizalmunkat, és úgy lehet velük beszélgetni mindenről, mintha egy azonos nemű barátnőmmel csacsognék, meg mernek érzelmileg is nyílni, ráadásként még egyszerre pasi és női szemmel is hozzá tudnak szólni a dolgokhoz.

Melegen ajánlom ezt a helyet, kedves nőtársaim, ha szeretnétek egy igazán jót szórakozni, táncikálni, és éppen nem pasizni akartok. :)

Hajnali 3kor értem haza, hát rég volt ilyen kimaradásom, mert nem vagyok egy nagy hajnalig bulizós éjjeli pillangó, úgy estem be az ágyamba, mintha leütöttek volna légycsapóval. Reggel, amikor ránéztem a csuklómra, elmosolyodtam… jó este volt.

20170722_111737.jpg

Szeretlek Dávid, köszönöm, nagyon fogsz hiányozni! ♥

19247675_10213001089212026_5755002245096708661_n.jpg

Szeretettel: Viki

2017. július, Budapest

2017\07\26

Outdoor hétvége 2. – Ausztria Grand Canyonja

Outdoor hétvégénk második napján (az elsőről itt írtam: http://utazohm.blog.hu/2017/07/24/outdoor_hetvege_1_bicajtura) újra beültünk a kocsiba, és Pozsonyból Ausztria legszebb szurdokvölgye felé vettük az irányt. Az Ötscher-Tormäuer Nemzeti Parkba, mely Alsó-Ausztria tartományban, Mariazell közelében, Wienerbruck település mellett található.

dscn3933.JPG

Sokszor túrázunk Ausztriában, de én még nem jártam ebben a szurdokban, melyet Ausztria Grand kanyonjaként is szoktak emlegetni, Marcsi vetette fel, hogy menjünk el, mert nagyon szép. Nem kellett sokat győzködnie.

Már odafelé is csodáltuk a tájat, rendezettek, tiszták az osztrákok.
Mindenkinek csak ajánlanám, sőt, receptre írnám fel, hogy mozduljanak ki bárhova a természetbe, mert azt az élményt, amit az adhat, senki sem fogja megbánni, ha ráveszi magát, hogy felálljon a fotelból a tv elől vagy ne a telefonját nyomkodja és megengedi, hogy elkezdjen nyílni a való világ.

Vidéken, a Bakony közelségében nőttem fel, így a természet erősen befolyásolta a személyiségemet, az Élethez való viszonyomat és tiszteletemet az emberek és az élőlények iránt. Már kicsi korunktól vittek bennünket szüleink kirándulni, hozzászoktam a természethez, ezért nem csodálkozom, hogy amennyi időt csak tudok, a szabadban töltök bármilyen formában.

A Természettel találkozni, amikor eltávolodunk a civilizációtól, minőségi ingerek érnek bennünket: beszippantjuk a friss, oxigéndús levegőt, érezzük a bőrünkön a szellőt, a napsugarat, halljuk a természet hangjait, érezzük az illatokat… rengeteg olyan előnnyel jár, amiről lehetséges, hogy sokan nincsenek is tisztában. Már számos tudományos kutatások is igazolták, hogy a természetben levés nagyon jótékonyan hat ránk, és hogy az ettől való elidegenedésünkért különféle negatív élettani hatásokkal is szembenézhetünk.

"Amikor a természet arcába tekintünk, a pillanatok jelentéktelensége eltűnik, a gondolatok szabadabban szárnyalnak, és a különböző mozdulatok bősége révén előtörő ingerlékenységet lecsillapítja a környezet határtalansága és nyugalma" 
- Ernst Jünger

Leparkoltunk, előre gyűjtöttük az erőt, energiát, ezért megint kajálással indítottunk. :)

dscn3792.JPG
Hűvös, borús kezdet, aztán eldöntöttük, ahogy szombaton is a bicajtúrán, hogy márpedig jó időnk lesz. Így is volt, a nap lassan ránk mosolygott.

Itt kezdődik a kanyontúra, ez az Erlaufstausee tó, mely egy völgy lezárásával jött létre.

dscn3794.JPG

fscn3968.JPG

Már mentünk kb fél órát, mire Marcsi fotózni szeretett volna és észrevette, hogy nincs meg a telefonja. Gondoltam és láttam is magam előtt, hogy kiesett valahol a kocsiban, de hogy megnyugodjon, visszafordultunk, megvolt a teló, majd újra startoltunk. :)

Vadregényes utakon meneteltünk, ahol olyan zöld a fenyves, az erdő, hogy már harsogott, nem lehet nem élvezni.  Hihetetlenül friss, tiszta levegő, csobogó patakok magas hegyekkel körbeölelve, határtalan csend a természet hangjaival… magamba szívtam mindezt.

Útközben vízesések tucatját csodáltuk meg:

Hidakon, fapallókon kell néha átkelni, van, hogy csak egy ember fér el az úton és félre kell állni.

A toalettet is meg kell oldani valahogy, de nem mindig akad megfelelő hely erre. Volt, hogy egy meredek hegyoldalba kezdtem el felmászni, de eléggé fel kellett tornáznom magam, kb mint egy zerge, úgy mozogtam, hogy eltűnjek szem elől és ne villantsak a túrázók nagy örömére. Hát kicsit azért szurkált az aljnövényzet,és miután végeztem,  lefelé meg már csúsztam a fenekemen és egyszercsak landoltam az úton… :)

A kihagyhatatlan fotózkodások :)

Láttunk a vízeséseken lefelé leereszkedő csapatot is, izgi lehet:

Ment a szokásos ökörködés, kérdeztem valamit Marcsitól, nem emlékszem pontosan mi volt a téma, de kb hogy élveznéd „xy” helyzetet, tetszene? Mondja igen, én elélvezném… OK, hajrá, én nem bánom, érezd jól magad Marcsi :D és van egy kedves pajtásom is, aki Afrikában nevelkedett, szóval nem minden magyar szót tudnak mindig jól használni, de nem rossz értelemben. Nekem ez nagyon tetszik, jókat mosolygok ilyenkor. Tibitől pl egyik kedvencem a titokzatos szó helyett: titkozatos, hahahhh :)

Persze szelfiznünk már kötelező, mert annyira bénák vagyunk, sokszor már direkt grimaszoltunk. Itt éppen a kínai arcomat hoztam, lehet túl sokat voltam Pekingben?? Na mikor ezt megláttuk, annyira röhögtünk, hogy már hang se jött ki belőlünk és fogtuk a hasunkat összegörnyedve :))

szelfi_1.jpg

Bambulásaink:

Marcsello kiterült egy pallón, eljátszotta a hattyúk halálát, hogy mennyire elfáradt, úgy nézett ki, ment egy erdei útonálló:

dscn3942.JPGVan, hogy sziklakapukon kell átkelni:

A túra végén a menedékháztól kb. 20 perces séta után (1 km) érkeztünk meg a Mirafall nevű vízeséshez, a víz kb. 80 méter magasból zúdul alá, és ha felmászunk, egy átlátszóan tiszta kis meder vár ránk, csak kár hogy hűvös volt, pedig azonnal bikinire vetkőztem volna és csobbantam volna egy nagyot…

 Lehet választani, és vasúttal visszamenni a kiinduló ponthoz, a legtöbben így tesznek, de mi gyalogoltunk ugyanazon az útvonalon, kb 6 órát összesen. Szinte már senkivel sem találkoztunk a visszafelé úton, mintha csak mi lettünk volna itt, többször megálltunk csendben, és csak hallgattuk az erdőt, csodáltuk a látványt…

Hangulatok:

Pozsonyba hazafelé megintcsak jólesően elpilledtünk a kocsiban. Már eléggé kezdtem érezni a combjaimat, két egymás utáni napon folyamatosan igénybe vettem. Este aztán nyújtottam és bekentem izomlazítóval, nem is lett semmi gond reggelre.

Csodás napjaim voltak, felszabadultság, vidámság, életszeretet áradt belőlem.
Már Budapesten, amikor találkoztam Dávid barátommal, és csak vigyorogtam ok nélkül, nevetve megkérdezte:

-Viki te szívtál valamit?
-Igen, friss levegőt… válaszoltam kacagva… ;)

Szeretettel: Viki

  1. Ausztria-Pozsony

2017\07\23

Outdoor hétvége 1. - Bicajtúra nagyi tempóban :)

Ahogy az előző bejegyzésben írtam, egy outdoor-os hétvége élményeimen, megéléseimen keresztül döbbentem rá, hogy az elmúlt években mennyire elvesztettem önmagam, de szerencsére újra visszatértem.
http://utazohm.blog.hu/2017/07/19/ujratervezes_889

Elkezdtem foglalkozni olyan dolgokkal, melyekben örömömet lelem. Előszedtem a régi hobbijaimat, és rájöttem, mennyire hiányoztak. Számomra nagyon jó terápia pl az írás, vagy szeretek a természetben lenni, feltöltődni, hegyet mászni, búvárkodni… Van, hogy otthon beteszem a kedvenc zenéimet, hangosan énekelek, táncolok, kitombolom magam… vagy éppen kifutok a világból. De mindenki meg tudja találni a számára megfelelő tevékenységet (tánc, ének, festés, sport, olvasás, kézművesség…), amibe bele tud feledkezni, amiben ki tud teljesedni, amitől gyógyul, mosolyog a lelke.

Bizonyítottan nagyon hatékony módszer a szívből jövő nevetés, önfeledt kacagás, amikor már a könnyeink is folynak, amikor fogjuk a hasunkat a fájdalomtól, a múlt hétvégén is bőven volt benne részem.

viber_image_jpg5.jpg

Az első nap a Fertő tó körül bicajoztunk, második nap egy csodás kanyontúrán mentünk végig Ausztriában.

dscn3631.JPG

Pénteken elmentem Marcsi barátnőmhöz, aki Pozsonyban él, kb már hazajárok abba a városkába, szeretek ott lenni.
Marcsi az egyik legkedvesebb és legközelebb hozzám álló barátnőm hosszú évek óta, még beceneveket is adtunk egymásnak, ő Marcsello, én Vincsenzo.

Már elég sok programon, túrázáson, hegymászáson… vagyunk túl, vele ki tudom élni az ilyen jellegű hobbijaimat, mert olyan típus ebből a szempontból, mint én.
Egy-egy nehezebb hegymászásnál pl egyáltalán nem mindegy, kivel megy az ember, ott eléggé egy hullámhosszon és erőnlétben kell lenni, hogy együtt lehessen haladni… Hiszen vannak nehezebb pillanatok, a kimerültségtől, holtpontoknál jól kell tudni reagálni, egymást is segíteni, amihez egyfajta bizalmi kapcsolat szükséges…

Szóval, péntek este bevetettük magunkat a pozsonyi estébe, hatalmasat vacsoráztunk, a bruschettát azóta is emlegetjük, mert eszméletlenül finom volt… Nyamm

Szombat reggel egy fincsi, egészséges reggelivel indítottunk, felszerelkeztünk élelemmel, itókával, és nekilódultunk Ausztriának a Fertő tóhoz, Podesdorfba.

reggeli.JPG

Ott béreltünk nekem egy bicajt, egy szuperkényelmes járgányt választottam, Marcsi hozta a sajátját.

Nem a túra útvonalról írok, hányadik kilométerkőnél hova kell fordulni stb… hanem hogy mi hogyan éltük meg. Ez nem az első Fertő tavas bicajozásunk volt amúgy, már ismertük a terepet. Nem teljesítmény túrázni akartunk, csak jól érezni magunkat, el is indultunk nagyi tempóban. Az, hogy mennyi idő alatt tesszük meg a távot, nagymértékben befolyásolja, hogy mennyire csábulunk el, mekkora kitérőket teszünk. Na, hát mi tettünk…

Az idő először hűvös, durván szeles, borúsnak indult, de mi nem hagytuk, hogy ez kedvünket szegje. Először még gondolkodtunk is, nekiinduljunk-e, de jó döntést hoztunk, mert a végére szuper időjárásban volt részünk, kár lett volna kihagynunk, és miután eldöntöttük, hogy namostmáraztán elég a hidegből, elkezdett kisütni a nap és egyre melegebb lett.

Kicsit lementünk a mólóra a strandhoz, a szörfösök vígan száguldoztak, kedvező volt a széljárás. Nekik igen, nekünk nem annyira.

Legelső megállónk nem sokkal 10 perccel a start után történt meg, észrevettük, hogy lehet bambit inni, kicsit olyan Üvegtigrises feeling volt. Leparkoltunk, ittunk egy gyenge spritzert, szieztáztunk, pedig gyakorlatilag még el sem kezdtük a túrát.

Próbáltunk szelfizgetni, de hát ez nekünk baromira nem megy, bármikor megpróbáljuk, hatalmas röhögésbe fullad a történet, amikor megnézzük utólag a képeket. Nálam látszik, hogy egyáltalán nem a kamerába nézek, fogalmam sem volt hova kell, Marcsinak a napszemüvege legalább eltakarta a bozonytalanságát. Na a lényeg és amiben megegyeztünk, nem vagyunk szelfi királynők, az már biztos. :))

szelfi.jpg

Ezután egy csodás napraforgó mező mellett parkoltunk le, kedvenc virágaim, természetesen itt is elidőztünk fotózgatással, dumcsizással, gyümölcsevéssel…

Következő leállásunk célja a szendvicszabálás volt, gondoltuk lassan vissza is fordulhatunk, ettün-ittunk, pedáloztunk is. :))

Menet közben csodáltuk a gyönyörű tájat, szántóföldek, mezők, szőlőlugasok, falucskák váltogatják egymást… és sok biciklis az úton.

Hangulatok:

Aztán letértünk a kijelölt útról Neusiedl városba, ahol találtunk egy izgalmas, keleti tárgyak tömkelegével telepakolt boltot, azt is muszáj volt megnézni. És ha már ott voltunk, meg is ebédeltünk.

bolt.JPG

ebed.JPG

Útközben rengeteget sztorizgattunk, röhögtünk, szokás szerint. Volt, hogy a telefonról szólt a zene, hangosan énekeltünk, de még Kis Grófo is előkerült a lejátszási listában, ne kérdezzétek hogyan, és persze le kellett állnunk, hogy a videóját is megnézzük…
Marcsello elkezdett hirtelen egy lejtőn lefelé áriázni, teljesen meglepődtem, milyen hangok hagyták el a torkát, lassan már-már azt éreztem, Pavarotti női kiadásával tekerek együtt. :))

Útközben szarvasmarha csorda legelészett:

Őzikét is láttunk:

fscn3993.JPG

rscn3994.JPG

A végén olyan mértékben elszaladt az idő, hogy választanunk kellett egy ponton. Vagy elindulunk visszafelé, ami elég nagy táv volt már, és akkor nem kell rohannunk, vagy nekiduráljuk magunkat és egy feszített tempóban megyünk a komp felé, hogy elérjük az utolsót, amivel vissza tudunk menni a kiinduló ponthoz. A hajrázást választottam inkább. Háááááát… komoly szembeszél volt szinte végig, főleg egy nyílt szántóföldes terepen, Marcsi szólt előre, hogy ez lesz a legnehezebb szakasz. Már rálapultam a kormányra, hogy csökkentsem az ellenállást, közben hétszentségeltem, bevallom hősiesen, de azokat a szavakat nem írom le inkább, disztingválom magam. :) Amikor volt egy kis szakasz, és hátszélben volt szerencsénk, ki is használtuk, száguldoztunk ezerrel juhujj kiáltásokkal feldobva a sebesség élvezetét.

juhujj.jpg

Aztán olyan jó időt futottunk, hogy még Rustba is benéztünk. Szép kis város, a XVI-XVIII. században épült.

dscn3736.JPG

varoska.jpg

Sok gólya székel körben a tetőkön.

Végre célba értünk a komphoz, közben már elkezdtem érezni a combjaimat, régen bicikliztem ennyit, összesen 41 kmt mentünk, de nagyon jólesett, főleg hogy a végén aztán mégis sport tevékenység lett a nagyi túrából… Kb fél óra csendben kompozás után, merthogy elpilledtünk a nagy hajrában, visszaértünk a kocsihoz.

dscn3770.JPG

dscn3771.JPG

Bátran ajánlom mindenkinek ezt a Fertő tavas kirándulást, Magyarországon is el lehet kezdeni, jó kikapcsolódás, mozgás, friss levegő, szépséges táj, jó társaság, spritzerezés… mi kell még? :)

Másnap újra visszaautóztunk Ausztriába, és egy csodás kanyonban túráztunk, folyt kövi…

Szeretettel: Viki
2017. július, Fertő tó-Podesdorf

2017\07\19

Újratervezés :)

Ebben a bejegyzésben egyik (eddigi) legnehezebb életszakaszomról írok röviden, de a lényeg egy fontos megtapasztalásom az újratervezés közben, melyet az elmúlt hétvége eseményei váltottak ki belőlem… talán mások számára is hasznos felismerés lehet, bár tudom, elcsépelt téma, de hátha betalál valahol… :)

Előzmények

A tavalyi, többhónapos utazásunk után (a volt párommal) gyakorlatilag fenekestül felfordult az életem, ami Ázsia után nem annyira meglepő fordulat. Minden energiámat lekötötte az, hogy egyáltalán talpon maradjak, és ne forogjon velem a világ, ami azóta is tart, de legalább már nem szédülök annyira, sőt! :)

Mire hazajöttünk, nem volt már meg a régi albérletünk, ami előre le volt beszélve, így hirtelen újat kellett keresnünk az alatt a két hét alatt, amíg a Bakonyban a szokásos táborainkat tartottuk egyből Budapestre landolásunk után. Kapkodás, idegeskedés, visszarázódás Magyarországra…
Közben Édesanyám már a kórházban feküdt, egyre romlott az állapota, és a bátyja is meghalt váratlanul…
Aztán találtunk lakást, a már előre tervezett új élet reményében, merthogy mindenemet felszámoltam Pápán, mielőtt elindultunk Thaiföldre, Indiába…

Majd Anyu tavaly július 23-án elhagyta e földi létet, éppen most lesz a halálának egy éves évfordulója…
http://utazohm.blog.hu/2016/08/28/az_elmulas_szepsege

Miközben eltemettük Pápán, elszórtuk a hamvait a végakarata szerint a Rába folyóban, és mire hazaértem, az akkori párom, már nem várt vissza. Természetesen én is vállalom a részem abban, amiben felelős vagyok, mert nekem is van bővem hibám és részem a történtekben, az éremnek mindig két oldala van, de ez már egy másik történet…

Először egy hátizsákkal indultam neki a semminek, mert már nem bírta a lelkem a történteket mosolyogva elviselni, elindult a lavina, én lefelé a lejtőn, és nem volt elég erőm megállni, hogy ne guruljak még mélyebbre, csak azt éreztem, hogy mennem kell, menekülnöm. Először nem volt hova…  se munkám, se pénzem, alig ismertem valakit itt Budapesten. Teljesen összetörtem, testileg-lelkileg, minden addigi életem, terveim, akiben és amiben hittem, köddé vált egyik napról a másikra… akkor legalábbis így éreztem.
Duplán gyászoltam...

Volt olyan pillanatom, amikor pl Kismaroson egy albérlet megnézése után álldogáltam a vasútállomáson és amikor jött egy vonat, bizony megfordult a fejemben, hogy milyen egyszerű lenne elé ugrani, és hirtelen megszűnne minden kínszenvedésem, problémám, ami éppen nyomasztott… Biztos vagyok benne, hogy sokan jutottak már el erre a pontra, legalább egyszer az életükben. Bátyám, mintha megérezte volna az állapotomat, felhívott Kínából és az a beszélgetés sokat segített akkor, mondhatnám életmentő, jókor, jó időben. 
Persze tudom, sokkal nehezebb történetek, sorsok is vannak, nekem akkor ez volt a tragédiám, amivel éppen szembe kellett néznem.

Aztán hirtelen nagyon sok jó, segítőkész ember jelent meg körülöttem… akiknek egy életre hálás leszek! Köszönöm, tudjátok, kikről beszélek… Szeretlek Benneteket! Édesapám, Bátyám is sokat segített, segít a mai napig…

Majd a testem is jelezte, szerencsére jóindulatú daganatok formájában, hogy bizony dolgom van magammal...

Időközben Maya is elment közülünk váratlanul, ezzel is meg kellett bírkóznom, erről itt írtam:
http://utazohm.blog.hu/2017/02/19/a_noi_lelek_segelykialtasai

Nem egy könnyű év van mögöttem, és nem is írtam le mindent, osztogatta az élet a pofonokot, mint egy kemény mérkőzésen... de nem panaszkodni szeretnék, és azt bizonygatni milyen fasza csaj vagyok, hanem hitet, reményt, erőt vagy bármit adni, ami továbblendítheti mindazokat, akik hasonló helyzetben vannak, vagy lesznek. Hogy van kiút, mindig lehet újratölteni és folytatni, képesek vagyunk újra mosolyra húzni a szánkat, szívünket! :)

Hogy jutottam el ideig, hogy már nagyokat kacagok, táncolok, és végre újra önmagam vagyok, tudom élvezni az Él-etet? Hosszú utat tettem meg. Erről is fogok majd írni, de még azért útközben vagyok, szerintem életünk végéig haladunk, nem állhatunk le :) gyűjtöm a tapasztalatokat, felismeréseket, melyeket majd szívesen megosztok.

70a30a03025445c2dcc31ab36a379123.jpg

Felismerés

Az egyik fontos felismerésem a sok közül, az a múlt hétvégén érkezett meg… már kezdett világossá válni korábban is, de most akkorát koppant, hogy igazán meghallottam a mondandóját. :)

Az elmúlt párkapcsolatom közben sajnos elkövettem azt a hibát, erről csak én tehetek, hogy teljesen elvontam magamról a figyelmet, az energiát, és őrá, a párkapcsolatra helyeztem a fókuszt, elhagytam lassan a barátaim, a hobbijaim, melyek azelőtt feltöltöttek, túllendítettek bármin, örömet okoztak. Gyakorlatilag saját magamat csaltam meg, mely komoly frusztrációkat okozott folyamatosan, mégsem tettem ellene…

Elkezdtem a párkapcsolattól és a volt páromtól függeni. Pl ha neki rossz hangulata volt, azt, mint egy szenzor azonnal érzékeltem, és belementem, berántottam magam vele együtt a mélybe, nem tudtam elvonatkoztatni. Ha jó kedve volt, akkor nekem is. Vagy pl meg akartam felelni, és elnyomtam a saját érzéseim, igényeim, a belső hangom. Ráadásul túl is szerettem… na persze nem magamat. Elkezdett hiányozni a Szelle Viki, a szenvedélyem, az energiám, az erőm, az életszeretetem, lelkesedésem… ami megvolt bennem azelőtt.
Emellett persze rengeteg jó dolog történt, melyekért köszönettel és hálával tartozom az akkori társamnak. Sokat tanultam ebből a kapcsolatból.

Mára megtanultam, hogy a boldogságom nem egy másik embertől függ, nem szabad lemondani a saját szükségleteinkről, álmainkról, életünkről.
Balgaság lenne egy másik személytől elvárni azt, hogy jól érezzük magunkat és életünk szinte minden mozzanatát tőle tegyük függővé.
Meg kell húzni a határvonalainkat, és amellett kitartani. Tisztelni, szeretni saját magunkat is. Mi vagyunk felelősek azért, hogy mit engedünk, hogy megtörténjen velünk, már amennyire van szabad válsztásunk.

fb_img_1436619893120.jpg

Az újratervezés egyik fontos pillére az volt, hogy elindultam megkeresni magamat újra, mert elvesztettem útközben, és ezt először észre sem vettem, csak egy idő után hiányérzetem lett, amikor tükörbe néztem. Visszamentem azért az emberért, aki mindig fontos kell, hogy legyen számomra, és gyengéden kezet nyújtva felsegítettem a földről. Súlya volt ennek a személynek, és botladozott, visszaesett jópárszor, miközben próbáltam megemelni... de egyre inkább sikerül kiegyenesednie, lépésről-lépésre, feléledve, mint a főnix madár.

13177692_1115653988476518_1995030891697540431_n.jpg


Előveszem azokat a tevékenységeket, melyeket azelőtt szerettem és elhanyagoltam, az emberi kapcsolataimat is.

Az egyik legkedvesebb barátnőmmel, Marcsival egy sportos outdoor hétvégét tartottunk, kiugrottam hozzá Pozsonyba, onnét Ausztriába vettük az irányt, szombaton egy bicajtúrát nyomtunk le, vasárnap meg egy csodás kanyontúrán gyalogoltunk a hegyekben, ezekről az élményekről fogok írni a következő bejegyzésekben…

Köszönöm a figyelmet, folyt kövi :)

Viki

2017\07\14

Pekingi Madárfészek – Nemzeti Stadion és gasztro kuriózum

Hogy mi az összefüggés a Pekingi Nemzeti Stadion, és egy különleges kínai étel között?

Pekingben rendkívül sok érdekesség, látnivaló akad, ezek közül sokat sikerült is megnéznem.
Egyik késő délután bátyám kitalálta, ugorjunk el a 2008-as Pekingi Olimpia helyszínére. Akkor egy átlagos turista látványosságnak gondoltam, de aztán lenyűgözött és örülök, hogy elmentünk…

dscn2147.JPG

Taxiba vágódtunk, gyorsan odaértünk, mert tesóm eléggé a központban lakik, minden relatíve közel van. Már messziről látszódott a Nemzeti Csarnok formája. A külseje miatt Madárfészeknek becézik a kínaiak, és mint megtudtam, épp olyan szimbolikus és kulturális ikon, mint a Kínai Nagy Fal. ...és van egy ilyen ételkülönlegességük is...
2008 júniusában nyitották meg a pekingi olimpiai játékok alkalmából. Furi volt ott állni a helyszínen. :) Kicsit már borús volt az idő... 

A high-tech építmény világszínvonalú, monumentális. A stadion 330 méter hosszú, 220 méter széles, a magassága pedig 69,2 méter (wikipedia). 90 ezer ember befogadására alkalmas, mely idegenforgalmi látványossággá vált, naponta 20-30 ezer turistát vonz, köztük bennünket is. 50 jüan, kb 1700 forint volt a belépő.

dscn2205.JPG

A neves svájci építészpáros, Herzog és de Meuron, és a kínai művészeti tanácsadó Ai Vejvej által megálmodott stadion szimbolikusan a feltörekvő Kínát reprezentálja. Állítólag az öt éves építkezés alatt hat munkás vesztette életét…

A stadion kívülről nézve ágas-bogas acélszerkezet, tényleg úgy néz ki, mint egy madárfészek. Szimpatikus, hogy környezetkímélő megoldásokat is alkalmaznak, pl napelem rendszerrel működik, a karbantartáshoz szükséges vizet egy sajátos esővíz felfogó rendszerrel oldják meg.

Itt is találkoztunk tibeti szerzetesekkel:

dscn2125.JPG

dscn2126.JPG

A háttérben az IBM épülete, a kínaiak állítólag nem szeretik, mert kilóg az épületeik stílusa közül, egy külföldi építész tervezte:

dscn2120.JPG

dscn2140.JPG

Nagy terek, jó hangulat, hömpölyögnek az emberek, rajtunk kívül nem sok külföldi volt, de már hozzászoktam.

Amikor elkezdett beesteledni, kigyúltak a fények, gyönyörű, látványos, mozgalmas, színessé változott minden. Variációk egy épületre, persze kivártam, amíg színeket váltott :)

Hátul található az ún. Vízikocka, vagyis az uszoda, ami ma már inkább élményfürdőként funkcionál. Nagy teljesítményű számítógépekkel tervezték, izgalmas épület, speciális hálózati struktúrával létrehozva.

dscn2164.JPG

Muszáj volt lefotóznom ezt is minden színben, és pózoltam is előtte, ahogy a többi kínai ;)

Aztán vihar készülődött, így el kellett indulnunk, de a lényeget még éppen láttam, párat még fotózgattam gyorsan, de már elkezdett esni az eső...

dscn2115.JPG

dscn2203.JPG

Gasztro kuriózum, fecskefészek

Ha már írtam a madárfészek alakú stadionról, pár szót megejtenék egy érdekességről. A kínaiak híresek a furcsaságaikról, abban is, hogy mit esznek… hallottam olyat, hogy pl a tonhal szemgolyóját, újszülött egerekből bort készítenek, békát, kutyát… és megeszik a fecskefészket is bakker.

Kizárólag az Ázsia sziklás tengerpartjain élő szalangána fecske nyálával összetapasztott fészkek ezek, melyek világszerte a legdrágább ételek közé tartoznak. Állítólag az ár egyik oka az, hogy a sziklás falvájatokban megbújó fészkeket speciális bambuszlétrákról gyűjtik össze, de ez igen veszélyes munka, gyakoriak a halálos balesetek is, és eléggé munkás az étel elkészítése. (ezek a fotók a netről vannak, nem sk)

aerodramusfuciphagus_lipkee.jpg

A fészkeket a hím madár hordja össze, van, hogy akár 35 éven keresztül!! Úgy készítik el, hogy sűrű csirkehúslevesben megfőzik, amiben a fészkek megpuhulnak, majd zöldségekkel ízesítik, hol édes, hol savanykásabb fűszerezéssel. A levesnek rengeteg féle variációja van, a kínaiak már 1200 éve fogyasztják ezt a nem mindennapi csemegét, már aki megteheti.

f282a283f09ee6bf08f95b78e09bd11b.jpg

A hagyományos kínai orvoslás szerint fogyasztásuk hosszú távú egészségügyi előnyökkel jár. Igen magas a tápértékük, rengeteg proteint, szénhidrátokat, hatféle hormont, kis mennyiségben lipideket is tartalmaznak. Kutatások szerint serkentik a sejtnövekedést, védelmet nyújtanak influenza ellen, szövetregeneráló, az öregedés és a ráncok ellen is kedvező hatásuk van. Egyesek szerint afrodiziákum.

Na hát ezt nem próbáltam ki, vajon miért? :))

Viki

Peking, 2017. június

2017\06\14

A Kínai Nagy Fal-at

Állítólag Kínában mindenki ismeri azt a mondást, miszerint, aki még nem járt a kínai nagy falon, az nem is igazi férfi. A kínaiak számára nagyon fontos a nagy fal. Minden külföldi, így az állam- és kormányfők is, mindig megtekintik a fal valamelyik részét, ha elmennek Pekingbe. Mindig csodálattal néztem a tv-ben és olvastam könyvekben a világ hetedik csodájaként nyilvántartott helyről, és álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok ide, Kína első számú nemzeti szimbólumához…

dscn3023_copy.jpg

A Nagy Fal rövid története

Kína északi határán épített erődítményrendszerek összessége, amelynek célja az volt, hogy a földművelő Kínát megvédje az északi nomád törzsek (részben a hunok) támadásaitól. (forrás: Wikipedia) A világ legrégibb és legnagyobb katonai védelmi építményének a ma látható falszakaszai az 1368 és 1644 között uralkodott Ming dinasztia idején épültek. Mivel a fal nem egységes építmény, hanem különböző korokban épült falszakaszok összessége, pontos hosszát nehéz megállapítani, de állítólag most már eléri a 7200 kilométert.

kezdokep.JPG

A Könnyek Falaként is szokták emlegetni, mert a legenda úgy tartja, hogy az Első Császár legmegbízhatóbb hadvezérének jövendőmondói azt jósolták, hogy csak úgy épülhet fel a Nagy Fal, ha egy Van nevű embert, vagy helyette tízezer másikat befalaznak. Találtak egy Van nevű embert, akit azonnal kivégeztek, és örökre a falba zártak. Nem tudni mi az igazság, talán csak egy legenda, de állítólag a kegyetlen munkában emberek tízezrei (köztük több ezer kényszermunkára ítélt tudós) pusztult el, és holttestüket a falakba építették be. Uhh, ez nem hangzik jól! Ezért is nevezik a Nagy Falat a világ leghosszabb temetőjének... Ma már nincs katonai jelentősége a nagy falnak. De történelmi, építészeti és turisztikai jelentősége örökké megmarad.

1987-ben került fel az UNESCO világörökség listájára.

The Great Wall : Simatai, 司马台 Sī mǎ tái

A falat több helyen is meg lehet járni, de mi nem a turistás helyett választottuk szokás szerint. Inkább egy autentikusabb részt jártunk be, a Simatai-t. A felkapott helyek már fel vannak újítva, elveszett az eredetisége és tömegnyomor van. Ezt nagyon nem szeretjük, bárhol is járunk, utazunk, menekülünk ezekről a helyekről, ha lehet.

Reggel indultunk neki az útnak egy bérelt autóval, sofőrrel. Pekingtől 1.5 óra alatt értünk oda.

dscn2809.JPG

Már útközben kezdtek előbukkanni a csodás hegyek.

Megérkezésünk után megvettük a belépőket, a pénztár csarnoka sem volt semmi:

Azért itt is voltak turisták, leginkább kínaiak, akik mindig fotózkodnak, szelfizgetnek, de bárhol, bármit! Mondjuk én is ezt csinálom, nem akarok lemaradni semmiről, ha már egyszer kijutottam Kínába, de legalább nem tűnik fel senkinek, be tudok vegyülni ebből a szempontból. Néhány hangulatkép, persze azért itt sem volt könnyű, hogy a szelfibotokat, ernyőket, kínaiakat kikerüljem… :)

Ezt a babát a napszemüvege miatt fotózgattam, aztán észrevették a szülők és azonnal odarendeltek melléje, hogy lefényképezhessenek bennünket együtt, mert ahogy már korábban is írtam, úgy néznek ránk külföldiekre néha, mintha kb. a holdról jöttünk volna... :)

dscn2865.JPG

A bejárati kapura ez van írva kínaiul, lefordíttattuk: Nice water in green mountain.

kapu.JPG

Ilyen kis kocsikkal vittek el bennünket a bejáratig, ahol el lehet kezdeni mászni:

A Simatai Nagy Falat 2 részre osztja a gáttal tóvá duzzasztott folyócska.

folyo.JPG

Madártávlatból nézve, oda készültünk:

tavolrol_a_fal.JPG

Vannak opciók, libegőzni is lehet felfelé vagy lefelé, mi a gyaloglást választottuk.

