UtazOhm

2017\05\21

Kína ferde szemmel néz rám? - Keep calm and go to China :)

Újra útnak indulok a mesés Kelet felé, végre sikerül meglátogatnom Bratyót Kínában (eléggé ritkán tudunk találkozni), ahol él pár éve, és tudom, Édesanyánk is örül ennek Odaát, bárcsak megoszthatnám vele… Nem mondom, hogy nem vagyok izgatott és a legnagyobb nyugalomban állok az út előtt, mert akkor hazudnék. Határtalanul jó érzés, hogy felfedezhetek egy újabb ázsiai országot, hisz aki ismer tudja, Ázsia fan vagyok és szeretek utazni, helyeket, kultúrákat megismerni, amivel tágul a világnézetem és a komfortzónám. Ezekről az utazásokról nem jöttem még úgy haza, hogy ne gazdagodtam volna lelkileg és valami ne mozdult volna meg bennem, és mindig szívesen, örömmel osztom meg az élményeimet másokkal is.

keep-calm-and-get-ready-to-travel-4_1.png
Másrészt hálás vagyok. A hála az utóbbi időben teljesen más megvilágítást és értelmet nyert számomra. Nem kevés veszteség, fájdalom ért (több szempontból) az elmúlt hónapokban, melyek az egész addigi életemet gyökerestől felforgatták és alapjaiban változtatták meg. Na nem panaszkodni szeretnék, csakhogy mindez megtanított még inkább értékelni és tisztelni mindazt, akár az apróbb dolgokat is, ami megadatik…

RÁKÉSZÜLÉS KÍNÁRA

Bátyám már sok érdekességet, furcsaságot mesélt az országról, kíváncsian várom majd élőben megtapasztalni mindezt. Utazásaim során persze kialakult egy szubjektív vélemény a kínai emberekkel kapcsolatban, nade más lesz majd köztük lenni, a saját hazájukban. 

A bázis Pekingben (Beijng), a fővárosban lesz. Vannak tervek, turistalátványosságok, ami belefér majd a kint tartózkodásom idejébe, de szokás szerint a hétköznapokba szeretném belevetni magam, elvegyülni, beszélgetni. Ebben tesóm sokat fog tudni segíteni, mivel már jobban belelát a kínai kultúrába, velük dolgozik, és úgy tudom rajta kívül nincs is más európai vezető a cégüknél ott Pekingben. Lehet az angollal nem is lenne baj, de állítólag ők másképp gondolkodnak, és amit mondanak  majd azt is le kell fordítani pluszban, hogy az európai ember is felfogja... 

PEKING
kép forrása: asiatradegroup.cn.

asiatradegroup_cn.jpg

Vízum

A Kínai Nagykövetségen, amikor beléptem a nagy váróterembe, tapasztaltam, hogy annyian voltak, mint a kínaiak... :)) Az egész délelőttöt ott töltöttem, aztán mire sorra kerültem több órás várakozás után, a hölgy visszadobta az anyagomat, merthogy hiányzik belőle tesóm útlevelének a másolata. Nagy szemeket meresztettem rá, gondoltam csak viccel, mert nekem senki nem jelezte ezt, amikor rákérdeztem, miket kell beadnom a vízumhoz. Láthatóan nem volt éppen segítőkész, vagy csak bal lábbal kelt fel.  A biztonság kedvéért megkérdeztem, de azért belefér még az időbe, meglesz ugye? Meg, felárral. Mi van?? Azt mondták egy hét alatt kész van, nekem még két hét volt vissza az indulásig. Ok, nem adom fel, jövök holnap is! Aztán a másnap délelőttött is ráment erre, és még többen voltak előttem, mint előző nap, ahogy ránéztem a sorszámomra, hurrá! De már rutinosabb voltam, mint aki minden nap odajár, feltaláltam magam, a biztonsági őrrel is csevegtem. Elütöttem valahogy az időt, elmentem kávézni (vigyázat, a környék elég drága, 780-ért ittam egy tejes kávét!), meditáltam, olvasgattam, hangolódtam a kínai emberekre… ha mennél valamikor a követségre, érdemes felkészülni. Pl legyen feltöltve a telefon, amin lehet játszani, zenét hallgatni stb… vigyél könyvet, tanulnivalót ha van, elemózsiát, innivalót, hamubasült pogácsát…
Végül a többórás várakozás után 30 mp alatt elintézett ugyanaz a nő mindent, aki előtte nap kidobott, sőt, nagyon kedves volt…

Biztosítás

Valójában addig annyira eszembe se jutott, hogy a biztosítással is foglalkozzak, mígnem tesóm írta, hogy megyünk túrázni a Sárga hegyre, Huang-San-ra is, de no para, semmi extra. Azért azt tudni kell róla, hogy neki a nem extrém az másoknak lefordítva: kösd fel a gatyád :D. Az ő komfortzónája egy átlag emberhez képest mérföldekre van. Több komoly expedíción is részt vett már, mászott a Kilimanjáron, a Himaláján, úszott cápákkal dél- Afrikában... Szóval ránéztem neten, mi is ez a hely, aztán kigúvadtak a szemeim és csak bakkeroltam, nemár, de közben kínomban röhögtem, merthát én is szeretem a kihívásokat. Visszakérdeztem, hogy biztos vagy ebben, hogy oda megyünk?? Ilyen címszavakat dobott ki a google: A világ legveszélyesebb gyalogos túrája a Sárga-hegyen... 5 vérfagyasztó hely a világban, ahová rettegni járnak a turisták... Szoktam én is hegyet mászni, nadehátazért... :)) Muszáj pár képet belinkelnem, hogy érthető legyen, miért is kötöttem azonnal biztosítást...

Kapcsolattartás

Azt még nem tudom, hogyan fogok kapcsolatokat tartani kintről. Ugyanis kiderült, mivel az egyik barátnőm is éppen kint volt megnézni a terepet, mert valószínűleg ki fognak költözni (már kezdem azt hinni, hogy minden út Kínába vezet, nem is Rómába), ő említette, kérdőjeles, mikor tud hírt adni magáról… Ekkor szembesültem, hogy abban az országban kicsit másképp működnek a dolgok, mint nálunk vagy azokban az ázsiai országokban, ahol eddig megfordultam…

A kínai kormányzat kommunista rendszere félti az országot a beáramló elemektől, információktól, melyek bomlasztanák és fenyegetnék a jól felépített rendszerüket. Ezért létrehoztak egy úgynevezett Arany Pajzs projektet, melynek keretein belül 18000 külföldi weboldal, blog-szolgáltatók, közösségi oldalak, skype elérését, az internet kereső találatait stb. korlátozzák… Már azt is hallottam, azon sem kellene csodálkozni, hogy egy kétszemélyes telefonbeszélgetésben hárman lennénk, vagy ha a leveleinket esetleg nem csak a címzett fogja olvasni. Ügyelni kell arra, hogy kommunistabarát színben tündököljünk. Totális az ellenőrzés. Persze szerencsére vannak megoldások a cenzúra kikerülésére…

Dalai Láma, Tibet –ne szólj szám, nem fáj fejem

Kínában nem szeretik, ha Tibetről és a Dalai Lámáról beszélnek, ezt eléggé komolyan veszik. Pl. Brad Pitt, aki a Hét év Tibetben című film főszereplője volt, vagy Richard Gere, aki a Dalai Láma tanítványa is ki van tiltva az országból…

http://www.buddhafm.hu/hirek/2017-04-26/richard-gere-karrierje-banja-hogy-a-szinesz-kiall-tibetert

Olyan szélsőséges formában is jelen van mindez, mint egy 2007-es kínai kormányrendeletben. Kína hivatalos közleményt adott ki, melyben „intézményesíteni akarta a reinkarnáció folyamatát”. Megtiltotta a tibeti buddhista szerzeteseknek, hogy a kínai kormány engedélye nélkül újjászülessenek! Ez igen!

http://www.origo.hu/nagyvilag/20070829-egy-torveny-szerint-a-kinai-allamnak-engedelyeznie-kell-a-reinkarnaciot.html

Tesóm javasolta, hogy ne pakoljak be a bőröndömbe Tibetes, Dalai Lámás könyveket, mert nem jó ómen… Aztán poénból megkérdeztem, hogy az Indiában vásárolt „save Tibet” fűzött karkötőm azért rajtam maradhat? Vagy a Tibetes feliratú pólómban mehetek? Azt mondja félig nevetve, mehetek, de lehet hamar ki fognak állítani a sorból és talán még ő sem fog megtalálni… 

20170517_123406.jpg

Pár napja még Európában volt, és poénból megkérdeztem, ugye visszaér addigra Kínába, mire érkezem?Szerencsére igen. Aztán ezek után már csak viccből kérdeztem, hogy gondolom a reptérre kijön elém… Válasz: nem. Mert éppen meetingje lesz. Odaküld valami kínai sofőrt értem, aki valszeg nem fog beszélni angolul, majd a kijáratnál tartja a táblát a nevemmel. Remélem nem kínaiul lesz felírva... :)

Hát így futok neki a nagy kalandnak. Jelentkezem Kínából, ahogy tudok és hozom Nektek az érdekességeket. :)

Viszlát
再见

Viki

2017\05\14

Színház az egész világ? –Shakespeare szülővárosában sétálgattam…

Középiskolás koromban nagyon szerettem a magyar nyelv és irodalmat, imádtam pl. a verselemzéseket. Általában eltértem a könyvbéli magyarázatoktól, már akkor is lázadtam, és egy újabb perspektívából futottam neki annak, hogy megfejtsem, vajon mit akart a szerző mondani. Szerencsére a magyar tanárnőm ezt értékelte, és nem hajtott el „ülj le fiam egyes”-sel, sőt… Egy időben verseket is írtam, persze leginkább a 18-as éveimben, amikor éppen a serdülőkorból küzdöttem át magamat a fiatal felnőttkorba. :))
Amikor William Shakespeare-ről tanultunk, eléggé távolinak tűnt, valószínűleg el sem tudtam akkor képzelni, hogy valaha is látom a szülőhelyét, és lám, most itt vagyok Stratford-upon-Avon-ban, Angliában, a „Shakespeare-ország”-ban. Igazi zarándokhely…

foto_archiv.jpg

Sétálgattunk a városka ódon utcáin a gerendavázas házak között, az volt az érzésem, mintha egy Tudor kori díszletben lettünk volna :)

Sok fotót készítettem, de a vakut nem lehetett bent sehol sem használni, ennek ellenére talán a lényeget így is visszaadják a képek.

Shakespeare szülőháza

William Shakespeare szülőháza a Henley Street-en, egy 16. századbeli, favázas építmény, melyet az 1800-as évek közepén elkezdtek restaurálni. A 400 éves mészkőből készült emelet épületben 1847-ig vendéglő működött.

Az író itt jött a világra 1564-ben április 23-án. Számomra megható volt, hogy részese lehetek ennek az élménynek, bekukkanthattam a családi otthon rejtelmeibe. Megtapogattam a falakat, csodálattal néztem a korabeli bútorokra, berendezésre és elképzeltem, ahogy a kis William ott szaladgálhatott. :) Shakespeare életére, munkásságára és korára emlékeztető könyvet, kéziratot, képet és tárgyat is őriznek a házban. Vannak olyan tárgyak is, melyek eredetiek, pl olyan kerámiaedények, melyeket valószínűleg a Shakespeare család tagjai is használtak.

A szobában, ahol Shakespeare született, a falakon illetve az ablakon zarándokok, pl az ír író Walter Scott, a filozófus Thomas Carlyle aláírása is látható, saját kezűleg karcolták oda, amikor ott jártak:

Felesége villája

18 éves korában vette feleségül a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, aki az esküvő időpontjában már várandós volt.  Az ő szülőházában is jártunk. Itt élt az író 21 éves koráig, ami után hosszú időre nyoma veszett. Van két periódus, ami szinte a teljes homályba vész. Az egyik 1578-tól 1582-ig, a másik 1585-től 1592-ig tartott, ami így együtt már 11 év.

Ezen a padon romantikázott Shakespeare és felesége:

Shakespeare új háza

amit az eltűnése utáni visszatérésekor vásárolt már gazdag emberként, itt már csak egy kert található, mert lerombolta bosszúból egy befektető. No comment.

Shakespeare születésének évfordulóján minden évben virágcsokrokat vivő menet indul el a szülőháztól az iskolához, ahol tanult, majd a szentháromság-templomban elhelyezett sírig, amelynek felirata átkot szór azokra, akik megbolygatják hamvait. Ide járt iskolába:

Elsőszülött lányának háza

Shakespeare lánya Susanna, 1607-ben férjhez ment Dr. John Hall-hoz. Mivel férje orvos volt, jómódú családnak számítottak. A házban korabeli orvosi eszközök is ki vannak állítva, ezeket is fotóztam, elképesztő, amikor pl a körfűrészt nézegettem... ááááá

Színház az egész világ?

Shakespeare életútja csupa rejtelem, de tény, hogy az egész világirodalom egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát. Számos művét tanítják az iskolában, játsszák színházban, filmesítik meg a mai napig. Az Ahogy tetszik című darabjának híres részlete jutott eszembe, Szabó Lőrinc fordításában, amikor ott jártam:

„Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében…”

De vajon mit jelent ez a pár sor? Attól függ, ki hogyan interpretálja. Számomra többféle értelmezést is nyer... Ezzel mindig így vagyunk, egy-egy vers, dalszöveg, művészi alkotás mindenkinek mást üzen.

Talán egy nagy színház az életünk, és Isten színjátékában mindannyian különböző szereposztásokat alakítunk? Vagyis mindenkinek megvan a maga „dolga” a világ színpadán. Az, hogy milyen szerepekbe bújunk éppen, sokminden határozhat meg: a munkánk, a társadalmi státuszunk, nemi identitásunk, életkorunk… és mindeközben különböző játékszabályokat alkalmazunk.

fb_img_1449507663266.jpg

Vagy éppen profilokat teszünk fel reggelente, amikor tükörbe nézünk (ha egyáltalál nézünk) azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, ami leginkább a külvilág felé szól? Álarcok mögé bújunk? Hazudunk önmagunknak is, egy nem valós képet festünk kifelé? Aztán este levesszük a maszkokat és ott állunk a valósággal szembenézve. Talán van, aki még otthon sem tud kibújni a szerepéből, és nem mossa le a sminket... mert ijesztő lehet. Az álarc fenntartására néha több időt, energiát szánunk, minthogy felvállaljuk a saját, igazi arcunkat?...

women-artistic-69669_copy.jpg

Tovább merészkedek és hagyom szárnyalni a gondolataimat… Shakespeare bizonyos műveiben igencsak felfedezhető a spiritualitás is, még azt is mondják róla, hogy szabadkőműves volt. Pl A vihar című drámában a főszereplő Prospero egy varázslóként jelenik meg, aki az ezoterikus tudományokat gyakorolja, és a fehér mágiában jártas újplatonikus mágus.
(Az újplatonizmus vagy neoplatonizmus Platón tanaira épülő, a pogány ókor utolsó erőfeszítése arra, hogy egy olyan mindent magába foglaló filozófiai rendszert alkosson meg, amely kielégíti az ember minden szellemi igényét: átfogó és logikailag koherens képet ad a világról és az ember benne elfoglalt helyéről. Forrás: Wikipédia)

Mágiájával, s a szellemek segítségével Prospero a természet erőinek is parancsolni tudott. Shakespeare a szellemek jelenlétét is élethűen írta le… Ha ezt vesszük alapul, akár az is lehet, hogy a reinkarnációra utalt az említett idézettel? Miért is ne lehetne?

af63431c2963a6865f7eb33bb8b0baeb.jpg

A hindu filozófia szerint nem létezik a halál, vagyis a lelkünk vándorol, újjászületik, más-más testekben öltünk formát. A lélek már azelőtt létezik, mielőtt belép a testbe, és létezik tovább, miután elhagyja azt. Gárdonyi Géza ismerte a Védák tanítását, és ő is hitt a lélekvándorlásban:

„…az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.”

Goethe is úgy tartotta, hogy a lélek halhatatlan.

„Szilárd meggyőződésem, hogy szellemünk elpusztíthatatlan természetű lény, öröktől fogva örök időkig él és hat. A Naphoz hasonló, amely csak a mi földi szemünkben látszik lemenni, de valójában soha nem megy le, hanem szüntelenül világít."

lelekvandorlas.png

De nemcsak hogy örök a létünk, hanem újra és újra megtestesülünk itt a földön. Ezt fejezi ki Szellemek éneke a vizek fölött című versében is:

„Az emberi lélek tükre a víz: mennyből jön alá, mennybe megy föl, s lekényszerül megint a földre, örök utas."

A reinkarnáció szerint mindig újra születünk, van lehetőségünk fejlődni, kijavítani az előző életünk hibáit és mindezt addig tesszük, amíg el nem érjük a tökéletességet, az örökkévalóságot. Ezek szerint mielőtt leszületünk a föld nevű bolygóra, ki vannak osztva a szerepek, hogy milyen neműként jövünk, milyen körülmények közé, milyen országba, milyen feladatokkal... minden inkarnáció más.

img_63006038241681_copy.jpg

„Erényei alapján választ a Lélek finom vagy durva formát magának, és tettének, lelkének erényei lesznek majd okává újabb kötésnek.” 
(Svétásvatara upanisad 5.12. Takács László fordítása)

Amikor napvilágot látunk, rálépünk a színpadra, felgördül a függöny, és elkezdünk játszani, élni a szerepeinket. Útközben találkozunk más színészekkel is, akik belépnek a mi személyes darabunkba, egy ideig együtt játszunk, aztán a szereplők cserélődnek. Majd amikor lemegy a függöny, lemegyünk a színpadról és visszanézzük, tetszett-e az előadás, jól játszottunk-e, megoldottuk-e a vállalt feladatainkat. Aztán megint megszületünk egy másik szerepet választva, amiben fejlődhetünk, újabb lehetőséget kapva, hogy megoldhassuk a befejezetlen ügyeinket…

Ha így nézzük, az álarc is lehet egy újjászületés, ha minden nap másikat veszünk fel, új identitással, tulajdonságokkal, bármivé, bárkivé válhatunk általa. Ott van benne az izgalom, kettőség, új szereposztásokban tetszeleghetünk. Kérdés, hogy ettől jól érezzük-e magunkat? Egy ideig talán igen. Mert az álarcok viselése nem elmélyülés, valódiság...

Bármire is gondolt Shakespeare, az a mi választásunk, hogyan akarunk élni. Önfeledten szórakozunk, és egy játszótérnek fogjuk fel az életet, nem vesszük véresen komolyan, vagy végigszenvedjük... vagy álarcosbálban érezzük jól magunkat, a külvilág felé élünk... vagy fejlődni szeretnénk, és ezért teszünk is, vagy… Talán az a lényeg, hogy éljük meg a valós pillanatokat, ne mások felé mutogatva, bizonygatva, hanem belül, mélyen, szívvel-lélekkel, vállajuk fel önmagunkat. Mindeközben ügyeljünk arra, hogy ne szegjük meg a játékszabályokat. Bár az is egy választás, ha megszegjük…

buddha_fosfor_wallpaper-wide_copy.jpg

Viki
2017. május - Anglia

2017\04\07

Kapcsolódás a Természettel - Jógázz, mozogj a szabadban

img_1102_copy.jpg

"Amikor a természet arcába tekintünk, a pillanatok jelentéktelensége eltűnik, a gondolatok szabadabban szárnyalnak, és a különböző mozdulatok bősége révén előtörő ingerlékenységet lecsillapítja a környezet határtalansága és nyugalma" 
- Ernst Jünger

A Természettel találkozni, amikor eltávolodunk a civilizációtól, minőségi ingerek érnek bennünket: beszippantjuk a friss, oxigéndús levegőt, érezzük a bőrünkön a szellőt, a napsugarat, halljuk a természet hangjait, érezzük az illatokat… rengeteg olyan előnnyel jár, amiről lehetséges, hogy sokan nincsenek is tisztában.
Már számos tudományos kutatások is igazolták, hogy a természetben levés nagyon jótékonyan hat ránk, és hogy az ettől való elidegenedésünkért különféle negatív élettani hatásokkal is szembenézhetünk.

logo_copy.jpg

Szerencsére egyre több kezdeményezés, mozgalom csalogat vissza bennünket a gyökereinkhez. A japánok pl kitalálták az erdőfürdőt (http://joportal.hu/jotippek/403/), már itthon is részt lehet venni ilyen alkalmakon. Budapesten is működik az ún. slow mozgalom, melynek az a lényege, hogy a természetet minél jobban behozzák a városba az élet minden területén, hogy egyensúlyban legyen az épített és a természeti környezet.

TERMÉSZETKÖZELI NÉPEK

Számomra nagyon szimpatikusak a természeti népek. Az indiánok, eszkimók, nomád törzsek Tibetben, Kínában, Mongóliában, Dél-Afrikában a busmanok… akik együtt élnek a természettel és alkalmazkodnak annak szeszélyeihez: hold, apály-dagály, időjárás, évszakok… sokat tanulhatnánk az életstílusukból, amiket alkalmazhatnánk a sajátunkéban is.
Ők nincsenek kiszolgáltatva a társadalmi bizonytalanságoknak, tényezőknek, sokkal inkább hallgatnak az intuícióikra, mint mi, városi emberek, és harmonikusabbak, kiegyensúlyozottabbak.

Természetközeliek a thaiok is, tengeri nomád halásznépek. Amikor a Thai tengerparton töltöttünk egy hónapot, volt egy halász barátunk Poe, akit sokat meséltettem. Megtudtuk, hogy a környéken még inkább erősebb az árapály jelensége, ami először nagyon furi volt, de egyre inkább megbarátkoztam a Természet rendjével, és elfogadtam, hiszen mindannyian ezeknek az őserőknek, energiáknak a befolyásolása alatt állunk…

Erről is írtam korábban:

http://utazohm.blog.hu/2016/02/14/az_arapaly_jatekai_hullamzo_termeszetunk

Kérdeztem, hogy mitől függ az, hogy egyik nap bemegy halászni (gyalog besétál a hálójával, eltűnik egy fél napra…), másik nap meg nem. Azt válaszolta, hogy reggel kiáll a partra, és csak figyel, nézi a tengert… és érzi, hogy aznap alkalmas lesz-e az idő, a víz, a körülmények… és ezt minden nap megcsinálja. Láttam, apálykor csak kiterítik a hálójukat a víz alatt, türelmesen várnak, közben összegyűlnek a halak, rákok azáltal, hogy a tenger visszahúzódik. Mindez nem egy spirituális dolog, hanem a Természet megfigyelése és vele együtt élése.
A frissen fogott zsákmány estére már el is lett adva, a maradékból finom vacsi készült, amire sokszor bennünket is meghívtak.