Aznap gyönyörű, tiszta időben volt részünk, nem szmogban és párában. Pekingi utazásom alatt nagyon szerencsésnek éreztem magam több szempontból is, főleg a "kegyes" időjárás miatt. Néha törölgettük a homlokunkat a melegtől, szuszogtunk, de felkészültünk, vittünk sok vizet és elemózsiát.

Még lent a faluban, miután nekiindultunk a hegynek, fotóztam ezeket a gyönyörű tavi rózsákat:

Kb. 15 perces séta után érkeztünk fel a keleti falrészhez, majd nekivágtunk a meredek, hol lépcsős, hol sima, tornyokkal szaggatott túrának.

A lépcsők teljesen kiszámíthatatlan méretben, formában jöttek. Egyszer tyúklépésben lehetett csak haladni, másszor hatalmasakat kellett lépkedni. Amúgy sokan azt gondoljak, egy kellemes sétával fel lehet jutni a falhoz, de akkor most jelzem, ha valaki be akarja tervezni a jövőben, hogy azért kicsit meg kell dolgozni a látványért, bár ez is az edzettségünktől függő.

A szelfizés persze kihagyhatatlan, ezt a két hölgyet muszáj volt fotóznom, mintha kb egy modell portfóliót készítettek volna, úgy pózolgattak. Csak csendben mosolyogtunk…

A látvány gyönyörűséges, drámai panoráma tárult elénk. A messzi horizonton semmi más nem látszik, csak a hegyek, a völgyek, a kék ég, és persze maga a fal, hosszú kilométereken át kígyózva végig a tájon, közben csend honolt. Csak egy darabig lehet végigmenni itt, mert a további szakaszt felújítják.

Mindig megpihentünk kicsit a hűvös, árnyékos őrtornyokban, ettünk-ittunk és csodálattal néztük a látványt… Volt, hogy elképzeltem, milyen lehetett az őröknek, katonáknak ezekben a tornyokban puritán körülmények között.

Kilátások:

Persze én is sokat fotóztam, tesómat megkértem csinálja meg ezt a képet rólam. Megkomponáltam, megmutattam  mit szeretnék, beültem, aztán annyit mondott, „túl sötét vagy…” Mondom sebaj, de megyek a fény felé :D

sotet_vagyok.jpg

Útközben pillantottam meg ezt a szívecskés felhőt, legalábbis én ezt láttam meg benne. Utána meg ezeket a piros táblákat, és mint kiderült, a szerelmesek írnak rá és helyezik el ide. Szerencsére tényleg nem tolongtak itt a turisták, nem tapossák egymás sarkát, nem másztak és lihegtek a nyakamba, nem szúrták ki a szemem percenként a napernyőikkel, ez már felüdülés volt.

Miután lementünk, végignéztük a kis falucskát is a völgyben.

Moments:

A betervezett Sárga hegyre már sajnos nem volt idő, mert messze van Pekingtől, kb 8 órás utazás... de ez a csodálatos, világhírű hely bőven kárpótolt.

Amikor beültünk a légkondis kocsiba, hazafelé már nem beszéltünk túl sokat, mindannyian jólesően elszunyókáltunk egy csodás emlékkel gazdagodva…

Szeretettel:Viki
2017. június, Peking

2017\06\08

Megtapostak a kínaiak… –masszázs élményeim Pekingben :)

Bevallom, voltam már pár masszázson nemcsak otthon, Magyarországon. Kipróbáltam Indiában és Thaiföldön is, de ahol most voltam Pekingben, ez mindent visz. Elmesélem a tapasztalataimat…

Bátyám elvitt abba a szalonba, ahová szokott járni, ha ideje engedni. Már nagyon kíváncsi voltam, milyen egy kínai masszázs, a Természetgyógyász suliban mi is belekóstoltunk pár masszázs fajtába, és tanultunk a tradicionális kínai alternatív gyógyászatról, már akkor is felkeltette az érdeklődésemet. Még Indiában tibeti orvosnál is jártam, hogy kipróbáljam tényleg úgy vizsgálnak-e, mint ahogy hallani, ezt az élményemet is megírtam, erről itt olvashattok:

http://utazohm.blog.hu/2016/04/27/tibeti_orvosnal_jartam

Kínai gyógyászat

Tény, hogy a kínaiak nagyon tudnak valamit. Hagyományos orvoslásuk (HKO) több ezer éves múltra tekint vissza, ebben benne van a kínai kultúra és a taoista filozófia is, de számos tudományos és etikai kritikát fogalmaztak meg a módszerekkel kapcsolatban a tudományos bizonyítékok hiányában. Ettől még működhet… Nálunk a nyugati világ nagy részében kiegészítő, illetve alternatív orvosi rendszernek tekintik, míg Ázsia nagy részén, így Kínában is az elsődleges orvosi, finanszírozott ellátás része hivatalosan!

Tanulmányaim és saját tapasztalataim alapján tudok írni az alternatív gyógyászatról, nagyon nagy téma, ezért csak röviden, a lényeget. Engem már nem kell meggyőzni arról, hogy működik-e vagy sem…

29703_nyolc_yin_yang3.jpg

A hagyományos kínai orvoslás szerint minden betegség a test diszharmóniájának, illetve az egyensúly felbomlásának következménye és azt vizsgálja, hogy az ember energia rendszere miért billent ki. Holisztikusan közelíti meg az embert, mint minden alternatív gyógyászat. A betegségeket a testben lévő finom energiarendszer, a meridián rendszer alapján vizsgálja.

A kínaiaknál háromféle gyógyítási módszert alkalmaznak:
-energetikai hatásúak: pl csikung (qi gong), akupunktúra, masszázs, akupresszúra
-anyagi, energetikai hatású gyógymódok: táplálkozás, gyógynövények használata, légzés
-szellemi hatásúak: tai chi, meditáció

A különféle természetes gyógymódokat, melyeket alkalmaznak, pl köpölyözés, akupunktúra, moxázás, talpreflexológia… ezeket mind tanítják a Természetgyógyász iskolákban, lehet külön szakosodni, továbbképzéseken megtanulni a módszereket.
Az Életmódtanácsadó és Terapeuta természetgyógyász vizsgámon az itthon is méltán elismert Sárai Gábor, aki otthon van a távol-keleti mozgásokban, és dr Tamasi József voltak a vizsgáztatóim. Legnagyobb elismerésem nem az osztályzataim voltak, hanem hogy külön, személyesen gratuláltak miután megmutathattam jógás tudásomat. Gábor munkát is ajánlott, de éppen többhónapos ázsiai utazásra indultam akkor…

A szalonban

Egy nagyon szép helyre érkeztünk, ahol már lent az ajtóban várják az embereket, és egy lifttel kell felmenni az emeletre, ahová felkísérnek.
Nagy folyosókon át vezettek bennünket, ahonnét különböző nagyságú és típusú szobák nyíltak, ami a vendégek számától és a masszázs fajtájától függ. Minimum húszféléből lehet választani, mi az úgynevezett (angolul) Imperial, császár masszázsra mentünk párszor. 100 perces, átszámítva kb 10 000 ft-ba kerül.
A fények nem voltak túl jók, ezért látszik is a fotók minőségén, és a terápia közben nem is nagyon tudtam képeket készíteni, de azért tesóm is besegített közben, összedolgoztunk. :)

Külön ruhát kell felvenni, én cuki rózsaszínt kaptam, tesóm császári sárgát. Jókat kuncogtam, mert úgy éreztem magam, mint egy kislány pizsamában.

Ügyelnek a részletekre is:

Nagyon figyelmesek, a személyzet többször bejött, hoztak dinnyét, forró vizet (Kínában szinte mindig azt isznak), folyamatosan utántöltöttek. Mondták is igyunk sokat a masszázs közben.

A második alkalomkor, mint utólag kiderült, kérdezték nem szeretnék-e férfi masszőrt, de tesóm lepasszolta. Na, a védelmező bátyus, még ezt az örömöt is elveszi tőlem :))

A masszázs

A kínai masszázsoknál a meridiánokban áramló energia befolyásolása a fő cél a Yin-Yang, Qi elméleteket alkalmazva, s ezáltal igyekeznek kiváltani további élettani hatásokat. 

Ilyenek a masszázs fotelok, aztán alulról egy lábmosót húztak elő, profi.

dscn2059.JPG

Először megmosták a lábainkat, aztán gyógynövényes vízben kellett áztatni.

dscn2072.JPG

Közben egy felmelegített párnát raktak a hasunkra, majd később a derekukhoz is, gondolom a vese meridián miatt. A Hagyományos Kínai Orvoslás szerint a kínai masszázsterápia akadálymentessé teszi a qi áramlását a meridiánok csatornáiban, ezáltal segítve a vérkeringést, továbbá yang erősítő és veseerősítő hatása is említésre méltó. A has és a deréktájék melegen tartása, a vese óvásán túl, a petefészkek egészséges működéshez, a fogamzáshoz is elengedhetetlen.

dscn2074.JPG

A térdünket is forró, gyömbéres dunsztba rakták, betekerték fóliába, ami egy idő után egyszer annyira égetett, hogy muszáj volt jeleznem.

dscn2078.JPG

A talpmasszázs nagyon profi volt, precízek, nem véletlen, ahogy megtudtuk, 3 évig tanulják egyetemen a masszázsokat. Ez a hölgy a pekingi egyetemen oktat, mesélte, kb 15 országból járnak hozzá tanulni.

dscn2090.JPG

Közben ment a cseverészés, tesóm olyan jól eldiskurált a csajokkal kínaiul, hogy csak lestem. Nagyon kevés külföldi jár hozzájuk, de aki még beszéli is a nyelvüket, na az még ritkább. Tolmácsoltattam vele, érdekelt mennyi idősek, merthát ahogy Thaiföldön, itt is kortalanok, de hát ezt ugye illetlenség megkérdezni, így őket kérdezte saccoljanak, én hány éves vagyok. Mindketten harmincnak gondoltak, teljesen ledöbbentek, amikor kiderült mennyi is vagyok. Persze ilyenkor mindig bedobom, hogy a jógától fiatalodik az ember. Meg azért ebben természetesen genetika is van. Lehet, van bennem ázsiai vér?? :))

Miután végeztek a talpunkkal, a kis bőröndjükből előszedtek pár dolgot, és rágyújtottak, ekkor kicsit azért megijedtem, mi fog következni. Köpölyöztek…

img_1281.JPG

Kértem bratyót, kérdezze meg, hányszor javasolják a masszázst. Aztán mutatott a nő a háta mögé a falra, és mondta kínaiul, nézzük meg, ott van kiírva a harmadik pontban, hogy heti egyszer… hát köszi, bocsi,de sajnos még nem tudok kínaiul olvasni. :)

img_1282.JPG

A talp és láb után kaptunk egy kis szünetet, magunkra hagytak bennünket. Ezután jött a test, hasonfekvésben… Tesóm gyorsan lőtt pár képet, hogy meg tudjam mutatni. Abba a korlátba kapaszkodnak felül, és a testsúlyukkal játszanak, nehogy kinyuvasszanak. A lábujjaikkal masszíroznak, ilyet még nem is láttam! Hát ezt hogy lehet megtanulni? Nekem még kézujjakkal is nehéznek tűnik, hogy a meridián, reflexpontokat eltalálja az ember…

img_1286.JPG

dscn2089.JPG

Majd olyan fogásokat alkalmaztak, hogy kb azt éreztem, jógapózokba raknak bele, az egyiknél annyira meglepődtem, azért fájt is kicsit, hogy egyszerre sikoltottam és nevettem, a masszőrcsaj meg rajtam, gondolta még párszor akkor megcsinálja ugyanazt, ha már így élvezem. Jobbról meg tesóm felől csak ennyit hallottam: jajjj… uhhhh… ááááá…atyaúristen… :))

Aztán hátonfekvés, arc-fül masszázs, majd a fejen is olyan pontokat nyomkodtak, hogy néha annyira fájt, azt hittem már szólok, hogy hagyja abba a kínzásomat, pedig aztán nagyon bírom a fájdalmat… de gondoltam, és utólag meg is tudtam, van, amikor direkt így kell csinálni, hogy hatásos legyen.

Szó szerint tapostak, ütögettek, csipkedtek, gyúrtak, sőt, még finoman karmolásztak is…

A végén felültettek, a csuklyásizmokat, lapocka körüli izmokat dolgozták meg, majd mivel a talpnál jelzett az alvásközpontom, nagyon fájt az a pont a többihez képest, mert a jatleg és álmatlanság kínzott, ezért erre kb egy percen keresztül nyomott két pontot a fejemen, nade ott már majdnem ordítottam, annyira fájt… aztán mosolyogva közölte, hogy aznap este biztosan jól fogok aludni. És igaza lett…

Amikor kiléptünk az ajtón, nagyon könnyűnek éreztem magam, mintha lebegtem volna, megfiatalodtam…

Szeretettel: Viki

Peking, 2017.

2017\06\05

A világ közepe -egy titokzatos pekingi város

Mindig, mielőtt elindulunk egy helyre, utánanézek, mit érdemes tudni róla, nehogy lemaradjak valami fontos látnivalóról… miután tájékozódtam a Tiltott Város-ról, ahova készültünk, kíváncsian indultam neki, hogy láthassam ezt a csodát is, a világ valaha épített legnagyobb palotáját…

Elindultunk Peking központjába. Aznap magas értéket mutatott a légszennyezettségi index, ezért vettünk fel maszkot, de sokáig nem bírtam viselni a 37 fokban.

img_1217_copy.jpg

Durva erős napsütésben nyomtuk végig a délelőttöt, majdnem rosszul is lettem, mert először nem raktam kendőt a fejemre, és az idén ilyen szintem még nem ért nap. Pedig tudnom kellene már, Ázsiában még a nap is másképp süt… Természetesen itt is hömpölyögtek a turisták, tömegek szeretnék látni ezt a híres helyet is. Van kínai, aki sosem jut el ide…

Tienanmen, Mennyei Béke tér

Először egy téren mentünk keresztül, ez a Tienanmen tér, ami a béke jelképének számít. Egy szomorú esemény kötődik ehhez, melyet Véres Vasárnapként is emlegetnek. 1989 június 4-én kínai diákok demokratikus mozgalmát számolták le, a katonák belelőttek a tömegbe, többszázan meghaltak.
Ezen a téren látható a Mennyei Béke kapuja, mögötte az Országos Népi Gyűlés székhelye, a Kínai parlament. Katonák védik a területet.

Gyönyörű parkos rész van a téren.

A Tiltott Város rövid története

Érdekességképpen, a Kína szó jelentése (Zhong Guo) a középső királyság, a világ középpontja.
A Tiltott Város története egy teljhatalmú uralkodó, Jung-lö (jelentése Örökös Öröm) látomásával kezdődött, egy szent palotáról, aki aztán könyörtelenül elnyomott mindenkit, aki megkérdőjelezte Isten akaratából eredeztetett uralkodását, amikor erőszakkal trónra került. Őt tartották az Ég fiának, mely a kínai szemléletet tükrözi, vagyis a császár a felelős a rend és a harmónia fenntartásáért itt a Földön. Senkinek és semminek nem tartozik válasszal, csakis a Mennynek… A hely a Ming-dinasztiától a Csing-dinasztiáig 500 éven keresztül szolgált a kínai császárok lakhelyeként, 1987-ben az UNESCO világörökség részévé vált. A világ legnagyobb régi faépület együtteseként tartják nyilván.

Történelmi források szerint 3 év alatt épült fel ez a gigászi palota 1417 és 1420 között. Durva! 80 épületből és 9999 szobából áll (úgy tartják, ezer szoba csak a Mennynek van fenntartva) mindez 720 000 négyzetméteren, nem semmi. A várost 7,9 méter magas fal, és 52 métere széles árok veszi körül, mind a négy oldalán található egy kapu.

dscn2001.JPG

Az építésre csillagászati összegeket költöttek, többszázezer parasztot kényszerítettek arra, hogy éjjel-nappal dolgozzanak az építkezésen. Sok tartományban az emberek éheztek, fakérgeket, füvet ettek, volt, akik a feleségeiket és gyermekeiket is eladták.

Építészete

A Bíbor Város építésében minden részletnek rituálés jelentősége volt. Négyzet alakú maga Peking, és ez a császári város is. A négyzetes udvar azt a kínai szemléletet tükrözi, hogy a Föld négyzet alakú, az Ég pedig gömb. A császári palota jelenti a Föld középpontját.
A palota együttes egy kőbe vésett szimbolika. Minden palotában és udvarban benne van a kilences szám, vagy annak többszöröse. A kilences a legmagasabb értékű egyjegyű szám, mely a császárnak volt fenntartva. Na most itt elmosolyodtam egosan, merthogy az én személyes számom is kilences, hehe. Az épületek tetején észrevettem a különböző figurákat, ezek faragott, őrző mitikus lények, akik távol tartják a gonosz szellemeket, mert a kínaiak úgy tartják, hogy a tetőn keresztül jönnek be az épületekbe, ők is kilencen vannak. 9x9 díszítés övezi a palota kapuit.

Az ú.n. Meridián kapun belépve egy nagy tér tárult elénk, ez a Legfelső Harmónia tere, itt van Kína legnagyobb fából készült csarnoka.

legfelso_harmonia_csarnoka.JPG

Csak ámultam, ahogy ott sétáltunk, hatalmas csodás, színes épületek, külső, belső udvarok egymás után. A vörös színű falak a boldogságot jelképezik, a sárga tető meg a császár színe, ahogy már írtam egy korábbi bejegyzésben is.

A belső palota volt az igazán tiltott terület, aki oda belépett, az nem jöhetett ki. Itt élt a császár és a családja. A külső udvart ceremoniális célokra használták. A császár engedélye nélkül senki sem léphetett be a palotába. Elképzeltem, hogy régen ugyanígy sétálgattak itt az emberek, a császár is, aki kiadta a parancsokat. Súlyos éveket, energiákat szívtam magamba, elmondhatatlan érzés ilyen régi helyeken lenni, mindig így vagyok ezzel. Megtapogatom a falakat, érzékelek, néha még képek is bevillannak… kicsit olyan szellemváros feelingem volt.

Itt is felbukkantak szerzetesek.

A Legfelsőbb Harmónia Csarnoka, ahol a Ming dinasztia idején a császár lakott. Tetejét 9 hatalmas oszlop tartja, itt is megjelenik a kilences szám. A teremben ott trónolt a császár, felette az „Igazság és becsület” felirat olvasható.

Az oroszlános lépcsőkre halandó sosem, a mindenkori császár is csak életében kétszer léphetett rá, egyszer az esküvőjén, másszor a császárrá avatásán:

oroszlanos_lepcso.JPG

A császár kényelmére, mindenféle jellegű igényéinek a kielégítésére is szolgált ez a hely. Többezer szakács dolgozott bent, innét kerültek ki, akik elkezdték a köztudatba bevinni a pekingi kacsa világhírű ételt, amit addig csak a császár ehetett. A császárnak rengeteg ágyasa volt, akiket kintről szereztek be a palotába, és állítólag aki bekerült, többet nem hallottak róla…

A vallások nagy szerepet játszottak az udvar életében. Ebben a szentélyben a Wu Wei, a tao alapelv "nemcselekvés állapota" olvasható a táblán.

Fontos volt még a buddhizmus is, és a Csing-dinasztia idején sámánista és vég nélküli szertartásokat is folytattak. 

A belső udvarok után jött egy szép kis park, a Császári Park, melyben a kínai kertépítészeti elemeket lehet megtalálni. Itt van az egyik legismertebb szentély is, a Virágeső Pavilonja, mely a tibeti buddhizmus és lámaizmus jelképe.

virageso_pavilon.JPG

A Palotamúzeumban felbecsülhetetlen értékű bútorok, műtárgyak, kerámiák, bronztárgyak, arany-ezüsttárgyak, festmények sorakoznak fel, melyek rendkívüli hagyatékaik a kínaiaknak.

Miután végigmentünk mindenhol, és kimentünk az egyik kapun, már megpillantottuk a Tiltott Város, és abban az időben Peking legmagasabb épületét.

Moments:

Hazefele...

Hát leizzadtunk rendesen, mire kiértünk, de mindenképpen megérte, még ha  egy kis napszúrás is lett a vége.

Próbáltunk taxit fogni, de ezeken a turistás helyeken szinte lehetetlen. Nem volt más, felszálltunk egy buszra, még tesóm se tudta hol fogunk kilyukadni. A buszon természetesen bámultak és méregettek bennünket a kínaiak. Néztük közben telefonon a térképet. Amúgy szeretek elveszni idegen helyeken, mert izgi dolgok tudnak megtörténni. Tesóm a helyzethez illően elnyomott egy viccet is, miközben buszozgattunk, ezzel zárom a mai nap élményeit:

-Ne haragudjon, jó felé megyek?
-Hát attól függ, hova megy…
-Jó, hogy már ki nem kérdez?! :)

Viki
Peking, 2017.

2017\06\01

„Főzd magad” étteremben jártunk :) hotpotok Kínában

Kínaiul a hotpot: huoguo, szó szerinti fordításban tüzes fazék, edény. Közkedvelt étkezési forma, több étterem erre van specializálódva, a kínai konyha szerves része. A délkelet- ázsiaiak nagy hotpot rajongók amúgy.

Miután a 37 fokban végigjártuk a Hutongokat, amiről az előző bejegyzésben írtam, bevetődtünk a környéken egy ilyen étteremben.

A tálkák és a pohár eléggé mini méretű volt, szinte egy gyerekzsúron éreztem magam.:)

dscn1702.JPG

Az a lényege, hogy minden asztal kellős közepére van elhelyezve egy elektromos főzőlap, rezsó, de van, ahol ezt parázzsal melegítik. Kihoznak egy nagy melegíthető edényt, amiben különféle ízű, zöldséges alaplevet tesznek bele már előre.

fscn1774.JPG

Közben az étlapról össze lehet válogatni az alapanyagokat, de a legtöbb helyen szó szerint kínaiul van minden kiírva, úgyhogy jó, hogy megint velünk volt egy hazai, mármint kínai barát. Különben össze-vissza xelgettünk volna a megrendelő lapon, és lehet kicsit meglepődtünk volna.

dscn1699.JPG

Az alapanyagok között, amiket mi rendeltünk, szerepelt pl kétféle tofu (volt kb húszfajta), zöldségek, gombák, marhahús. De nagyon nagy a választék, mindenki a saját ízléséhez tud válogatni, variálni.

Elkezdjük beledobálni a hozzávalókat a fortyogó edénybe, de csak fokozatosan, nem egyszerre. Eltart pár percig, mire megfőnek, aztán miután kihalássza mindenki a maga falatkáját, mert harc megy a fazékban kéremszépen, én különösen handicappal indultam a pálcika használatom miatt… azután belemártogatjuk (ha éppen addigra nem esik le a falatka a pácikáról, mire elér a kis tálig) egy pikáns, korianderes-mogyórókrémes szószba.

szosz.JPG

Hát én elbambultam és benne hagytam kicsit tovább a tofumat, mert kíváncsiskodtam, fotózgattam… aztán egyszercsak szólt tesóm, hogy nem áztatjuk a cuccot, hanem csak egy pillanatra mártjuk bele… na akkor már értettem, miért fogyott fénysebességgel a szósz és miért volt olyan sós, tömény ízű az étel, amit addig a számba vettem.

Amikor már kezdett elfőni az alaplé, a pincér jött folyamatosan és felöntötte, az ízek egyre jobban kezdtek összeérni. Bár a végén egyre nagyobb káosz is lett a kondérban, ahogy már mindenféle alapanyag egyszerre úszkált benne. „Mindenki a vájuhoz”, „egy tálból cseresznyézünk”… kb ilyesmi mondások jutottak közben az eszembe. :)

kuszasag.JPG

A hotpot az egyik legalkalmasabb étkezés arra, hogy az embereket közelebb hozza egymáshoz. Az étkezés a kínaiaknál egy társadalmi esemény, bőven hagynak rá időt, nálunk nem ez a jellemző. Lehet közben ismerkedni, bizalmat kiépíteni, üzleti megbeszéléseket lebonyolítani, családi problémákat megoldani, jókat beszélgetni. Ekkor tudtam meg pl egy érdekes sztorit kínai barátunktól, hogy ha a pálcikát a nők fent fogják, az jelenti, hogy messziről származó férje lesz, ha alul fogja, akkor közeli.

Sokáig tart elkészíteni ezen a módon az ételt, de elfogyasztani is, szóval, ha nagyon éhesek vagyunk, ne hotpotot válasszunk. De ha Kínában jár az ember, érdemes kipróbálni legalább egyszer.

A következő részben egy Unesco által elismert világörökséget mutatok meg, melyet a világ legnagyobb régi faépület-együtteseként tartanak nyilván…

Jó étvágyat!:)

Viki
Peking, 2017.

 

2017\05\31

HUTONGOK – eltűnő városrészek Pekingben

A Hutongok a régi Peking jellegzetes lakónegyedei, történelmi kerületei, keskeny utcácskákkal, sikátorokkal, melyek a 13. századból származnak…

Ahogy megtudtam, sok száz éven keresztül az épületek nem lehettek magasabbak a Tiltott Város (a császárok lakhelye) legmagasabb épületénél, így alakultak ki a Hutongok. Állítólag mongol eredetű szó, kút a jelentése.

dscn2012.JPG

Amikor kiléptünk a Láma Templomból, velünk szemben is egy ilyen Hutong volt, be is mentünk. Több ilyen van a fővárosban különböző nevekkel, 1950-ben még 6000-ret számoltak, de a modernizáció, a metropoliszos építkezési formák miatt jelentősen csökken a számuk. Bizonyos negyedeket már azért óvnak szerencsére. Azt beszélik, aki teheti, minél előbb nézze meg őket, mert egyszercsak el fognak tűnni, süllyedő Atlantiszok. Szomorú ez…

Eddig két Hutongban jártunk, ott fotóztam ezeket a képeket, de vannak jóval „modernebbek”, pl ahol körbevezetést is vállalnak az ott lakók, és bárokba is be lehet ülni.

Bejárat:

bejarat.JPG

Szűk kis utcácskák, sikátorok mindenhol, itt zajlott a közösségi élet:

Olyan, mintha megállt volna az idő, pár perce még modern épületek között sétálgattunk, most meg egy különleges városrészbe cseppentünk.

Mondjuk maga a hely számomra nem okozott meglepetést, mert a többi ázsiai országban ahol jártam, sok ilyen negyed van (máshol ezek a szegénynegyedek), sőt, ilyen helyeken élnek nagy számban az emberek, leginkább Indiában…

Volt velünk egy kínai barátunk, és megszólítottunk egy ott élő, éppen teázgató kínait. Az egyik legjobb hely arra, hogy közelebb kerüljünk a helyiekhez.

ember.JPG

Körbenézegettem, ezt is ott fotóztam az ajtaján, gondolom azért van kirakva, mert itt Kínában a Kakas éve van :)

kakas_eve.JPG

Mesélte pl, hogy nagyon drága ott az ingatlan, egy 2m ára kb 4 millió ft lenne átszámítva!!!  Egyre több befektető, újgazdag megjelenése is fenyegeti őket, már már státusszimbólumnak számít. Viszik oda ugyan a pénzt, de kezdik megváltoztatni a hagyományos történelmi jelleget. Az ott élők kapnak az államtól támogatást, ha vállalják azt, hogy megőrzik a tradicionális kínai életvitelt.
Azt mondta élnek ott az utcában külföldiek is, de nem tudja, mit dolgoznak.
Jó, hogy közben van velünk hazai emberke, mert a nyelv nélkül bizony sokszor bajban lennénk, pedig tesóm már elég jól beszéli. 3 nyelven kommunikáltunk, néha már belekeveredett és a kínai csajhoz szólt magyarul az angol helyett. :)

Bekukkantottam több belső udvarba is, a benne álló házakat siheyuanoknak nevezik. Volt egy nénike, aki mikor meglátott behúzódott, gondolom, nem szeretik a kíváncsiskodó turistákat. Régen itt zajlott az élet, most alig lézeng pár ember az utcákon.

Érdekes járműveket is láttam, a bicikliknek rendszáma is volt:

Még fodrászatuk is van:

fodrasz.JPG

Boltok:

boltok.JPG

A fürdő, mellékhelyiség nyilvános, általában nincs a házakban:

wc.JPG

Azért a vezetékekben itt sem csalódtam, a többi ázsiai országban ugyanez a koncepció, hihetetlen :))

vezetekek.JPG

Sajnos egy tradicionális, hagyományos kínai szimbólum van kihaló félben… de legalább még ezeket is volt szerencsém látni.

Miután végigjártuk, megéheztünk, és beültünk egy Hot Pot-os étterembe, ahol egy speciális kínai étkezési formában volt részünk, erről legközelebb… :)

Viki
Peking, 2017. május

2017\05\30

A pekingi Láma Templom – az egyik legnagyobb tibeti buddhista monostor a világon

Már nagyon vártam, hogy ezt a világszerte híres templomot megnézhessem, nem csalódtam, és újra átélhettem a Thai és az indiai feelinget, amikor rengeteg buddhista templomot, kolostorokat jártunk végig a 4 hónap alatt, és pár évvel ezelőtt Nepálban is.  Akkor még nem írtam blogot, csak naplót, lehet, majd utólag mesélek azokról az élményeimről is...

kapu_copy.jpg

A hely eléggé közel van tesóm lakásához, így odabuszoztunk, vegyültünk a helyiekkel, ezt szeretem a legjobban. Mindig az utcán, a hétköznapokban történnek igazán a dolgok.

dscn1571.JPG

Hogy tűrnek meg Kínában egy tibeti templomot?

Persze azért megfordult a fejemben, és írtam is mielőtt kiutaztam ide, hogy a tibetiekről, Dalai Lámáról itt nem nagyon érdemes beszélgetni… kényes téma. Ennek fényében hogy-hogy megtűrnek itt egy ilyen jelentős tibeti monostort? Állítólag a tibeti Csöki Gyalpo pancsen lámával jó kapcsolatot ápol a kínai állam, csak a Dalai Lámával valahogy nem…  „A pancsen láma a gelug (sárga kalapos csoport, buddhista iskola) rendhez tartozó tibeti buddhista vallási vezető, a Dalai Láma után a második legmagasabb egyházi méltóság. (Forrás: Wikipédia) 1995-ben a Kínai Népköztársaság kinyilvánította Csöki Gyalpót a pancsen láma 11. újjászületésének, ekkor ötesztendős volt és egészen addig Pekingben nevelkedett. De sem a Dalai Láma, sem a tibeti emigráns kormány nem ismeri el őt a valódi reinkarnációnak.  Nade nem is akarom nagyon feszegetni a témát. Amikor a taxiban beszélgettünk és rákérdeztem erre bátyámtól, mivel járt Tibetben, és itt él Kínában, már jobban átlátja a témát. Elhangzott a Dalai láma szó a számból, ugye itt is így ejtik, és rámszólt, hogy ezt hagyjuk, mert neki vigyáznia kell, és sosem lehet tudni ebben az országban, ki a „besúgó”…

A Láma Templom –A Harmónia Temploma

A láma templom neve mandarin kínai nyelven Yong hö gong, jelentése: A Harmónia Temploma.  

Az épületek han kínai (állítólag az ország legnagyobb népcsoportja) és tibeti stílus kombinációi. Építészetileg a világon egyedülálló a különböző hagyományok találkozása: mongol, tibeti, mandzsúriai. 1694-ben kezdték el építeni, 1744-től 1960-ig templomként működött, mely Jung-cseng herceg lakóhelyéül szolgált, amikor 1722-ben trónra került. Jung-csen császári státuszt adott a templomnak, melyet úgy jelöltek, hogy a türkiz csempéket sárgára cserélték, a sárga, az arany a császár színe volt, más nem is használhatta. Az épületet átalakították úgy, hogy a fele császári palota maradt, másik része láma kolostor a tibeti buddhista szerzetesek számára. Ma is több mint száz szerzetes él ott, akik Tibetből és Mongóliából jöttek.

Egy gyönyörű parkon mentünk keresztül, és utána tárult elém a csodás látvány, a Jungho templom, melyet két bronz oroszlán védelmez.

park_copy.jpg

bejarat_oroszlan_copy.jpg

Izgalmas hely volt számomra, mint minden monostor bárhol a világban. A tömjénfüstben hömpölyögtek a turisták, rengeteg zarándok látogat el ide. A bejáratnál mindenki kap egy doboznyi füstölőt, amit bátran el lehet égetni, felajánlásokat tenni, imádkozni, a négy égtáj felé fordulva… a buddhizmusban régi hagyomány ez. Az oltárnál való felajánlás az egyik legismertebb rítus. Sokszor, ahogy itt is láttam több hívőnél és Thaiföldön is, 3 pálcikát égetnek egyszerre, ez a 3 drágaságot jelenti, vagyis a Buddhát, a Dharmát (Tan) és a Szanghát (közösség). Az is ősi hiedelem, hogy a felemelkedő füst felviszi a kívánságainkat, imáinkat az égbe az istenekhez, tehát a velük való érintkezésre, kommunikációra használják itt. Kínaiul a füstölő a xian szó, illatot is jelent. Egyébként Indiából indult a használata, de állítólag Kínában van a legnagyobb füstölőfogyasztás.

Gyújtottam én is, elsősorban Édesanyánk és a nemrég elhunyt Maya emlékére… és a felajánlott füstölőket a szertartás elvégeztével ilyenekbe kell beledobálni, amiben folyamatosan láng égett.

dscn1670_copy.jpg

Ázsiában illetlenségnek tartják elfújni a gyertyát, és már azt is hallottam, hogy azért is, merthogy akkor a jó energiákat is elfojtjuk. Amúgy nem vagyok buddhista, bár nagyon közel áll hozzám ez a vallás és összeszedtem pár információt az utazásaim közben is, de persze nem tudom minden esetben szakszerűen leírni a történéseket.

Azt olvastam, hogy eredetileg az eunochok-nak építették a templomot. Mivel fogalmam sem volt arról, kik ők, utánanéztem és ledöbbentem, olvassátok el itt, nagyon érdekes cikk:

kinablog.blog.hu/2011/04/30/mit_csinaltak_az_eunuchok_kinaban

A hely felépítése: van egy hatalmas udvar, és rajta 6 különböző épület, különböző elnevezéssel. A Béke és Harmónia kapuja és csarnoka, ez a fő épület, az Örök Áldás csarnoka, a Törvény kerekének Csarnoka, a Tízezer Öröm Pavilonja, a Békés Beteljesülés Pavilonja, a Mennyei Királyok Csarnoka. 480 méter hosszú a komplexum, melyek észak-dél tengely mentén követik egymást sorban, és ezek az udvarok egyre kisebbek és magasabbak voltak, ahogy haladtunk beljebb. Ezek a kínai buddhista kolostorok épület típusai, mely négyzet vagy sokszög alakú. A kínai építészet legfontosabb szimbóluma a pagoda, mely minden kínai kolostorban megtalálható, ezek toronyszerű ereklyetartók, melyet a mindenség szimbólumának tekintenek.

Magas küszöbön kell mindig átlépni a kapukat ezekben a templomokban, ugyanez volt Thaiföldön, Nepálban is, a buddhisták szerint így tartják bent a pozitív energiákat.

dscn2316.JPGAz egyik helységben Gelugpa kánonba foglalt tantrikus szobrokat láttam, természetesen itt is tiszteletüket tették a zarándokok.

Sok szobor, ereklye, Thangka… (hagyományos tibeti buddhista festmény, vagy rajzolt vallási kép, általában istenségeket ábrázolnak.)

Az utolsó, a Tízezer Öröm Pavilonjában, tesóm már előre figyelmeztetett, hogy meg fogok lepődni. Ohh mondom, már nagyon sok Buddha szoborral találkoztam... de aztán tényleg leesett az állam, a semmiből egy 18 méter magas, gyönyörű Buddha szobor tárult elém, lentről kezdtem el nézni, aztán azt hittem sosem lesz vége.  Az adatok szerint a földben lefelé még van belőle 8 méter, összesen 26 méteres. 1750-ben épült, egyetlen fehér szantálfából faragták. A VII. Dalai láma ajándékozta Csien-lung császárnak, és állítólag három éven keresztül utazott ide Tibetből, köré építették a templomot, és még a Guiness rekordok könyvébe is bekerült… wow! Ééééés belefért a képbe :)

Miután végigmentünk minden csarnokon, kértem egy kis időt, amit egyedül, csendben szerettem volna eltölteni. Leültem az egyik udvarban és csak szívtam magamba a hangulatot, nézelődtem, fotózgattam.

Milyen kontrasztos, hogy kifelé nézve a modern házak tornyosulnak a templom körül.

Hömpölyögtek a turisták, vallásos emberek, pörgették az imamalmokat, néhol szerzetesek is feltűntek.

Mindig megnyugvás számomra egy ilyen templom, mintha „hazaérkeznék”…

dscn1620_copy.jpg

A bejárattal szemben kifelé menet, megnéztük a Hutongokat, erről majd legközelebb írok. :)

Viki
Peking, 2017. május

2017\05\27

Pekingi kacsa Tokaji borral

Bátyám egy kínai barátja, munkatársa (aki már húgának fogadott menet közben, annyira megkedvelt), meghívott párunkat egyik este stílusosan egy kínai, exkluzív étterembe, hova máshova. :) Az itteni „kínainak” amúgy kb semmi közük nincs az otthoniakhoz, nagyon változatos, finom, ízletes ételeket szervíroznak fel az egyszerűbb helyeken is. Az utcán, az már más kérdés...

Mi a hölggyel előbb odaértünk, volt időm nézelődni, érdeklődni, készítettem pár fotót is:

Akkora volt az étlap, mint egy hatalmas könyv, nem viccelek, lehet a kép nem is adja vissza, legalább fél órába tellett volna az egészet átnézni. Tele gyönyörű fotókkal, nekem hirtelen egy Michelin csillagos étterem jutott róluk eszembe.

etlap.JPG

A szervírozás gyönyörű, ízléses, guszta…

Bevallom, a pálcikával való evés még kihívást okoz, de muszáj megtanulnom, mert eddig ahol voltunk, mást nem hoztak, max kanalat. Néha sutyiban megkérdeztem tesómat magyarul, ciki-e ha titokban kézzel rásegítek a pálcikámról rendszeresen leesőfélben lévő falatokra, mert éhes maradok, ha ez így megy sokáig. :))

palcikaval_eves.JPG

Meglepetésemre az itallapnál belefutottam egy érdekességbe, magyar Tokaji furmint bor jeeee, mutattam a kínai nőnek, hogy ez milyen híres a hazánkban, erre azonnal meg is rendelte, azzal koccintottunk Pekingben. Bírom az ilyen szituációkat, különböző kultúrák találkozásait. Karka, magyar barátunk, előkóstolta a bort:

dscn1252.JPG

fscn1292.JPG

fscn1304.JPG

Az étel kiválasztásában inkább rábíztuk magunkat a helyiekre, mert nekem kinai volt minden :)))

Középen egy nagy forgó üveg volt az asztalon, erről már hallottam, és körbe-körbe mindenki levette, amit éppen fogyasztani szeretett volna. Pörgetgettem, mint egy gyerek :)

korasztal.JPG

Csak jöttek sorban a jobbnál jobb fogások, nem tudtam mire készítsem fel a gyomromat, mekkora mennyiségeket merjek enni.  És ez még csak az előétel volt! Aztán megérkezett a meglepi, a híres pekingi kacsa. Vegak ne olvassanak tovabb :)

Így néz ki egészben, bemutatja a szakács:

fscn1285.JPG

aztán miután szervírozták, felvágták:

fscn1284.JPG

Nem szoktam kacsát enni (ha húst, akkor is leginkább halat), de hát muszáj volt kipróbálnom, ha már Pekingben vagyok.
Mint kiderült, a fővárosnak az egyik olyan éttermében voltunk, ahol a legjobb pekingi kacsát készítik. Tyűha… Az ára is borsos, átszámítva kb 25000 Ft volt, amit öten ettünk, nem elírtam, tényleg ennyi, persze van ennél olcsóbb vagy drágább is, attól függ, hol eszi az ember.

Megmutatták, hogyan kell fogyasztani. A kis tálkában lévő cuccokból (zöldségek, speckó szósz) kell kivenni és egy palacsintaszerű tésztára rátenni, majd összegöngyölni, nekem a burrito jutott hirtelen eszembe. Egyébként a bőre különlegességnek számít, azt külön szokták enni, a cukorba és a fokhagymába mártogatva.

szoszok.JPG

Néhány szót írok a pekingi kacsáról, Beijing kao ya, de van infó a neten is, ha valakit jobban érdekel. Külön erre a célra tenyésztenek fekete tollú kacsákat, speckó fajták. A pekingi sült kacsa először a Ming-dinasztiában készült, és csak a császár ehette, kiváltságos volt. A Csing-dinasztia bukása után a Tiltott Város (a kínai császárok lakóhelye, majd megyünk oda is) szakácsai elhagyták az udvart, éttermeket nyitottak a fővárosban, és lassan megnyílt az út ahhoz, hogy világszerte megismerjék ezt a finomságot. Kacsamestereknek nevezik a szakácsokat, akik készíthetik.

Miután megkopasztják őket, 3 percre forrásban lévő vízbe teszik, ezt Ludzinak nevezik, majd felakasztják száradni egy napig. Különböző fűszerekkel bepácolják, pl méz, ecet… Aztán egy direkt erre a célra kifejlesztett felfüggesztett sütőben készítik el…

Hát kipróbáltam ezt a nem mindennapi ételt is… :)

Viki
Peking, 2017. május

 

2017\05\26

Park-oltam Pekingben

Üdv Kínából! Pekingből jelentkezem, ahogy a lehetőségek engedik tudósítok képekkel illusztrálva, igyekszem nem túl hosszan írogatni. :)

Mivel tesóm dolgozott, gondoltam feltalálom magam és kimerészkedek az utcára. Nagyon nem akartam messzire menni, sőt, max addig, amíg látom az épületet, és felismerem még ahol lakunk. :) Ez egy közel 20 milliós város, és az angolt sem nagyon beszélik, ezért inkább nem indulok neki egyedül, bátyám se javasolta, mert jól el lehet veszni a kínai fővárosban…

Ennek a 28 emeletes háznak a 11. emeletén vagyunk a 111-es lakásban, itt él tesóm. :)

lakas.JPG

Először csak az ablakon át nézelődtem, mint vakond a nagyvárosban, fotóztam lefelé, persze ablakon át, mert itt nem lehet kinyitni sem, jó közelre be tudom hozni az embereket, mint egy távcső, körülnéztem mit csinálnak a lenti parkban. Egy család pl piknikezett, úgy ahogy kell, csak nekem a betonon kicsit fura látvány volt, amikor ott van egy méternyire a zöld gyep, de hát ok, elfogadás, nyitottság, kíváncsiság, minden utazásomon ezt a nézőpontot alkalmazom.

piknik.JPG

Aztán lementem, és ahol több ember összegyűlt, odamentem nézelődni, igyekeztem észrevétlenül bevegyülni. Persze ez nehéz, bár én is sötét hajú és szemű vagyok, de azért kiszúrtak.

Látvány: anyukák, kisgyerekek, babakocsik, idősek, kutyások, taichizók, kártyások együtt...

Kb egy órát ott töltöttem és figyelgettem, fotóztam, szeretem a gyerekeket, volt téma bőven. Igyekeztem kulturáltan megoldani és nem a képükbe tolni a camerámat, inkább messziről zoom-oltam rájuk. Kedvesek voltak, nem szóltak rám, sőt, voltak anyukák, akik direktbe odahozták nekem a kis lurkót, hogy vegyem őket lencsevégre. Próbáltak szegényekből egy integetést kierőszakolni, de inkább megszeppentek, a gépem és a szemüvegem jobban izgatta őket.

Hát vannak nyelvi nehézségek, max a hello volt a közös verbális kommunikáció, a többit nonverbálisan hidaltuk át. :)

Taichizó kínaiak:

Tetszik, legalábbis ami itt a szűk mikrokörnyezetemben van, hogy nagy a társadalmi élet, pl esténként is összejárnak, kitesznek nagy hangfalakat, és nekiállnak táncolni. Van, hogy egy betanult koreográfiára, pár méterrel odébb meg társas táncolnak. Ehhez van, aki szépen fel is öltözik, megadja a módját. Tesómmal leültünk este nézni őket, hát néha összemosolyogtunk, olyan zenei mixeket és mozdulatokat véltünk felfedezni, hogy abban a taichi, kungfu, kínai tradicionális tánctól kezdve minden volt…

Itt is azt látom, sokszor a nagyszülőkkel vannak a gyerekek, vagy éppen az apukával (nagyon sok gyerek van itt), Thaiföldön is ezt tapasztaltam, erről írtam is anno:

http://utazohm.blog.hu/2016/04/03/gyermekletek

Megfigyeltem, hogy több gyereknek hátul ki volt vágva a naci a feneküknél, az egyiknek a pelus, másiknak a csupasz popsija villogott, egyszerűen megoldják a pelenkacserét és a wc-ztetést. Praktikus :)) Lehet otthon is van ilyen, elnézést a tudatlanságomért, ha nekem ez újdonság:

dscn1363.JPG

dscn1386.JPG

Az egyik kislánynak olyan cipője volt, hogy minden lépésénél cuppogó hangot adott ki, hát ez szerintem tipikus kínai style, hogyismondjam hogy ne legyen sértő, elég furák.

Imádom a kutyákat is, egy hazai, kínai fajtát fotóztam éppen, a Chow Chow-t, állítólag a húsa egyes vidéken közkedvelt.

chaw_chaw.JPG

Aztán betévedtem egy pékségbe, ahol szintén egy kukkot sem beszéltek angolul, lassan már megtanulok pantomimezni… Ilyen cuki torták voltak ott:

Miután visszajöttem a lakásba, egy email várt tesómtól (így tudunk kommunikálni, a gépén van VPN), hogy 40 perc múlva felvesznek kocsival, legyek kész. Amikor ezt olvastam, már több, mint egy óra eltelt. Elkezdtem kapkodni, átöltözni, éppen egy szál bugyiban voltam, amikor bekopogtak, csengettek, majd miközben próbáltam valami ruhát magam elé kapni, rámnyitott a portaszolgálat, merthogy nem adtam választ ijedtemben, hogy minden ok-e… kiabáltam, hogy jesssss, I am here, please don’t come in!!!! aztán ő is megijedhetett tőlem, és nem mert beljebb jönni, csendben megköszönte és behúzta maga mögött az ajtót. Legalább itt beszélnek angolul :)

Hát így tellett egyik délelőttöm Pekingben…

Folyt köv.

Viki

Peking, 2017. május

2017\05\21

Kína ferde szemmel néz rám? - Keep calm and go to China :)

Újra útnak indulok a mesés Kelet felé, végre sikerül meglátogatnom Bratyót Kínában (eléggé ritkán tudunk találkozni), ahol él pár éve, és tudom, Édesanyánk is örül ennek Odaát, bárcsak megoszthatnám vele… Nem mondom, hogy nem vagyok izgatott és a legnagyobb nyugalomban állok az út előtt, mert akkor hazudnék. Határtalanul jó érzés, hogy felfedezhetek egy újabb ázsiai országot, hisz aki ismer tudja, Ázsia fan vagyok és szeretek utazni, helyeket, kultúrákat megismerni, amivel tágul a világnézetem és a komfortzónám. Ezekről az utazásokról nem jöttem még úgy haza, hogy ne gazdagodtam volna lelkileg és valami ne mozdult volna meg bennem, és mindig szívesen, örömmel osztom meg az élményeimet másokkal is.

keep-calm-and-get-ready-to-travel-4_1.png
Másrészt hálás vagyok. A hála az utóbbi időben teljesen más megvilágítást és értelmet nyert számomra. Nem kevés veszteség, fájdalom ért (több szempontból) az elmúlt hónapokban, melyek az egész addigi életemet gyökerestől felforgatták és alapjaiban változtatták meg. Na nem panaszkodni szeretnék, csakhogy mindez megtanított még inkább értékelni és tisztelni mindazt, akár az apróbb dolgokat is, ami megadatik…

RÁKÉSZÜLÉS KÍNÁRA

Bátyám már sok érdekességet, furcsaságot mesélt az országról, kíváncsian várom majd élőben megtapasztalni mindezt. Utazásaim során persze kialakult egy szubjektív vélemény a kínai emberekkel kapcsolatban, nade más lesz majd köztük lenni, a saját hazájukban. 

A bázis Pekingben (Beijng), a fővárosban lesz. Vannak tervek, turistalátványosságok, ami belefér majd a kint tartózkodásom idejébe, de szokás szerint a hétköznapokba szeretném belevetni magam, elvegyülni, beszélgetni. Ebben tesóm sokat fog tudni segíteni, mivel már jobban belelát a kínai kultúrába, velük dolgozik, és úgy tudom rajta kívül nincs is más európai vezető a cégüknél ott Pekingben. Lehet az angollal nem is lenne baj, de állítólag ők másképp gondolkodnak, és amit mondanak  majd azt is le kell fordítani pluszban, hogy az európai ember is felfogja... 

PEKING
kép forrása: asiatradegroup.cn.

asiatradegroup_cn.jpg

Vízum

A Kínai Nagykövetségen, amikor beléptem a nagy váróterembe, tapasztaltam, hogy annyian voltak, mint a kínaiak... :)) Az egész délelőttöt ott töltöttem, aztán mire sorra kerültem több órás várakozás után, a hölgy visszadobta az anyagomat, merthogy hiányzik belőle tesóm útlevelének a másolata. Nagy szemeket meresztettem rá, gondoltam csak viccel, mert nekem senki nem jelezte ezt, amikor rákérdeztem, miket kell beadnom a vízumhoz. Láthatóan nem volt éppen segítőkész, vagy csak bal lábbal kelt fel.  A biztonság kedvéért megkérdeztem, de azért belefér még az időbe, meglesz ugye? Meg, felárral. Mi van?? Azt mondták egy hét alatt kész van, nekem még két hét volt vissza az indulásig. Ok, nem adom fel, jövök holnap is! Aztán a másnap délelőttött is ráment erre, és még többen voltak előttem, mint előző nap, ahogy ránéztem a sorszámomra, hurrá! De már rutinosabb voltam, mint aki minden nap odajár, feltaláltam magam, a biztonsági őrrel is csevegtem. Elütöttem valahogy az időt, elmentem kávézni (vigyázat, a környék elég drága, 780-ért ittam egy tejes kávét!), meditáltam, olvasgattam, hangolódtam a kínai emberekre… ha mennél valamikor a követségre, érdemes felkészülni. Pl legyen feltöltve a telefon, amin lehet játszani, zenét hallgatni stb… vigyél könyvet, tanulnivalót ha van, elemózsiát, innivalót, hamubasült pogácsát…
Végül a többórás várakozás után 30 mp alatt elintézett ugyanaz a nő mindent, aki előtte nap kidobott, sőt, nagyon kedves volt…

Biztosítás

Valójában addig annyira eszembe se jutott, hogy a biztosítással is foglalkozzak, mígnem tesóm írta, hogy megyünk túrázni a Sárga hegyre, Huang-San-ra is, de no para, semmi extra. Azért azt tudni kell róla, hogy neki a nem extrém az másoknak lefordítva: kösd fel a gatyád :D. Az ő komfortzónája egy átlag emberhez képest mérföldekre van. Több komoly expedíción is részt vett már, mászott a Kilimanjáron, a Himaláján, úszott cápákkal dél- Afrikában... Szóval ránéztem neten, mi is ez a hely, aztán kigúvadtak a szemeim és csak bakkeroltam, nemár, de közben kínomban röhögtem, merthát én is szeretem a kihívásokat. Visszakérdeztem, hogy biztos vagy ebben, hogy oda megyünk?? Ilyen címszavakat dobott ki a google: A világ legveszélyesebb gyalogos túrája a Sárga-hegyen... 5 vérfagyasztó hely a világban, ahová rettegni járnak a turisták... Szoktam én is hegyet mászni, nadehátazért... :)) Muszáj pár képet belinkelnem, hogy érthető legyen, miért is kötöttem azonnal biztosítást...

Kapcsolattartás

Azt még nem tudom, hogyan fogok kapcsolatokat tartani kintről. Ugyanis kiderült, mivel az egyik barátnőm is éppen kint volt megnézni a terepet, mert valószínűleg ki fognak költözni (már kezdem azt hinni, hogy minden út Kínába vezet, nem is Rómába), ő említette, kérdőjeles, mikor tud hírt adni magáról… Ekkor szembesültem, hogy abban az országban kicsit másképp működnek a dolgok, mint nálunk vagy azokban az ázsiai országokban, ahol eddig megfordultam…

A kínai kormányzat kommunista rendszere félti az országot a beáramló elemektől, információktól, melyek bomlasztanák és fenyegetnék a jól felépített rendszerüket. Ezért létrehoztak egy úgynevezett Arany Pajzs projektet, melynek keretein belül 18000 külföldi weboldal, blog-szolgáltatók, közösségi oldalak, skype elérését, az internet kereső találatait stb. korlátozzák… Már azt is hallottam, azon sem kellene csodálkozni, hogy egy kétszemélyes telefonbeszélgetésben hárman lennénk, vagy ha a leveleinket esetleg nem csak a címzett fogja olvasni. Ügyelni kell arra, hogy kommunistabarát színben tündököljünk. Totális az ellenőrzés. Persze szerencsére vannak megoldások a cenzúra kikerülésére…

Dalai Láma, Tibet –ne szólj szám, nem fáj fejem

Kínában nem szeretik, ha Tibetről és a Dalai Lámáról beszélnek, ezt eléggé komolyan veszik. Pl. Brad Pitt, aki a Hét év Tibetben című film főszereplője volt, vagy Richard Gere, aki a Dalai Láma tanítványa is ki van tiltva az országból…

http://www.buddhafm.hu/hirek/2017-04-26/richard-gere-karrierje-banja-hogy-a-szinesz-kiall-tibetert

Olyan szélsőséges formában is jelen van mindez, mint egy 2007-es kínai kormányrendeletben. Kína hivatalos közleményt adott ki, melyben „intézményesíteni akarta a reinkarnáció folyamatát”. Megtiltotta a tibeti buddhista szerzeteseknek, hogy a kínai kormány engedélye nélkül újjászülessenek! Ez igen!

http://www.origo.hu/nagyvilag/20070829-egy-torveny-szerint-a-kinai-allamnak-engedelyeznie-kell-a-reinkarnaciot.html

Tesóm javasolta, hogy ne pakoljak be a bőröndömbe Tibetes, Dalai Lámás könyveket, mert nem jó ómen… Aztán poénból megkérdeztem, hogy az Indiában vásárolt „save Tibet” fűzött karkötőm azért rajtam maradhat? Vagy a Tibetes feliratú pólómban mehetek? Azt mondja félig nevetve, mehetek, de lehet hamar ki fognak állítani a sorból és talán még ő sem fog megtalálni… 

20170517_123406.jpg

Pár napja még Európában volt, és poénból megkérdeztem, ugye visszaér addigra Kínába, mire érkezem?Szerencsére igen. Aztán ezek után már csak viccből kérdeztem, hogy gondolom a reptérre kijön elém… Válasz: nem. Mert éppen meetingje lesz. Odaküld valami kínai sofőrt értem, aki valszeg nem fog beszélni angolul, majd a kijáratnál tartja a táblát a nevemmel. Remélem nem kínaiul lesz felírva... :)

Hát így futok neki a nagy kalandnak. Jelentkezem Kínából, ahogy tudok és hozom Nektek az érdekességeket. :)

Viszlát
再见

Viki

2017\05\14

Színház az egész világ? –Shakespeare szülővárosában sétálgattam…

Középiskolás koromban nagyon szerettem a magyar nyelv és irodalmat, imádtam pl. a verselemzéseket. Általában eltértem a könyvbéli magyarázatoktól, már akkor is lázadtam, és egy újabb perspektívából futottam neki annak, hogy megfejtsem, vajon mit akart a szerző mondani. Szerencsére a magyar tanárnőm ezt értékelte, és nem hajtott el „ülj le fiam egyes”-sel, sőt… Egy időben verseket is írtam, persze leginkább a 18-as éveimben, amikor éppen a serdülőkorból küzdöttem át magamat a fiatal felnőttkorba. :))
Amikor William Shakespeare-ről tanultunk, eléggé távolinak tűnt, valószínűleg el sem tudtam akkor képzelni, hogy valaha is látom a szülőhelyét, és lám, most itt vagyok Stratford-upon-Avon-ban, Angliában, a „Shakespeare-ország”-ban. Igazi zarándokhely…

foto_archiv.jpg

Sétálgattunk a városka ódon utcáin a gerendavázas házak között, az volt az érzésem, mintha egy Tudor kori díszletben lettünk volna :)

Sok fotót készítettem, de a vakut nem lehetett bent sehol sem használni, ennek ellenére talán a lényeget így is visszaadják a képek.

Shakespeare szülőháza

William Shakespeare szülőháza a Henley Street-en, egy 16. századbeli, favázas építmény, melyet az 1800-as évek közepén elkezdtek restaurálni. A 400 éves mészkőből készült emelet épületben 1847-ig vendéglő működött.

Az író itt jött a világra 1564-ben április 23-án. Számomra megható volt, hogy részese lehetek ennek az élménynek, bekukkanthattam a családi otthon rejtelmeibe. Megtapogattam a falakat, csodálattal néztem a korabeli bútorokra, berendezésre és elképzeltem, ahogy a kis William ott szaladgálhatott. :) Shakespeare életére, munkásságára és korára emlékeztető könyvet, kéziratot, képet és tárgyat is őriznek a házban. Vannak olyan tárgyak is, melyek eredetiek, pl olyan kerámiaedények, melyeket valószínűleg a Shakespeare család tagjai is használtak.

A szobában, ahol Shakespeare született, a falakon illetve az ablakon zarándokok, pl az ír író Walter Scott, a filozófus Thomas Carlyle aláírása is látható, saját kezűleg karcolták oda, amikor ott jártak:

Felesége villája

18 éves korában vette feleségül a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, aki az esküvő időpontjában már várandós volt.  Az ő szülőházában is jártunk. Itt élt az író 21 éves koráig, ami után hosszú időre nyoma veszett. Van két periódus, ami szinte a teljes homályba vész. Az egyik 1578-tól 1582-ig, a másik 1585-től 1592-ig tartott, ami így együtt már 11 év.

Ezen a padon romantikázott Shakespeare és felesége:

Shakespeare új háza

amit az eltűnése utáni visszatérésekor vásárolt már gazdag emberként, itt már csak egy kert található, mert lerombolta bosszúból egy befektető. No comment.

Shakespeare születésének évfordulóján minden évben virágcsokrokat vivő menet indul el a szülőháztól az iskolához, ahol tanult, majd a szentháromság-templomban elhelyezett sírig, amelynek felirata átkot szór azokra, akik megbolygatják hamvait. Ide járt iskolába:

Elsőszülött lányának háza

Shakespeare lánya Susanna, 1607-ben férjhez ment Dr. John Hall-hoz. Mivel férje orvos volt, jómódú családnak számítottak. A házban korabeli orvosi eszközök is ki vannak állítva, ezeket is fotóztam, elképesztő, amikor pl a körfűrészt nézegettem... ááááá

Színház az egész világ?

Shakespeare életútja csupa rejtelem, de tény, hogy az egész világirodalom egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát. Számos művét tanítják az iskolában, játsszák színházban, filmesítik meg a mai napig. Az Ahogy tetszik című darabjának híres részlete jutott eszembe, Szabó Lőrinc fordításában, amikor ott jártam:

„Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében…”

De vajon mit jelent ez a pár sor? Attól függ, ki hogyan interpretálja. Számomra többféle értelmezést is nyer... Ezzel mindig így vagyunk, egy-egy vers, dalszöveg, művészi alkotás mindenkinek mást üzen.

Talán egy nagy színház az életünk, és Isten színjátékában mindannyian különböző szereposztásokat alakítunk? Vagyis mindenkinek megvan a maga „dolga” a világ színpadán. Az, hogy milyen szerepekbe bújunk éppen, sokminden határozhat meg: a munkánk, a társadalmi státuszunk, nemi identitásunk, életkorunk… és mindeközben különböző játékszabályokat alkalmazunk.

fb_img_1449507663266.jpg

Vagy éppen profilokat teszünk fel reggelente, amikor tükörbe nézünk (ha egyáltalál nézünk) azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, ami leginkább a külvilág felé szól? Álarcok mögé bújunk? Hazudunk önmagunknak is, egy nem valós képet festünk kifelé? Aztán este levesszük a maszkokat és ott állunk a valósággal szembenézve. Talán van, aki még otthon sem tud kibújni a szerepéből, és nem mossa le a sminket... mert ijesztő lehet. Az álarc fenntartására néha több időt, energiát szánunk, minthogy felvállaljuk a saját, igazi arcunkat?...

women-artistic-69669_copy.jpg

Tovább merészkedek és hagyom szárnyalni a gondolataimat… Shakespeare bizonyos műveiben igencsak felfedezhető a spiritualitás is, még azt is mondják róla, hogy szabadkőműves volt. Pl A vihar című drámában a főszereplő Prospero egy varázslóként jelenik meg, aki az ezoterikus tudományokat gyakorolja, és a fehér mágiában jártas újplatonikus mágus.
(Az újplatonizmus vagy neoplatonizmus Platón tanaira épülő, a pogány ókor utolsó erőfeszítése arra, hogy egy olyan mindent magába foglaló filozófiai rendszert alkosson meg, amely kielégíti az ember minden szellemi igényét: átfogó és logikailag koherens képet ad a világról és az ember benne elfoglalt helyéről. Forrás: Wikipédia)

Mágiájával, s a szellemek segítségével Prospero a természet erőinek is parancsolni tudott. Shakespeare a szellemek jelenlétét is élethűen írta le… Ha ezt vesszük alapul, akár az is lehet, hogy a reinkarnációra utalt az említett idézettel? Miért is ne lehetne?

af63431c2963a6865f7eb33bb8b0baeb.jpg

A hindu filozófia szerint nem létezik a halál, vagyis a lelkünk vándorol, újjászületik, más-más testekben öltünk formát. A lélek már azelőtt létezik, mielőtt belép a testbe, és létezik tovább, miután elhagyja azt. Gárdonyi Géza ismerte a Védák tanítását, és ő is hitt a lélekvándorlásban:

„…az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.”

Goethe is úgy tartotta, hogy a lélek halhatatlan.

„Szilárd meggyőződésem, hogy szellemünk elpusztíthatatlan természetű lény, öröktől fogva örök időkig él és hat. A Naphoz hasonló, amely csak a mi földi szemünkben látszik lemenni, de valójában soha nem megy le, hanem szüntelenül világít."

lelekvandorlas.png

De nemcsak hogy örök a létünk, hanem újra és újra megtestesülünk itt a földön. Ezt fejezi ki Szellemek éneke a vizek fölött című versében is:

„Az emberi lélek tükre a víz: mennyből jön alá, mennybe megy föl, s lekényszerül megint a földre, örök utas."

A reinkarnáció szerint mindig újra születünk, van lehetőségünk fejlődni, kijavítani az előző életünk hibáit és mindezt addig tesszük, amíg el nem érjük a tökéletességet, az örökkévalóságot. Ezek szerint mielőtt leszületünk a föld nevű bolygóra, ki vannak osztva a szerepek, hogy milyen neműként jövünk, milyen körülmények közé, milyen országba, milyen feladatokkal... minden inkarnáció más.

img_63006038241681_copy.jpg

„Erényei alapján választ a Lélek finom vagy durva formát magának, és tettének, lelkének erényei lesznek majd okává újabb kötésnek.” 
(Svétásvatara upanisad 5.12. Takács László fordítása)

Amikor napvilágot látunk, rálépünk a színpadra, felgördül a függöny, és elkezdünk játszani, élni a szerepeinket. Útközben találkozunk más színészekkel is, akik belépnek a mi személyes darabunkba, egy ideig együtt játszunk, aztán a szereplők cserélődnek. Majd amikor lemegy a függöny, lemegyünk a színpadról és visszanézzük, tetszett-e az előadás, jól játszottunk-e, megoldottuk-e a vállalt feladatainkat. Aztán megint megszületünk egy másik szerepet választva, amiben fejlődhetünk, újabb lehetőséget kapva, hogy megoldhassuk a befejezetlen ügyeinket…

Ha így nézzük, az álarc is lehet egy újjászületés, ha minden nap másikat veszünk fel, új identitással, tulajdonságokkal, bármivé, bárkivé válhatunk általa. Ott van benne az izgalom, kettőség, új szereposztásokban tetszeleghetünk. Kérdés, hogy ettől jól érezzük-e magunkat? Egy ideig talán igen. Mert az álarcok viselése nem elmélyülés, valódiság...

Bármire is gondolt Shakespeare, az a mi választásunk, hogyan akarunk élni. Önfeledten szórakozunk, és egy játszótérnek fogjuk fel az életet, nem vesszük véresen komolyan, vagy végigszenvedjük... vagy álarcosbálban érezzük jól magunkat, a külvilág felé élünk... vagy fejlődni szeretnénk, és ezért teszünk is, vagy… Talán az a lényeg, hogy éljük meg a valós pillanatokat, ne mások felé mutogatva, bizonygatva, hanem belül, mélyen, szívvel-lélekkel, vállajuk fel önmagunkat. Mindeközben ügyeljünk arra, hogy ne szegjük meg a játékszabályokat. Bár az is egy választás, ha megszegjük…

buddha_fosfor_wallpaper-wide_copy.jpg

Viki
2017. május - Anglia

2017\04\07

Kapcsolódás a Természettel - Jógázz, mozogj a szabadban

img_1102_copy.jpg

"Amikor a természet arcába tekintünk, a pillanatok jelentéktelensége eltűnik, a gondolatok szabadabban szárnyalnak, és a különböző mozdulatok bősége révén előtörő ingerlékenységet lecsillapítja a környezet határtalansága és nyugalma" 
- Ernst Jünger

A Természettel találkozni, amikor eltávolodunk a civilizációtól, minőségi ingerek érnek bennünket: beszippantjuk a friss, oxigéndús levegőt, érezzük a bőrünkön a szellőt, a napsugarat, halljuk a természet hangjait, érezzük az illatokat… rengeteg olyan előnnyel jár, amiről lehetséges, hogy sokan nincsenek is tisztában.
Már számos tudományos kutatások is igazolták, hogy a természetben levés nagyon jótékonyan hat ránk, és hogy az ettől való elidegenedésünkért különféle negatív élettani hatásokkal is szembenézhetünk.

logo_copy.jpg

Szerencsére egyre több kezdeményezés, mozgalom csalogat vissza bennünket a gyökereinkhez. A japánok pl kitalálták az erdőfürdőt (http://joportal.hu/jotippek/403/), már itthon is részt lehet venni ilyen alkalmakon. Budapesten is működik az ún. slow mozgalom, melynek az a lényege, hogy a természetet minél jobban behozzák a városba az élet minden területén, hogy egyensúlyban legyen az épített és a természeti környezet.