JÓGA A TERMÉSZETBEN

Az emberiség jelentősen eltávolodott a természettől, pedig valójában mi is a részei vagyunk. A szabadban eltöltött idő bizonyítottan gyógyító hatással van testünkre, lelkünkre, elménkre is:

- Energiarendszerünk helyreáll, újratöltődik

- Megnyugszik az idegrendszer, mely hatással van a depresszióra, szorongásos tünetekre

- Emelkedik a légzéstudatosság, több oxigénhez jut a szervezet

- Erősödik az immunrendszer

- Csökken a vérnyomás, javul a pulzusszám

- A zöld szín harmonizálja az agyhullámokat…

Vidéken, a Bakony közelségében nőttem fel, így a természet erősen befolyásolta a személyiségemet, az Élethez való viszonyomat és tiszteletemet az emberek és az élőlények iránt. Csillagjegyem szerint Nyilas vagyok, akiknek az egyik fő jellemzőjük, hogy szeretik a természetet. Ezért nem csodálkozom, hogy amennyi időt csak tudtam, a szabadban töltöttem: túrázás, hegymászás, futás-séta az erdőben, búvárkodás… és jógázni bárhol lehet :)

A nyári táborokban is mindig kint vagyunk a fűben, ha az időjárás megengedi.

Mióta Budapesten élek (több mint fél éve), még inkább ki vagyok éhezve a természetre, hisz a nagyvárosi ember életmódja érthetően, de egyre jobban eltávolodik ettől.

Már nagyon vártam a tavaszt a hosszú, szürke tél után, ezért viszem ki én is a jógaórákat, meditációt a szabadba. Egyesülünk a környezettel, nemcsak befelé, hanem kifelé is hatunk a  jógázással. A tavasz a megtisztulás, újrakezdés, újjáéledésról szól. Lezárjuk az előző időszakot, elengedjük a régi berögződéseket, lerakjuk a terheket, hogy friss energiákkal üdvözöljük a virágzó természetet és megújuljunk életünk minden területén. Új élet indul, introveltálttá válunk, kibújunk a téli barlangból.

tavasz-van-.jpg

MEZÍTLÁBAS JÓGA 
Szabadtéri Jóga és Meditáció vasárnaponként
- a Filozófusok kertjében


Első alkalom:
2017. április . 23. 16.00-17.30, júniustól 18.00-19.30

Tapasztald meg azt az életérzést és egy új perspektívát, melyet a szabadban végzett gyakorlás nyújt a friss levegővel, madárcsicsergéssel, határtalan kék éggel, a fák erejével, az elemek energiáival. Mindezek felébresztik a belső energiáinkat testünkben, lelkünkben.

Az összes érzékszervünk kiélesedik, hiszen a talaj egyenetlen, érzékeljük a külső hőmérsékletet, a napsütést, a szellőt, a hangokat, az illatokat. Többféle inger ér bennünket, mint a jógastúdiók falai között, ezért jobban összpontosul a figyelem és a jelen-lét.
Mélyebb lesz légzésünk, könnyebben kifújjuk magunkból a hét során felhalmozódott feszültséget, meg- és elengedőbbé válunk, kieresztünk, felszabadulunk! ohmmmm :)

Amikor megtanuljuk, hogyan vihetjük magunkkal a természetet, a jógázás közbeni megtapasztalásokat a hétköznapjainkba, akkor legbelül mindig otthon leszünk, békére találunk.

szorolapok_kicsi.jpg


HELYSZÍN: Filozófusok kertje, Gellérthegy  
IDŐPONT: Általában vasárnaponként 18.00-19.30-ig.
Kedvezőtlen időjárás esetén elmarad a gyakorlás. Kérlek, mindig érdeklődj az esemény előtt, mert lesz, hogy én is elutazom! köszi :)
JÓGASTÍLUSOK: Hatha, Vinyasa Flow, Páros, Női, ezek variációi, az aktuális igényektől függően…
MEDITÁCIÓK: különböző technikák
MENNYIÉRT? Nincsen meghatározott ár, adományos:
Ahogy érzed, mennyit ért Neked az adott óra, és mennyit tudsz erre aktuálisan áldozni, de ha éppen semennyit, ne érezd problémának, nekem nem lesz az :)
MIT HOZZ MAGADDAL:
- jógamatrac vagy polifoam
- törölköző
- pléd, kispárna (ha kell a relaxhoz)
- kényelmes ruhában gyere
- maradhatunk még beszélgetni, naplementét bambulni, hozhatsz enni-innivalót is…

Nem feltétel a jógás előélet, de a részvétel saját felelősséggel történik!

A jóga egy mezítlábas műfaj, mely a felszabadultságot, természetességet szimbolizálja és kint végezve a különféle gyakorlatokat, még intenzívebb hatással van ránk! Felszabadultan szaladgálhatunk is a pázsiton… Ha úgy érzed, vágysz erre az életérzésre, szeretettel várlak, csatlakozz hozzánk, ne hagyd otthon a barátaid, szeretteid, kutyád sem! 


A HELYSZÍNRŐL
– melynek szelleme és üzenete is csodás

A szobrász, Wagner Nándor így írt az ottani szoborkompozícióról:
„Tanító szobor együttes ez! Zarándokhely, meditációs helyszín. Az emberiség egymással való megbékélésének szentélye.”

Kertjének kapujában ez az üzenet áll:
„Egymás jobb megértéséért”, mely az egymás iránti toleranciát és a békés egymás mellett élést szimbolizálja, a világvallások jelentős alakjait és vezetőit ábrázolja, Ehnaton, Jézus, Buddha, Lao-ce, Ábrahám, Mahatma Gandhi, Bódhidharma és Assisi Szent Ferenc.

Közlekedés:

a Gellért-hegyi víztározó tetején található, a Hegyalja út-Sánc utca-Orom utca által határolt területen. 
A 8-as, 27-es, 112-es és 239-es buszok Sánc utca megállójától néhány lépésnyire található a park. 
Pest felől érkezve ezekre a buszokra (a 27-est kivéve) az Urániánál, az Astorián és a Ferenciek terén kell felszállni, majd a budai hídfőben található megálló után kell leszállni. 
Buda felől a BAH-csomópontnál lehet e buszokra felszállni. A 27-es pedig a Móricz Zsigmond körtérről indulva, a hegyen át éri el Sánc utcai végállomását.

Várlak szeretettel:
Viki

Bejelentkezés, érdeklődés:
shivajogasziget@gmail.com
Tel: 06 20 235 8738

FB esemény: https://www.facebook.com/events/818475654958679/

 

2017\02\19

A női lélek segélykiáltásai - Maya emlékére

A női lélek rendkívül szenzitív, sebezhetően törékeny, ugyanakkor bölcs, és hatalmas teremtő erővel bír. Nemcsak pozitív irányban, hanem akár magunk ellen is tudjuk ezt az erőt fordítani. A bennünk régóta tomboló, fel nem dolgozott érzelmek, külső behatások előbb-utóbb felszínre törnek, sokszor egy fizikai betegség formájában, melyek rákényszerítenek bennünket, hogy szembe nézzünk a valósággal, önmagunkkal, és lefordítsuk, hogy mit üzen a lelkünk a betegségeink által. Sajnos van, hogy már későn eszmélünk fel…

318767_368320393239961_104146715_n.jpg

„Indulatainkat képtelenek vagyunk elcsendesíteni. Haragunkat - amelyet egy állat pillanatok alatt örökre elfelejt -mint gyűlölet, egy életen át hurcoljuk magunkkal. Betegségeink jórészét éppen lelkünk és testünk diszharmonikus kapcsolata okozza: megbetegítjük magunkat.” -Müller Péter

Édesanyámat fél éve temettük el, most újra itthon vagyok Pápán, pénteken sajnos Mayától is el kellett búcsúznunk… A vele történt fontos beszélgetés bátorított fel, hogy írjak egy olyan témáról, anyukája beleegyezésével, ami szerencsére egyre nagyobb hangot és teret kap mindenféle fórumon. Tudom, ő is ezt tenné a helyemben, mert mindkettőnknek az emberek segítése, gyógyítása, az emberi élet jobbá tétele az egyik legfőbb küldetésünk.

Maya egy csodálatos, sugárzó, mosolygós lény, erős NŐ, akit sokan szerettek, kedveltek. Nem voltunk napi kapcsolatban, de amikor találkoztunk, azok mély beszélgetések voltak, hisz nagyon hasonló felfogásban, világban mozogtunk, ő is érdeklődő, nyitott volt a keleti kultúrák, egészséges életmód irányában, természetgyógyász kollegina. Vallása a Szeretet, amit nem félt árasztani az emberek felé, és mindez tovább él mindannyiunkban, ahogy lánya is mondta nagyon bölcsen a temetésen…

Egyik nap jött a váratlan hír, hogy nagyon rossz állapotban van. Írtam neki igaz-e, sajnos megerősítette…

Üzenet Tőle

Gáborral (szintén pápai származású gyerekkori barát), két héttel a halála előtt látogattuk meg otthonában, valamiért erős késztetésem volt, hogy mennem kell, és az utolsó pillanatban csatlakoztam hozzá.
Igyekeztünk vidámságot vinni magunkkal, ezt anyukája meg is köszönte, amikor elbúcsúztunk kifelé menet. De ahogy Gáborral beszéltük utólag, közben majd megszakadt a szívünk… Mert akkor is éreztük valahol mélyen, hogy ebből már nem fog felépülni, de ő küzdött a végsőkig. Persze a remény tudja éltetni az embert, ezért pl a közös jövőbeli terveinkről is beszélgettünk, akkor is arról, mit adhatunk az embereknek, és mivel Maya szeretett volna még jönni hozzám jógázni is, még inkább arra ösztökéltem, hogy mennyi dolgunk van, melyeket meg kell valósítanunk… Múlt pénteken látogattuk volna meg újra… Nagyon felkavart a szomorú hír.

Hogy miért volt olyan fontos számomra ez a találkozás? Mert egy üzenetet kaptam Tőle, tudom, nem véletlenül… és ezt nekem is tovább kell adnom, ha csak egy nő is elgondolkodik rajta és változtat az életén, saját maga miatt, már megéri leírnom a gondolataimat, melyeket a beszélgetésünk inspirált.