TERMÉSZETKÖZELI NÉPEK

Számomra nagyon szimpatikusak a természeti népek. Az indiánok, eszkimók, nomád törzsek Tibetben, Kínában, Mongóliában, Dél-Afrikában a busmanok… akik együtt élnek a természettel és alkalmazkodnak annak szeszélyeihez: hold, apály-dagály, időjárás, évszakok… sokat tanulhatnánk az életstílusukból, amiket alkalmazhatnánk a sajátunkéban is.
Ők nincsenek kiszolgáltatva a társadalmi bizonytalanságoknak, tényezőknek, sokkal inkább hallgatnak az intuícióikra, mint mi, városi emberek, és harmonikusabbak, kiegyensúlyozottabbak.

Természetközeliek a thaiok is, tengeri nomád halásznépek. Amikor a Thai tengerparton töltöttünk egy hónapot, volt egy halász barátunk Poe, akit sokat meséltettem. Megtudtuk, hogy a környéken még inkább erősebb az árapály jelensége, ami először nagyon furi volt, de egyre inkább megbarátkoztam a Természet rendjével, és elfogadtam, hiszen mindannyian ezeknek az őserőknek, energiáknak a befolyásolása alatt állunk…

Erről is írtam korábban:

http://utazohm.blog.hu/2016/02/14/az_arapaly_jatekai_hullamzo_termeszetunk

Kérdeztem, hogy mitől függ az, hogy egyik nap bemegy halászni (gyalog besétál a hálójával, eltűnik egy fél napra…), másik nap meg nem. Azt válaszolta, hogy reggel kiáll a partra, és csak figyel, nézi a tengert… és érzi, hogy aznap alkalmas lesz-e az idő, a víz, a körülmények… és ezt minden nap megcsinálja. Láttam, apálykor csak kiterítik a hálójukat a víz alatt, türelmesen várnak, közben összegyűlnek a halak, rákok azáltal, hogy a tenger visszahúzódik. Mindez nem egy spirituális dolog, hanem a Természet megfigyelése és vele együtt élése.
A frissen fogott zsákmány estére már el is lett adva, a maradékból finom vacsi készült, amire sokszor bennünket is meghívtak.

JÓGA A TERMÉSZETBEN

Az emberiség jelentősen eltávolodott a természettől, pedig valójában mi is a részei vagyunk. A szabadban eltöltött idő bizonyítottan gyógyító hatással van testünkre, lelkünkre, elménkre is:

- Energiarendszerünk helyreáll, újratöltődik

- Megnyugszik az idegrendszer, mely hatással van a depresszióra, szorongásos tünetekre

- Emelkedik a légzéstudatosság, több oxigénhez jut a szervezet

- Erősödik az immunrendszer

- Csökken a vérnyomás, javul a pulzusszám

- A zöld szín harmonizálja az agyhullámokat…

Vidéken, a Bakony közelségében nőttem fel, így a természet erősen befolyásolta a személyiségemet, az Élethez való viszonyomat és tiszteletemet az emberek és az élőlények iránt. Csillagjegyem szerint Nyilas vagyok, akiknek az egyik fő jellemzőjük, hogy szeretik a természetet. Ezért nem csodálkozom, hogy amennyi időt csak tudtam, a szabadban töltöttem: túrázás, hegymászás, futás-séta az erdőben, búvárkodás… és jógázni bárhol lehet :)

A nyári táborokban is mindig kint vagyunk a fűben, ha az időjárás megengedi.

Mióta Budapesten élek (több mint fél éve), még inkább ki vagyok éhezve a természetre, hisz a nagyvárosi ember életmódja érthetően, de egyre jobban eltávolodik ettől.

Már nagyon vártam a tavaszt a hosszú, szürke tél után, ezért viszem ki én is a jógaórákat, meditációt a szabadba. Egyesülünk a környezettel, nemcsak befelé, hanem kifelé is hatunk a  jógázással. A tavasz a megtisztulás, újrakezdés, újjáéledésról szól. Lezárjuk az előző időszakot, elengedjük a régi berögződéseket, lerakjuk a terheket, hogy friss energiákkal üdvözöljük a virágzó természetet és megújuljunk életünk minden területén. Új élet indul, introveltálttá válunk, kibújunk a téli barlangból.

tavasz-van-.jpg

MEZÍTLÁBAS JÓGA 
Szabadtéri Jóga és Meditáció vasárnaponként
- a Filozófusok kertjében


Első alkalom:
2017. április . 23. 16.00-17.30, júniustól 18.00-19.30

Tapasztald meg azt az életérzést és egy új perspektívát, melyet a szabadban végzett gyakorlás nyújt a friss levegővel, madárcsicsergéssel, határtalan kék éggel, a fák erejével, az elemek energiáival. Mindezek felébresztik a belső energiáinkat testünkben, lelkünkben.

Az összes érzékszervünk kiélesedik, hiszen a talaj egyenetlen, érzékeljük a külső hőmérsékletet, a napsütést, a szellőt, a hangokat, az illatokat. Többféle inger ér bennünket, mint a jógastúdiók falai között, ezért jobban összpontosul a figyelem és a jelen-lét.
Mélyebb lesz légzésünk, könnyebben kifújjuk magunkból a hét során felhalmozódott feszültséget, meg- és elengedőbbé válunk, kieresztünk, felszabadulunk! ohmmmm :)

Amikor megtanuljuk, hogyan vihetjük magunkkal a természetet, a jógázás közbeni megtapasztalásokat a hétköznapjainkba, akkor legbelül mindig otthon leszünk, békére találunk.

szorolapok_kicsi.jpg


HELYSZÍN: Filozófusok kertje, Gellérthegy  
IDŐPONT: Általában vasárnaponként 18.00-19.30-ig.
Kedvezőtlen időjárás esetén elmarad a gyakorlás. Kérlek, mindig érdeklődj az esemény előtt, mert lesz, hogy én is elutazom! köszi :)
JÓGASTÍLUSOK: Hatha, Vinyasa Flow, Páros, Női, ezek variációi, az aktuális igényektől függően…
MEDITÁCIÓK: különböző technikák
MENNYIÉRT? Nincsen meghatározott ár, adományos:
Ahogy érzed, mennyit ért Neked az adott óra, és mennyit tudsz erre aktuálisan áldozni, de ha éppen semennyit, ne érezd problémának, nekem nem lesz az :)
MIT HOZZ MAGADDAL:
- jógamatrac vagy polifoam
- törölköző
- pléd, kispárna (ha kell a relaxhoz)
- kényelmes ruhában gyere
- maradhatunk még beszélgetni, naplementét bambulni, hozhatsz enni-innivalót is…

Nem feltétel a jógás előélet, de a részvétel saját felelősséggel történik!

A jóga egy mezítlábas műfaj, mely a felszabadultságot, természetességet szimbolizálja és kint végezve a különféle gyakorlatokat, még intenzívebb hatással van ránk! Felszabadultan szaladgálhatunk is a pázsiton… Ha úgy érzed, vágysz erre az életérzésre, szeretettel várlak, csatlakozz hozzánk, ne hagyd otthon a barátaid, szeretteid, kutyád sem! 


A HELYSZÍNRŐL
– melynek szelleme és üzenete is csodás

A szobrász, Wagner Nándor így írt az ottani szoborkompozícióról:
„Tanító szobor együttes ez! Zarándokhely, meditációs helyszín. Az emberiség egymással való megbékélésének szentélye.”

Kertjének kapujában ez az üzenet áll:
„Egymás jobb megértéséért”, mely az egymás iránti toleranciát és a békés egymás mellett élést szimbolizálja, a világvallások jelentős alakjait és vezetőit ábrázolja, Ehnaton, Jézus, Buddha, Lao-ce, Ábrahám, Mahatma Gandhi, Bódhidharma és Assisi Szent Ferenc.

Közlekedés:

a Gellért-hegyi víztározó tetején található, a Hegyalja út-Sánc utca-Orom utca által határolt területen. 
A 8-as, 27-es, 112-es és 239-es buszok Sánc utca megállójától néhány lépésnyire található a park. 
Pest felől érkezve ezekre a buszokra (a 27-est kivéve) az Urániánál, az Astorián és a Ferenciek terén kell felszállni, majd a budai hídfőben található megálló után kell leszállni. 
Buda felől a BAH-csomópontnál lehet e buszokra felszállni. A 27-es pedig a Móricz Zsigmond körtérről indulva, a hegyen át éri el Sánc utcai végállomását.

Várlak szeretettel:
Viki

Bejelentkezés, érdeklődés:
shivajogasziget@gmail.com
Tel: 06 20 235 8738

FB esemény: https://www.facebook.com/events/818475654958679/

 

2017\02\19

A női lélek segélykiáltásai - Maya emlékére

A női lélek rendkívül szenzitív, sebezhetően törékeny, ugyanakkor bölcs, és hatalmas teremtő erővel bír. Nemcsak pozitív irányban, hanem akár magunk ellen is tudjuk ezt az erőt fordítani. A bennünk régóta tomboló, fel nem dolgozott érzelmek, külső behatások előbb-utóbb felszínre törnek, sokszor egy fizikai betegség formájában, melyek rákényszerítenek bennünket, hogy szembe nézzünk a valósággal, önmagunkkal, és lefordítsuk, hogy mit üzen a lelkünk a betegségeink által. Sajnos van, hogy már későn eszmélünk fel…

318767_368320393239961_104146715_n.jpg

„Indulatainkat képtelenek vagyunk elcsendesíteni. Haragunkat - amelyet egy állat pillanatok alatt örökre elfelejt -mint gyűlölet, egy életen át hurcoljuk magunkkal. Betegségeink jórészét éppen lelkünk és testünk diszharmonikus kapcsolata okozza: megbetegítjük magunkat.” -Müller Péter

Édesanyámat fél éve temettük el, most újra itthon vagyok Pápán, pénteken sajnos Mayától is el kellett búcsúznunk… A vele történt fontos beszélgetés bátorított fel, hogy írjak egy olyan témáról, anyukája beleegyezésével, ami szerencsére egyre nagyobb hangot és teret kap mindenféle fórumon. Tudom, ő is ezt tenné a helyemben, mert mindkettőnknek az emberek segítése, gyógyítása, az emberi élet jobbá tétele az egyik legfőbb küldetésünk.

Maya egy csodálatos, sugárzó, mosolygós lény, erős NŐ, akit sokan szerettek, kedveltek. Nem voltunk napi kapcsolatban, de amikor találkoztunk, azok mély beszélgetések voltak, hisz nagyon hasonló felfogásban, világban mozogtunk, ő is érdeklődő, nyitott volt a keleti kultúrák, egészséges életmód irányában, természetgyógyász kollegina. Vallása a Szeretet, amit nem félt árasztani az emberek felé, és mindez tovább él mindannyiunkban, ahogy lánya is mondta nagyon bölcsen a temetésen…

Egyik nap jött a váratlan hír, hogy nagyon rossz állapotban van. Írtam neki igaz-e, sajnos megerősítette…

Üzenet Tőle

Gáborral (szintén pápai származású gyerekkori barát), két héttel a halála előtt látogattuk meg otthonában, valamiért erős késztetésem volt, hogy mennem kell, és az utolsó pillanatban csatlakoztam hozzá.
Igyekeztünk vidámságot vinni magunkkal, ezt anyukája meg is köszönte, amikor elbúcsúztunk kifelé menet. De ahogy Gáborral beszéltük utólag, közben majd megszakadt a szívünk… Mert akkor is éreztük valahol mélyen, hogy ebből már nem fog felépülni, de ő küzdött a végsőkig. Persze a remény tudja éltetni az embert, ezért pl a közös jövőbeli terveinkről is beszélgettünk, akkor is arról, mit adhatunk az embereknek, és mivel Maya szeretett volna még jönni hozzám jógázni is, még inkább arra ösztökéltem, hogy mennyi dolgunk van, melyeket meg kell valósítanunk… Múlt pénteken látogattuk volna meg újra… Nagyon felkavart a szomorú hír.

Hogy miért volt olyan fontos számomra ez a találkozás? Mert egy üzenetet kaptam Tőle, tudom, nem véletlenül… és ezt nekem is tovább kell adnom, ha csak egy nő is elgondolkodik rajta és változtat az életén, saját maga miatt, már megéri leírnom a gondolataimat, melyeket a beszélgetésünk inspirált.

Nem tudtunk mindent egymásról, nem is ez volt a lényeg. De pl ismerte az életem egy részének belső vívódásait… aztán miközben beszélgettünk, elcsodálkozott: „…még mindig ugyanazt a malmot taposod? Nem zártad el a „csapokat”? ” Én meg csak lesütöttem a szemem és tudtam, hogy igaza van. Beszélt a régebbi kapcsolatairól, harcairól, melyet leginkább magával vívott meg, beszélt nem méltó bánásmódról, és hogy mindig inkább a másik volt neki a fontos, nem saját maga... sokáig maradt benne olyan helyzetekben, melyekből már rég ki kellett volna szállnia, egyikből sodródott a másikba, húzta a lezárásokat, elengedéseket… mert azt gondolta, hitte, majd jobb lesz… nyelt, elfojtott. Ebbe a csapdába könnyen bele lehet csúszni.

Napokig többször bekúszott Maya arca a látogatásunk után, a halála óta is itt van előttem, ahogy sápadtan, nagy szemekkel, aggódva szólt hozzám: - „Nézz rám, te is ide akarsz jutni? El fogom vitetni magam hozzád és seggbe rúglak, ha nem szeded össze magad!
… Ha ebből kijövök, még a madárcsicsergésnek is fogok örülni. Nagyon sok mindent átértékeltem az életben… Az a lényeg, hogy mindegy mit csinálunk, ki mit szól hozzá, csak legyünk azzal és önmagunkkal harmóniában, éljük azt szívvel-lélekkel, ne másoknak akarjunk megfelelni… ne erőltessük, ami nem megy, engedjük el.”

Sosem felejtem el a tekintetét és azt az energiát, amivel beszélt hozzám. Azt hisszük, mennyi időnk van még, ráérünk tökölni, nem figyelünk oda, aztán azon kapjuk magunkat, hogy csak rohanunk és elfelejtünk közben élni… IGAZ életet...

Maya halála még inkább megpecsételte az üzenetét.

Megérzések


Valahogy mióta Édesanyám elment, megérzem, amikor egy lélek hamarosan el fog távozni. Közeli kapcsolatba kerültem a halállal, mintha bevezetődtem volna az élet misztériumába, így tudnám megfogalmazni, erről írtam is annak idején:

http://utazohm.blog.hu/2016/08/28/az_elmulas_szepsege

Egy nagyon kedves barátomnál töltöttem az estét február 3-án, pénteken, akivel eléggé mély beszélgetéseket folytattunk nem hétköznapi dolgokról. Tudom, Maya is hitt ezekben. Volt szó a halálról is, a szeretteinktől való elbúcsúzásról… Aztán Tibi megmutatta nagypapája fotóját a falon, és annyira magába húzott a bácsi tekintete, nem tudom miért, de úgy éreztem be kellene mennem hozzá a kórházba, így ismeretlenül… Jött az a bizonyosság, hogy már kevés ideje van itt a Föld nevű bolygón…
Szombaton Gáboréknál aludtam, feleségével Ágotával borozgattunk este, szokás szerint gyertyát gyújtott az asztalon, és természetesen megfejtettük az élet és a halál értelmét. Mint mindig. Közben a gyertya lángja eléggé magasra kúszott, mondja, hogy ez nem ilyen szokott lenni, lehet „itt van valaki köztünk…” nekem hirtelen Anyukám jutott eszembe. Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki odafigyel a pislákoló vagy lobogó fényre, akkor felkészülhet a közeljövő eseményeire.
Aztán másnap reggel jött az üzenet Tibitől, hogy már nem ért be a kórházba, elaludt a papája. Aznap ment el Maya is…

Nőiségünk megélése

Akár magánemberként, akár jógaoktatóként, ha körbenézek azt látom, egyre többen küzdünk valamilyen testi vagy lelki problémával, női betegséggel. Valami nem kerek…

mehaldas2.jpg

Már a modern pszichoszomatika is igazolja, hogy a fizikai betegségek sokszor összefüggésben állnak a lelki egészségünkkel, és hogy minden betegségnek megvan a maga lelki oka. A nyugati orvostudomány, a nőgyógyászok is egyre inkább állítják, hogy amikor a nőiségünk bármelyik aspektusában sérülünk lelkileg, az fizikai betegségekben a női nemi szerveknél is felszínre tör, persze nem mindenkinél történik meg ez a folyamat. Hogy kinél igen, kinél nem, arra nem tudjuk még a választ. Ezt én is alá tudom támasztani a saját példámmal, a nálam kialakult tünetekkel, melyek szerencsére jóindulatú daganatok, épp ezért fontos Maya üzenete, hogy ne hanyagoljam el magam ezen a téren sem, mielőtt még késő lesz.

"A betegség a sértődött lélek jajkiáltása" - Peter Altenberg 

A különféle negatív érzelmek, gondolatok, tudattalan lelki folyamatok, megélések, pl a harag, gyász, frusztráció, gyűlölet, stressz, düh, irigység, szégyenérzet, ítélkezés, aggodalmaskodás, megoldatlan lelki problémák… ha túlságosan elhúzódnak, vagy ha sokáig nyalogatjuk a sebeinket, elmérgesednek, és eljuttathatnak bennünket fizikai betegségekig, de akár meg is tudjuk szüntetni azokat, ha rálátunk ezekre az érzelmekre. Azt tapasztalom, hogy sokszor az önértékelésünk is hihetetlenül alacsony szinten mozog, különböző okok miatt, ez szomorú tény. Ezek és a fentebb említett tünetek szoros összefüggésbe hozhatók a kialakult női betegségekkel, erről beszélt Maya is. Teljesen biztosan állította, és hitt a test-lélek-szellem hármas szoros összefüggéseiben, hogy betegsége kialakulásának is része volt a lelki élete, ha visszatekint és értékeli az elmúlt éveit. Ő már tudta, mit kellett volna másképp tennie.

A lélek útján

Ahogy Ázsiában tapasztaltam, ott alapból holisztikus szemlélettel állnak hozzá a betegekhez, sajnos itthon ez még nem igazán bontakozott ki, de legalább jó úton haladunk.

http://utazohm.blog.hu/2016/04/27/tibeti_orvosnal_jartam

Fontos odafigyelnünk testünk jelzéseire, betegségeinkre, hogy felfedezzük blokkjainkat, ráleljünk, életünk melyik területét kell rendbe tennünk. A testünk egy érzékeny műszer, mindig visszaigazol és útmutatóul szolgál. Pl jógagyakorlás, különösen a gyengédebb típusú női jógázás közben is számos üzenetet hordoz számunkra, ha nyitottak vagyunk a felmerülő testérzetekre, emóciókra.

Persze nem állíthatja senki sem teljes bizonyossággal, ahogy én sem gondolom, hogy minden betegség kizárólag lelki eredetű lenne, ez még vitatott, mert ebbe sokszor beleszólhat a genetika, vagy más egyéb tényezők, egy-egy betegségnek összetettebb a probléma köre, minthogy csak egy dologra ráfoghatnánk. De fontos, hogy a fizikai tünet mellett foglalkozzunk azzal a kérdéssel is, hogy miért fáj a lelkünk, miért kiált segítségért.
A betegségek események, amikor is folyamatok zajlanak bennünk. Ha érzelmi szinten a betegség fel van tárva, átalakulhat a folyamat egy egészséges állapottá. Ha a mögöttes fenntartó ok megszűnik, akkor az okozat is megszűnik. Igyekezzünk lefordítani a testi jeleket lelki síkra is. A belső élet az, ami számít, nem a külsőségek. Csak mi vagyunk képesek felszabadítani önmagunkat a mentális rabszolgaság alól.

Amikor jelez a test

Ha már kialakult egy tünet, a gyógyulásban nagyon sok szerepe van a komoly belső munkának, amit senki sem léphet meg helyettünk, de segítséget érdemes kérni, ha egyedül nem boldogulunk. Én is éppen ilyen gyógyulás és munka kellős közepén vagyok, van még dolgom bőven, annyi minden történt az elmúlt hónapokban (talán egyszer majd erről is írok).

Keményen, kíméletlenül szembe kell néznünk az életünkkel, mélyre kell ásnunk. Bármennyire is nehéz és van, hogy ordítunk közben a fájdalomtól és csalódunk nemcsak másokban, de a legdurvább, hogy önmagunkban is. Egy-egy ilyen találkozásból sokat tanulhatunk, építkezhetünk. Lehet persze manőverezni, futni a köröket, önhazugságokat gyártani, de ez mind időhúzás, menekülés, miközben elvesztegetjük az értékes, valódi pillanatokat. Sokszor, ahogy én is tettem, magamat hibáztattam olyan dolgokért, amiért nem kellett volna. Az ember tele van önváddal, keserűséggel, amikor őszintén a lelke mélyébe néz, meztelenül állunk magunk előtt és nem mindig tetszik az, amit látunk. Szembesülünk a hibáinkkal, ítélkezünk, de el kell fogadnunk, hogy emberek vagyunk, esendőek, hibázunk is, amiből jobb esetben tanulunk. Ha viszont nem tudunk magunknak és másoknak megbocsájtani, belekerülünk egy véget nem érő érzelmi spirálba, mérgezzük a lelkünket, aztán azon kapjuk magunkat, hogy nem vagyunk jól a bőrünkben, túl szoros, vagy túl bő. Ez nem megoldás.

Talán az egyik legfontosabb feladatunk, hogy tanuljuk meg elfogadni és szeretni magunkat is (akár újra kell összerakni mindezt a puzzle darabkákból), ne csak adjunk folyamatosan, hanem fogadjuk, engedjük be a pozitív dolgokat is. Az egyensúlyra törekedjünk. Ne menjünk bele áldozati szerepekbe. Ha úgy van, álljunk fel méltatlan helyzetekből, kapcsolatokból, melyek már inkább csak rombolnak (nemcsak bennünket, a másik felet is), mint építenek, és emelt fővel lépjünk tovább. Kezdjünk el foglalkozni olyan dolgokkal, melyekben örömünket leljük. Előszedtem újra a régi hobbijaimat, és rájöttem, mennyire hiányoztak. Számomra nagyon jó terápia pl az írás, vagy szeretek a természetben lenni, feltöltődni, hegyet mászni, búvárkodni… Van, hogy otthon beteszem a kedvenc zenéimet, hangosan énekelek, táncolok, kitombolom magam… vagy éppen kifutok a világból. De mindenki meg tudja találni a számára megfelelő tevékenységet (tánc, ének, festés, sport, olvasás, kézművesség…), amibe bele tud feledkezni, amiben ki tud teljesedni, amitől gyógyul, mosolyog a lélek. Akár bele is vághatunk olyan új dolgokba, amiket azelőtt soha nem próbáltunk, tágítjuk a komfortzónánkat, és egy újabb oldalunk megismerésére lesz lehetőségünk.

Bizonyítottan nagyon hatékony módszer a szívből jövő nevetés, önfeledt kacagás, amikor már a könnyeink is folynak, ezt biztosan állíthatom. Zárójelben jegyezném meg, létezik hahota jóga is :)

00003_2_a499ce44-7eb5-4bdc-8605-73506065acf7_440x330.jpg
A meditációk, jóga, különféle tudati technikák, masszázs, sportolás… jelentős mértékben tudják aktiválni öngyógyító erőinket, oldódnak feszültségeink, ami akárhogy is nézzük, mindenképpen pozitív hatással van ránk.

Törődj Magaddal

Kedves Lányok, Asszonyok… nagyon fontos az EGÉSZ-ségünk, ezt sosem szabad elfelejtenünk, ezért járjunk el rendszeres szűrővizsgálatokra, ha bármit érzékelünk, ne halogassuk a szakemberek felkeresését. Amikor szükséges, nyújtsuk kezünket az orvostudomány felé, főleg amikor egy diagnózist kell felállítani vagy indokolt műtétre van szükség, mert életeket menthet. Az alternatív gyógyászatnak, mozgásterápiáknak nagy szerepe van a prevencióban, rekreációban.

Nem utolsósorban teremtsünk időt arra, hogy befelé is tekintsünk, bár tudom ez egy családban és a rohanó világban nehezebben kivitelezhető és nagyobb kihívás, de megéri a befektetett energia. Ápoljuk, védjük, szeressük testünket és lelkünket, találjunk rá a belső forrásainkra, élvezzük az ÉL-etet. Merjünk megnyilvánulni életünk minden színpadán, vállaljuk fel és fejezzük ki azt, akik vagyunk. Töltsön el bennünket büszkeséggel az, hogy Nőként létezünk, ragyogjunk, és ha magunkkal rendben vagyunk, a világban is a helyünkre kerülünk.

383054_613389188688719_806549526_n.JPG

Annak a blog bejegyzésemnek a végén, amikor Anyukám haláláról írtam, ott van egy idézet. Anno írta Maya (mindig követte az írásaimat, amikor Ázsiában utaztam), hogy zseniális és megosztaná ő is a fb-on… Ezzel zárom soraim:

-Későre jár. Feküdjünk le.
-Későre jár – bólintott a mester. - Ébredjünk föl.

Drága Maya, áldott utazást kívánok, nyugodj békében! Köszönöm a tanításod, és hogy ismerhettelek… ♥

Szeretettel: Viki

Pápa

 

2017\01\13

A belső tűz felébresztése, Tummo - tapasztalataim egy tibeti tanításon

Az elmúlt hétvégén részt vettem egy kivételes, érdekes tanításon, mely a benső hő felébresztéséről szólt és egy tibeti láma tartotta. Gondoltam jó lesz újra egy kis tibeti energiát magamba szívni, szerzetesek közt lenni, valamiért mindig is közel állt hozzám ez a nép. Volt is szerencsém egy kis időt köztük eltölteni, amikor kétszer Dharamszalában jártam (az utolsó ázsiai utazást ott zártam kedvenc helyemen), ahol él a Dalai Láma rengeteg tibeti szerzetessel és menekültekkel.

15259732_1349825958370428_283050216884903348_o.png

Kb. annyit tudtam a tanítás témájáról, hogy ez az a gyakorlat, amikor a szerzetesek kiülnek a mínuszba, hóba, fagyba meditálni, és kibírják, mert képesek felmelegíteni olyan mértékben a testüket, mellyel megóvják magukat a fagyhaláltól… Éppen hidegrekordokról beszélt a meteorológia, gondoltam pont jól jön, ha megtanulom, hogyan lehet befűteni magamat, és ha megyek hazafelé, gyakorolhatok, még a nagykabátra sem lesz szükségem :)) Hát persze ez nem ilyen egyszerű, csak magamban poénkodtam… Azért legalább annyival tisztában voltam, hogy nem adják „ingyen” az ilyenfajta tudást, képességeket…

a297bc2b24fd543d34faf7115488ce62.jpg

Mivel nem vagyok gyakorló buddhista, és a témát sem kenem-vágom, ezért nem fogok szakmailag részletekbe bocsátkozni, okoskodni, vannak erről könyvek és lehet leírásokat találni neten is magyarul, angolul, ha valakit bővebben érdekel. Inkább hétköznapi szinten is érthető, felfogható, személyes megtapasztalásokról írok, ahogy eddig is. Ahogy szubjektíven megéltem az eseményeket.
Utánanéztem, és ebédszünetekben egyik barátomat, Palacskó Andrást, aki a Tan Kapuja Buddhista főiskolán végzett és nagy tudással rendelkezik e téren is, kérdezgettem, hogy jobban átlássam a dolgokat, mert azért sokminden új volt számomra, én jógás téren mozgok inkább otthonosan, de nyitott vagyok más vallásokra, kultúrákra is.

Hogy kerültem oda?

Újévkor elutaztam barátaimhoz a Mátrába, ahol az ünnepeket töltötték, és közel voltak Tarhoz, a Buddhista Meditációs Központhoz, melyet már évek óta szerettem volna megnézni. A Zalaszántói Béke Sztupához  (sztupa: ereklyéknek épített buddhista templom) már sokszor ellátogattam, mert amíg Pápán éltem, az közelebb volt hozzánk, nagyon jók az energiák, szeretek ott lenni.

123083351.jpg

Ágota (akivel valójában akkor találkoztam először, a férjével vagyok jóban, aki szintén a jó kis pápai, akkori Lenin lakótelepen bandázott) részt vett Taron egy elvonuláson, és pont akkor jött ki, mikor odaértem. Természetesen volt bőven közös témánk a pár nap alatt, és ő említette, megy majd egy buddhista tanításra, de én úgy emlékeztem Tarra. Már itthon, a kezdés előtt egy nappal valahogy az orrom elé került a hirdetés Fb-on, és nagy büszkén elküldtem neki, nézd, pont Pesten is lesz egy ilyen!  Aztán kiderült, valójában ő  erre fog  menni, valamit félreértettem. :) Felébredt bennem a kíváncsiság, de már bőven betelt a létszám, lezárták a regisztrációt. Óóóó, gondoltam erről lecsúsztam… Aztán próbáltam rákérdezni egy ismerősömnél, aki láttam ott lesz, megye-e, mert ha nem, átvenném a helyét, de sajnos Zsuzsa nem regisztrált, azért bíztatott, ha nagyon akarom és erős az elhatározásom, ott a helyem, be fogok jutni. Ágota adott egy email címet, gyakorlatilag csütörtök este írtam a szervezőknek, és úgy köszöntem el: Tashi Delek (tibeti köszönés), hátha ez majd segít és betalál ;) Elengedtem a témát, lesz, ahogy lesz, erre nagy meglepetésemre péntek kora délután visszajeleztek, hogy mehetek (péntek este 6-kor már kezdődött), szerintem utolsó pillanatban lemondták páran, így hirtelen újratervezés vette kezdetét és izgatottan vártam a hétvégét…

A Tanító

A Ligmincha Magyarország -Bön Buddhista Közösség -meghívására Gese Choekhortshang Rinpocse (a rinpoche szó jelentése: https://hu.wikipedia.org/wiki/Rinpocse), bön buddhista láma, a Tummo gyakorlatába vezette be az érdeklődőket, melyet először szerveztek meg Magyarországon.

Mosolygós, vicces, ám mégis komoly embernek tűnt a két nap alatt. Olyannak, ahogy megismertem a tibetieket és levontam egy szubjektív tapasztalatot róluk. Poénkodott is, pl amikor már kb harmadszorra sem értettük a betűt, amit kiejtett tibeti nyelven, akkor mondta angolul, hogy "double w", olyan, mint a Mcdonalt’s jel, csak fordítva… hát igen, ilyen egy nyugaton élő modern tibeti láma :)
A három szerzetes, aki a Rinpochéval volt, szinte végig mozdulatlanul, fegyelmezetten ült, természetesen lótuszülésben. Mennyi itthoni gyakorló megirigyelné őket, de tudjuk és láttam is Ázsiában, ők már gyerekkorukban így ülnek az iskolában is a földön, nem kell csodálkoznunk a csípőjük nyitottságán, amit mi sokszor vért izzadva igyekszünk elérni :)

fb_img_1483824264097.jpg

A Rinpoche életéről itt tudtok olvasni:

https://www.facebook.com/notes/ligmincha-magyarorsz%C3%A1g/kinevezett-rinp%C3%B3cse/1100173466669013

Tummo, az őseredeti bölcsesség tűzének tibeti gyakorlata

„2002-ben Franciaországban, egy nyugati tudósokból álló delegáció előtt, két tibeti buddhista jógi, hő-érzékelő szenzorokkal felszerelten, immáron a tudományos világ számára is egyértelműen bizonyította, hogy képesek testük hőmérsékletét jelentősen növelni. Az ujjaik és lábujjaik végén mért hőmérsékletemelkedés elérte a 8.3 °C fok különbséget. A nyugati szkeptikus tudomány számára jelentőségteljes ez a felfedezés, noha Tibetben közel egy évezrede gyakorolják ezt a módszert a különböző buddhista kolostorok lámái.”

A Tummo Náropa tibeti szent nevéhez fűződik, aki Tibetben 6 jógagyakorlatot honosított meg, melyek Indiából származnak, és ez az egyik legelterjedtebb tantrikus gyakorlat. Lám-lám, az összefüggések… Jóga! Na, innentől még érdekesebb lett számomra a téma.

Dr. Herbert Benson 1982-es cikkében, a Nature-ben írt erről "Body temperature changes during the practice of Tum-mo yoga" címmel. Ő volt az első orvos, aki engedélyt kért Őszentsége a XIV. Dalai Lámától a Tummo megismerésére. A tudomány képviselői mindig is előszeretettel vizsgálgatják a buddhista szerzeteseket. 

http://www.snopes.com/harvard-study-confirms-tibetan-monks-can-raise-body-temperature-with-their-minds/

Mire jó ez a gyakorlat?

„Tibetben a hagyományos Tummo elvonulások alkalmával olyan képességekre tettek szert az elkötelezett gyakorlók, amelyek a hétköznapi tudatosság számára szinte elképzelhetetlenek. Ilyen volt például, amikor a benső tűz felébresztésével és kitartó fejlesztésével képessé váltak arra, hogy nedves ruhájukat a téli hidegben is testük melegével szárítsák meg. A Tummo gyakorlatának azonban az ilyen képességek megszerzése nem célja, pusztán mellékterméke. Valódi célunk ebben a gyakorlatban, hogy az őseredeti benső hő felébresztésével felolvasszuk a karmikus elhomályosulásokat, amelyek a jelen pillanatban is megakadályozzák, hogy valódi önmagunkként éljük át létezésünket. Az ehhez szükséges csatorna- és csakratisztításhoz a Tummo több módszert is alkalmaz, amelyekkel minden érdeklődő megismerkedhet ezen a kivételes tanításon, amely a gyakorlat végzésére szóló meghatalmazással zárul majd.” (Ligmincha)

Vagyis ennek a gyakorlatnak nem az a fő célja, hogy vizes törölközőket szárítgassunk meg a hátunkon mínuszokban, bár néha jól tud jönni ez a képesség, hanem jóval több.  Mint minden ilyen jellegű spirituális gyakorlat célja az önfejlesztés, fejlődés lehetősége. A Rinpoche elmondása szerint a bölcsességek felhalmozása, a szellemlények támadásának kivédése és elűzése, a szervezetünk mérgektől való megszabadítása…
A buddhizmusban a klésák (a "klis" igei gyök származékaként a szenvedésre utal - "gyötörni", "zaklatni", "fájdalmat okozni") mentális tényezők, melyek elhomályosítják a tudatunkat és olyan állapotokat eredményeznek, mint amit a három méregnek neveznek, a nem-tudás, vágy, és gyűlölet. Ezek szenvedéseket okozhatnak nekünk a mindennapi életben is. Egyébként a gyakorlott buddhisták, akik rendszeresen meditálnak, a vizsgálatok szerint lényegesen kevésbé hajlamosak a megrázkódtatásra, a frusztrációra, a meglepődöttségre, illetve a haragra. Azért szerintem nem rossz ilyen tulajdonságokra szert tenni.
Végcélja a Tummonak is valójában a megvilágosodás.

tummo-practice.jpg

A Tummoról bővebben:

http://www.tarrdaniel.com/documents/Ezoteria/tummo.html

http://tibetijogak.blogspot.hu/p/belso-t.html

A technika elsajátításához sok idő és gyakorlás kell, ami egyénenként eltérő lehet: állítólag valakinek évek, míg másoknak hosszú évtizedek sem elegendők a tökéletes belső tűz felébresztésének megtanulásához. Elvonulásokat is szerveznek azoknak, akik mélyebben szeretnék elsajátítani ezt a "titkos" gyakorlatot. Ennek előfeltétele a tanításon való személyes részvétel (amin mi is voltunk), ezt a buddhizmusban lung-nak nevezik.

A tanítás

Egy hotel konferenciatermében több mint négyszázan gyűltünk össze, és némi izgatottságot, kíváncsiságot éreztem a levegőben, ahogy vártuk Gese Choekhortshang Rinpocsét. Szeretem, amikor hasonló érdeklődésű emberek találkoznak. Ilyenkor nincsenek más-ság érzések, nem kell magyarázkodni, hogy mit keresek ott stb… mindenki tudja. Ez egyfajta egy-ség tudatot eredményez számomra.

A tanítás közben sok imát, felajánlást énekeltünk tibeti nyelven, ehhez természetesen kaptunk segédanyagokat. Erős energiák érzékelhetőek az ilyen közös énekléseknél, meditációknál. Légzőgyakorlatokat végeztünk, átvettük a Tummo különleges előkészítő gyakorlatait, ezek különféle nehézségű meditációk, melyekben nagyon sok a vizualizáció. Hihetetlen, mennyi koncentrációs gyakorlatot kell végezni, gyakorolni, már a szombati nap után fáradtan estünk haza és vasárnap folytattuk, tömény és mély volt az információ. Legalábbis számomra. A végén még áldást is lehetett kérni a Rinpochétől, így zárult a program.

14379866_1388905607795796_7050020000701527386_o.jpg

Azt mondják, hogy egyetlen vallás és egyetlen nagy tanító tanításai sem értelmezhetőek önmagukban. Ismereteim szerint a történelmi Buddha tanításainak vallási előzményei az Upanisadok (ókori ind bölcseleti művek, titkos tanítások) és a Védák (ősi indiai szent iratok). Különbséget kell tenni a tibeti ősi bön és a tibeti buddhizmus tanításai között is (hát ez is menet közben derült ki), de erről nem tudnék hitelesen beszámolni, összetettebb a téma, mint gondoltam. Megérne egy külön fejezetet. De pl olvastam, ezelőtt nem is tudtam, hogy eredetileg a bön sámánok készítettek és függesztettek fel zászlókat, öt meghatározott színben, védelemkérés vagy gyógyító szertartások részeiként. Ezek az 5 elem színei: kék – űr, fehér  - levegő, de néha jelenti a szelet vagy felhőket is, piros -  tűz, zöld – víz, sárga – föld.  Amikor a buddhizmus összekeveredett az ősi tibeti vallással, ezekre a bön eredetű zászlókra szent mantrákat, ikonográfiai alakokat, szimbólumokat festettek, ezáltal alakultak ki olyanná, ahogyan ma ismerjük a tibeti imazászlókat.

Pár érdekesség feltűnt a tanítás alatt, pl hogy a tibetiek más színekkel jelölik a csakrákat (testünk energia központjai.  Az ókori Kína, a tibeti buddhizmus, a hinduizmus és a jóga szellemi tradícióján alapulnak), mint a hinduizmusban. A tibeti buddhizmusban az 5 elem színeit használják. Pl a torokcsara a hinduizmusban kék, a szívcsakra zöld, a tibetieknél a torokcsakra zöld, a szívcsakra piros… A Böhm hagyományban a nap jelképezi az anyát, a nőt, és a hold a férfit, pont fordítva, mint a hinduizmusban.

Szinopszis

Szerintem mindenképpen pozitív kezdeményezés, amikor külföldről hívnak meg tanítókat, előadókat, különösen az itthonról misztikusnak és elérhetetlennek tűnő tibeti rinpochékat, szerzeteseket, indiai jógamestereket, gurukat stb… hisz ilyen távolra nem biztos, hogy az emberek nagy százalékának sikerül eljutnia. A másik előnye a tolmácsolás, hisz nem mindenki beszél idegen nyelven, vagy legalábbis nem magabiztosan, így biztosítva van, hogy minden egyes szó, ami ezekben a tanításokban különösen fontos, hogyan van átadva, eljusson a hallgatóhoz, tanítványhoz.

Hogy volt-e értelme az ottlétemnek? Abban már menet közben biztos voltam, hogy nem leszek egy elszánt gyakorlója ennek a tantrikus tibeti jógagyakorlatnak, mert más a feladatom, de jó volt belelátni és újabb világot nyitott meg. Mindenképpen feltöltött, tanultam is új dolgokat, és azt mondják, még ha nem is értünk mindent a tanításból, már ha csak hallgatjuk a dhammát (Buddha tanítása), az is egy tisztítás… A megtanult meditációk közül biztosan be fogok építeni párat a gyakorlásomba. Az ún. 9 tisztító légzőgyakorlat is nagyon jó hatással van rám, már tanítottam is a héten a jógaóráimon. Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, mert inkább nyertem vele, mint veszítettem.

Köszönöm a figyelmet! :)

Viki

"Ne higgy vakon abban, amit mondanak. Ne azért hidd a szavaimat, mert más meggyőzött felőlük. Ne higgy mindent, amit másoktól látsz, hallassz vagy olvasol, legyen szó nagy tekintélyű személyről, vezetőről vagy vallásos szövegről. Ne csak az ésszerűségre, sem pedig az elmélkedésre alapozz. Ne hagyd figyelmen kívül saját hatalmadat és ne kövess vakon másokat. Ez az út csak illúziókhoz vezet téged. Találd meg te saját magad, ami az igaz, ami a valóság." -Buddha

2016\11\21

A jóga gyakorlása Telihold idején -Lélegzünk, elengedünk, sírunk, nevetünk…

Biztosan már többen is észrevettétek, hogy a Telihold időszaka hatással van ránk, kire így, kire úgy, de olyan is akad, aki pl semmit sem érez mindebből. Éppen egy hete hétfőn, a szuper Telihold fénye világított le ránk.

7480062_orig_1.jpg

A Telihold hatásairól sokat lehet tudni, statisztikai adatokkal is alátámasztották ezeket, kiemelnék néhányat közülük: fejfájás, álmatlanság, agresszió fokozódása, idegesebb hangulat, megszaporodhatnak az erőszakos, vagy szenvedélyektől túlfűtött események is. Befolyásolhatja munkaképességünket, kapcsolatainkat, több a veszekedés, nem érdemes komoly döntéseket hozni, pl szakítani… Megsokszorozódhatnak a közúti balesetek, észre is vettem, jóval több szirénázó mentő száguldozott most is.
Nemcsak az embereken, hanem az állatokon, növényeken is érzékelhető változás, pl több a kutyaharapás, az ilyenkor gyűjtött és fogyasztott gyógynövények hatékonyabbak…

moon-and-girl.jpgSokat tehetünk magunkért ebben az időszakban is, hogyha spirituális tevékenységekkel foglalkozunk, jógázunk, meditálunk, relaxálunk, elvonulunk kicsit, hisz az energiák Teliholdkor befelé hatnak, introvelttá válhatunk. Nemcsak aznap, hanem már napokkal előtte és utána is érezhetőek a hold tulajdonságainak megnyilvánulásai, ebben az időszakában leginkább a tudatra van hatással. Ahogy egy thai főapát mondta: Full Moon, Full Mind.

20140116-135218.jpg

A Hold természeti jelenségeinek hatásairól már írtam egy korábbi bejegyzésemben, melyet IDE KATTINTVA tudtok elolvasni.

Nem tudtam nem észrevenni az elmúlt évek során, hogy amióta (1999) jógázom, letagadhatatlanul kiélesedtek az érzékszerveim, az intuícióm, mind a természettel, mind az emberekkel és magammal kapcsolatban.
Megfigyeltem, hogy a Holdállások befolyásolják nemcsak a hangulatomat, hanem a jógagyakorlásomat is.

A héten is a holdhoz igazítva tartottam jógaórákat, nyugodt környezetben, lágy zenével, gyertyákkal, támogató hangulatban…
Észrevehetően többen látogattak el az órákra, mintha az emberek ösztönösen is megéreznék, hogy mire van szükségük. A női jógán is teltház volt, együtt mi nők, összeadva holdas energiáinkat, ez már eleve egy jó konstelláció :)

teliholdas-est.jpg

De természetesen nemcsak lelkünkre, testünkre is hatással van a Telihold, ezért óvatosabban kell nyújtani, mozogni, mert könnyebben sérülünk. Inkább a finomabb Yin típusú órákat érdemes előnyben részesíteni, mint az erősebb, dinamikusabb, férfiasabb Yang-osakat, ahol kisebb az esély a befelé figyelésre is. Mindkettő gyakorlása javasolt, hisz kiegészítik egymást, és az aktuális lelkiállapotunktól, életszakaszainktól is függ, éppen mire van szükségünk. A Yin órák különösen javallottak azoknak, akik képtelenek befelé figyelni, csendben lenni és leállítani zakatoló elméjüket. Nemcsak nőknek... ;)

11224308_503504399827691_5185084458007793023_n.jpg

Yin típusú jógaórák

Nagyon szeretem a Teliholdas időszakot, ezt a típusú lágyabb, nőiesebb energiákkal dolgozó spirituális gyakorlást, miközben az elmét az aktív Yang-ból visszük befelé a passzív Yin-be. Leginkább ez egy belső út, önmagunk tisztább megismerése kerül fókuszba, mintha lelkünk tükrébe néznénk.

Passzív, hosszabban kitartott ászanákba helyezkedünk bele túlnyomórészt a talajon, melyek meditatív állapotba visznek bennünket. Ez a nemcselekvés néha kényelmetlenül érinthet bennünket, mert általában mindig akarunk valamit csinálni, mozgásban lenni, vagy gondolatokkal elhalmozni az elménket, hogy még csak véletlenül se csendesedjünk el. Menekülünk mindenféle formában ez elől. Ahogy a thaiok szokták mondani, monkey mind, szétszórt elme.

lazito_570x267.jpg

Telihold idején lelkünk nyitottabban reagál, elnyomott érzéseink, gondolataink felszínre jönnek, ezért könnyebben megy az elengedés is… Elengedni mindent, ami hátráltat bennünket, ami lehet, hogy a múltban tart és nem engedi élvezni a jelenünket: embereket, tárgyakat, szomorúságot, fájdalmakat, félelmeket, haragot, sértettséget… persze ez senkinek sem megy könnyen, és ez megérne egy külön témát.

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” Buddha

Minden belégzés lépésről-lépésre beljebb visz, megérkezünk belső csendünkbe, egyre közelebb kerülünk önMAGunkhoz. Minden kilégzéssel szép lassan elengedjük a külvilágot, a megfelelés kényszerét, az elvárásainkat, korlátainkat, ragaszkodásainkat. Belehelyezkedünk a jelen pillanatba, lélegzünk,lazítunk, elengedünk… figyeljük, milyen érzések jönnek felszínre testünkből (mert a testünk, izmaink is hordoznak lenyomatokat), lelkünkből, de nem ugrunk ezekbe fejest, nem kezdünk elemezgetni, agyalni, hanem csak mint egy kívülálló (tanú pozíciónak nevezik), megfigyeljük, majd elengedjük a kilégzéseinkkel.

Gyakorlásaink alatt megtanulunk gyengédnek lenni önmagunkkal szemben, megismerni és tiszteletben tartani határainkat, és elfogadni azt, ami éppen van.

A relaxációban segítségül hívjuk a Hold áldásos energiáit, erőit, minőségeit. Fényével átmossuk fizikai testünket, gyógyítjuk betegségeinket, rásegítünk az öngyógyító képességeink folyamataira, feloldjuk blokkjainkat több szinten, testben, lélekben és mentálisan is, megtisztítjuk gondolatainkat.
Akár bocsánatot is kérhetünk azoktól, akik valaha megbántottak bennünket, vagy akiket mi bántottunk meg, és szeretettel, békével továbbengedjük őket… ez a pont néha fájdalmas emlékeket hoz felszínre, és ha képesek vagyunk az elengedésre tiszta szívvel, fellélegzünk, megkönnyebbülünk, hisz lerakjuk végre a múlt terheit. Van, hogy ehhez több idő kell…

 „Sokan úgy feszegetik, nyitogatják a jövő, a változás ablakát, hogy előtte elfelejtik bezárni a múlt ajtaját. Ám ha az ajtó és az ablak is nyitva marad, az huzatot eredményez, ami lelki szinten érzelmi zűrzavarhoz, éretlen lépésekhez vezet, így a változás nem azt az eredményt hozza, amit várunk, illetve folyton visszacsúszunk. A lezáratlan, fel nem oldott múlt melletti jövőépítés, változtatás olyan, mint a homokra épített vár – a legkisebb szélviharra, azaz érzelmi megrázkódtatásra összedől.”

Belső utazás

A sokszor mélyen elnyomott, majd felszínre jött érzelmek és az azokkal való szembenézés nem mindig fájdalommentes, és különbözően hatnak ránk, melyekre mindenki másképp reagál. Van, aki már gyakorlás közben pityereg, míg mások óra után, kifelé menet… az egyik esti órán például egy lány nevetőgörcsbe burkolózva ment ki az öltözőbe kis időre, hogy ne zavarja a többieket. Persze ez nem minden esetben van így, és nem bömbölős, vagy éppen kacagásban harsogó órát kell elképzelni. Szép csendben, mindenki elvan a maga világában és interpretálja az élményeit. Lehet már a gyakorlás közben, vagy otthon a négy fal között indul be valami változás.

Az ilyen, letagadhatatlanul terápiás jellegű órák legtöbbször megérintik a jógázókat. Néha elkapok egy-egy tekintetet, mozdulatot, sóhajt… felismerések csillannak meg a szemekben, jó ránézni ezekre az arcokra. Óra végén tapintani lehet a csendben, hogy itt és most valami történt… mint egy belső utazás, mely nem ér véget azzal, hogy lelépünk a jógaszőnyegről… sőt, az igazi utazás ezután kezdődik…

teliholdmeditacio.jpg

Érdemes megismerni és beépíteni jógagyakorlásainkba és mindennapjainkba a hold időszakait, az évszakok váltakozását, kiszűrve a kritikusabb periódusokat, kihasználni pozitív minőségeit, majd tapasztalni fogjuk, hogy nagyban hozzájárulunk egy kiegyensúlyozottabb élethez, nemcsak ránk hatnak személyesen, hanem környezetünkre is.

Szeretetteljes, Teliholdas gyakorlásokat, felismeréseket kívánok:

Viki

Egy kis segítség a relaxációhoz, mely nem kimondottan a Telihold időszakára szól, hanem a hétköznapokban is bármikor alkalmazható:

2016\10\19

Mesterszerepeink

Napjainkban nagyon sokan keresünk segítségül hívva egy utat, módszert, vagy akár többet is annak reményében, hogy egy boldogabb, harmonikusabb életet élhessünk, vagy éppen zátonyra futottunk életünk tengerén és megoldásokat várunk. Mindegy, hogy egy célt tűzünk ki, vagy szeretnénk önmagunkat megismerni, fejlődni, változni, vagy egy már kialakult trauma, betegség miatt fordulunk gyógyítókhoz, mesterekhez, tanítókhoz, jósokhoz… elindulunk valamilyen irányba, és nem is sejtjük az út elején, mi vár ránk.

 

Jómagam is évek óta foglalkozom emberekkel, mint jógaoktató és életmód tanácsadó terapeuta, miközben ugyanúgy én is eljárok másokhoz, de ezt sokan nehezen akarják elfogadni és jönnek a nemááááár, te mész masszőrhöz, terapeutához, kineziológushoz, ideoda??? egy jógaoktató?  hát nem tudsz magadon segíteni? stb…. pedig bizony, sokan talán be sem vallják közülünk, de nekünk is szükségünk van időközönként segítségre, útmutatásra, frissítésre. Minden segítő szakmában kötelezővé kellene tenni, van ahol ez így is működik szerencsére, hogy rendszeresen őket is meghallgassa valaki, kiadhassa magából a feszültséget, terápiákon vegyenek részt.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor úgy érezzük, már kevesek vagyunk egyedül felállni, nem bírjuk motiválni magunkat, elmegy az életkedvünk, érdemes ilyenkor nem szégyellni segítséget kérni. Sokszor egy nagy baráti, tisztító, kihányós beszélgetés is helyrebillentheti az ember lelki békéjét, megkönnyebbülünk.

Nekem is vannak mentoraim különféle helyzetekben, itt Magyarországon is, akiket közülük mesteremnek tartok, ráadásul engem is egyre többen neveznek annak. Bevallom, zavarban voltam először, ááá, hogy lennék már az, kevés vagyok én ahhoz stb…
Régebben a Mester kifejezést teljesen félreértelmeztem valószínűleg a külvilág befolyásolása által, hisz őket egyfajta misztikus köd, elérhetetlenség jellemez. Lehet engem is? :D
Aztán rá kellett, hogy jöjjek az évek során, hogy az én olvasatomban mindannyiunknak vannak mesterei, és mi is azok vagyunk valakik számra. Erről, szubjektív véleményemről és személyes tapasztalataimról fogok most írni…

MESTEREIM THAIFÖLDÖN, INDIÁBAN

Szerencsés „véletlenek” során volt lehetőségem arra, hogy Thaiföldön és Indiában több magasan kvalifikált mesterrel találkozzam. Mondjuk ez is szubjektív, kinek mit jelent ez.  A kint töltött hónapok egyik fő motivációja ez volt, tanulni, tapasztalni, töltekezni.

Több tanítót, szerzetest mi magunk kerestünk meg, így ismeretlenül, akik készséggel voltak segítségünkre, örömmel adtak nekünk tanításokat. Ami segítés messze nem a hittérítésről szólt, hogy áttérjünk a buddhizmusra, hanem hogy az emberek boldogságát segítsék, főleg nekünk, nyugati embereknek. Olyan technikák gyakorlott tanítói ők, ami egy alapvető buddhista hozzáállást segít megadni számunkra, nyugatiak számára, ami alapján mindenki a boldogságot keresi, és a szenvedést szeretné elkerülni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Általában mindenkit fogadnak, elérhetőek, hétköznapiak, nem spirituális gőgtől elszálltak. Van, akihez előre be kell jelentkezni. Sokszor itthon túlmisztifikáljuk őket, ott pedig teljesen természetes volt, hogy pl egy Rinpoche szobájában teázunk, miközben tanított bennünket, mi pedig bartelban angolul a chatelés világába vezettük be…

Thaiföld legszentebb dzsungel kolostorában, Suan Mokkh-ba, melynek neve mindent elárul: "The garden of liberation", A felszabadulás kertje, Achan Po főapáttal találkoztunk, meditáltunk:

Wat Chedi Luan templom, Chiang Mai, egy hónapot töltöttünk ebben a városban, és szinte naponta bejártam a délutáni szertartásokra, meditációkra. Patakokban folyt rólam a víz, olyan hőség volt bent, de ilyen pillanatokban az embert ez nem igazán zavarja, máshová helyezi a fókuszt:

Tummarat Gornmakiaw, Chiang Mai
 A kor egyáltalán nem számít, hisz egy 26 éves thai szerzetes tanított bennünket, de sok dologban jóval többet tudott, egyértelműen bölcsebb volt, mint mi. Látni lehetett a szemében a határozottságot, a bizonyosságot, a hitet, a megtapasztalásokat, mindezek ott csillogtak a szemeiben, nem lehetett nem észrevenni. Tummarat, akire ha csak rágondolok, azonnal mosolyra húzódik a szám, vagy sokszor nehéz helyzetekben felidézem a tanításait, azóta is tartjuk a kapcsolatot, és kérek tőle tanácsokat is.

Mégis, mivel még ritkán tanította angolul a Therravada buddhizmus tanításait és gyakorlatait, ezért először látszódott rajta a feszültség, az izgatottság, hogy képes-e arra, hogy tökéletesen megoldja a feladatokat, ami elé állítottuk. Remegett a szája is, javította az angolját, leste a szótárat, puskázott… nagyon emberi, és esetlen volt, ugyanolyanok, mint amilyenek mi vagyunk.

Legtöbbször a délelőtti program az volt, hogy reggel elmentünk a templomba meditálni együtt, vagy éppen egyedül, utána ettünk egy fincsi forró noodle soup-ot, levest reggelire, majd tanításokat kaptunk a templomkertben.

Tummarattal volt szerencsénk egy fontos szertartáson is részt venni, amikor is évente egyszer bevonulnak a gyerekek a kolostorba, erre nagy ünnepségeket rendeznek a városban. Barátunk végig vezetett bennünket és sok érdekes információt is átadott közben.

Wat Suan Dok kolostorának Főapátja, Phra Saneh Dhammavaro, aki a Thai király tanítója is volt, buddhista meditációkat, tudati technikákat, a thai hozzáállást tanította nekünk egy délutánon keresztül a maga 50 évnyi tanítási tapasztalataival. Teljesen „véletlenül” sikerült vele találkoznunk, direkt nekünk hívták oda, pedig mi csak egy szimpla monk chatre készültünk, amikor is fiatal szerzetesekkel cserélhetjük ki a tudásunkat, ők angolul szeretnének tanulni, mi pedig a buddhizmus és egyéb kérdéseinkre kapunk válaszokat.

India, Chamtrul tibeti Rinpoche (legmagasabb szintű mester, professzor), aki nemzetközi tanító világszerte, a Dalai Láma tanítója is, egyhetes kurzusokat tartott:

dsc_0535_1.jpg

India, Szadhu (Szent ember), akivel a vonaton futottunk össze. Varanasiba, a szent városba vonatoztunk a Gangesz partra. A többezer ember közül éppen mellém ült le és beszédbe elegyedtünk, egy angolul beszélő indiai srác tolmácsolt, és pont egy jógi Szadhu volt, számomra mint jógaoktatónak ez igencsak izgalmas összetalálkozás volt.

dsc_0399.jpg

Beszélt mindenről, ami belefért egy állomásnyi időbe. Patanjaliról, a kaphalabáti légzésről… aztán mielőtt leszállt, a fejemre koppintott, mormolt valami mantrákat, megáldott, és eltűnt.

Jóga Varanasiban, Gangesz part, itt éppen a Tratak gyakorlatot mutatja a Szadhu egy jógateremben. Ez egy mentális tisztító gyakorlat, amikor is egy pontra fókuszálunk, mely segíti a koncentrációt, tisztítja és lecsendesíti a gondolatokat.

Ilyen utakon lehetett eljutni egy jógaterembe:

Dharamsala, Kenrinpoche Sherab Yeshe, tibeti Rinpoche, akitől jógát, légzőgyakorlatokat sajátítottam el, és sokat beszélgettünk a tibeti emberekről, helyzetről is. Ő volt, akit rendszeresen chatelni tanítottunk a szobájában, teázás közben. Még sosem hallottam olyan Rinpochéről, aki jógát is oktat:

Számos egyéb tanítóink is voltak a hétköznapokban, akiktől fontos üzeneteket, tanításokat kaptunk, mint pl Mr Po, a thai kisboltos és halász… a thai boksz edzők… a thai néni, aki fantasztikus ételeket főzött… a 30 órás vonatút eseményei, résztvevői… Ázsiában szinte mindenhol ott van a tanítás, bölcsesség, szerintem aktívabban, mint nálunk, csak figyelnünk kellene és nyitottá válnunk.

TÉVES KONCEPCIÓK

„Az ember soha ne adjon másoknak olyan problémához tanácsot, amelyet önmaga sem tud megoldani.” –Müller Péter

Mióta Thaiföldön voltam, és főleg mióta sokat beszélgettem szerzetesekkel, akik nem megjátszott alázattal meséltek, adták át tudásukat, mindezt megingathatatlan békében, komolysággal, de mégis gyermeki ártatlansággal, csibészséggel… még inkább felteszem magamnak a kérdéseket.
Minél többet hallgattam őket, annál inkább úgy éreztem, mennyi mindent nem tudok, úgy igazán, szívből, lélekből megtapasztalva, meg amúgy is… és hogy mennyire vagyok hivatott itthon oktatni.

Aztán arra is rájön az ember, hogy nem tudhat mindent, vannak bőven hiányosságaink, de legalább abban legyünk felkészültek, tapasztaltak, amiben másoknak a segítségére vagyunk, hisz egy tanítónak, gyógyítónak hatalmas felelőssége van, jól meg kell gondolnia, mit mond vagy csinál. Sajnos ebben a spiri szakmában, egyre többször hallani olyan eseteket, és már én is belelátok a témába, hogy néhány tanító, gyógyító visszaél manapság a labilis, érzelmileg sérült kliensek manipulálásával, kihasználásával… Főleg ők, akik ismerik az emberek lelkét, működésüket, hisz ez a szakmájuk, hatalmas károkat okozhatnak! Ez legyen minden segítő szakmában tevékenykedő embernek a saját lelkiismerete, mi alapján dolgozik.
Sokszor tapasztalom itthon is, hogy önjelölt tanítók, mestereknek mondott hétköznapi emberek valódi, megélt tudás nélkül hirdetik az igét, de olyan jól előadják magukat és felépítik az image-üket, hogy nem veszik észre az emberek, mi van a színfalak mögött...

Van, hogy előítéletekkel, elvárásokkal vagyunk a segítők, gyógyítók iránt, aztán sokszor jön a kiábrándulás, mert kiderül, ők is csak emberek, nem szentek. Ha azok lennének, valószínűleg már nem köztünk járkálnának.
Főleg a spiritualitásban, ami szerintem már egy egészen elcsépelt szó és nem a valódiságát mutatja, azt gondolják sokan, hogy valamilyen területen tanító, gyógyító szakember minden napja harmonikus, tökéletesen egyben vannak. Pedig ez nem feltétlenül így van… Mindannyiunknak megvannak a saját terhei, feladatai, amiben fejlődni kellene. Csak mi azért lássuk be, sokszor szeretünk azonnal ítélkezni, véleményt alkotni a mi elképzeléseink szerint, ami nem biztos, hogy mindig a valóságot fedezi.
Volt, hogy bennem is csalódott már tanítványom, mert rámhúzott olyan elképzeléseket, elvárásokat, koncepciókat, melyeket ő maga gyártott rólam, jobban mondva arról, hogy egy jógaoktatónak milyennek kellene lennie. Rólunk is azt gondolják, hogy reggeltől-estig frissek, üdék vagyunk, sosem betegszünk meg, nincsenek problémáink… persze erre törekedünk, és ezért is jógázunk, de mi is ugyanúgy haladunk az úton, mint bárki más. Tény, hogy a legnagyobb hitelesség szerintem a példamutatás, az, hogy amit tanítunk, azt éljük is. Lehet, másban még gyerekcipőben járunk mi is, de jobb esetben arról nem is prédikálunk, csak amiről már saját tapasztalataink vannak. Fontosnak tartom, hogy ne okozzunk kárt másoknak, és természetesen magunknak sem.

Vannak olyan időszakaink, amikor bénázunk, nem úgy mennek a dolgok, semmi sem megy jól… És a „nagy Mesterek”, szerzetesek is bénáznak valamiben, pl olyan élethelyzetbe kerülhetnek a kinti világban, amit még nem ismernek, amiben még nincs tapasztalatuk. Ebben semmi meglepő vagy rossz nincs. Ők is képesek segítséget kérni másoktól, akár tőlünk nyugati emberektől, leszállnak a magas lóról, amire valójában fel sem ültek, csak mi gondoljuk ezt a messzeségből. Képesek magukon nevetni, ha elrontanak valamit, felnéznek a tanítványokra, ha bármi újat tudnak nekik mondani, mutatni. Akkor hirtelen a tanítóból tanítvánnyá változnak... Kivételek persze mindig vannak.

AZ ÉLET MAGA IS TANÍTÓMESTER

Lehet valaki mester egy életen át, vagy rövidebb ideig, akár csak pár hónapra, hétre, napra, egy beszélgetésnyi időre… vagy akár egy pillanatra is!

Volt, hogy Thaiföldön egy kétórás jógaórán volt mesterem egy thai jógaoktató hölgy, a maga 35 év tapasztalatával, de többet nem találkoztam vele, mégis olyan érzéseket, gondolatokat indított el bennem, melyek előbbre vittek.

Mindannyian „mesterek” vagyunk valamiben. Abban, amiben jók vagyunk, amit szívvel-lélekkel, alázattal képviselünk és teszünk az életben. Lehet akár parkettás mester valaki, és a jógaoktatót űbermisztikusnak tartja, pedig a saját szakmájában ő ugyanolyan „mester”. Thaiföldön van erre egy sokatmondó mondás: same-same but different, ami annyit jelent, hogy minden valahol ugyan az, de mégis teljesen más.

A leckék, tanítások sokszor meglepetésszerűen, észrevétlenül kúsznak az életünk mindennapjaiba. És mindegy milyen nemű, hány éves, hogy hívják, honnét jött, milyen szituált…
Vajon észrevesszük-e ezeket a pillanatokat? Lehet, hogy nem azonnal, hanem később, akár hosszabb idő elteltével esnek le az akkori tanítások mondanivalói, hogy nagyot koppannak és jön az „aha” élmény? Bárhogy megeshet… mindegy is, mikor és hol történik. Az a lényeg, tanulunk-e belőle? Ha nem, hányszor esünk még ugyanabba a hibába, élethelyzetbe?

Előbb utóbb önmagunk mestereivé kellene, hogy váljunk, hisz, ahogy thai szerzetes mesterem is mondta, Buddha sem segített az embereken, hanem csak utat mutatott. Hogy az információkkal mit kezdünk, élünk-e velük, az már csak a mi választásunk, döntésünk.

Talán érdemesebb lenne nem a mestert keresni, és tőle várni a tanítást, hanem a tanítást keresni, mert az mindenhol, mindenben, mindenkiben megtalálható, és bármikor életre kelthető. Vannak helyzetek, amikor nagyon sokat tudnak segíteni nekünk, kézen fognak, elindítanak, de néhányan elkezdenek függővé válni a terapeutáktól, tanácsadóktól, különféle oktatóktól. Ettől óvakodni kellene, mert máskülönben nem találunk vissza önmagunkhoz, ami aztán a gyökeres változást, felismeréseket megadhatja.

"Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott."
-Paulo Coelho

Az igazi, őszinte válaszok ugyanis bennünk vannak… számomra már nem kérdés.
Ráébredünk belső forrásunk erejére, mivoltára, minőségére, és rájövünk, valójában mi magunk vagyunk a legnagyobb mesterek a saját életünkben.

Csak valljuk be, sokszor azonnali változást, megváltást akarunk türelmetlenül. Mászkálunk egyik tanítótól, terapeutától a másikig, tanfolyamokat végzünk, nincs vége a szomjúságunknak, mert a változás mégsem történik meg. Ilyenkor általában a segítőt hibáztatjuk, hogy nem jó, amit csinál. Ilyen van, és értelmetlen tanfolyamok is. Olyan is van, hogy az egyik szakember, oktató másnak nem jött be, nekünk viszont tökéletes.

Néha megállhatnánk és rápillanthatnánk arra is, teszünk-e önmagunkért egy lépést is, hogy elinduljon a gyógyulásunk, változásunk? Ha kapunk házi feladatot, instrukciókat, technikákat, vajon felhasználjuk, megcsináljuk-e? Ezen néha érdemes elgondolkodnunk, mielőtt állandóan másoktól várjuk a megváltásunkat… és nem utolsó sorban, eljön-e az az idő, amikor végre felvállaljuk a felelősséget saját életünkért, vagy mindig másokat akarunk hibáztatni a boldogtalanságunkért, szenvedéseinkért? Eldobjuk-e valamikor a mankókat, és elkezdünk végre a saját lábunkon járni?

Szeretettel: Viki

2016\08\28

Az elmúlás szépsége - Édesanyám emlékére...