Nem tudtunk mindent egymásról, nem is ez volt a lényeg. De pl ismerte az életem egy részének belső vívódásait… aztán miközben beszélgettünk, elcsodálkozott: „…még mindig ugyanazt a malmot taposod? Nem zártad el a „csapokat”? ” Én meg csak lesütöttem a szemem és tudtam, hogy igaza van. Beszélt a régebbi kapcsolatairól, harcairól, melyet leginkább magával vívott meg, beszélt nem méltó bánásmódról, és hogy mindig inkább a másik volt neki a fontos, nem saját maga... sokáig maradt benne olyan helyzetekben, melyekből már rég ki kellett volna szállnia, egyikből sodródott a másikba, húzta a lezárásokat, elengedéseket… mert azt gondolta, hitte, majd jobb lesz… nyelt, elfojtott. Ebbe a csapdába könnyen bele lehet csúszni.

Napokig többször bekúszott Maya arca a látogatásunk után, a halála óta is itt van előttem, ahogy sápadtan, nagy szemekkel, aggódva szólt hozzám: - „Nézz rám, te is ide akarsz jutni? El fogom vitetni magam hozzád és seggbe rúglak, ha nem szeded össze magad!
… Ha ebből kijövök, még a madárcsicsergésnek is fogok örülni. Nagyon sok mindent átértékeltem az életben… Az a lényeg, hogy mindegy mit csinálunk, ki mit szól hozzá, csak legyünk azzal és önmagunkkal harmóniában, éljük azt szívvel-lélekkel, ne másoknak akarjunk megfelelni… ne erőltessük, ami nem megy, engedjük el.”

Sosem felejtem el a tekintetét és azt az energiát, amivel beszélt hozzám. Azt hisszük, mennyi időnk van még, ráérünk tökölni, nem figyelünk oda, aztán azon kapjuk magunkat, hogy csak rohanunk és elfelejtünk közben élni… IGAZ életet...

Maya halála még inkább megpecsételte az üzenetét.

Megérzések


Valahogy mióta Édesanyám elment, megérzem, amikor egy lélek hamarosan el fog távozni. Közeli kapcsolatba kerültem a halállal, mintha bevezetődtem volna az élet misztériumába, így tudnám megfogalmazni, erről írtam is annak idején:

http://utazohm.blog.hu/2016/08/28/az_elmulas_szepsege

Egy nagyon kedves barátomnál töltöttem az estét február 3-án, pénteken, akivel eléggé mély beszélgetéseket folytattunk nem hétköznapi dolgokról. Tudom, Maya is hitt ezekben. Volt szó a halálról is, a szeretteinktől való elbúcsúzásról… Aztán Tibi megmutatta nagypapája fotóját a falon, és annyira magába húzott a bácsi tekintete, nem tudom miért, de úgy éreztem be kellene mennem hozzá a kórházba, így ismeretlenül… Jött az a bizonyosság, hogy már kevés ideje van itt a Föld nevű bolygón…
Szombaton Gáboréknál aludtam, feleségével Ágotával borozgattunk este, szokás szerint gyertyát gyújtott az asztalon, és természetesen megfejtettük az élet és a halál értelmét. Mint mindig. Közben a gyertya lángja eléggé magasra kúszott, mondja, hogy ez nem ilyen szokott lenni, lehet „itt van valaki köztünk…” nekem hirtelen Anyukám jutott eszembe. Számos nép hiedelemvilágában a gyertya a lélek, a láng pedig az élet jelképe. S a néphit úgy tartja, hogyha valaki odafigyel a pislákoló vagy lobogó fényre, akkor felkészülhet a közeljövő eseményeire.
Aztán másnap reggel jött az üzenet Tibitől, hogy már nem ért be a kórházba, elaludt a papája. Aznap ment el Maya is…

Nőiségünk megélése

Akár magánemberként, akár jógaoktatóként, ha körbenézek azt látom, egyre többen küzdünk valamilyen testi vagy lelki problémával, női betegséggel. Valami nem kerek…

mehaldas2.jpg

Már a modern pszichoszomatika is igazolja, hogy a fizikai betegségek sokszor összefüggésben állnak a lelki egészségünkkel, és hogy minden betegségnek megvan a maga lelki oka. A nyugati orvostudomány, a nőgyógyászok is egyre inkább állítják, hogy amikor a nőiségünk bármelyik aspektusában sérülünk lelkileg, az fizikai betegségekben a női nemi szerveknél is felszínre tör, persze nem mindenkinél történik meg ez a folyamat. Hogy kinél igen, kinél nem, arra nem tudjuk még a választ. Ezt én is alá tudom támasztani a saját példámmal, a nálam kialakult tünetekkel, melyek szerencsére jóindulatú daganatok, épp ezért fontos Maya üzenete, hogy ne hanyagoljam el magam ezen a téren sem, mielőtt még késő lesz.

"A betegség a sértődött lélek jajkiáltása" - Peter Altenberg 

A különféle negatív érzelmek, gondolatok, tudattalan lelki folyamatok, megélések, pl a harag, gyász, frusztráció, gyűlölet, stressz, düh, irigység, szégyenérzet, ítélkezés, aggodalmaskodás, megoldatlan lelki problémák… ha túlságosan elhúzódnak, vagy ha sokáig nyalogatjuk a sebeinket, elmérgesednek, és eljuttathatnak bennünket fizikai betegségekig, de akár meg is tudjuk szüntetni azokat, ha rálátunk ezekre az érzelmekre. Azt tapasztalom, hogy sokszor az önértékelésünk is hihetetlenül alacsony szinten mozog, különböző okok miatt, ez szomorú tény. Ezek és a fentebb említett tünetek szoros összefüggésbe hozhatók a kialakult női betegségekkel, erről beszélt Maya is. Teljesen biztosan állította, és hitt a test-lélek-szellem hármas szoros összefüggéseiben, hogy betegsége kialakulásának is része volt a lelki élete, ha visszatekint és értékeli az elmúlt éveit. Ő már tudta, mit kellett volna másképp tennie.

A lélek útján

Ahogy Ázsiában tapasztaltam, ott alapból holisztikus szemlélettel állnak hozzá a betegekhez, sajnos itthon ez még nem igazán bontakozott ki, de legalább jó úton haladunk.

http://utazohm.blog.hu/2016/04/27/tibeti_orvosnal_jartam

Fontos odafigyelnünk testünk jelzéseire, betegségeinkre, hogy felfedezzük blokkjainkat, ráleljünk, életünk melyik területét kell rendbe tennünk. A testünk egy érzékeny műszer, mindig visszaigazol és útmutatóul szolgál. Pl jógagyakorlás, különösen a gyengédebb típusú női jógázás közben is számos üzenetet hordoz számunkra, ha nyitottak vagyunk a felmerülő testérzetekre, emóciókra.

Persze nem állíthatja senki sem teljes bizonyossággal, ahogy én sem gondolom, hogy minden betegség kizárólag lelki eredetű lenne, ez még vitatott, mert ebbe sokszor beleszólhat a genetika, vagy más egyéb tényezők, egy-egy betegségnek összetettebb a probléma köre, minthogy csak egy dologra ráfoghatnánk. De fontos, hogy a fizikai tünet mellett foglalkozzunk azzal a kérdéssel is, hogy miért fáj a lelkünk, miért kiált segítségért.
A betegségek események, amikor is folyamatok zajlanak bennünk. Ha érzelmi szinten a betegség fel van tárva, átalakulhat a folyamat egy egészséges állapottá. Ha a mögöttes fenntartó ok megszűnik, akkor az okozat is megszűnik. Igyekezzünk lefordítani a testi jeleket lelki síkra is. A belső élet az, ami számít, nem a külsőségek. Csak mi vagyunk képesek felszabadítani önmagunkat a mentális rabszolgaság alól.

Amikor jelez a test

Ha már kialakult egy tünet, a gyógyulásban nagyon sok szerepe van a komoly belső munkának, amit senki sem léphet meg helyettünk, de segítséget érdemes kérni, ha egyedül nem boldogulunk. Én is éppen ilyen gyógyulás és munka kellős közepén vagyok, van még dolgom bőven, annyi minden történt az elmúlt hónapokban (talán egyszer majd erről is írok).

Keményen, kíméletlenül szembe kell néznünk az életünkkel, mélyre kell ásnunk. Bármennyire is nehéz és van, hogy ordítunk közben a fájdalomtól és csalódunk nemcsak másokban, de a legdurvább, hogy önmagunkban is. Egy-egy ilyen találkozásból sokat tanulhatunk, építkezhetünk. Lehet persze manőverezni, futni a köröket, önhazugságokat gyártani, de ez mind időhúzás, menekülés, miközben elvesztegetjük az értékes, valódi pillanatokat. Sokszor, ahogy én is tettem, magamat hibáztattam olyan dolgokért, amiért nem kellett volna. Az ember tele van önváddal, keserűséggel, amikor őszintén a lelke mélyébe néz, meztelenül állunk magunk előtt és nem mindig tetszik az, amit látunk. Szembesülünk a hibáinkkal, ítélkezünk, de el kell fogadnunk, hogy emberek vagyunk, esendőek, hibázunk is, amiből jobb esetben tanulunk. Ha viszont nem tudunk magunknak és másoknak megbocsájtani, belekerülünk egy véget nem érő érzelmi spirálba, mérgezzük a lelkünket, aztán azon kapjuk magunkat, hogy nem vagyunk jól a bőrünkben, túl szoros, vagy túl bő. Ez nem megoldás.

Talán az egyik legfontosabb feladatunk, hogy tanuljuk meg elfogadni és szeretni magunkat is (akár újra kell összerakni mindezt a puzzle darabkákból), ne csak adjunk folyamatosan, hanem fogadjuk, engedjük be a pozitív dolgokat is. Az egyensúlyra törekedjünk. Ne menjünk bele áldozati szerepekbe. Ha úgy van, álljunk fel méltatlan helyzetekből, kapcsolatokból, melyek már inkább csak rombolnak (nemcsak bennünket, a másik felet is), mint építenek, és emelt fővel lépjünk tovább. Kezdjünk el foglalkozni olyan dolgokkal, melyekben örömünket leljük. Előszedtem újra a régi hobbijaimat, és rájöttem, mennyire hiányoztak. Számomra nagyon jó terápia pl az írás, vagy szeretek a természetben lenni, feltöltődni, hegyet mászni, búvárkodni… Van, hogy otthon beteszem a kedvenc zenéimet, hangosan énekelek, táncolok, kitombolom magam… vagy éppen kifutok a világból. De mindenki meg tudja találni a számára megfelelő tevékenységet (tánc, ének, festés, sport, olvasás, kézművesség…), amibe bele tud feledkezni, amiben ki tud teljesedni, amitől gyógyul, mosolyog a lélek. Akár bele is vághatunk olyan új dolgokba, amiket azelőtt soha nem próbáltunk, tágítjuk a komfortzónánkat, és egy újabb oldalunk megismerésére lesz lehetőségünk.

Bizonyítottan nagyon hatékony módszer a szívből jövő nevetés, önfeledt kacagás, amikor már a könnyeink is folynak, ezt biztosan állíthatom. Zárójelben jegyezném meg, létezik hahota jóga is :)

00003_2_a499ce44-7eb5-4bdc-8605-73506065acf7_440x330.jpg
A meditációk, jóga, különféle tudati technikák, masszázs, sportolás… jelentős mértékben tudják aktiválni öngyógyító erőinket, oldódnak feszültségeink, ami akárhogy is nézzük, mindenképpen pozitív hatással van ránk.