Az Élet egy folyamatos utazás… ahol most eljutottam egy olyan állomásra, mely elkerülhetetlen mindannyiunk számára, „elveszíteni” az Édesanyát, aki életet adott nekünk. Talán az egyik legnehezebb feladatunk, amivel szembe kell néznünk, meg kell tapasztalnunk előbb, vagy utóbb. Nem kapunk felmentést ez alól, és ez általában felkészületlenül ér bennünket.

Mindig is féltem, jobban mondva tartottam a haláltól… vagy inkább az ismeretlentől? Attól, hogy egyszer mindennek vége lesz? Vagy félek elveszíteni a szeretteimet, dolgokat, melyek biztonságot nyújtanak?

10482222_757632597624352_6398804789292964988_n.jpg

Számos szellemi tanító írt már a halál témáját illetően… én most kiírom magamból a személyes tapasztalataimat, egyrészt mert az írás amúgy is egy jó terápiaként tud szolgálni a feldolgozásban. Másrészt segítő szándékkal osztanám meg a gondolataimat, érzéseimet, hátha mások is tudnak majd belőle merítkezni, hogy egy kicsit könnyebb legyen elfogadni, megérteni, megélni, ha eljön ez a pillanat, ez a feladat az életében… közben más dolgunk is van, amivel meg kell birkóznunk, ez így természetes. Az egész életünk során hordozott puttonyunkból folyamatosan pakolunk ki dolgokat, amire már nincs szükségünk, mert átmostuk rajta magunkat. Mert érdemes úgy felfogni, hogy nem problémák, hanem megoldandó feladataink vannak, melyek jönnek egymás után, hiába is tiltakozunk ellenük, hogy belefáradtunk, elég volt, az élet akkor is megy tovább.

„Nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” 
(Paulo Coelho)

Édesanyám utolsó három hónapos, kórházban eltöltött ideje, és még az azelőtti évek is fájdalmas leckék árán rákényszerítettek és megtanítottak arra, hogy mélyebbre merüljek alá a lélekbúvárkodásban.

Az elmúlás nyugaton

A halálra, elmúlásra, szeretteink elvesztésére nem lehet előre felkészülni, nincs rá edzésterv vagy egy jó recept… csak akkor tudjuk meg, amikor már benne vagyunk a folyamatban. Addig esélytelen, hisz nem is tudhatjuk előre, mi fog történni, mi fog ránk várni, és mindannyian másképp dolgozzuk fel.

A mi nyugati kultúránkban, ahol úgy vagyunk kondicionálva, hogy féljünk a haláltól, nem tudjuk hova tenni ezt az eseményt, leginkább tabu témának számít, sőt, még a gyászolóval sem tudunk igazán mit kezdeni, és sokszor azt a technikát választjuk, hogy inkább elkerüljük az illetőt, hisz valljuk be, nem a legvidámabb korszakát éli, és valahol lelkünk mélyén örülünk, hogy nem nekünk kell átélni ezt a megrázkódtatást. Ez így működik, és nem is szabad ezt felróni senkinek sem.

Sokan, sokféleképpen reagálunk a témára. Van, aki hallani sem akar róla, messziről elkerüli, ezt sokszor mi, gyermekek is így tesszük, megijedünk, amikor a szüleink elkezdenek a halálról beszélni, és szép lassan adagolják, miközben mi döbbenten és kényelmetlenül hallgatjuk, hogy hogyan kell intézni majd a sírt, temetést, hol legyenek elszórva a hamvak, hol vannak a személyes papírok, ha baj történne stb…

Ez leginkább a materialista kultúránk „hibája”, sőt, próbálunk mindent megtenni, ráadásul még a média is ezt sugallja sokszor, hogy maradjunk örök fiatalok… Pedig lehet, egészségesebb lenne már gyermekkorban beszélni erről, és nem azt a félelmet kelteni, hogy az elmúlás, öregedés, halál egy természetellenes, kerülendő dolog.

Az, hogy az életünk jóval több annál, hogy felhalmozzunk felesleges dolgokat, csak a pénzt hajtsuk, megfeleljünk a társadalom néha kőkemény elvárásainak… már gyerekkorom óta foglalkoztat. Kell lennie valami értékesebbnek ott a tükör mögött…

Az elmúlás keleten

Már másodszorra voltam Ázsiában, megjártam Indiát, Nepált, Thaiföldet, ahol legutóbb több hónapot is eltöltöttem. Megfigyeltem ezeknél a természethez közeli népeknél, hogy a halál mivoltát teljes természetességgel kezelik, és nemhogy sírással, hanem ünnepléssel, van ahol énekléssel, tánccal kísérik az elhunytat odaátra. Sőt, sokszor még a gyermekek is részt vesznek a temetkezésben, szertartásokban, az elmúlás tehát kicsi kortól fogva a mindennapok részévé válik, nem akarják megkímélni őket a megrázkódtatástól. Hogy mi a helyes, egészséges, célravezetőbb? Azt mindenki döntse el maga.

Viszont Ázsiában és más kultúrákban még mindig él az animizmus, és hisznek benne, hogy mivel a földön minden újjászületik, ezért úgy gondolják az nem lehet, hogy a lélek ne szülessen újjá. Én is ebben hiszek.

Azt valójában, valljuk be őszintén, hogy a lélek tovább él-e, nem tudhatjuk biztosan, de a következőt igen:

Az ázsiai emberek hite segít a gyászban, mert az elhunyt szellemével továbbra is fenntartja a kapcsolatot, míg a nyugati ember úgy gondolja, hogy a halállal egy időben örökre elveszítette hozzátartozóját, testileg-lelkileg.

http://utazohm.blog.hu/2016/02/18/hazikok_ahol_szellemek_elnek_szellemhazak_thaifoldon

Nem az a lényeg, hogy kinek van igaza a hitében, hanem egyértelműen látszik, hogy a keleti gyászolók pszichológiailag könnyebben lépnek túl ezen az időszakon.

Statisztikai tény, hogy a nyugati ember számára tovább tart a gyász időszaka, ami akár 3 évig is elhúzódhat. Azt is tudjuk, hogy a nyugati ember inkább a lélek elvesztésére koncentrál, tehát fizikai és lelki hiányt él meg, míg a keleti ember tudja, hogy az elhunyt hozzátartozó lelke tovább él az életében, és segít neki. A két hozzáállás között, még ha nem is tudjuk mi az igazság, az biztos, hogy óriási különbség van a gyászolók magatartásában.

wo8tphh8m3jfoqb49tpqtsal2uww.jpg

Ázsiai utam élményei a halál árnyékában

Már útközben tudtam, hogy a 4 hónapos ázsiai utazásom ajándék volt számomra, és egy hatalmas áldás. Nem lehetett nem észrevenni, érzékelni, hogy az elmúlás különböző formákban végig ott ólálkodott körülöttem. Már tudom, ezzel egyfajta felkészítést, beavatást kaptam azelőtt, ami az út után várt rám itthon…

Mikor Thaiföldön, Ranongban betévedtünk egy templomkolostorba, ott egy halotti toron vettünk részt teljesen véletlenül, egy ismeretlen thai családdal, akik szinte hozzátartozóként fogadtak bennünket. Erről írtam is, itt el tudjátok olvasni:

 http://utazohm.blog.hu/2016/03/04/egy_thai_kolostortemplom_meglepetesei

Volt egy pár órás alkalom a thai király egyik tanítójától tanulnunk. Nagyon sok témát felölelt a beszélgetésünk, de végig ott motoszkált bennem a halál kérdése. Aztán egyszercsak magától elkezdett beszélni az élet körforgásáról, értelméről, az elmúlásról… A magamban feltett kérdésekre kaptam meg sorban a válaszokat…

dsc_0050.jpg

Másik thai mesterem sokszor beszélt arról, hogy minden elmúlik, a jó és a rossz is… a halál egy újabb lehetőség az újjászületésre. 

dsc_0089.jpgAztán India legspirituálisabb, legszentebb városában, Varanasiban, már másodszorra járva, részt vettünk a Gangesz parton szertartásokon, ahol a máglyán való halottégetés a legelterjedtebb temetkezés. Lekeveredtünk közvetlenül a partra, ahol turisták több okból kifolyólag nem nagyon szoktak tartózkodni, és az éppen gyászoló család közé ültünk, akik elfogadták a jelenlétünket, mellyel még csak véletlenül sem szerettük volna megzavarni a temetést. Együtt ültünk, néztük az égő máglyát, közben együttérzően megsimogattam az indiai fiú hátát, aki előttem ült és sírdogált… Jajveszékelés nélkül, csendben búcsúztatták a hozzátartozójukat. Egybefolytam és mélyen benne voltam a béke és az elfogadás légkörében, a világ egyik legtermészetesebb folyamatában. Nem borzasztónak és elrettentőnek éltem meg végignézni egy testet elégni a halottégetésért felelős brahminokkal, akik közben bölcs szavakkal nyugtatták a hozzátartozókat, hanem megéreztem valamit… valamit, melynek jóval mélyebb spirituális tartalma van...

Majd szintén Indiában, Dharamszalában, a Dalai Láma székhelyén feltűnt, hogy 3 napon keresztül a közvetlen szomszédságukban valami szertartásféle hallatszódott, megkérdeztem Tast, mi történik. Elmondta, hogy éppen egy Tibeti, úgynevezett Phova szertartás zajlik, ami a Tudatos Halál meditációja, melyet egy tibeti láma vagy szerzetes végez a haldokló mellett.
A gyászoló is részt vesz az elhunyt lélek elengedésében, tehát nem siratja, nem visszatartja, hanem elengedi, és ez az itt maradt „gyászolót” felszabadítja, a lelket pedig segíti továbblépni.

Na ez volt az a pont, mikor biztos voltam benne, hogy ez már nem lehet véletlenek sorozata. Ennyi temetés, halál, koporsó, beszélgetések a témával kapcsolatban stb… aztán rá két napra fel akartam hívni Édesanyámat szülinapján, de pont nem működött a város egyetlen nemzetközi telefonja, és mire visszaértem a szállásra, már egy skype üzenet fogadott bátyámtól, hogy beszélnünk kell, kész csoda, hogy le tudtuk bonyolítani, mert Indiában, a Himalája tövében nagyon akadozott az internet, de akkor tökéletes volt. Már tudtam, éreztem hogy baj van… Anyukám közel 5 órás életmentő műtéten esett át, és kérdéses volt, hogy még hazaérünk- e külföldről, láthatjuk-e még… Az utolsó napunkat töltöttük kedvenc helyemen, Dharamszalában, éppen meg akartuk ünnepelni, elbúcsúzni, de teljesen más fordulatot vettek az események egy pillanat alatt… az a pár nap, amíg utaztam, mert Indiából a hegyekből nem 1-2 óra alatt lehet hazaérni, teljes lelki káoszban, zaklatottan telt. Alig voltam wifi közelben, hogy értesülhessek a hírekről, hónapoknak éreztem, míg Magyarországon landoltunk.

Búcsúzás

Az intenzívre érkeztem Pápára, ott volt Anyukám először, aztán később egy másik városba került kórházba. Mindent igyekeztünk megtenni a felépüléséért, de a végén már nem volt hozzá se fizikai, se lelki ereje…

Volt, mikor meglátogattuk, meg sem ismert… és mikor eljöttünk, az volt az érzésünk, vagyis inkább a szeméből úgy látszódott, utoljára találkozunk. Ő már tudta, érezte, hogy hamarosan itt az idő. Látott már fényeket, alakokat, kérdeztem fél-e tőlük, de mondta nem. Nyugtatgattam, hogy minden rendben van, senki sem fogja bántani, csak segíteni…

Aztán romlott folyamatosan az állapota, az ápolónők szóltak, menjünk be elbúcsúzni, mert haldoklik Édesanyánk. Bátyám már előttem megtette, mielőtt hazarepült külföldre, de akkor ők még tudtak beszélgetni. Én már nem tudtam…
Igyekeztem felkészülni a találkozóra, elköszönésre, lelkileg megerősíteni magam, ehhez segítséget is kaptam, életem addigi legnehezebb feladata előtt álltam. Mire megérkeztem a kórházba, olyan állapotban találtam már rá, hogy teljesen lesokkolódtam a látványtól. Nem tudtam, hogy ennyire nagy a baj, az utolsó találkozásunkkor más élményeim voltak róla… bevallom, borzasztó érzés bárkit, főleg a saját anyukánkat haldokolva látni. Egy órát ültem az ágya mellett, néha kimentem a folyosóra erőt gyűjteni, pityeregni, néhány vigasztaló szót kaptam az ápolónőktől is. Az idő 80%-át már Odaát töltötte… de én akkor is beszéltem hozzá, hittem abban, hogy mindent hall és érzékel. Nyugtattam, simogattam, pusziltam… néha visszatért, ilyenkor próbált rám nézni és annyira beszélni akart, de már nem volt ereje, csak néha suttogott, odatettem a fülemet ilyenkor, annyira tehetetlen voltam, hogy nem értettem szegényt. Eléggé izgulós típus volt, ezért még inkább fontosnak éreztem megnyugtatnom, és átadni Bátyám és Édesapám üzenetét, hogy nagyon szeretjük, minden rendben van, szeretettel elengedjük és köszönünk mindent, amit értünk tett, és hogy vigyázni fogunk egymásra. Megfontoltan, mondhatnám bölcsen hagyták el a számat a mondatok, szavak, még én is meglepődtem magamon. Felnőttem...

Nem tudtam, meddig maradjak, mi a jó, próbáltam kérdezni, és amikor képes volt rá, bólintott, hogy ne menjek és megszorította a képességeihez mérten a kezem, amit odanyújtottam. Végtelenül bensőséges pillanatok voltak ezek.

Aztán egy óra elteltével kijöttem végleg, még utoljára visszanéztem rá, örökre belesütöttem a szívembe a pillanatot, az arcát, és elbúcsúztam, sosem felejtem el. Nagyon nehéz volt… felfogni azt, hogy ebben a világban fizikai síkon már nem fogok vele találkozni többet…

let-go2.jpg

Majd nem tudom hogyan, kivergődtem a kórház kertjébe, leültem egy padra és zokogtam, aztán indulnom kellett a vonatra… már Pesten a héven, mikor mentem hazafelé, hirtelen észrevettem ezt a kiírást mellettem:

20160713_203202.jpg

Mialatt várakoztunk, mikor fog bekövetkezni a halál, görcsbe rándult a gyomrom minden egyes telefoncsörgésnél. Mintha minden érzékszervem  szinte folyamatosan kitágult volna, és mindez a totális JELEN-létben tartott. Ritka, mély pillanatok voltak ezek.

Talán egyesek számára még furcsán hangozhat, hogy az ember eljut odáig, hogy azt tudja mondani és kérni attól, akiben hisz, hogy minél előbb, békében tudjon elmenni a hozzátartozója, az Édesanyja. Hogy ne szenvedjen tovább, ne kelljen az emberi méltóságától megfosztva vegetálnia… régen ez ellen dühösen tiltakoztam volna, hisz annyira önzőek vagyunk, hogy elsősorban azt nézzük, nekünk mi a jó, és oroszlánként harcoltam volna a halál ellen. Pedig a Szeretet nem erről szól…

Eljön az az állapot, felismerés, ahol elengedjük az egot, letisztulnak a gondolatok, és marad a csupasz, valódi szeretet állapota. Egyfajta feszültség is kialakul az emberben, mert a szívem soha nem akarja elveszíteni, a tudatom pedig érzi, mi a jó neki és őszintén el is tudja engedni…

Érdekes, különleges tudatállapotban lebegtem napokig. Erre egy nagyon kedves segítőm, Zsuzsa (anyukámat is így hívják), aki tudta, mikor kell bejelentkezni az életembe, ezt írta nekem:

„Lehet, hogy ez a kitágult tér, ami sokkal közelebb lehet a valósághoz, mint amikor beszűkülve létezünk. Anyukád most ebben az egyre táguló létezés tér-űrjében lehet, amiből te is ízelítőt kaphatsz általa. Elfogadnád tőle ezt az ajándékot?”

Nagyon fontos volt ez az üzenet. Kezdtem másképp felfogni azt az örvénylő állapotot, amiben voltam.

Külön köszönöm annak a pár drága, és kivételes Embernek, akiket a Sors küldött mellém, és akik a nehéz időszakban is mellettem álltak, a mai napig támogatnak, hol egy mély, angyali öleléssel, csendben levéssel, figyelemmel... hol olyan fontos információk átadásával, melyek segítségével másképp tudom felfogni a halál értelmét, megérteni létezését, természetét …
Ahogy pl Balogh Béla mondta nekem, a szeretetben nem létezik elválás és fogunk mi még találkozni…

Thai és tibeti mestereim is velem voltak végig, imádkoztak Anyuért…

Kezdtem meghajtani a fejem a Sors előtt, elfogadni az elfogadhatatlannak tűnőt, és egyfajta béke szállt meg. Tudtam, tudom, hogy semmi sem történik véletlenül. Bárkinek van fájdalma, szenvedése, lelkiismeretfurdalása… ezek az érzések, élmények hatalmas lehetőségek tudnak lenni. Ha megengedjük. Ha beleengedjük magunkat a megtapasztalásba, és szeretettel fogadjuk szelíd ölelését. Mert valamire tanítani akarnak. Mintha átmosódna az ember a fájdalomban, ott a mélyben, ahol szembe nézünk a saját lelkünkkel és megtisztulunk. Megéljük a fájdalmat a maga valóságában, teljes szívvel, lélekkel, hisz igazi felismerések csakis ekkor születhetnek belőle.

Aztán arra a hétvégére, amikorra várták, hogy elmegy Anyu, egyik éjjel szinte biztosan éreztem, hogy elhagyja a testét, képtelen voltam aludni és reggelig virrasztottam folyamatos gyertyaégetés mellett. De mégsem történt meg az átlépés. Sőt, elkezdett jobban lenni, még picit evett is és beszélt, és javasolták az ápolónők, hogy menjünk be hozzá, ők sem értik mi történik. Teljes értetlenségbe kerültünk, összezavarodtunk, hisz szinte már elsirattuk, elengedtük…

Engedni, hogy Anyukám a saját ritmusában, a megfelelő pillanatban lépjen át. Ehhez rendkívül nagy szeretetre, elfogadásra, megértésre, és főleg türelemre volt szükség. Persze néha hirtelen dühbe gurultam a tehetetlenség fogságában, soha nem csináltam ilyet azelőtt, de erőből a földhöz vágtam kedvenc bögrémet. Jólesett…

Minden egyes nap gyújtottam érte egy gyertyát és kommunikáltam vele mentálisan, hogy könnyebb legyen neki, nekünk.

gyertyak-gyasz-4.jpg

Aztán Apukám másnap elment hozzá, de mire odaért, már megint nagyon rosszul volt, szegényt szerettem volna ettől az élménytől megkímélni, de úgy látszik a Sors így akarta. És ahogy eljött a kórházból, fél órán belül elment Anyukám csendben… megvárta még a Társát, férjét…

Aznap, mikor megtudtam, hogy elment Anyu, rá két órára egy előadást tartottunk a jövő évi Thaiföldi utazásunkról. A hármas férfierő, egység, ami körbevett akkor, Tas, Balogh Béla és Bíró Zsolt személyében, szinte körbeölelve, erőt adva, megnyugtatva segítettek át és nyugodtan voltam képes a hallgatóságnak a halálról beszélni az ázsiai tapasztalataim tükrében.

Majd ismét egy szellemi tanítóval, Kereszty Andrással teáztunk teljesen más okból kifolyólag, de ez a találkozás sem véletlen volt. Tanításokat, üzeneteket adott át. Nem győzök hálás lenni ezekért a „véletlen” találkozásokért, ismeretségekért. Köszönöm!

Gyász

A halál után a gyászreakciót általában négy fázisra szokták osztani, hitetlenkedés – bánat – düh – elfogadás. Van olyan, ami esetünkben is történt, hogy a gyász már a halál beállta előtt megkezdődött. Szinte napi, tudatalatti félelemben éltem a mindennapjaimat, hogy bármikor történhet valami. Ázsiai utazásomra is úgy mentem, hogy imádkoztam Anyuhoz, még várja meg, amíg hazajövök….megvárt, az utolsó pillanatig kitartott…

prayer2.jpg

A gyászban érdemes kicsit elcsendesedni, belemenni az állapotba, és figyelni. Vigyázni, ne uralkodjanak el rajtunk túlságosan a negatív érzelmek és ne húzzanak le a mélybe. A csendben rengeteg minden zajlik. Megszólal a lelkünk, beszél hozzánk, sőt, az elhunyt  szerettünkkel is kapcsolódhatunk és megértjük, hogy minden úgy van jól, ahogy van.  Természetes, hogy vannak nehezebb pillanatok is… de az ember még életében megtanulja kezelni az elmúlás tényét.

Persze az embert mardossa a lelkiismerete is, mit tudott volna még megtenni, mennyi hibát követett el stb… ezek is letolnak a víz alá, ahol fuldokolunk a fájdalmas gondolatok között. Aztán egyszercsak elkezdi belátni az ember, hogy ott és akkor ennyire volt képes, ennyit tudott adni, így tudott csak viselkedni… nagyon fontos, hogy megbocsássunk magunknak ezek miatt, és meg tudjunk bocsátani az elhunytnak is, ha ő követett el hibákat még az életében.

Az elhunyt szerettünk nagyon sokat tud nekünk segíteni, ezt már többen alátámasztották az elmondások szerint, hogy változott az életük, és én is ezt tapasztalom. Hirtelen minden talajt kihúztak most a lábam alól, nem véletlenül. Ahogy Bátyámmal beszélgetünk ő is azt érzi, mindenhol ott van velünk Édesanyánk, védelmez bennünket, segít.

Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

„A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.”

Hiába dugjuk homokba a fejünket és tartjuk távol magunkat a témától, az életnek ezt az oldalát is muszáj megismernünk. Meglátni az elmúlás szépségét, azt, hogy ez az élethez tartozik.

Rengeteget tanultam, már Ázsiában elkezdődött a beavatásom ebbe a témába, buddhista felfogással, és ezekkel a tanításokkal egyre inkább elfogadtam és megértettem, hogy minden mulandó és változó, a testünk megöregszik, meghal, a gondolataink, a barátságaink, kapcsolataink sem tartanak örökké… ez az élet rendje. A tudatunk és a gondolataink nem azonosak a testünkkel, ezt a mi kultúránkban nehezebben tudjuk elfogadni, és nem is nyitott erre mindenki, ezt tiszteletben kell tartani.

Mindenki a saját módján, hitében, egyedül éli meg a veszteséget, a saját és szerettei elmúlását. Mindannyian más tanításokat kapunk, egyik sem könnyebb, vagy nehezebb.

Minden esemény, legyen az örömteli, vagy szomorú, egyéni felismeréseket hozhat számunkra, melyek formálnak, átgyúrnak, és akár alapjaiban is megváltoztathatják a hozzáállásunkat az élethez.

Sok tanulság, tanítás van a halál, elmúlás közeli megtapasztalásában.

Ami biztos, hogy nem szabad elpazarolni földi létünk egyetlen percét sem butaságokra, veszekedésekre, halogatásra, nem szeretésre, őszintétlenségre, mert MOST élünk!

 

-Későre jár. Feküdjünk le.

-Későre jár – bólintott a mester. - Ébredjünk föl.

Szeretettel: Viki

2016. július 23.

 

2016\06\22

Majomkodás :)

Thaiföldön is szemtelenek voltak a longtale majmok, de ott „csak” elveszik és elszaladnak a zsákmányukkal, ezért vigyázni kell az értékeinkre.

Itt Indiában a makákók nagyobb méretűek, és amit kinéznek maguknak, azt néha kb. az ember kezével együtt veszik el, nagyon éles, hegyes karmaik vannak, egy fának a kérgeit simán lekapják, komoly sérüléseket tudnak okozni. Szóval Tas figyelmeztetett, csak óvatosan.

Szinte minden nap megjelennek a teraszunkon, van, hogy az egész család, van, hogy csak az apa, vagy csak az anya. Egy-kétszer etettük őket kézből ablakon keresztül, majd az ajtóban állva, ha menekülni kellene előlük, szerintem ez volt az a pont, ahol berögzült nekik, ide jönni kell, mert kaja van! Amúgy szépen veszik el a kekszet, de jobb óvatosnak lenni, a picik nagyon félénkek.

dsc_0251.jpgEgyik nap pakolgattam a szobában, háttal a nyitott ajtónak, Tas meg a fürdőben, és mire megfordultam, csak annyit láttam, hogy tőlem egy méterre egy nagytermetű majom áll az asztal mellett, nyúl az egyik csomag nasiért, és lazán kisétál vele. Nagyon csendben közlekedett. Mivel annyira nem hétköznapi eset, először el se akartam hinni, amit látok, meg se mukkantam, lehet jobb is, aztán mikor eltűnt a szobából, kiáltottam, Taaaaaas, bakker itt volt egy majom!!! Ő meg utána rohant nagy harciasan, hogy visszaszerezze a kedvenc magvait, ami eleve lehetetlen ötlet volt, mert elvitte a makákó olyan távolságba, a korláton kívül, ahol jóízűen ropogtatott önelégülve, hogy esélytelen volt utána menni.

Ezután egyik éjjel azt álmodtam, hogy megtámadott egy majom, T megvédett, viaskodott vele, megkarmolta az állat. Reggel, már ébren, ülök az ágyon, szemben az ajtóval, T oldalt az ablak mellett (kis szoba, nincsenek nagy távolságok), és újra megjelenik egy majom, lehet ugyanaz, mint a múltkori, szembenéztünk, pont be akart sétálni, már kukkolt befelé, mit vihet magával. Meglepődtem, finoman szóltam Tasnak megint, merthát mégiscsak ő a férfi a háznál, nem hangosan, mert attól féltem nekem ugrik az ágyban, T az ok ha ugrik, a majom az nem, szóval ő meg egyből felpattant a székből, hirtelen egy fürt banánt kapott a kezébe fegyvernek, és akkorát ordított önkontrollálatlanul, szerintem az egész ház felébredt, és fura ősemberszerű testtartás vett fel, szaladt a majom után,hogy elijessze, utána ezen röhögtem jó ideig :D

Azóta itt sétálgat az emberszabású a folyóson, magáénak érzi a terepet, saját majmunk van, elneveztem Kázmérnak :), de már nem nagyon merjük nyitva hagyni az ajtót. Nekik az egész város egy nagy játszótér, ki is élvezik rendesen...

dsc_0517.jpg

Viki, Dharamszala, 2016. április

2016\05\19

Fodrász élményeim Indiában – női szakasz :)

Elöljáróban annyi, hogy itthon sem vagyok arról híres, hogy hetente fodrászhoz vagy körmöshöz járok, max nagyritkán hajat vágatni megyek, a henna hajfestést pedig mindig megcsinálják nekem a csajok, ezúton is puszi Királylányok, Betti és Erika. De azért négy hónap alatt Ázsiában, márcsak azért is, hogy egy kis női „léleksimogatásban” is legyen részem, megesett, hogy fodrász után kellett néznem…

sticker-decorativo-dalla-parrucchiera-5408_1.jpg

Valójában nagyon jól elvoltam a külsőségek nélkül, gyorsan átváltottam utazó üzemmódba, egyik kezemen meg tudom számolni, pl. hányszor használtam szempillaspirált, szemceruzát (itthon ennyi, amivel elvagyok), egyáltalán nem éreztem szükségesnek. Teljesen máshol volt a fókuszom, inkább befelé, mint kifelé irányult.
 
Mindig is szerettem a Természetet, ebből kifolyólag a természetességet, de eljön a hölgyek életében olyan pont, amikor egy kis segítséghez is folyamodunk.
Érdekességként figyeltem meg Thaiföldön, hogy a legtöbb thai nőnek, de még a férfiaknak is, idősebb korukban alig őszül a hajuk… döbbenet! Muszáj volt egyik thai női barátunkat megkérdeznem, aki 53 éves volt, de kinézett 35-nek, mihelyzet velük, és kiderült, hogy még nem festette a haját, max kihúzkodja azt a pár szálat, ami nem oda „illik”. Azt vettem észre, hogy ott valahogy mintha nálam is lelassult volna ez a folyamat, fura, meglepő észrevétel volt. Aztán azért mégis vettem egy hajfestéket, de csak tartogattam, nem használtam fel, nem volt égetően szükséges. Mikor már odaértünk Indiába az utolsó állomásunkra, Dharamszalába, megláttam egy fodrászüzletet, lebeszéltem hirtelen ötletként a sráccal, hogy megyek hozzá és felkeni a festéket, még az árban is megegyeztünk. Egyébként érdekes, mert nőt még egyszer sem láttam fodrásznál, se női fodrászt, legalábbis amerre én jártam. Thaiföldön és az indiai nagyvárosokban más a helyzet.

A fodrász szalonban

Eljött a nagy nap, mentem a „szalonba”, ami kb egy 9 m2-es helyiség, telezsúfolva mindennel, az emberek az udvari kis padokon szoktak várakozni, cseverészni.

dsc_0021.jpgEngem ennek ellenére leültetett a srác bent, nyakig fel kellett húznom a lábaimat, hogy elférjen, és tudjon dolgozni a már ott lévő fazonon. Persze csak férfiak vettek körbe bent és kint is, vigyorogtam magamban a szituáción. Közben figyelgettem, ahogy dolgozott a „mester”, beszélgettünk is közben… kinézetre eléggé extravagáns (a képen a jobboldali, őt annyira nem adja vissza, ezt már utólag készítettem róla egy barátjával, de a helyiség méretét igen) és kissé ellentmondó volt, a gatyája félig lecsúszva, látszódott az alsónacija is, tele tetkóval, piercinggel, de a szemeiből melegség, tisztaság áradt. Már igyekszem régóta nem ítélkezni és következtetéseket levonni a külső alapján, mert tudják meglepetések érni az embert.

dsc_0022_1.jpgSzóval, aki éppen a székben ült előttem, annak egy „save Tibet” feliratot nyírtak a hajába oldalt, középen meg hosszú, színes pánk haja volt, kár, hogy nem fotóztam le. Egy pillanatra megijedtem, hova kerültem, és mondtam a csávónak, hogy nálam még csak véletlenül se szaladjon meg a kezében az olló vagy bármi, mert nem szeretnék „úgy” kinézni, és drasztikusan stílust váltani akaratomon kívül. Itthon, ha nagy ritkán betévedek fodrászhoz (régebben sűrűbben jártam, több fazont és színt is kipróbáltam anno), akkor szoktak nekem örülni, mert rájuk bízok nagyjából mindent. Nem szoktam hisztizni, ha mondjuk kicsit rövidebbre sikerült a fazon, vagy másabb színe lett.

Poénkodtunk, dumcsizgattunk, közben kiderült a punkról, miután már elment, hogy volt egy túlérzékeny (ez a férfiaknál azért mást jelent, mint nálunk nőknél) japán felesége, aki valamiért elhagyta, és visszament a hazájába gyerekestől, szóval szomorkodott ez miatt a tibeti srác…

Közben felkente a festéket a hajamra, de nem ám simogatva, kényeztetve, hanem pasisan fordította és fogta a fejem, közben néha végigszántott fésűvel a fülemen, de esküszöm, még ezt is élveztem, mert nem mindennapi, hogy Indiában fodrászkodom ilyen körülmények között.

Aztán, miután a cd lejátszóból már háromszor végighallgattam Timblandtól az „It’s too late apologize, it’s too laaaaaaate”-et, ami ugye arról szól, hogy már túl késő bocsánatot kérni… megkérdeztem udvariasan: „Szereted ezt a számot, ugye?” Visszakérdezte: „Nagyon, és te?” Amúgy tényleg szeretem, csak kicsit már azért uncsi volt, válaszoltam is neki igennel, ami felbátorította, és még kétszer visszatekerte a cd-t, ojjj :)

Régóta foglalkozom emberekkel, és már sejtettem, hogy több van emögött, el is mesélte a történetét. A lényeg, szintén love sztori volt, mint az előttem lévő vendégé...
Na, mibe csöppentem, megint pszichologizáltam kicsit :)
Egyébként nagyon ügyes volt és jófej, mikor elköszöntem tőle, mielőtt haza indultunk, vagányan, pasisan megöklözte a vállam, hirtelen meg is lepődtem, és megölelgetett :)

Miután végzett a festéssel, feltűzte kontyba a hajam, úgy néztem ki koromfekete festékkel, mint egy gésa, és közölte, akkor most menjek haza, és kb 15 perc múlva mossam le a festéket és szárítsam meg magamnak a hajam… Valójában ott döbbentem le, hogy nem volt az üzletben se vízcsap, se hajszárító, előtte mikor ott jártam, ezeket az apró hibákat észre sem vettem! Itthon elképzelhetetlen lenne fodrász szalont nyitni ezekkel a paraméterekkel :))

Így festékes üzemmódban végigsétáltam az utcán, gyors tempóban kertek alatt. Kivártam az időt, aztán mivel a zuhanyrózsa nem működött nálunk, az alatta levő csapban mostam meg a hajam, még szerencse, hogy legalább volt éppen meleg víz, mert napokra a bojler is elromlott. Igen ám, de hajszárítóm meg nem volt, ezért ahogy Thaiföldön szoktam (ott sokszor nem is kellett, mert kiálltam a 35 fokban és hamar megszáradt), bekapcsoltam a ventilátort, és alátartottam a fejem. Ok, de a hegyekben azért jóval alacsonyabb a hőmérséklet, hideg levegőt nyomatott, ez még hozzátett az aktuális megfázásomhoz.
Aztán a következő hajmosásomnál kölcsönkértem a szállásunkon a tibeti recepcióstól egy hajszárítót, az meg kiderült már használat közben, hogy kissé nem volt a legjobb állapotában, ugyanis egy részén szigetelés nélkül kilógott a zsinór. Vizes kézzel, hajjal azért óvatosnak kellett lenni, külön mutatvány volt, Tas besegített, messziről tartotta a fejemhez, nehogy hozzáérjek a zsinórhoz, ami egyből átrendezte volna a frizurámat… sikerült, de többet inkább nem kértem kölcsön. Gondoltam, hajszárító karmám van :D

Tibeti fodrász gyakornokoknál

Másik élményem, még ugyanott, Dharamsalában. Megláttam egy kiírást, hogy bárki ingyen mehet fodrászkodni, manikűröztetni, pedikűröztetni, ha bevállalják, hogy a tanulók rajtuk gyakoroljanak. Bevállaltam, hisz csak egy mosás -szárítást szerettem volna, hamár nem volt hajszárítóm se. Éppen akkor, mikor bementem, nem tudtak fogadni, mert nem volt víz. De ott legalább volt hajmosó csap és hajszárító is, luxus körülménynek éreztem! Kértem hát egy másik időpontot.
Meg is jelentem az előre egyeztetett időben, de olyan meglepetten néztek rám, mintha először látnának. Nézték a kiírást a falon, szerepelt ott ugyan egy név, de az nem én voltam. Összeszaladtak tanácskozni, a „manager”, pénztáros srác kérdezte, nem akarok-e inkább manikűröztetni, mondom nem, csak mosatni és szárítani, ennyi. Nagy nehezen kerítettek valakit, aki elvállalt. Behelyezkedtem a mosóba, a hajam alja már vizes volt, mikor fölém hajolt a hölgy és közölte, nincs meleg víz, jó lesz-e a hideg. Felszaladt a szemöldököm hirtelen, de azért már hozzászoktam Indiában, hogy bármi megtörténhet, mondom nem, mert meg vagyok fázva, meg amúgy is, kint hűvös van. Aztán odahívta a manager csávót, már hárman hajoltak fölém, és szerelgettek valamit. Közben azon gondolkodtam, inkább lelépek, de vigyorogtam is magamban, hogy megint sztori van. Aztán jött a meleg víz, mint a messiás, bár közben egyszer elment megint a mosás vége felé, de már inkább nem is jeleztem.