Törődj Magaddal

Kedves Lányok, Asszonyok… nagyon fontos az EGÉSZ-ségünk, ezt sosem szabad elfelejtenünk, ezért járjunk el rendszeres szűrővizsgálatokra, ha bármit érzékelünk, ne halogassuk a szakemberek felkeresését. Amikor szükséges, nyújtsuk kezünket az orvostudomány felé, főleg amikor egy diagnózist kell felállítani vagy indokolt műtétre van szükség, mert életeket menthet. Az alternatív gyógyászatnak, mozgásterápiáknak nagy szerepe van a prevencióban, rekreációban.

Nem utolsósorban teremtsünk időt arra, hogy befelé is tekintsünk, bár tudom ez egy családban és a rohanó világban nehezebben kivitelezhető és nagyobb kihívás, de megéri a befektetett energia. Ápoljuk, védjük, szeressük testünket és lelkünket, találjunk rá a belső forrásainkra, élvezzük az ÉL-etet. Merjünk megnyilvánulni életünk minden színpadán, vállaljuk fel és fejezzük ki azt, akik vagyunk. Töltsön el bennünket büszkeséggel az, hogy Nőként létezünk, ragyogjunk, és ha magunkkal rendben vagyunk, a világban is a helyünkre kerülünk.

383054_613389188688719_806549526_n.JPG

Annak a blog bejegyzésemnek a végén, amikor Anyukám haláláról írtam, ott van egy idézet. Anno írta Maya (mindig követte az írásaimat, amikor Ázsiában utaztam), hogy zseniális és megosztaná ő is a fb-on… Ezzel zárom soraim:

-Későre jár. Feküdjünk le.
-Későre jár – bólintott a mester. - Ébredjünk föl.

Drága Maya, áldott utazást kívánok, nyugodj békében! Köszönöm a tanításod, és hogy ismerhettelek… ♥

Szeretettel: Viki

Pápa

 

2017\01\13

A belső tűz felébresztése, Tummo - tapasztalataim egy tibeti tanításon

Az elmúlt hétvégén részt vettem egy kivételes, érdekes tanításon, mely a benső hő felébresztéséről szólt és egy tibeti láma tartotta. Gondoltam jó lesz újra egy kis tibeti energiát magamba szívni, szerzetesek közt lenni, valamiért mindig is közel állt hozzám ez a nép. Volt is szerencsém egy kis időt köztük eltölteni, amikor kétszer Dharamszalában jártam (az utolsó ázsiai utazást ott zártam kedvenc helyemen), ahol él a Dalai Láma rengeteg tibeti szerzetessel és menekültekkel.

15259732_1349825958370428_283050216884903348_o.png

Kb. annyit tudtam a tanítás témájáról, hogy ez az a gyakorlat, amikor a szerzetesek kiülnek a mínuszba, hóba, fagyba meditálni, és kibírják, mert képesek felmelegíteni olyan mértékben a testüket, mellyel megóvják magukat a fagyhaláltól… Éppen hidegrekordokról beszélt a meteorológia, gondoltam pont jól jön, ha megtanulom, hogyan lehet befűteni magamat, és ha megyek hazafelé, gyakorolhatok, még a nagykabátra sem lesz szükségem :)) Hát persze ez nem ilyen egyszerű, csak magamban poénkodtam… Azért legalább annyival tisztában voltam, hogy nem adják „ingyen” az ilyenfajta tudást, képességeket…

a297bc2b24fd543d34faf7115488ce62.jpg

Mivel nem vagyok gyakorló buddhista, és a témát sem kenem-vágom, ezért nem fogok szakmailag részletekbe bocsátkozni, okoskodni, vannak erről könyvek és lehet leírásokat találni neten is magyarul, angolul, ha valakit bővebben érdekel. Inkább hétköznapi szinten is érthető, felfogható, személyes megtapasztalásokról írok, ahogy eddig is. Ahogy szubjektíven megéltem az eseményeket.
Utánanéztem, és ebédszünetekben egyik barátomat, Palacskó Andrást, aki a Tan Kapuja Buddhista főiskolán végzett és nagy tudással rendelkezik e téren is, kérdezgettem, hogy jobban átlássam a dolgokat, mert azért sokminden új volt számomra, én jógás téren mozgok inkább otthonosan, de nyitott vagyok más vallásokra, kultúrákra is.

Hogy kerültem oda?

Újévkor elutaztam barátaimhoz a Mátrába, ahol az ünnepeket töltötték, és közel voltak Tarhoz, a Buddhista Meditációs Központhoz, melyet már évek óta szerettem volna megnézni. A Zalaszántói Béke Sztupához  (sztupa: ereklyéknek épített buddhista templom) már sokszor ellátogattam, mert amíg Pápán éltem, az közelebb volt hozzánk, nagyon jók az energiák, szeretek ott lenni.

123083351.jpg

Ágota (akivel valójában akkor találkoztam először, a férjével vagyok jóban, aki szintén a jó kis pápai, akkori Lenin lakótelepen bandázott) részt vett Taron egy elvonuláson, és pont akkor jött ki, mikor odaértem. Természetesen volt bőven közös témánk a pár nap alatt, és ő említette, megy majd egy buddhista tanításra, de én úgy emlékeztem Tarra. Már itthon, a kezdés előtt egy nappal valahogy az orrom elé került a hirdetés Fb-on, és nagy büszkén elküldtem neki, nézd, pont Pesten is lesz egy ilyen!  Aztán kiderült, valójában ő  erre fog  menni, valamit félreértettem. :) Felébredt bennem a kíváncsiság, de már bőven betelt a létszám, lezárták a regisztrációt. Óóóó, gondoltam erről lecsúsztam… Aztán próbáltam rákérdezni egy ismerősömnél, aki láttam ott lesz, megye-e, mert ha nem, átvenném a helyét, de sajnos Zsuzsa nem regisztrált, azért bíztatott, ha nagyon akarom és erős az elhatározásom, ott a helyem, be fogok jutni. Ágota adott egy email címet, gyakorlatilag csütörtök este írtam a szervezőknek, és úgy köszöntem el: Tashi Delek (tibeti köszönés), hátha ez majd segít és betalál ;) Elengedtem a témát, lesz, ahogy lesz, erre nagy meglepetésemre péntek kora délután visszajeleztek, hogy mehetek (péntek este 6-kor már kezdődött), szerintem utolsó pillanatban lemondták páran, így hirtelen újratervezés vette kezdetét és izgatottan vártam a hétvégét…

A Tanító

A Ligmincha Magyarország -Bön Buddhista Közösség -meghívására Gese Choekhortshang Rinpocse (a rinpoche szó jelentése: https://hu.wikipedia.org/wiki/Rinpocse), bön buddhista láma, a Tummo gyakorlatába vezette be az érdeklődőket, melyet először szerveztek meg Magyarországon.

Mosolygós, vicces, ám mégis komoly embernek tűnt a két nap alatt. Olyannak, ahogy megismertem a tibetieket és levontam egy szubjektív tapasztalatot róluk. Poénkodott is, pl amikor már kb harmadszorra sem értettük a betűt, amit kiejtett tibeti nyelven, akkor mondta angolul, hogy "double w", olyan, mint a Mcdonalt’s jel, csak fordítva… hát igen, ilyen egy nyugaton élő modern tibeti láma :)
A három szerzetes, aki a Rinpochéval volt, szinte végig mozdulatlanul, fegyelmezetten ült, természetesen lótuszülésben. Mennyi itthoni gyakorló megirigyelné őket, de tudjuk és láttam is Ázsiában, ők már gyerekkorukban így ülnek az iskolában is a földön, nem kell csodálkoznunk a csípőjük nyitottságán, amit mi sokszor vért izzadva igyekszünk elérni :)

fb_img_1483824264097.jpg

A Rinpoche életéről itt tudtok olvasni:

https://www.facebook.com/notes/ligmincha-magyarorsz%C3%A1g/kinevezett-rinp%C3%B3cse/1100173466669013

Tummo, az őseredeti bölcsesség tűzének tibeti gyakorlata

„2002-ben Franciaországban, egy nyugati tudósokból álló delegáció előtt, két tibeti buddhista jógi, hő-érzékelő szenzorokkal felszerelten, immáron a tudományos világ számára is egyértelműen bizonyította, hogy képesek testük hőmérsékletét jelentősen növelni. Az ujjaik és lábujjaik végén mért hőmérsékletemelkedés elérte a 8.3 °C fok különbséget. A nyugati szkeptikus tudomány számára jelentőségteljes ez a felfedezés, noha Tibetben közel egy évezrede gyakorolják ezt a módszert a különböző buddhista kolostorok lámái.”

A Tummo Náropa tibeti szent nevéhez fűződik, aki Tibetben 6 jógagyakorlatot honosított meg, melyek Indiából származnak, és ez az egyik legelterjedtebb tantrikus gyakorlat. Lám-lám, az összefüggések… Jóga! Na, innentől még érdekesebb lett számomra a téma.

Dr. Herbert Benson 1982-es cikkében, a Nature-ben írt erről "Body temperature changes during the practice of Tum-mo yoga" címmel. Ő volt az első orvos, aki engedélyt kért Őszentsége a XIV. Dalai Lámától a Tummo megismerésére. A tudomány képviselői mindig is előszeretettel vizsgálgatják a buddhista szerzeteseket. 

http://www.snopes.com/harvard-study-confirms-tibetan-monks-can-raise-body-temperature-with-their-minds/

Mire jó ez a gyakorlat?

„Tibetben a hagyományos Tummo elvonulások alkalmával olyan képességekre tettek szert az elkötelezett gyakorlók, amelyek a hétköznapi tudatosság számára szinte elképzelhetetlenek. Ilyen volt például, amikor a benső tűz felébresztésével és kitartó fejlesztésével képessé váltak arra, hogy nedves ruhájukat a téli hidegben is testük melegével szárítsák meg. A Tummo gyakorlatának azonban az ilyen képességek megszerzése nem célja, pusztán mellékterméke. Valódi célunk ebben a gyakorlatban, hogy az őseredeti benső hő felébresztésével felolvasszuk a karmikus elhomályosulásokat, amelyek a jelen pillanatban is megakadályozzák, hogy valódi önmagunkként éljük át létezésünket. Az ehhez szükséges csatorna- és csakratisztításhoz a Tummo több módszert is alkalmaz, amelyekkel minden érdeklődő megismerkedhet ezen a kivételes tanításon, amely a gyakorlat végzésére szóló meghatalmazással zárul majd.” (Ligmincha)

Vagyis ennek a gyakorlatnak nem az a fő célja, hogy vizes törölközőket szárítgassunk meg a hátunkon mínuszokban, bár néha jól tud jönni ez a képesség, hanem jóval több.  Mint minden ilyen jellegű spirituális gyakorlat célja az önfejlesztés, fejlődés lehetősége. A Rinpoche elmondása szerint a bölcsességek felhalmozása, a szellemlények támadásának kivédése és elűzése, a szervezetünk mérgektől való megszabadítása…
A buddhizmusban a klésák (a "klis" igei gyök származékaként a szenvedésre utal - "gyötörni", "zaklatni", "fájdalmat okozni") mentális tényezők, melyek elhomályosítják a tudatunkat és olyan állapotokat eredményeznek, mint amit a három méregnek neveznek, a nem-tudás, vágy, és gyűlölet. Ezek szenvedéseket okozhatnak nekünk a mindennapi életben is. Egyébként a gyakorlott buddhisták, akik rendszeresen meditálnak, a vizsgálatok szerint lényegesen kevésbé hajlamosak a megrázkódtatásra, a frusztrációra, a meglepődöttségre, illetve a haragra. Azért szerintem nem rossz ilyen tulajdonságokra szert tenni.
Végcélja a Tummonak is valójában a megvilágosodás.

tummo-practice.jpg

A Tummoról bővebben:

http://www.tarrdaniel.com/documents/Ezoteria/tummo.html

http://tibetijogak.blogspot.hu/p/belso-t.html

A technika elsajátításához sok idő és gyakorlás kell, ami egyénenként eltérő lehet: állítólag valakinek évek, míg másoknak hosszú évtizedek sem elegendők a tökéletes belső tűz felébresztésének megtanulásához. Elvonulásokat is szerveznek azoknak, akik mélyebben szeretnék elsajátítani ezt a "titkos" gyakorlatot. Ennek előfeltétele a tanításon való személyes részvétel (amin mi is voltunk), ezt a buddhizmusban lung-nak nevezik.

A tanítás

Egy hotel konferenciatermében több mint négyszázan gyűltünk össze, és némi izgatottságot, kíváncsiságot éreztem a levegőben, ahogy vártuk Gese Choekhortshang Rinpocsét. Szeretem, amikor hasonló érdeklődésű emberek találkoznak. Ilyenkor nincsenek más-ság érzések, nem kell magyarázkodni, hogy mit keresek ott stb… mindenki tudja. Ez egyfajta egy-ség tudatot eredményez számomra.

A tanítás közben sok imát, felajánlást énekeltünk tibeti nyelven, ehhez természetesen kaptunk segédanyagokat. Erős energiák érzékelhetőek az ilyen közös énekléseknél, meditációknál. Légzőgyakorlatokat végeztünk, átvettük a Tummo különleges előkészítő gyakorlatait, ezek különféle nehézségű meditációk, melyekben nagyon sok a vizualizáció. Hihetetlen, mennyi koncentrációs gyakorlatot kell végezni, gyakorolni, már a szombati nap után fáradtan estünk haza és vasárnap folytattuk, tömény és mély volt az információ. Legalábbis számomra. A végén még áldást is lehetett kérni a Rinpochétől, így zárult a program.

14379866_1388905607795796_7050020000701527386_o.jpg

Azt mondják, hogy egyetlen vallás és egyetlen nagy tanító tanításai sem értelmezhetőek önmagukban. Ismereteim szerint a történelmi Buddha tanításainak vallási előzményei az Upanisadok (ókori ind bölcseleti művek, titkos tanítások) és a Védák (ősi indiai szent iratok). Különbséget kell tenni a tibeti ősi bön és a tibeti buddhizmus tanításai között is (hát ez is menet közben derült ki), de erről nem tudnék hitelesen beszámolni, összetettebb a téma, mint gondoltam. Megérne egy külön fejezetet. De pl olvastam, ezelőtt nem is tudtam, hogy eredetileg a bön sámánok készítettek és függesztettek fel zászlókat, öt meghatározott színben, védelemkérés vagy gyógyító szertartások részeiként. Ezek az 5 elem színei: kék – űr, fehér  - levegő, de néha jelenti a szelet vagy felhőket is, piros -  tűz, zöld – víz, sárga – föld.  Amikor a buddhizmus összekeveredett az ősi tibeti vallással, ezekre a bön eredetű zászlókra szent mantrákat, ikonográfiai alakokat, szimbólumokat festettek, ezáltal alakultak ki olyanná, ahogyan ma ismerjük a tibeti imazászlókat.

Pár érdekesség feltűnt a tanítás alatt, pl hogy a tibetiek más színekkel jelölik a csakrákat (testünk energia központjai.  Az ókori Kína, a tibeti buddhizmus, a hinduizmus és a jóga szellemi tradícióján alapulnak), mint a hinduizmusban. A tibeti buddhizmusban az 5 elem színeit használják. Pl a torokcsara a hinduizmusban kék, a szívcsakra zöld, a tibetieknél a torokcsakra zöld, a szívcsakra piros… A Böhm hagyományban a nap jelképezi az anyát, a nőt, és a hold a férfit, pont fordítva, mint a hinduizmusban.

Szinopszis

Szerintem mindenképpen pozitív kezdeményezés, amikor külföldről hívnak meg tanítókat, előadókat, különösen az itthonról misztikusnak és elérhetetlennek tűnő tibeti rinpochékat, szerzeteseket, indiai jógamestereket, gurukat stb… hisz ilyen távolra nem biztos, hogy az emberek nagy százalékának sikerül eljutnia. A másik előnye a tolmácsolás, hisz nem mindenki beszél idegen nyelven, vagy legalábbis nem magabiztosan, így biztosítva van, hogy minden egyes szó, ami ezekben a tanításokban különösen fontos, hogyan van átadva, eljusson a hallgatóhoz, tanítványhoz.

Hogy volt-e értelme az ottlétemnek? Abban már menet közben biztos voltam, hogy nem leszek egy elszánt gyakorlója ennek a tantrikus tibeti jógagyakorlatnak, mert más a feladatom, de jó volt belelátni és újabb világot nyitott meg. Mindenképpen feltöltött, tanultam is új dolgokat, és azt mondják, még ha nem is értünk mindent a tanításból, már ha csak hallgatjuk a dhammát (Buddha tanítása), az is egy tisztítás… A megtanult meditációk közül biztosan be fogok építeni párat a gyakorlásomba. Az ún. 9 tisztító légzőgyakorlat is nagyon jó hatással van rám, már tanítottam is a héten a jógaóráimon. Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy elmentem, mert inkább nyertem vele, mint veszítettem.

Köszönöm a figyelmet! :)

Viki

"Ne higgy vakon abban, amit mondanak. Ne azért hidd a szavaimat, mert más meggyőzött felőlük. Ne higgy mindent, amit másoktól látsz, hallassz vagy olvasol, legyen szó nagy tekintélyű személyről, vezetőről vagy vallásos szövegről. Ne csak az ésszerűségre, sem pedig az elmélkedésre alapozz. Ne hagyd figyelmen kívül saját hatalmadat és ne kövess vakon másokat. Ez az út csak illúziókhoz vezet téged. Találd meg te saját magad, ami az igaz, ami a valóság." -Buddha

2016\11\21

A jóga gyakorlása Telihold idején -Lélegzünk, elengedünk, sírunk, nevetünk…

Biztosan már többen is észrevettétek, hogy a Telihold időszaka hatással van ránk, kire így, kire úgy, de olyan is akad, aki pl semmit sem érez mindebből. Éppen egy hete hétfőn, a szuper Telihold fénye világított le ránk.

7480062_orig_1.jpg

A Telihold hatásairól sokat lehet tudni, statisztikai adatokkal is alátámasztották ezeket, kiemelnék néhányat közülük: fejfájás, álmatlanság, agresszió fokozódása, idegesebb hangulat, megszaporodhatnak az erőszakos, vagy szenvedélyektől túlfűtött események is. Befolyásolhatja munkaképességünket, kapcsolatainkat, több a veszekedés, nem érdemes komoly döntéseket hozni, pl szakítani… Megsokszorozódhatnak a közúti balesetek, észre is vettem, jóval több szirénázó mentő száguldozott most is.
Nemcsak az embereken, hanem az állatokon, növényeken is érzékelhető változás, pl több a kutyaharapás, az ilyenkor gyűjtött és fogyasztott gyógynövények hatékonyabbak…

moon-and-girl.jpgSokat tehetünk magunkért ebben az időszakban is, hogyha spirituális tevékenységekkel foglalkozunk, jógázunk, meditálunk, relaxálunk, elvonulunk kicsit, hisz az energiák Teliholdkor befelé hatnak, introvelttá válhatunk. Nemcsak aznap, hanem már napokkal előtte és utána is érezhetőek a hold tulajdonságainak megnyilvánulásai, ebben az időszakában leginkább a tudatra van hatással. Ahogy egy thai főapát mondta: Full Moon, Full Mind.

20140116-135218.jpg

A Hold természeti jelenségeinek hatásairól már írtam egy korábbi bejegyzésemben, melyet IDE KATTINTVA tudtok elolvasni.

Nem tudtam nem észrevenni az elmúlt évek során, hogy amióta (1999) jógázom, letagadhatatlanul kiélesedtek az érzékszerveim, az intuícióm, mind a természettel, mind az emberekkel és magammal kapcsolatban.
Megfigyeltem, hogy a Holdállások befolyásolják nemcsak a hangulatomat, hanem a jógagyakorlásomat is.

A héten is a holdhoz igazítva tartottam jógaórákat, nyugodt környezetben, lágy zenével, gyertyákkal, támogató hangulatban…
Észrevehetően többen látogattak el az órákra, mintha az emberek ösztönösen is megéreznék, hogy mire van szükségük. A női jógán is teltház volt, együtt mi nők, összeadva holdas energiáinkat, ez már eleve egy jó konstelláció :)

teliholdas-est.jpg

De természetesen nemcsak lelkünkre, testünkre is hatással van a Telihold, ezért óvatosabban kell nyújtani, mozogni, mert könnyebben sérülünk. Inkább a finomabb Yin típusú órákat érdemes előnyben részesíteni, mint az erősebb, dinamikusabb, férfiasabb Yang-osakat, ahol kisebb az esély a befelé figyelésre is. Mindkettő gyakorlása javasolt, hisz kiegészítik egymást, és az aktuális lelkiállapotunktól, életszakaszainktól is függ, éppen mire van szükségünk. A Yin órák különösen javallottak azoknak, akik képtelenek befelé figyelni, csendben lenni és leállítani zakatoló elméjüket. Nemcsak nőknek... ;)

11224308_503504399827691_5185084458007793023_n.jpg

Yin típusú jógaórák

Nagyon szeretem a Teliholdas időszakot, ezt a típusú lágyabb, nőiesebb energiákkal dolgozó spirituális gyakorlást, miközben az elmét az aktív Yang-ból visszük befelé a passzív Yin-be. Leginkább ez egy belső út, önmagunk tisztább megismerése kerül fókuszba, mintha lelkünk tükrébe néznénk.

Passzív, hosszabban kitartott ászanákba helyezkedünk bele túlnyomórészt a talajon, melyek meditatív állapotba visznek bennünket. Ez a nemcselekvés néha kényelmetlenül érinthet bennünket, mert általában mindig akarunk valamit csinálni, mozgásban lenni, vagy gondolatokkal elhalmozni az elménket, hogy még csak véletlenül se csendesedjünk el. Menekülünk mindenféle formában ez elől. Ahogy a thaiok szokták mondani, monkey mind, szétszórt elme.

lazito_570x267.jpg

Telihold idején lelkünk nyitottabban reagál, elnyomott érzéseink, gondolataink felszínre jönnek, ezért könnyebben megy az elengedés is… Elengedni mindent, ami hátráltat bennünket, ami lehet, hogy a múltban tart és nem engedi élvezni a jelenünket: embereket, tárgyakat, szomorúságot, fájdalmakat, félelmeket, haragot, sértettséget… persze ez senkinek sem megy könnyen, és ez megérne egy külön témát.