A fodrász tanuló túlbuzgó volt, mindenképpen akart valamit csinálni rajtam a szárításon kívül, túl sima ügy voltam. Mondom nem, köszönöm, de tovább próbálkozott, be akarta bongyorítani a hajam, mondom azt mégúgysem, nem bálba készülök, és már láttam is azonnal magam előtt, Tas milyen képet vágna, ha meglátna csigás hajfürtökkel, és nekem sem a stílusom. A szárítás sem főnözés volt, hanem lazán, ahogy magamnak is megcsinálom otthon, és be sem lett fejezve rendesen.
Nem voltak nagyon felszerelve technikailag, gondolom pénz hiányában. Volt egy hajszárító, ami közben kihúzódott párszor a falból, mert rövid volt a zsinór, két fésű, olló és egy babafej, amin gyakorolnak...
Persze távozáskor beraktam a tip boxba egy kis munkadíjat "szegényeknek".
És nem leszólni akarom őket, eszembe se jut, csak hogy lássátok, arrafelé milyen körülmények is vannak az itthoniakhoz képest.

Szóval Hölgyeim, értékeljétek, amiben itthon részünk lehet, mert el vagyunk kényeztetve! :) Egyébként nagyobb városokban vannak igényes szalonok, de mi inkább vidéken laktunk legtöbbször, azért is futottam bele ilyen élményekbe.

Indiában mindig történik valami, nem lehet unatkozni, az biztos, imádom! :)

Viki 
McLeod Ganj - India, 2016.

2016\05\01

Lovesztori a Himalájában – McLeod Ganj

Ha nem szereted a romantikus sztorikat, ne olvasd tovább! Na jó, annyira azért nem csöpögős :))

Egyszer volt, hol nem volt…
Indiában, a Himalája tövében Dharamsala felett, 1800 méter magasan fekszik egy különleges, hegyi falucska, McLeod Ganj. Erről muszáj mesélnem, kicsit bemutatnom, hisz ez az egyik hely számomra, ahol (azt hiszem) le is tudnám élni a további életem. Gyerekkoromban, mikor meghallottam, hogy Tibet vagy Nepál, már akkor is lázba jöttem, pedig azt sem tudtam, hol vannak ezek az országok.

McLeod Ganj

Őszentsége a XIV. Dalai Láma, miután 1959-ben száműzték országából, itt kért menedékjogot,  akit azóta is sok tibeti menekült követ ide. Szó szerint, a semmiből egy új világot teremtettek, Little Lhasa-nak vagy Mini Tibetnek is nevezik. Nem kicsit szakrális hely, az indiai kormány is szent helynek titulálja.

Kilátás a mostani teraszunkról. Szemben, a hegyek mögött India, balra a Himalája mögött Tibet, és szemben jobbra Őszentsége rezidenciája. Lehetne még fokozni ezt a kilátást? Szerintem nem :)

A hely a tibeti és buddhista kultúra központja. Egyre többen teszik meg az idefelé vezető utat, az indiaiak ugyanúgy, mint a nyugati emberek, hogy hiteles, tradicionális oktatóktól, tanítóktól, Rinpochéktől tanulhassanak meditációt, jógát, ayurvédát, masszázst, reikit, filozófiát... Lehetőség van tibeti, hindi, nepáli nyelvet is elsajátítani, vannak tibeti főzőiskolák. Kutatók, antropológusok, dokumentumfilmesek is szívesen keresik fel ezt a kis ékszerdobozt. Valójában egy falucska, szűk utcákkal, apró házacskákkal, mesebeli. Tele értékes tudással, főleg amiket elhoztak magukkal Tibetből, és itt lehet ezekhez a kincsekhez hozzájutni. Reméljük még sokáig, és nem fog elsüllyedni Atlantiszként! ♥

dsc_0451_copy.jpg

A tibetiek mindenféle szépséget, kézműves termékeket árulnak az utcán, boltokban, miközben sálakat, zoknikat kötögetnek, karkötőket fűzögetnek, ezek nem gyári, tucat holmik, az biztos! (persze az is van azért)

Az idősebb nénik, bácsik sokszor kézen fogva, egymást támogatva sétálgatnak, ők már megjárták a hadak útját, van, mi örökre összekovácsolja őket. Tudják, minek kell örülni igazán ebben az életben, szerintem már nem sokat veszekednek semmis dolgokon…  A tekintetükben rengeteg élettapasztalat és bölcsesség bújik meg, nekünk fogalmunk sem lehet, miket kellett átélniük. Jártam a Tibet múzeumban, végig potyogtak a könnyeim és egyfolytában azt kérdezgettem magamban, de miért kellett ezeknek az embereknek (is) ennyit szenvednie??? Nehéz sorsuk ellenére mégis mosolyognak, nagyon kedves, barátságos emberek.

A Tibetből menekülteket támogatásban részesítik, pl. mi külföldiek is segíthetünk, önkéntesként szoktunk beszélgetni, angolt tanítani a menekülteknek, legyen az szerzetes, vagy hétköznapi ember… mindeközben bepillantást nyerhetünk a sorsukba, életükbe is azoktól, akik már jobban beszélik az angolt. De volt olyan hölgy, akinek kézzel-lábbal kellett magyarázni, rávezetni a szavak jelentéseire, annyira nem tudott semmit.

Ha vásárolok, csak tibetiektől, ezzel is segítve őket. Megjelentek pl. indiaiak, akik Momot árulnak, pedig az egy tradicionális tibeti étel, és isteni finom.

008_copy.jpg

Tibeti szerzetes tanítom mesélt az indiai helyzetükről, alárendeltek, kiszolgáltatottabbak a hivatalokban is, megtűrtek, de ebbe most nem is megyek bele inkább…

A sztori

5 évvel ezelőtt már jártam itt egy 26 fős, számomra teljesen idegen csoporttal, a buddhista zarándokút utolsó előtti állomásaként. Tas volt az egyik vezetőnk, akit szintén nem ismertem azelőtt, és akivel szinte az egész 3 hét alatt egy mondatot, ha váltottam. Nem pasizni jöttem (hosszú távú párkapcsolatban éltem), hanem eltűnve a háttérben, szürke kisegérként, megéltem az utazásom minden pillanatát, amire évek óta gyűjtögettem és készültem. Fantasztikus élményeket kaptam!
Akkor szerencsénk volt, bejutottunk a Dalai Láma nyilvános tanítására is. Most is itt van, ez is áldás számomra, hisz sokat utazik, de visszavonult 2 hét meditációra, amit már be is fejezett közben. A lényeg, a közelünkben tudhatjuk, és mindenfelé árassza az energiáit, jókívánságait… Biztos haza is érkezik, csak legyetek rá nyitottak :)

dalal_medital_1.jpg

Himalája:

Anno, a búcsúesten „véletlenül” mellém ült T a Carpe Diem nevezetű törzshelyünkön, azóta sem tudja miért, és hirtelen megfogta a kezem. Abban a pillanatban megszűnt az idő, elkezdett jégeső potyogni fentről, és elment a villany… akik velünk voltak, alá tudják támasztani mindezt, legalábbis a körülményeket :) De semmi más nem történt köztünk, még ha néhányan ezt is gondolják, és félreértelmeznek dolgokat. Bár így utólag, valami mégis, csak akkor még nem tudtuk… ;)
Kiderült, aznap különleges szuper Full Moon volt, a Hold 19 évvel azelőtt nem volt olyan közel a Földhöz, mint akkor, plusz tízmilliószoros nap:

http://www.harmonet.hu/ezoteria/58763-marciusi-telihold:-szuperhold-a-szuz-jegyeben.html

Aztán ő még itt maradt egy kisebb csapattal, mi meg mentünk tovább Taj Mahalt nézni Andrásékkal.
Már otthon a reptérről, ment mindenki vissza a saját életébe, jobbra és balra, de valami már visszafordíthatatlanul megváltozott sokunknak abból a csoportból, miután hazatértünk, mintha felgyorsult volna a karma...és csak jóval később találkoztunk újra, nem könnyű élethelyzetekben… 

Mikor meg szokták tőlünk kérdezni, hol találkoztunk először, őszintén válaszolunk, hogy Indiában. Ilyenkor mindenkinek hirtelen felszalad a szemöldöke, és sokan úgy reagálnak: „hát hol máshol…?” :)

Carpe Diem étterem:

Párként

Hosszú út vezetett ideáig... 

Lenne, mit mesélnem, de az már túl személyes számunkra, ez is csak egy kis szelete a történetünknek… inkább felhasználom majd a megszerzett tapasztalataimat, ha másoknak is szüksége lesz arra, amiben én tudok segítséget nyújtani… Tanítjuk egymást, edződünk, csiszolódunk évek óta, ő úgy szokta az ilyeneket nevezni, spirituális fitnesz :) Persze ez nem azt jelenti, hogy nekünk már nincsenek, és nem lesznek megoldandó feladataink, dehogynem, mint mindenkinek, ez természetes. De ami a legfontosabb, már igyekszünk tudatosan odafigyelni és tanulni a hibáinkból. Van, hogy gyorsabban kapcsolunk, van, hogy lassabb ütemben. A lényeg a haladás.

Mindannyiunknak meg kell vívni a saját harcait, és ezt érdemes tiszteletben tartani, empátiával megérteni, elfogadni, és segíteni egymást. Lehet, valamiben mi vagyunk a bölcsebbek, de ami a mi gyengénk, abban meg lehet a párunk tud erősíteni. Tükrei vagyunk egymásnak, és ha ezt felismerjük, elfogadjuk, odafigyelünk a másikra, nagyon sokat változhat kapcsolataink minősége.

Egy ilyen hosszabb utazás, amin most vagyunk, a szinte napi 24 órás összezártság pár négyzetméteres szobákban éldegélve, főleg Ázsiában, eléggé próbára teszi az embert, és a kapcsolatokat. Sok változáson mentünk keresztül. Pl. olyanokon is, amiken otthon valahogy nem tudtunk átlendülni, ki-ki a saját, személyes történetében.
Mi is tudtuk utazás előtt, hogy akár vízválasztó is lehet ez, de egyben egy csodás lehetőség is. Mi a megerősödést, megújulást, mély megéléseket választottuk, a Sors is efelé terel bennünket, sok jelet kapunk, amiket nem lehet nem észrevenni, mégha ez misztikusan is hangzik :)

Lehet vannak, akik úgy gondolják, egy ilyen nekiindulás az menekülés a problémák, hétköznapok elől. Igen, ilyen is van. De van, hogy egyszerűen a tanulás, felfedezés, újratöltődés miatt indulunk el. Az tény, kimozdulni a monotonitásból, hatalmas lehetőséget kínál a fejlődésre, és hogy fentről, már-már kívülállóként tudunk rátekinteni az életünkre, ami jövőbeni megoldásokhoz, minőségibb élethez is vezethet. Mert van, hogy éppen ez tud segíteni. A fizikai kimozdulás akár lelkileg is képes kihozni egy bennragadt, megrekedt élethelyzetből.

És azt gondolom, ha két ember szívvel szereti egymást, akkor türelemmel, elfogadással, tudatossággal sokminden megoldható. Fontos, hogy el tudjuk engedni a sértettségeinket, fájdalmainkat, ne mindig a másikat hibáztassuk, tudjunk megbocsátani önmagunknak és másoknak is, hogy ne legyen harag a lelkünkben, ami folyamatosan mérgez. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, de nem lehetetlen feladat. Mindez csak mély, feltétel nélküli szeretettel valósítható meg.  Az egyik legfontosabb tanításom ebben a kapcsolatban…

„A szeretetben mindent és mindenkit elfogadsz olyannak, amilyen. Nem a hiányosságait, a gazdagságát keresed. Nem azt nézed mije nincs, hanem azt, mije van. Nem azt kéred tőle számon, amivel nem rendelkezik, hálás vagy azért, amit adni tud. Nem az indulatait nézed, nem a haragját, a gyűlölködését, a bántó szavait. Azt látod benne, hogy ő ugyanúgy tapasztalatszerzésre érkezett ide, mint te. Ugyanúgy küzd, ugyanúgy szomorú, vagy boldog, ahogyan te is, ugyanúgy elesik, és újra feláll, ahogyan te is. Nem azt keresed, ami elválaszt, azt nézed, ami összeköt.” – Müller Péter

Humor

És ami nem hiányozhat szerintem az emberi interakciókból, így a párkapcsolatokból sem, az a HUMOR! Utazásunk alatt sokszor könnyesre röhögjük magunkat, akár vicces sztorikon, akár magunkon, és van, hogy már kínunkban. A nevetést receptre kellene felírni, kötelezővé tenni, hogy minden nap részünk legyen benne :)

rohoges.jpg

Amikor ez a fotó készült, az volt éppen a sztori, hogy T leette a pólóját paradicsomos szósszal, és mondtam, ezt most gyorsan ki kellene öblíteni, hogy megmentsük a kedvenc ruhadarabját. De hát nem ülhetett meztelen felsőtesttel az étteremben, ezért poénból felajánlottam neki a táskámban lévő testre tapadós, fekete hosszú ujjú pamut felsőmet, és bakker bevállalta, felvette! Mikor megláttam, azonnal bedőltem az asztal alá, és patakokban folyt a könnyem a röhögéstől, sírtam és nevettem egyszerre, mert úgy nézett ki, mint egy orosz balettos, mindeközben ártatlanul nézett rám! Aztán mikor mosogattam a paradicsom szószt, eszembe jutott, hogy ez vizes lesz, és az enyémben kell haza jönnie… na  ezt elképzeltem, és ettől még inkább vinnyogtam a csap fölött, nem bírtam abbahagyni, már mindenki engem nézett (mert az éttermen belül volt a kézmosó, látták mit művelek). Néha hátrapillantottam rá, nagy komolyan eszegetett a ”balettcuccban”… :)))

Jelen

1.jpg

2_1.jpg

Annyira megszerettem ezt a helyet már 5 évvel ezelőtt, úgy, ahogy van, szinte azt éreztem éltem már itt, hogy emlékszem, mikor utolsó itteni napunkon egyedül sétáltam végig a főúton a buszunkhoz, végig potyogtak a könnyeim és megfogadtam magamnak, erre a helyre még visszajövök. Most itt ülünk egy párként, ugyanazon a teraszon… és amikor pár napja telihold volt, este a szobánkban kártyáztunk éppen, nem viccelek, hatalmas vihar kerekedett, dörgött-villámlott rendesen, az egész faluban elment a villany, és megint jégeső esett!
Gyertyát gyújtottunk, és csendben megöleltük egymást…

villam.jpg

"Összetartozik-e két ember?
Ezt az összetartozást nem az dönti el, hogy miféle veszedelmes drámákat élnek át, nem is a templomi örök hűség Isten előtt - hanem az, hogy minden viszály ellenére a fejlettebb, érzékenyebb lélek felemeli-e boldogtalan, elvadult társát, avagy az húzza le őt a saját poklának színvonalára.
Ha az utóbbi: azonnal válni kell.
Ha az előbbi: maradni, s vállalni minden keserves áldozatot.
Minden út "erkölcsös", amelyik fölfelé vezet.
S "erkölcstelen", ha a mélységbe visz.” - Müller Péter

Szeretettel: Viki
McLeod Ganj, 2016.

2016\04\27

Tibeti orvosnál jártam

Ahogy az előző topikban írtam, dél-Indiából ide északra, egyhetes, szinte folyamatos utazgatással jutottunk el, nem éppen a legjobb körülmények között, ami megtette a hatását. Mire ideértünk Dharamszalába, a hegyekbe, kijött rajtam fizikailag is a megpróbáltatások sorozata. A 30 órás nonstop vonatúton túl, volt még összesen kb. 50 órányi a célállomásig.

Chennaiból 30 órát vonatoztunk Kalkuttába, ahol 1 éjszakát pihentünk, töltődtünk. Onnét egy 20 órás úttal, szintén vonaton éjszakai alvással, Varanasiba értünk, az első városba, amit beterveztünk, ott 3 csodás napot, 2 éjszakát töltöttünk. Aztán megint egy 20 órás sleeping train Amritsárba, közel a pakisztáni határhoz, ahová reggel érkeztünk, és délben már tovább is buszoztunk 9 órát, kissé szerpentines volt, miért is ne, közben két buszt váltottunk. Este, fáradtan értünk a végállomásunkhoz, McLeod Ganj-be. Ez az utolsó 29 óra volt a legbrutálabb, így együtt tett be, nem is a nonstop 30… Itt már tudtam, a maradék erőimet, tartalékaimat kapargattam össze, szinte már minden mindegy volt, átestem a holtpontomon. A legelső szállásra bevetettük magunkat, és sokáig aludtam, de már kezdtem benáthásodni… előre szólok, semmi komoly nem történt velem, szerencsére, ha valaki esetleg arra számít, hogy ez egy katasztrófa sztori lesz. Valójában a felmerülő problémámból egy újabb téma kerekedett (ahogy itt Ázsiában általában történni szokott velünk), eljutottam egy igazi tibeti orvoshoz…

Green Tara, Medicine Buddha, a gyógyítás védő szelleme, minden rendelőben ki van téve:

buddha-weekly-0mantra-around-medicine-buddha.jpg

Megfázással indult, de nem durván, csak eddig hozzá voltam szokva Thaiföldön, hogy makk egészséges vagyok, és most nem tetszik ez az állapotom. Aztán nem akart múlni, és nagyon nem szerettem volna ágyban fekvéssel tölteni a maradék heteket, pont azon a helyen, ami mondhatom legkedvesebb számomra, sokat jelent több okból kifolyólag is… Dehát, ha a test elfárad, nincs menekvés, jelez valahogy, főleg megfázással, hogy ÁLLJMÁRMEGEGYPILLANATRA, de egy percet sem szerettem volna kihagyni, nehogy lemaradjak valamiről is, nem pihentem semmit… Aztán győzött a testem, egyértelmű volt, hogy megcsappant az energia szintem. Ezért leugrottam a szemben lévő tibeti orvosi rendelőbe, ahol gyógyszertár is van, vettem egy doboz gyógyteát. Ittam 1-2 napig, aztán még az emésztésem is bekapcsolódott a figyelmeztetésbe, hogy a rendszerem elfáradt, kimerült.  5 évvel ezelőtt nagyon ramatyul voltam pár napig az egész csoporttal együtt Indiában, valamilyen ételtől lehetett, és nem volt kedvem újra átélni, uhh, erről is tudnék mesélni, micsoda tisztulásokon mentünk keresztül akkor testileg, lelkileg, intenzív, felgyorsított üzemmódban :)

Észak-Thaiföldön a mellettünk lévő bungalóban, egy fiatal amerikai lány végighányt egy egész éjszakát, nem tudtuk nem hallani a szenvedését, már sírt szegényke, sajnáltam nagyon. Mikor még reggel is folytatódott a sztori, Tassal azon gondolkodtunk, szóljunk neki, ez már nagyon nem vicc, bele is lehet halni, de szerencsére maguktól is bementek a kórházba a párjával. Találkoztunk délen egy másik német párral, ahol szintén a lány, 3 napig infúzión volt, annyira megbetegedett… ilyenkor mindig azért hálát adok magamban, hogy nekünk az égvilágon semmi bajunk nincs ezekhez képest. Most nem ijesztegetni akarom azokat, akiknek éppen Thaiföld vagy India az úti céljuk, de azért érdemes észnél lenni, odafigyelni, és akkor kisebb az esélye, hogy baj lesz. Trópusi országokban ez benne van a pakliban, tudni kell.

A rendelőben

Gondoltam itt az alkalom, mint Életmódtanácsadó és terapeuta természetgyógyász, persze, hogy hajtott a kíváncsiság, vajon a valóságban is úgy működik-e a tibeti orvoslás, diagnosztika, mint ahogy tanultuk, megér egy élményt, megtapasztalást testközelből, ha már lehetőségem van rá, itt vagyok… Egyik csodás, madárcsicsergős, majomkergetős reggelen, visszamentem a rendelőbe. Már ott várakozott pár szerzetes és tibeti beteg, segítettek, mit hogy kell csinálni. Húztam egy fából készült sorszámot, és leültünk várni, Tas elkísért, biztos, ami biztos, hogy mindent megértsek, és még ő sem volt tibeti dokinál.

Ez egyike a Dalai Láma által 1961-ben alapított intézményeinek, mely a többezer éves tibeti orvoslás tudományát egyetemi szinten oktatja, kutatja és klinikáin alkalmazza gyógyításra, szerencsére átmentették az ősi tudást országukból.

dsc_0420.jpg

Miközben üldögéltünk, már hozzá vagyunk szokva, eleget gyakoroltunk a vonaton, az egyik szerzetes néni mellettem, közel a százhoz járhatott, ráaludt szegényke a botjára, aggódva néztük. A képen éppen mosolygok, mikor T fotózott, mert hirtelen az jutott eszembe, megint mibe csöppentunk :)

dsc_0423.jpgKözben egy hatalmas szöcske is ugrált közöttünk, na nem akkora, mint nálunk van. kb. 4-5 centis, T elkezdte kergetni az egyik beteggel, végre volt dolga, nemcsak semmittevően várakozni, tudni kell róla, eléggé hiperaktív, de ez imádnivaló is tud lenni, meg bosszantó is néha :))

dsc_0429.jpg

Aztán egyszercsak minden dolgozó a recepcióstól a gyógyszertárosig bevonult az egyik szobába, és kihallatszódott, ahogy elkezdtek egyszerre ima formájában mantrázni, folyamatosan, ütemesen kb. 10 percen keresztül. Így kezdték a rendelést.
Itt egy kis részlet belőle, hogy ti is hallhassátok:

https://soundcloud.com/vikt-ria-szelle/prayer-mp3

Teljesen ledöbbentem, és megint csak meghatódtam. Hogy ők mennyire komolyan veszik a spiritualitást, itt Ázsiában tényleg élik is a hétköznapokban, nemcsak beszélnek, prédikálnak róla sokszor álszentül, valódi gyakorlás hiányában, mint ahogy Magyarországon. Sokan tudjuk, már boldog boldogtalan tanít valami spirituálisat, vagy éppen terápiáztat olyan témákban, amikben saját maguk sincsenek még a helyükön, nincs meg a mély megtapasztalás, helyre tevés, egyensúly. Elnézést kérek mindenkitől, és mélységes tiszteletem a kivételeknek (mert vannak), ahogy szokták mondani, de tényleg ezt tapasztalom…

Vizsgálat


dsc_0426.jpg

A tibeti doki egy nagyon szimpatikus, csendes, megfontolt ember, és nem mellesleg őt is Yeshinek hívják, mint az itteni tibeti tanítómat :) 
Ők mindenre úgy tekintenek, mintha a saját testük lenne, őszinte, mély együttérzéssel. Ezt a hozzáállást jó lenne minden országban alkalmazni...
Még el sem mondtam, miért mentem, már megragadta a pulzusomat, és egy komplett elemzést adott rólam testileg, lelkileg. Teljesen ledöbbentünk! Nem is az aktuális betegségemmel volt elfoglalva, hanem hogy otthon, általában, alapból mi bajom szokott lenni. Sorolta, én meg csak bólogattam, hogy igen, tényleg ez van… és rámutatott, valójában hol a gyökere a mostani problémáimnak, mi vezetett idáig. Szerencsére Travel sickness, „utazó betegségem” van, semmi komolyabb bakteriális vagy vírusos, ennek örülök! Amit Tas is mondott és más utazók is egyből, mikor beszélgettünk erről, megesik, főleg ha hirtelen, drasztikusabban környezetet vált az ember, és mi a kb 35-40 fokból jöttünk a 20-ba, hegyi levegőt szívni. Aztán ehhez hozzájött az indai por, az utazás nehézségei testileg és mentálisan, a különböző növények, az indiai fűszerek, amikhez nincs hozzászokva az európai emésztőrendszer. Thaiföldön kiegyensúlyozottabban étkeztem, sok rizzsel, zöldséggel, gyümölccsel, kevesebb csípőssel.
Ezekkel még nem is lenne akkora baj, csak ami alapból a gyengém, ott jelzett a rendszer, tiltakozott, védekezett a külső és belső behatások, ellenállásaim ellen, érthető. Most nem tárom fel ezeket, de tényleg, ahogy a természetgyógyász iskolában is tanuljuk, bámulatos, milyen összefüggései vannak a betegségeknek.

A tibeti hagyományos gyógyászatban alkalmazott diagnosztikai módszerekkel nemcsak a tüneteket, hanem a tényleges problémák okait göngyölítik fel, ahogy nálam is tették. Az alternatív módszereknél holisztikusan, egységként nézik az embert, mert az egyes test részeinek a megbetegedése kihat az egész rendszerre, felborul az egyensúly.

yuthok-nyingthik.png

Különböző megtekintési módszerek vannak, minden gyógyászatban más és más. A tibetieknél a legalapvetőbb tapintási módszer a pulzusdiagnosztika, nekem gyakorlatilag mindent ebből mondott el, ez eltér a többi keleti módszertől. Ez nagyon bonyolult, állítólag a beteg bőrének érintésén keresztül a test belsejét érinti meg az orvos. Fantasztikus! Tas megjegyezte, mikor kijöttünk, hogy szerinte kell, legyen nekik valamilyen tisztánlátó képességük is, hogy ennyi mindent levesznek egy első találkozásból. Mivel nagyon érdekel a tibeti gyógyászat, utána olvastam, és igaza volt! Olyan spirituális gyakorlatokat is elsajátítanak tanulmányaik során, melyek különleges erők kifejlődésével társulnak, mint pl. a tisztánlátás, de értenek a jógához, meditációhoz is…

preswcriptionstibet02.jpg

Másik a nyelv vizsgálata, azt is megnézte még a végén. Aztán alkalmazzák még a páciens megfigyelését, a mozgást, érzékszerveket, szemeket, hallást, szaglást, testszagokat… mindegyik tünetnek megvan a maga jelentése, utalása.

Négy fő gyógymód van, amit nekem is elmondott az orvos: hogyan étkezzek, és mit kerüljek, milyen életmódot folytathatok (pl kerüljem a tűző napot, nem kell ágyban feküdnöm, sétálgassak), és gyógyszereket írt fel. A negyedik, amikor külső terápiákat is alkalmaznak.

Gyógyhatású készítmények

A gyógyszer fogalma eléggé más keleten, mint nyugaton, a gyógyszertár is másképp néz ki kicsit :)

dsc_0432.jpgAz ősi gyógyászatban alkalmazott gyógyszerek alapját növényi eredetű alapanyagok, ásványi, drága, fél drága kövek, fémek és állati eredetű anyagok képezik, melyek nagy része megtalálható Ázsiában, de van néhány erősebb hatású gyógynövény és ásvány, melyek kizárólag csak a tibeti hegyekben őshonosak. Egy orvosság akár 10 összetevőt is tartalmazhat, de van, hogy egy bonyolultabb formában akár 70 is lehet. Ezek a gyógyító szerek helyreállítják a három életnedv funkcióját (Szél, Epe, Nyálka), vagyis egyensúlyt teremtenek testünkben, lelkünkben!
Az itteni mesterem is megerősítette, hogy 100 százalékos hatásúak a tibeti gyógyszerek, lassan hatnak, de biztosan.

Nekem is felírtak egyhetes adagot, 4 zacskónyit, különböző napszakokra leosztva.

dsc_0437_1.jpgAzt viszont elfelejtettem megkérdezni nagy izgalmamban, hogy is kell beszedni… (mindeközben ott volt a leírás a zacsin) Tas sem tudta, ezért fogtam a reggeli adagomat, egy nagyobb bogyót, és hirtelen egyben lenyeltem, ami kissé elakadt a gigámon, nem akart tovább csusszanni (alapból is szűkebb a légcsövem), kigúvadtak a szemeim, T ijedten pillantott rám, még a lélegzetem is elakadt, neki meg már lejátszódott a fejében, hogyan fog megmenteni. Szerencsére megúsztam! :)
Egyébként borzasztó ízük van, de ennek is van jelentősége, a betegségtől függően, mindegyik más aromáju, az összetételek titkosak. A bogyókat még csak elszopogatom, elrágcsálom valahogy, de vannak porok is, az egyik úgy néz ki, mint a szén, aminek a lenyelése előtt gyűjtöm az erőmet rendesen,  de a cél elérése érdekében ezt is bevállalom, inkább, mint szintetikus gyógyszerekkel bombázzam a testem, ami sokszor leginkább csak tünetileg kezel amúgy is. Bár van, hogy a nyugati gyógyszerekre is szükség van...
Még visszarendeltek, hogy kapjak majd otthonra is gyógynövényeket a gyengébb pontjaim erősítésére. Valójában nagyon jól jártam a kíváncsiságommal, hosszabb távon is. A vizitért és a gyógyszerekért összesen 800 Ft-ot fizettem!

dsc_0393.jpgNem tudom, ezektől a gyógynövényektől, vagy az itteni levegőtől, energiáktól, de olyan jókat alszom, hogy ahogy a nagykönyvben meg van írva, és jógikus szemmel is egészséges, korai alvás, és hajnali 5-ös kelés.

Mindent összevetve, bőven megérte a kimerítő, egyhetes utazás, mert fantasztikus helyen vagyok, Rinpochéktől (https://hu.wikipedia.org/wiki/Rinpocse) tanulhatok, jógaórákra járhatok indiai mesterekhez, és nagyon közel állnak hozzám a tibeti emberek. Tudom, itt van a közelemben a Dalai Láma, és a párommal lehetek, akivel itt találkoztam először öt éve, több nem is kell most nekem... folyt. kövi! :)

Viki, McLeod Ganj – India, 2016.

2016\04\23

Egy nonstop 30 órás vonatút élményei Indiában

Thaiföldről, részemről két hely miatt szerettem volna átutazni Indiába, az egyik Varanasi szent városa a Gangesz parton, a másik a Dalai Láma székhelye, Dharamszala feletti kis városka, szintén szent hely, McLeod Ganj. Mindkét helyen jártam már 5 évvel ezelőtt, amikor is egy buddhista zarándokúton vettem részt, India mellett másik kedvenc helyemre is elutaztunk akkor, Nepálba. 