„Megtanulni élni nem más, mint megtanulni elengedni.” Buddha

Minden belégzés lépésről-lépésre beljebb visz, megérkezünk belső csendünkbe, egyre közelebb kerülünk önMAGunkhoz. Minden kilégzéssel szép lassan elengedjük a külvilágot, a megfelelés kényszerét, az elvárásainkat, korlátainkat, ragaszkodásainkat. Belehelyezkedünk a jelen pillanatba, lélegzünk,lazítunk, elengedünk… figyeljük, milyen érzések jönnek felszínre testünkből (mert a testünk, izmaink is hordoznak lenyomatokat), lelkünkből, de nem ugrunk ezekbe fejest, nem kezdünk elemezgetni, agyalni, hanem csak mint egy kívülálló (tanú pozíciónak nevezik), megfigyeljük, majd elengedjük a kilégzéseinkkel.

Gyakorlásaink alatt megtanulunk gyengédnek lenni önmagunkkal szemben, megismerni és tiszteletben tartani határainkat, és elfogadni azt, ami éppen van.

A relaxációban segítségül hívjuk a Hold áldásos energiáit, erőit, minőségeit. Fényével átmossuk fizikai testünket, gyógyítjuk betegségeinket, rásegítünk az öngyógyító képességeink folyamataira, feloldjuk blokkjainkat több szinten, testben, lélekben és mentálisan is, megtisztítjuk gondolatainkat.
Akár bocsánatot is kérhetünk azoktól, akik valaha megbántottak bennünket, vagy akiket mi bántottunk meg, és szeretettel, békével továbbengedjük őket… ez a pont néha fájdalmas emlékeket hoz felszínre, és ha képesek vagyunk az elengedésre tiszta szívvel, fellélegzünk, megkönnyebbülünk, hisz lerakjuk végre a múlt terheit. Van, hogy ehhez több idő kell…

 „Sokan úgy feszegetik, nyitogatják a jövő, a változás ablakát, hogy előtte elfelejtik bezárni a múlt ajtaját. Ám ha az ajtó és az ablak is nyitva marad, az huzatot eredményez, ami lelki szinten érzelmi zűrzavarhoz, éretlen lépésekhez vezet, így a változás nem azt az eredményt hozza, amit várunk, illetve folyton visszacsúszunk. A lezáratlan, fel nem oldott múlt melletti jövőépítés, változtatás olyan, mint a homokra épített vár – a legkisebb szélviharra, azaz érzelmi megrázkódtatásra összedől.”

Belső utazás

A sokszor mélyen elnyomott, majd felszínre jött érzelmek és az azokkal való szembenézés nem mindig fájdalommentes, és különbözően hatnak ránk, melyekre mindenki másképp reagál. Van, aki már gyakorlás közben pityereg, míg mások óra után, kifelé menet… az egyik esti órán például egy lány nevetőgörcsbe burkolózva ment ki az öltözőbe kis időre, hogy ne zavarja a többieket. Persze ez nem minden esetben van így, és nem bömbölős, vagy éppen kacagásban harsogó órát kell elképzelni. Szép csendben, mindenki elvan a maga világában és interpretálja az élményeit. Lehet már a gyakorlás közben, vagy otthon a négy fal között indul be valami változás.

Az ilyen, letagadhatatlanul terápiás jellegű órák legtöbbször megérintik a jógázókat. Néha elkapok egy-egy tekintetet, mozdulatot, sóhajt… felismerések csillannak meg a szemekben, jó ránézni ezekre az arcokra. Óra végén tapintani lehet a csendben, hogy itt és most valami történt… mint egy belső utazás, mely nem ér véget azzal, hogy lelépünk a jógaszőnyegről… sőt, az igazi utazás ezután kezdődik…

teliholdmeditacio.jpg

Érdemes megismerni és beépíteni jógagyakorlásainkba és mindennapjainkba a hold időszakait, az évszakok váltakozását, kiszűrve a kritikusabb periódusokat, kihasználni pozitív minőségeit, majd tapasztalni fogjuk, hogy nagyban hozzájárulunk egy kiegyensúlyozottabb élethez, nemcsak ránk hatnak személyesen, hanem környezetünkre is.

Szeretetteljes, Teliholdas gyakorlásokat, felismeréseket kívánok:

Viki

Egy kis segítség a relaxációhoz, mely nem kimondottan a Telihold időszakára szól, hanem a hétköznapokban is bármikor alkalmazható:

2016\10\19

Mesterszerepeink

Napjainkban nagyon sokan keresünk segítségül hívva egy utat, módszert, vagy akár többet is annak reményében, hogy egy boldogabb, harmonikusabb életet élhessünk, vagy éppen zátonyra futottunk életünk tengerén és megoldásokat várunk. Mindegy, hogy egy célt tűzünk ki, vagy szeretnénk önmagunkat megismerni, fejlődni, változni, vagy egy már kialakult trauma, betegség miatt fordulunk gyógyítókhoz, mesterekhez, tanítókhoz, jósokhoz… elindulunk valamilyen irányba, és nem is sejtjük az út elején, mi vár ránk.

 

Jómagam is évek óta foglalkozom emberekkel, mint jógaoktató és életmód tanácsadó terapeuta, miközben ugyanúgy én is eljárok másokhoz, de ezt sokan nehezen akarják elfogadni és jönnek a nemááááár, te mész masszőrhöz, terapeutához, kineziológushoz, ideoda??? egy jógaoktató?  hát nem tudsz magadon segíteni? stb…. pedig bizony, sokan talán be sem vallják közülünk, de nekünk is szükségünk van időközönként segítségre, útmutatásra, frissítésre. Minden segítő szakmában kötelezővé kellene tenni, van ahol ez így is működik szerencsére, hogy rendszeresen őket is meghallgassa valaki, kiadhassa magából a feszültséget, terápiákon vegyenek részt.
Vannak olyan élethelyzetek, amikor úgy érezzük, már kevesek vagyunk egyedül felállni, nem bírjuk motiválni magunkat, elmegy az életkedvünk, érdemes ilyenkor nem szégyellni segítséget kérni. Sokszor egy nagy baráti, tisztító, kihányós beszélgetés is helyrebillentheti az ember lelki békéjét, megkönnyebbülünk.

Nekem is vannak mentoraim különféle helyzetekben, itt Magyarországon is, akiket közülük mesteremnek tartok, ráadásul engem is egyre többen neveznek annak. Bevallom, zavarban voltam először, ááá, hogy lennék már az, kevés vagyok én ahhoz stb…
Régebben a Mester kifejezést teljesen félreértelmeztem valószínűleg a külvilág befolyásolása által, hisz őket egyfajta misztikus köd, elérhetetlenség jellemez. Lehet engem is? :D
Aztán rá kellett, hogy jöjjek az évek során, hogy az én olvasatomban mindannyiunknak vannak mesterei, és mi is azok vagyunk valakik számra. Erről, szubjektív véleményemről és személyes tapasztalataimról fogok most írni…

MESTEREIM THAIFÖLDÖN, INDIÁBAN

Szerencsés „véletlenek” során volt lehetőségem arra, hogy Thaiföldön és Indiában több magasan kvalifikált mesterrel találkozzam. Mondjuk ez is szubjektív, kinek mit jelent ez.  A kint töltött hónapok egyik fő motivációja ez volt, tanulni, tapasztalni, töltekezni.

Több tanítót, szerzetest mi magunk kerestünk meg, így ismeretlenül, akik készséggel voltak segítségünkre, örömmel adtak nekünk tanításokat. Ami segítés messze nem a hittérítésről szólt, hogy áttérjünk a buddhizmusra, hanem hogy az emberek boldogságát segítsék, főleg nekünk, nyugati embereknek. Olyan technikák gyakorlott tanítói ők, ami egy alapvető buddhista hozzáállást segít megadni számunkra, nyugatiak számára, ami alapján mindenki a boldogságot keresi, és a szenvedést szeretné elkerülni, kisebb-nagyobb sikerrel.
Általában mindenkit fogadnak, elérhetőek, hétköznapiak, nem spirituális gőgtől elszálltak. Van, akihez előre be kell jelentkezni. Sokszor itthon túlmisztifikáljuk őket, ott pedig teljesen természetes volt, hogy pl egy Rinpoche szobájában teázunk, miközben tanított bennünket, mi pedig bartelban angolul a chatelés világába vezettük be…

Thaiföld legszentebb dzsungel kolostorában, Suan Mokkh-ba, melynek neve mindent elárul: "The garden of liberation", A felszabadulás kertje, Achan Po főapáttal találkoztunk, meditáltunk:

Wat Chedi Luan templom, Chiang Mai, egy hónapot töltöttünk ebben a városban, és szinte naponta bejártam a délutáni szertartásokra, meditációkra. Patakokban folyt rólam a víz, olyan hőség volt bent, de ilyen pillanatokban az embert ez nem igazán zavarja, máshová helyezi a fókuszt:

Tummarat Gornmakiaw, Chiang Mai
 A kor egyáltalán nem számít, hisz egy 26 éves thai szerzetes tanított bennünket, de sok dologban jóval többet tudott, egyértelműen bölcsebb volt, mint mi. Látni lehetett a szemében a határozottságot, a bizonyosságot, a hitet, a megtapasztalásokat, mindezek ott csillogtak a szemeiben, nem lehetett nem észrevenni. Tummarat, akire ha csak rágondolok, azonnal mosolyra húzódik a szám, vagy sokszor nehéz helyzetekben felidézem a tanításait, azóta is tartjuk a kapcsolatot, és kérek tőle tanácsokat is.

Mégis, mivel még ritkán tanította angolul a Therravada buddhizmus tanításait és gyakorlatait, ezért először látszódott rajta a feszültség, az izgatottság, hogy képes-e arra, hogy tökéletesen megoldja a feladatokat, ami elé állítottuk. Remegett a szája is, javította az angolját, leste a szótárat, puskázott… nagyon emberi, és esetlen volt, ugyanolyanok, mint amilyenek mi vagyunk.

Legtöbbször a délelőtti program az volt, hogy reggel elmentünk a templomba meditálni együtt, vagy éppen egyedül, utána ettünk egy fincsi forró noodle soup-ot, levest reggelire, majd tanításokat kaptunk a templomkertben.

Tummarattal volt szerencsénk egy fontos szertartáson is részt venni, amikor is évente egyszer bevonulnak a gyerekek a kolostorba, erre nagy ünnepségeket rendeznek a városban. Barátunk végig vezetett bennünket és sok érdekes információt is átadott közben.