Ahhoz, hogy dél-Indiából eljussunk északra, nem kis távolságokat kellett megtennünk… 

Előzmények

Repülővel csak a két ország között közlekedtünk, országokon belül vonattal és buszokkal. Thaiföldről azért dél-Indiába repültünk, mert ott még nem jártunk, és nagyon kedvezőek voltak a repjegy árak. Kb. egy héten keresztül utaztunk vonattal, többször éjszakai járaton, kisebb megállókat beiktatva, hogy ne töltsünk túl sok időt azokon a helyeken, ahol nem nagyon szerettünk volna lenni, csak „muszájból”. Az egyik leghosszabb utazásunk Chennaiból, Madrasból Kalkuttába, egy 30 órás nonstop vonatozás volt.
india_copy.jpg

Mielőtt elindultunk a vonat állomásra, a szállásunkon T leállított pakolás közben és elmondta, hogy most fel kell készülnünk testileg és lelkileg is, mert komoly út áll előttünk, 30 órás vonatozás! Persze már tudtam előre, de olyan mélyen rám nézett, éreztem most nem viccel, hogy kezdtem kicsit besózni, mire kell számítani? De eldöntöttem, megbeszéltem magammal, bármi lesz, kitartok, nem hisztizek, végigcsinálom, mert haladni szeretnék, nem elaprózni a napokat. Elővettem hát Thaiföldön megszerzett, vagyis visszajött képességeimet, lelki nyugalmamat, ami rendkívül sokat változott, csiszolódott pozitív irányban a sok meditáció és a thai szerzetesek tanításai, bölcsességei által…
Az állomáson még én is meglepődtem magamon, mennyire meg tudom tartani a benső erőmet, békémet, ami nem könnyű az indiaiak között, és elfogadtam, türelmesen vártam arra, ami jönni fog, felkészülve mindenre. Csak azt hittem…

allomas.jpg

Sétáltunk a vágányunkhoz, és egyre több indiai fürtökben lógott ki a rácsos ablakokon, kezdett nem tetszeni, amit látok, mondtam is T-nak, ugye ez vicc, mi nem ezen fogunk utazni, másféle vagonokban lesz a sleeping class. Hát nem volt sokkal másmilyenebb, csak annyival, hogy 3 sorban lehajtható „ágyak” voltak pluszban. Jártam már Indiában, és aludtam is vonaton, de a nyugodt, 3 hónapos Thaiföldi lét után ez azért sokkoló volt újra. Más a két ország, számomra Thaiföld egyértelműen a szerelmemmé vált.

dsc_0013.jpg

dsc_0015.jpgNagy nehezen felszálltunk, jobban mondva feltuszkolódtunk a vonatra, és kapásból kétszer annyian ültek nemcsak a mi számozott helyünkön, hanem az egész vonaton! T határozottan felállította a nem oda való embereket, kérte mindenkitől a jegyeket, hogy ellenőrizze, mint egy kalauz :) Itt Indiában sokszor nem lehet másképp intézni a dolgokat, csak ha már nagyon muszáj, drasztikusan, akár kiabálva kell fellépni, különben eltaposnak, van, hogy szó szerint is. Volt már, hogy én is felvittem a hangerőmet, pedig aki ismer, az tudja, nem sűrűn fordul elő az ilyesmi :) És most vettem csak észre a képen, hogy a 3-as szám megint megjelent, és kiderült, kétszer is ez volt a vagonunk sorszáma :) Tudom misztikusan hangzik egyeseknek, de nem tudtam nem észrevenni, hogy Tas és az én szerencseszámaim végig kísérték az utunkat... ♥ Véletlen lenne? Mindent el sem mesélek, mert lehet nem hinnétek el :)

dsc_0060.jpg

A Lonely Planet-ben olvastam, Indiának van a világ leghosszabb vasútvonala, 6900 állomás szeli keresztül az országot, és naponta 17-20 millió ember közlekedik vonattal!!!

Végre leültünk, csak néztem szótlanul, döbbenten először magam elé, aztán félénken körbepásztáztam a terepet, hát kb. 15 indiai férfi szempár meredt rám úgy, mint akik nem láttak még fehér embert, szerintem rajtunk kívül nyugati ember nem volt a vonaton, és nőnemű sem túl sok. Inkább lesütöttem a szemem kínomban, és igyekeztem visszafojtani a könnyeimet, mély, jógás levegőket vettem :)

Természetesen lehet utazni jobb körülmények között is, jóval drágább és kb. a thai vonat másodosztályának felel meg az első osztály, ami egyébként normális körülmény. Forgalomban van az Orient expressz is, ami átszeli fél Ázsiát, egy jóval magasabb kategória, olyan, mint egy guruló hotel, láttuk is, eléggé luxus. Megint hozzáteszem, mi nem turisták, hanem utazókként járjuk az országot, más körülmények között, de közelebb kerülve a hétköznapokhoz. De hát miről is írnék most, ha az első osztályra sikerült volna bejutnunk? ;) Különben meg arra már nem kaptunk jegyet, erre a két másodosztályú helyre is két napot kellett várnunk!! Indiában nem egyszerű jegyet vásárolni, pillanatok alatt elfogynak, már 90 nappal indulás előtt lehet foglalni, de mivel kiszámíthatatlan a közlekedés, ezért nem mertük előre bevállalni, nem tudtuk pontosan mikor, hova érkezünk.

Aztán szép lassan felengedtem. Muszáj volt eldöntenem, végig szenvedem-e a 30 órát, vagy kihozom belőle a legjobbat, amit ki lehet, bár fogalmam sem volt, hogyan. A gondolataimat tudatosan egy teljesen másik irányba tereltem, másképp kezdtem el felfogni mindazt, amiben nyakig benne voltam. Elfogadtam, ami volt. Más választásom nem is adódott. Eszembe jutott egyik thai mesterem mondata is, hogy úgyis minden elmúlik, a jó és a rossz is, de a szenvedéssel csak rosszabbá tesszük a helyzetet, magunknak ártunk.

Élet a vonaton

Aztán lassacskán, az első sokkból felocsúdva, elindult a 30 órás utazás története.
6 helyett heten ültünk egy fülkében, mert az egyik indiainak a huszonéves fia is befurakodott, neki nem volt helye, az apjával aludt éjjel, nem akartuk elküldeni.
Elkezdődtek beszélgetések, mert hát azzal is telik az idő, kiderült, az egyik pasi üzletember, ő tűnt a legnyugodtabbnak, mert rendszeresen bejárja ezt az útvonalat észak és dél között a boltjai miatt, és hozzá van már szokva. Aztán volt egy jómódú bangladesi egyetemista srác, egy gyáros dinasztia sarja, elektronikai alkatrészeket gyártanak, ezért elektromérnöknek tanul, business szakon, hogy később át tudja venni a családi vállalkozást. Az őszinte babaarcán és naiv mosolyán látszódott, hogy fogalma sincs az életről, szerintem neki is kihívás lehetett ez a vonatozás. Egyébként az anyukáját kísérte kórházba, mert állítólag nagyon jó az ellátás Chennaiban, hát jó nagy távolságot bevállaltak ezért, mesélte a fiú, ők is az első osztályra mentek volna, de egyáltalán nem volt már hely, aggódtak is milyen lesz a másod osztályon. Muszlimok voltak, anyuka sokszor takargatta magát, szolidan viselkedett, nem is fotóztuk. 
Mikor a fia mellettem ült éppen, mert néha cserélődtünk- lehet naivan azt gondoltuk majd más irányból élvezetesebb lesz a zötykölődés, de természetesen nem-, elaludt, és véletlenül rádőlt a vállamra. Nem szóltam, de hirtelen felébredt, és mikor észrevette mit tett, szegényke olyan blamásan érezte magát, hogy egy pillanat alatt levetette magát a földre, és odaborult az alvó anyukája mellé. Néha még zavartan elmosolyodott :)

srac_anya.jpg

Aztán mikor eljött az ideje, T átvergődte magát a tömegen, hogy eljusson a „mellékhelyiséghez”. Mikor visszaért, bár feleslegesen, de mosolyogva kérdeztem meg, mivel ismerem már a hétköznapi indiai körülményeket és nem sok jóra számítottam, na milyen? Rám se nézett, kerülte a tekintetemet: -Minden rendben lesz drágám. Majd meglátod, semmi gond… de már ismerem nagyjából minden reakcióját, tudtam, csak hülyéskedik, nem is vettem komolyan :) Nagyjából  tudatában voltam annak, mire kell lelkileg felkészülnöm, így gyorsan el is döntöttem, csak annyit eszem és iszom, amennyit muszáj! :) Amikor meg szólított a kötelesség, kihasználtam szabadtüdős búvár képességeimet, mielőtt beléptem a helyre, vettem egy mély levegőt, és a lehető leggyorsabban távoztam.

Nézelődtem is sokat, túl sok program közül nem igazán válogathattam…
Egy velem szemben lévő, terítőnek kinéző kendőt magára tekerő indiai (sokan ilyen „szoknyát” viselnek, sarong a neve), beterpesztett, inkább gyorsan elkaptam a tekintetem, mielőtt olyat láttam volna, amit nagyon nem akartam, bár lehet, hordanak alsónacit, de nem kockáztattam :)

Egy másik srác éppen, miután az ujjaival kiürítette az orrában lévő felesleges dolgokat, egy elegáns mozdulattal a háta mögötti falba kente. Ezt többször megcsinálta, de körülöttem mások is hasonló dolgokat műveltek, uhh… Indiában és úgy általában Ázsiában nem fújnak orrot, legalábbis zsebkendőbe, kiköpik a szájukból lévő koszt, oda nem illő lerakódást hangos krákogás közepette, mindezt a por és a páratartalom miatt képződő saras nyálka miatt, ezt amúgy én is tapasztalom. De az, hogy zsepibe fújjuk az orrunkat, nem böfögünk és köpködünk nyilvánosan, nem turizunk a nózinkba stb… leginkább a fehér embereknél terjedtek el. Pl. Thaiföldön egy mellettem álldogáló idős kínai hölgy minden előzmény nélkül olyat böffentett, hogy már szinte művészi mutatványnak is felért, döbbenten Tasra néztem hirtelen, aki annyira nem lepődött meg, mert már jól ismeri ezt a kultúrát.

A szemetet, jó magyar módjára zacskókba gyűjtögettük kuka hiányában. Egy idő elteltével már szóltak, miért nem dobáljuk ki mi is a szemetünket az ablakon, ahogy ők is? T válaszolta, mert annyival kevesebb lesz az utcán... Nem mintha a mi akciónk sokat számított volna a természetvédelemhez :)) de legalább megmutattuk, nálunk ez a szokás, így is lehet. Néha már az az érzésem, őket nem zavarja a mocsok... 

A kalauznak nincs könnyű dolga, mert sokaknak nem volt helyjegyük, gondolom már elfogytak, és próbálták lefizetni, hogy amikor nincs éppen valaki egy ülésen, addig ott maradhassanak. Teljes káosz, kérem szépen! Általában az indiaiak be is engedik egymást maguk közé, mintha nekik egyáltalán nem okozna problémát, hogy nyomorognak, tény, lazábban kezelik, hogy egymás aurájába másznak, a férfiak is sokkal intimebb kapcsolatban állnak, sokszor látom, simogatják egymást, kézen fogva mászkálnak, és nem feltétlenül homo szexualitást jelent ez, hanem hogy jóbarátok.

kalauz.jpg

A vonaton szinte mindent árulnak!

dsc_0168_1.jpg

Van 1-2 állandó „személyzet”, akik kb. 1.5-2 percenként jönnek a folyosón kiabálva, chaichaichai, coffiecoffie, garamchai (forró tea, ami náluk tejesen van elkészítve), és vannak, akik csak ideiglenesek, abban a csekély 1-2 percben, mikor megáll a vonat felugrálnak, és gyorsan végigszaladnak ordítozva a portékájukkal. Ha úgy fogja már fel az ember, és tudjuk sokminden fejben dől el, vicces is tud lenni, amúgy kiakasztó is, türelmet próbára tevő, főleg hajnali 4.30-kor, mikor éppen el tudnál még egy kicsit aludni… :)

kajaarulas.jpg

A felfújható párna viszont zseniális ötlet potom 200 Ft-ért, azóta többször is használtam utazás közben.
A mai napig nem értjük, ki vásárol felfújható, színes gumimacikat a vonaton?? :))

gumimaci.jpggumimaci2.jpg

Zenélni, énekelni is szoktak egy kis baksis reményében.

zeneles.jpgAztán külön kategória a koldusok, akik csapatban „dolgoznak”, és vannak a hermafroditák, mint megtudtuk a velünk utazó üzletembertől, hogy ők se nem nők, se nem férfiak, a társadalom kiutasítja őket, nem kapnak munkát, és szinte kikövetelik maguknak, hogy fizessenek nekik az utcán. Rendkívül erőszakosan lépnek fel, zargatják az embereket, hangosan tapsolnak egy nagyot, tartják a markukat.

hermafrodita.jpg

koldus.jpgA bangladesi srác, feltűnt, már kétszer is adott nekik pénzt, muszáj volt rákérdeznem, miért teszi. Elmondása szerint, mert félnek tőlük, mivel (szerintük) mindent megtehetnek, meg is átkozhatják őket, nagyon hisznek ebben. Az is lehet, ennek a jelenségnek mélyebb szociális jelentősége van, mint gondolnánk.

Kiborulás

Volt egy állomás, ahol kb. 15-20 percet állt eredetileg a vonat, felváltva leszálltunk, frissültünk, nyújtózkodtunk. Mikor a peronon álldogáltam, volt egy érzésem, hogy előbb fog indulni, fel kellene már szállnom. Mire elindultam, a vonat is velem együtt, ok, de én nem voltam rajta! 1 mp alatt 20 kérdés merült fel bennem egyszerre, mi van, ha lemaradok… Rohantam az ajtóhoz, ahol kb. tizenöten tülekedtek felfelé, muszáj volt közéjük csapódnom és befurakodnom, hogy legalább a lábam legyen már fent. Ne tudjátok meg… mint a barmok, állatok módjára lökdösődtek, az hogy nő van köztük, senkit nem érdekelt (az utca emberei amúgy sem az udvariasság nagymesterei általában), a fájós lábam, ami még gyógyulóban volt, mert egy rossz rúgástól a thai boksz edzésen majdnem leesett a nagylábujjam körme, szóval pont azt taposták, és beszorították satuba, nem tudtam megmozdulni. Üvöltöttem velük, egyrészt a fájdalom miatt, másrészt mert nem mozdultak, nem engedtek tovább. Aztán végre egy intelligensebb srác látta a helyzetemet, és segített valamelyest kiszabadulnom. Na, ez volt az a pont, ahol eltörött a mécses, már folytak a könnyeim visszafelé menet, de nem hisztiztem, pedig ez már igazán feljogosított volna, továbbra is tartottam magam, és inkább szép csendben leültem, T vállára hajtottam a fejem. Jó ideig nem szóltam egy szót sem…

dsc_0027_1.jpg

dsc_0044_1.jpg

Néhány kép útközben:

Éjszaka

Szép lassan eltelt a nap, és jött az éjszaka, rutinosabb utazótársaink már figyelmeztettek bennünket finoman szólva vigyorogva, hogy ne csodálkozzunk, mert még a FÖLDÖN IS FOGNAK ALUDNI. Na neeeeeem, ez azért már sok(k), de bakker tényleg így volt!!! Nem hittem a szememnek, még jó, hogy legfelül volt az ágyam, mert nagyon befordultam volna máskülönben, ott még azért biztonságosabb a légkör, T meg lebizniszelte, hogy mellém kerüljön, mert neki meg lentre szólt a jegye.
Az illatok, hát hogy is mondjam, nem éppen a legmegfelelőbbek voltak, ezért gyújtottunk füstölőt is :) Volt pár helyszín, hogy kívülről orrfacsaró bűz jött be, emlékszem 5 éve az egész társaság egy ilyen eseményre ébredt álmából a vonaton, mert annyira elviselhetetlen volt. 

dsc_0103.jpg

Minden cuccunkat magunk alá gyűrtünk, gondolhatjátok, hogy fértünk el. A kis hátizsákot rá kellett kötözni a kapaszkodóra, még jó, hogy nem esett le éjjel valakinek a fejére.
Nem volt túl nagy hely, jógázni pl. nem tudtam :))

dsc_0110_1.jpg

A nagy hátizsák, lap topok meg a fejünk alatt, oldalunknál, biztos, ami biztos. 5 éve még magunkhoz is láncoltuk a cuccainkat, akkor még úgy tűnt, viccesnek tartották az indiaiak, de most már ők is árulnak lakatokat a vonaton :)
Egész jól aludtam, szerintem már kimerültem a fáradtságtól.

Azért egy zuhany jól jött volna, nem tűnök túl frissnek :)

dsc_0039.jpg

Másnap mesélte T, neki muszáj volt éjjel meglátogatnia az illemhelyiséget, de mindenhol emberek aludtak a földön, az ágyak között, tucatjával! Csak úgy tudott haladni, hogy a folyosón fekvő emberek felett oldalt az ágyakra lépkedett kommandózva, nehogy rájuk lépjen.

Reggel

Reggelre egy új arccal bővültünk, éjjel csere történt, már egészen megszokta egymást a kis csapat, kiderült, hogy egy kommandós pasi, legalább valamelyest biztonságban voltunk, azért örültem, hogy normálisabb emberekkel kerültünk össze, rosszabb is lehetett volna. Van, hogy fegyveres katonák is szoktak mászkálni a vonatokon, a miénken most nem volt, de úgy vettük észre, inkább észak felé aktívabbak az évek óta tartó pakisztáni-indiai feszült helyzet miatt.

Az utolsó órák voltak a legnehezebbek. Nem ettünk normális ételt, nem tudtunk rendesen tisztálkodni, alig mozogtunk, fáradtak voltunk, és még gyűjteni kellett a maradék erőmet, hogy a szállásig eljussunk. A folyamatos huzat, ventilátor, a sok indiai, a hirtelen környezetváltozás stb… mindez akaratlanul is ellenállást váltott ki belőlem, éreztem, hogy nem lesz rám jó hatással, meg is lett az eredménye, de erről majd legközelebb

Viki, India 2016.

2016\04\17

Közlekedünk Thaiföldön

Thaiföldön, ahhoz hogy A-ból B-be, C-be X-be… eljussunk, többféle közlekedési eszközt is igénybe lehet venni. Mivel elég sokat utazgattunk országon belül is, természetesen, amit lehetett, már csak kíváncsiságból is, kipróbáltunk, és nagyon sok sztori tud kialakulni útközben…

Szerintetek melyik oldali az én cuccom, amivel utazom? :)

cuccaink.jpg

Biztos kitaláltátok... dehát nőből vagyok, nem? :)) Persze Tas lovagiasan fel szokta vállalni a serpa szerepét, és szó szerint leveszei a terheim egy részét a vállamról ;)
Az már biztos, pedig már többször megfogadtam, legközelebb negyedéig töltöm csak a hátizsákomat, felesleges a sok holmi.

ROBOGÓ

Ha körbe akartuk járni a környéket, sokszor béreltünk kismotort, az egyik legjobb és legolcsóbb lehetőség. 24 órára átlagosan kb. 1800 Ft, de északon még olcsóbb, kb. 900 egy teljes napra.
Mindig T vezet, főleg mert bal oldali közlekedés van Thaiföldön, mint Angliában, ez alapból kihívás, másrészt életemben egyszer próbáltam meg otthon motorozni, bár jól ment, de úgy döntöttem nem itt fogok megtanulni kismotort vezetni.

motorozunk.jpg

Egyébként a legtöbb balesetet, ahogy thai barátaink is mesélték, a külföldiek okozzák, mert túl gyorsan száguldoznak, amit néha még felelőtlenül alkohol és drog hatásaival is fokoznak. Az önálló gépjárművezetés a helyi közlekedésben csak rutinos vezetőknek, kellő helyismeret esetén tanácsos szerintem. Érdemes jól megnézni a robogó állapotát, mi volt, hogy le is fotóztuk a sérüléseket, mielőtt elindultunk, nehogy ránk verjenek olyan károkat, amiket nem is mi okoztunk, mert biztosítást nem mindig kötnek a motorokra. Szerencsére mindig rendben volt minden.

A motorozás nagyon közkedvelt a thaioknál, a nők sokszor lepipálják a pasikat is, ahogy száguldoznak, már babakoruktól rajta ülnek, hozzá vannak szokva, magabiztosan, lazán vezetnek. Ja és van, hogy 4-5 ember, barátok, komplett családok utaznak egyszerre, no problem.

sokan_motoron.jpg

motoros_baba.jpg

Vagy éppen szerzetest visznek, gyorsan üldözőbe vettük őket, hogy le tudjam fotózni menet közben, mert ilyet még nem láttam :)

motoron_szerzetes.jpg

RIKSA

Bicikli riksa, Samlor, eléggé fárasztó lehet tekerni, főleg ha súlyosabb embert szállítgatnak.

riksa_emberi_erovel.JPGVan olyan is, amit emberi erővel húznak. Na, ilyenkor erkölcsi vitába keveredek önmagammal. Mert ha felülnék egy ilyenre, sajnálnám az embert, hogy húzkod, úgy érezném magam, mint egy rabszolgatartó hajcsár, ha meg nem teszem, nem adok neki szó szerint kenyérre valót, munkát. Mi hát a jó döntés? Azóta sem tudom, de még sosem választottuk ezt a lehetőséget…

MOTORIKSA

A legnépszerűbb közlekedési eszközök Thaiföldön. Háromkerekű, motoros taxi, sokféle változatban, bárhol leinthető, ki kell próbálni, autentikus élmény. Néha nem tudják, hova tartanak, érdemes figyelni közben, nehogy máshol tegyenek ki és otthagyjanak, aztán csak állunk a fejünket vakargatva, hol is vagyunk.

motoriks.JPGItt gyorsan beültem a volán mögé, amíg a sofőr beugrott a boltba, ami megesik néha, vagy éppen a barátnőjüket szedik fel útközben, vagy leállnak a haverokkal megtárgyalni valami igazán "fontos" dolgot, nem nagyon zavartatják magukat :)

motor_rik.JPGBangkokban Tuk Tuknak hívják a hangja miatt.
Ilyen belülről nézeve:

tukt.JPG

tuktuk2.JPG

és ilyen kívülről:

tuktuk_forgalomban.jpg

tuktuk.jpg

tuktuk_1.jpg

Létezik disco riksa is, amiben üvölt a zene, és mindenféle fénnyel csinosítják, egyszer teljesen véletlenül ültünk be egy ilyenbe: :)

disco_riksa.JPG

SONGTAEW shared taxi

Nyilvános iránytaxik, egyszerűen leintjük az utcán bárhol, megmondjuk a célállomást a sofőrnek, és ha éppen útba esik, int a fejével, hogy szálljunk fel.

A songtaew megy körbe-körbe, és csak azt a távolságot fizetjük, amennyit mentünk. Persze itt is szoktunk alkudozni, és amikor Tas megszólal thaiul, egyből lekúszik az ár, a külföldieknek sokszor magasabb a ráta.
Valójában ezek a járművek átalakított pickupok, két padot beraknak hátulra, felszerelnek egy-két kapaszkodót, és lefestik őket, általában pirosra, 6-8 személyes, vagy ahogy éppen alakul, hátul lehet lógni is, ha sokan vannak :)

songtaew.JPGÉlvezem, mert sokszor a helybéliekkel utazunk, és érdekes beszélgetések is ki szoktak alakulni.

songtaew_helyiekkel_1.jpg

Azon sokat gondolkodtam, hogy a fenébe bírják spontán fejben megtervezni az útvonalakat, mikor mindig felszáll valaki újabb célállomás bemondásával. Mentális GPS-ük van :)

VONAT

Akkor használjuk, mikor nagyobb utakat teszünk meg, egyik városból a másikba. Általában éjszakai vonatokat választunk, mert így pl. megvan egy napi szállásunk is.

vonat.jpg

Az állomásokon, legalábbis Bangkokban, van egy rész, ahová gyékényekre és babzsákokra lehet letelepedni, szerintem nagyon ötletes, pl. ha nincs ülőhely, és még aludni is lehet, ha az ember elfáradt a sok utazásban, nekünk is jól jött :)

railway_station_bagkok.jpg

A másodosztály viszonylag kellemes, légkondis, vagy ventilátoros verziók közül választhatunk, mindig előre kell megvenni a helyjegyet. A thaiok szeretik a lékondit maximumra kapcsolni, a vonaton csak két opció van, vagy lekapcsolják, és akkor nincs, vagy nem, de az baromi hideg. Általában mi amúgy is kerüljük az air condit, mert könnyen meg lehet betegedni tőle.

Ilyen napközben:

vonat_2_oszt.JPG

és így néz ki, mikor mindenki elvonul a kuckójába aludni:

vonat_alvas.jpg

felső szint:

vonat_fevohely.jpg

reggeli teázás, még csak néztem ki a fejmből: :)

vonaton_reggeli.jpg

BUSZ

Helyi járat, városon belül

Hihetetlenül olcsó, pl. mikor egy fél órás utat tettünk meg, kb. 50 Ft-ból megvolt, mindez tuk-tukkal 1600, míg egy autós taxival 2400-2800 Ft körül lett volna. A helyiekkel közlekedünk, sokszor szerzetesekkel, akiknek külön helyük van, elsőbbséget élveznek.

helyijarat_szerzetessel.jpg

Volt, hogy a nagy hátizsákokkal alig fértünk el, bepréselődtünk, de nagyon kapaszkodni sem kellett, megtartottak az emberek :)

helyijarat_varosi_busz.jpg

Helyközii járat, kisvárosok között.

A bungalónktól délelőtt 10-kor indultunk el… kimentünk ”időben” a buszmegállóba, nehogy lekéssük, bármi közbejöhet, sose felejtjük el, hogy Ázsiában vagyunk. Éppen várakozunk a helyiekkel: :)

busstop_pai.jpg

Befutott a járatunk, T gyorsan felpattant, és lefoglalta a „VIP” helyet, leghátul. Gyönyörűen berendezkedtünk, betuszkoltuk mindenhová a cuccainkat, ahová csak lehetett.  Kifújtuk magunkat, erre véletlenül meghallottuk, indulás előtt egy perccel, hogy nem is oda megy a busz, ahová indultunk. Fél másodperc alatt ledobáltuk a cuccainkat, azt mondták mindjárt jön a mi buszunk. Na, itt Ázsiában a mindjárt, már tudjuk mit jelent, bár Indiában rosszabb a helyzet. Vártunk egy órát, a busz eleve tele volt. Nem baj, újra eljátszottuk a forgatókönyvet. Össze-vissza találtunk helyeket, de mindenhol ültek valójában és szintén az utolsó pillanatban kiderült, egy db szabad hely sincs, mert néhányan csak leszálltak enni-inni, aztán jöttek vissza, követelték a helyüket…. újra leszálltunk, és mivel a kis városkában egy nap csak egy helyi járat indult, egy minibuszra kellett jegyet vennünk, arra még vártunk plusz 2 órát a hőségben! A kép még azelőtt készült, hogy megtudtuk, nem jó helyen vagyunk :))

helyki_pai.jpg

Távolsági busz, nagyvárosok között.

Egyszer utaztunk egy éjszakai busszal 8-10 órát, de soha többet! Inkább vonat, de nem volt más lehetőség, vasútvonal nem ment arra, amerre mi akartunk. mindenféle pozitúrát kipróbáltam, de sehogy sem volt jó. Az ember bepréselődik egy szűk helyre, mozogni sem lehet, ááááááá…

night_bus_tavolsagi_bangkokba.jpg

tavolsagi.jpg

Ilyen turista buszokat is láttunk:turista_bustz.jpg

MINIVAN

Légkondis kisbuszok, sokan használják, főleg a turisták, mi leginkább akkor, mikor a csoporttal voltunk még januárban.

minivan2.jpg

De volt, hogy más lehetőséget nem találtunk...

Chiang Maiból kisbusszal útnak indultunk Paiba, az északi hegyekbe. A legrosszabb, hátsó hely maradt csak, bepréselődtünk a csomagok mellé, ahol még egy embernek is kényelmetlen.

miniwan3.jpg

Még meg is jegyeztem, milyen jófejek, hogy zacskókat raktak ki minden üléshez szemetesnek. Na útközben kiderült, mire kellett…. A 3 órás útból 2.5 folyamatos, nagyon durván kanyargós szerpentineken mentünk. Az utazók 80 százaléka, főleg a helyiek, szinte végigaludta, nem értettem, ezt hogy csinálják, de ők már valószínűleg nem először tették meg ezt az útvonalat. Az egyik szerencsétlen fiatal kínai lány nagyon rosszul volt, ki is adta magából az ebédjét, aztán egy thai nő azonnal rutinosan előkapott gyógyszert, hogy vegye be. Na utána ő is kidőlt, elaludt.

Elég nehezen bírtam én is, minden kanyart megszenvedtem. Visszafelé, biztos, ami biztos alapon, és mert „női ügyek” miatt alapból is volt ingerenciám a hányásra, kértem a gyógyszertárban valami pirulát, és be is vettem a használati útmutató szerint utazás előtt fél órával, de hát jóval később indultunk, késett a busz, kb. elment a hatása, mire elindultunk, de szerencsére lefelé menet a szerpentineken már jobban bírtam :)

mini_wan2.jpg

LONG TAIL BOAT

Thai hagyományos fa motorcsónakok, ezeket is lehet bérelni, de működik taxiként is, elég olcsó. Megvárják, míg kellő számú utas összejön, kb. 8 ember, és azután indulnak. AoNang-on akkor használtuk, mikor a környező szigetekre látogattunk el, és magunknak szerveztük a kirándulásokat.

long-tale_boat.jpg

longtale.jpg

És van éttermi változatban is: :))

longtaleboat2.jpg

Hát így utazunk mi…

Érdemes, sőt, kötelező alkudozni, előre egyeztetni az árakat, mert ha nem figyelünk, átverhetőek leszünk. Egyébként, ha az ember feltalálja magát, kezébe veszi az irányítást és nem a szervezett, jóval drágább utazásokra fizet be, elég sokat lehet spórolni, nem beszélve arról, hogy mi osszuk be az időnket, oda és annyi időre megyünk, ahogy éppen adja a pillanat, a helyszín. Ráadásul, ha valódi élményekre vágyunk, üljünk fel bármire, ami jön, főleg ahol kevés hely van… :)

Viki, Thaiföld

2016\04\05

Szépségideálok - Kelet kontra Nyugat

Amíg nálunk Európában a napbarnított bőrszín elérése a cél napozással, szoláriumozással, napbarnító krémekkel, addig itt Ázsiában ennek pont az ellenkezője a divat, a thai nők a bőrfehérítésért tesznek meg mindent. Fekete, vagy fehér?

2a1347505ec902ee9fe98d2cd6c75bf5.jpg

Más a kultúránk, de a célunk ugyanaz, hogy szépek legyünk.

Nagyon sokszor látom az utcán, hogy a thai, kínai lányok, nők feltűnően takarják magukat, kényesen ügyelnek arra, nehogy napfény érje az arcukat, testüket. Főleg a kínai turisták vetnek be mindenféle praktikát, beöltöznek hosszú ruhákba, kapucnis pulcsikba, esőkabátba a 35 fokban, ha rájuk nézek, már attól még inkább izzadok, mint amúgy is, kalapot viselnek, esernyővel mászkálnak mindenhová.
Egyszer egy fiatal lány arca teljesen be volt borítva fehér gézzel, úgy nézett ki, mint egy múmia, csak a szemei látszódtak, egy nyugati pasi meg is kérdezte, mi baja van. A lány meg magyarázta, hogy kezelve van az arca… na, pont ez előtt a jelenet előtt fotóztam ezt a képet a boltban és kezdett el érdekelni a téma.

dsc_0138_copy.jpg

Divat

Furcsán néztem rájuk először, aztán megkérdeztem bátyámat, aki Kínában él, megerősítette, a fehér bőr ott is nagy „divat”.

Ázsiában a szépség, egészség és társadalmi rang szimbóluma a fehér bőr.  A nők szerint, vagyis leginkább  a média hatására azt gondolják, hogy a fehér bőrűek jobban tudnak érvényesülni. Régebben a sötét bőrűeket alacsony társadalmi csoportba sorolták. A mai napig még a thaiok is tesznek különbséget egymás között. Vannak a déli sötétebb bőrű, nyomottabb orrú dzsungeles típusok, és az északiasabb, halványabb bőrű, kínaiasabb külsővel rendelkezők. Van egy kimondatlan cikizése az északiaknak a déliekkel szemben, merthogy úgy vélik, olyanok, mint a majmok, akik most másztak elő a dzsungelből…

Bevetnek minden elérhető technikát a hófehér bőr elérése érdekében, alapozót, krémeket, higanyozást, fehérítő injekciókat…
Ezek azért eléggé veszélyes eljárások, mert leggyakrabban vegyszerekkel történnek.
A thaiföldi lányok körében manapság a bőr lemaratása a divat. Egy erős anyaggal bekenik az arcukat, ahol az égési sérülésekhez hasonlatos hólyagok képződnek. Az alatta lévő friss bőr puhább, üdébb és hamvasabb az eredetinél. Ez eléggé drasztikus módszer.

Média

Thaiföldön még a reklámok is nemcsak az arc, hanem a hónalj és az intim testtájak kifehérítésére is buzdítanak! Azta!

Sajnos a fogyasztói társadalmunknak szörnyű tragédiája ez. Mert azt is sugallják, nehogy már elégedettek legyünk saját magunkkal, nehogy már jól érezzük magunkat a bőrünkben. Ahhoz, hogy jobbak legyünk, változtatnunk kell, követni a divatot, követni a sztárokat, a modelleket, a barátnőket, a szomszédot…
Ha göndör a hajad simíttasd ki, ha egyenes göndöríttesd be, ha szőke vagy válts sötét színekre, vagy fordítva. Ha molett vagy, fogyj le, ha vékony vagy hízzál. Pedig...

woman-1210286_960_720.jpg

dollarphotoclub_78851251.jpgA nyugati női idea megfertőzte a keleti nőket, és lehet oda-vissza is.
A nyugatias kinézet már annyira menő távol-keleten, hogy már az itteni Thai magazinok címlapjain is ragyogó fehér bőrű modellek mosolyognak. Nagyon természetellenes.

dsc_0595.jpgLegszívesebben odamennék hozzájuk, hogy figyelj, ne erőltesd a változást, ne foszd meg magad a természetes szépségedtől, kisugárzásodtól, ti így vagytok gyönyörűek, szépek! Mindezt magunknak is elmondanám, otthon…

Utánanéztem, 2016-ban egy reklámfilmet tett közzé egy Thai kozmetikai cég, de gyorsan vissza is vonták, mert nagy felháborodást váltott ki, sokak szerint rasszista üzenete volt. Jelmondatuk szerint "fehérnek kell lenni a győzelemhez", különben háttérbe szorulhatnak sokan a bőrszínük miatt.

Paradoxon

A thai nők rólunk meg lehet azt gondolják, a lebarnított bőrünkkel csúfítjuk el magunkat, érdekes, nem? Az itteniek hasonlítani szeretnének a nyugati nőkre, sok európai meg rájuk, jól van ez így?

Felteszem hát a költői kérdést, vajon miért nem vagyunk úgy szépek, ahogy a Természet megteremtett bennünket? Miért nem vagyunk elégedettek? Vajon mi készteti a nőket a fizikai külsejük átváltoztatására?

Viki
Thaiföld, 2016.