Wat Suan Dok kolostorának Főapátja, Phra Saneh Dhammavaro, aki a Thai király tanítója is volt, buddhista meditációkat, tudati technikákat, a thai hozzáállást tanította nekünk egy délutánon keresztül a maga 50 évnyi tanítási tapasztalataival. Teljesen „véletlenül” sikerült vele találkoznunk, direkt nekünk hívták oda, pedig mi csak egy szimpla monk chatre készültünk, amikor is fiatal szerzetesekkel cserélhetjük ki a tudásunkat, ők angolul szeretnének tanulni, mi pedig a buddhizmus és egyéb kérdéseinkre kapunk válaszokat.

India, Chamtrul tibeti Rinpoche (legmagasabb szintű mester, professzor), aki nemzetközi tanító világszerte, a Dalai Láma tanítója is, egyhetes kurzusokat tartott:

dsc_0535_1.jpg

India, Szadhu (Szent ember), akivel a vonaton futottunk össze. Varanasiba, a szent városba vonatoztunk a Gangesz partra. A többezer ember közül éppen mellém ült le és beszédbe elegyedtünk, egy angolul beszélő indiai srác tolmácsolt, és pont egy jógi Szadhu volt, számomra mint jógaoktatónak ez igencsak izgalmas összetalálkozás volt.

dsc_0399.jpg

Beszélt mindenről, ami belefért egy állomásnyi időbe. Patanjaliról, a kaphalabáti légzésről… aztán mielőtt leszállt, a fejemre koppintott, mormolt valami mantrákat, megáldott, és eltűnt.

Jóga Varanasiban, Gangesz part, itt éppen a Tratak gyakorlatot mutatja a Szadhu egy jógateremben. Ez egy mentális tisztító gyakorlat, amikor is egy pontra fókuszálunk, mely segíti a koncentrációt, tisztítja és lecsendesíti a gondolatokat.

Ilyen utakon lehetett eljutni egy jógaterembe:

Dharamsala, Kenrinpoche Sherab Yeshe, tibeti Rinpoche, akitől jógát, légzőgyakorlatokat sajátítottam el, és sokat beszélgettünk a tibeti emberekről, helyzetről is. Ő volt, akit rendszeresen chatelni tanítottunk a szobájában, teázás közben. Még sosem hallottam olyan Rinpochéről, aki jógát is oktat:

Számos egyéb tanítóink is voltak a hétköznapokban, akiktől fontos üzeneteket, tanításokat kaptunk, mint pl Mr Po, a thai kisboltos és halász… a thai boksz edzők… a thai néni, aki fantasztikus ételeket főzött… a 30 órás vonatút eseményei, résztvevői… Ázsiában szinte mindenhol ott van a tanítás, bölcsesség, szerintem aktívabban, mint nálunk, csak figyelnünk kellene és nyitottá válnunk.

TÉVES KONCEPCIÓK

„Az ember soha ne adjon másoknak olyan problémához tanácsot, amelyet önmaga sem tud megoldani.” –Müller Péter

Mióta Thaiföldön voltam, és főleg mióta sokat beszélgettem szerzetesekkel, akik nem megjátszott alázattal meséltek, adták át tudásukat, mindezt megingathatatlan békében, komolysággal, de mégis gyermeki ártatlansággal, csibészséggel… még inkább felteszem magamnak a kérdéseket.
Minél többet hallgattam őket, annál inkább úgy éreztem, mennyi mindent nem tudok, úgy igazán, szívből, lélekből megtapasztalva, meg amúgy is… és hogy mennyire vagyok hivatott itthon oktatni.

Aztán arra is rájön az ember, hogy nem tudhat mindent, vannak bőven hiányosságaink, de legalább abban legyünk felkészültek, tapasztaltak, amiben másoknak a segítségére vagyunk, hisz egy tanítónak, gyógyítónak hatalmas felelőssége van, jól meg kell gondolnia, mit mond vagy csinál. Sajnos ebben a spiri szakmában, egyre többször hallani olyan eseteket, és már én is belelátok a témába, hogy néhány tanító, gyógyító visszaél manapság a labilis, érzelmileg sérült kliensek manipulálásával, kihasználásával… Főleg ők, akik ismerik az emberek lelkét, működésüket, hisz ez a szakmájuk, hatalmas károkat okozhatnak! Ez legyen minden segítő szakmában tevékenykedő embernek a saját lelkiismerete, mi alapján dolgozik.
Sokszor tapasztalom itthon is, hogy önjelölt tanítók, mestereknek mondott hétköznapi emberek valódi, megélt tudás nélkül hirdetik az igét, de olyan jól előadják magukat és felépítik az image-üket, hogy nem veszik észre az emberek, mi van a színfalak mögött...

Van, hogy előítéletekkel, elvárásokkal vagyunk a segítők, gyógyítók iránt, aztán sokszor jön a kiábrándulás, mert kiderül, ők is csak emberek, nem szentek. Ha azok lennének, valószínűleg már nem köztünk járkálnának.
Főleg a spiritualitásban, ami szerintem már egy egészen elcsépelt szó és nem a valódiságát mutatja, azt gondolják sokan, hogy valamilyen területen tanító, gyógyító szakember minden napja harmonikus, tökéletesen egyben vannak. Pedig ez nem feltétlenül így van… Mindannyiunknak megvannak a saját terhei, feladatai, amiben fejlődni kellene. Csak mi azért lássuk be, sokszor szeretünk azonnal ítélkezni, véleményt alkotni a mi elképzeléseink szerint, ami nem biztos, hogy mindig a valóságot fedezi.
Volt, hogy bennem is csalódott már tanítványom, mert rámhúzott olyan elképzeléseket, elvárásokat, koncepciókat, melyeket ő maga gyártott rólam, jobban mondva arról, hogy egy jógaoktatónak milyennek kellene lennie. Rólunk is azt gondolják, hogy reggeltől-estig frissek, üdék vagyunk, sosem betegszünk meg, nincsenek problémáink… persze erre törekedünk, és ezért is jógázunk, de mi is ugyanúgy haladunk az úton, mint bárki más. Tény, hogy a legnagyobb hitelesség szerintem a példamutatás, az, hogy amit tanítunk, azt éljük is. Lehet, másban még gyerekcipőben járunk mi is, de jobb esetben arról nem is prédikálunk, csak amiről már saját tapasztalataink vannak. Fontosnak tartom, hogy ne okozzunk kárt másoknak, és természetesen magunknak sem.

Vannak olyan időszakaink, amikor bénázunk, nem úgy mennek a dolgok, semmi sem megy jól… És a „nagy Mesterek”, szerzetesek is bénáznak valamiben, pl olyan élethelyzetbe kerülhetnek a kinti világban, amit még nem ismernek, amiben még nincs tapasztalatuk. Ebben semmi meglepő vagy rossz nincs. Ők is képesek segítséget kérni másoktól, akár tőlünk nyugati emberektől, leszállnak a magas lóról, amire valójában fel sem ültek, csak mi gondoljuk ezt a messzeségből. Képesek magukon nevetni, ha elrontanak valamit, felnéznek a tanítványokra, ha bármi újat tudnak nekik mondani, mutatni. Akkor hirtelen a tanítóból tanítvánnyá változnak... Kivételek persze mindig vannak.

AZ ÉLET MAGA IS TANÍTÓMESTER

Lehet valaki mester egy életen át, vagy rövidebb ideig, akár csak pár hónapra, hétre, napra, egy beszélgetésnyi időre… vagy akár egy pillanatra is!

Volt, hogy Thaiföldön egy kétórás jógaórán volt mesterem egy thai jógaoktató hölgy, a maga 35 év tapasztalatával, de többet nem találkoztam vele, mégis olyan érzéseket, gondolatokat indított el bennem, melyek előbbre vittek.

Mindannyian „mesterek” vagyunk valamiben. Abban, amiben jók vagyunk, amit szívvel-lélekkel, alázattal képviselünk és teszünk az életben. Lehet akár parkettás mester valaki, és a jógaoktatót űbermisztikusnak tartja, pedig a saját szakmájában ő ugyanolyan „mester”. Thaiföldön van erre egy sokatmondó mondás: same-same but different, ami annyit jelent, hogy minden valahol ugyan az, de mégis teljesen más.

A leckék, tanítások sokszor meglepetésszerűen, észrevétlenül kúsznak az életünk mindennapjaiba. És mindegy milyen nemű, hány éves, hogy hívják, honnét jött, milyen szituált…
Vajon észrevesszük-e ezeket a pillanatokat? Lehet, hogy nem azonnal, hanem később, akár hosszabb idő elteltével esnek le az akkori tanítások mondanivalói, hogy nagyot koppannak és jön az „aha” élmény? Bárhogy megeshet… mindegy is, mikor és hol történik. Az a lényeg, tanulunk-e belőle? Ha nem, hányszor esünk még ugyanabba a hibába, élethelyzetbe?

Előbb utóbb önmagunk mestereivé kellene, hogy váljunk, hisz, ahogy thai szerzetes mesterem is mondta, Buddha sem segített az embereken, hanem csak utat mutatott. Hogy az információkkal mit kezdünk, élünk-e velük, az már csak a mi választásunk, döntésünk.

Talán érdemesebb lenne nem a mestert keresni, és tőle várni a tanítást, hanem a tanítást keresni, mert az mindenhol, mindenben, mindenkiben megtalálható, és bármikor életre kelthető. Vannak helyzetek, amikor nagyon sokat tudnak segíteni nekünk, kézen fognak, elindítanak, de néhányan elkezdenek függővé válni a terapeutáktól, tanácsadóktól, különféle oktatóktól. Ettől óvakodni kellene, mert máskülönben nem találunk vissza önmagunkhoz, ami aztán a gyökeres változást, felismeréseket megadhatja.

"Nem az a mester, aki megtanít valamire, hanem aki megihleti a tanítványt, hogy legjobb tudását latba vetve fölfedezze azt, amit már addig is tudott."
-Paulo Coelho

Az igazi, őszinte válaszok ugyanis bennünk vannak… számomra már nem kérdés.
Ráébredünk belső forrásunk erejére, mivoltára, minőségére, és rájövünk, valójában mi magunk vagyunk a legnagyobb mesterek a saját életünkben.

Csak valljuk be, sokszor azonnali változást, megváltást akarunk türelmetlenül. Mászkálunk egyik tanítótól, terapeutától a másikig, tanfolyamokat végzünk, nincs vége a szomjúságunknak, mert a változás mégsem történik meg. Ilyenkor általában a segítőt hibáztatjuk, hogy nem jó, amit csinál. Ilyen van, és értelmetlen tanfolyamok is. Olyan is van, hogy az egyik szakember, oktató másnak nem jött be, nekünk viszont tökéletes.

Néha megállhatnánk és rápillanthatnánk arra is, teszünk-e önmagunkért egy lépést is, hogy elinduljon a gyógyulásunk, változásunk? Ha kapunk házi feladatot, instrukciókat, technikákat, vajon felhasználjuk, megcsináljuk-e? Ezen néha érdemes elgondolkodnunk, mielőtt állandóan másoktól várjuk a megváltásunkat… és nem utolsó sorban, eljön-e az az idő, amikor végre felvállaljuk a felelősséget saját életünkért, vagy mindig másokat akarunk hibáztatni a boldogtalanságunkért, szenvedéseinkért? Eldobjuk-e valamikor a mankókat, és elkezdünk végre a saját lábunkon járni?

Szeretettel: Viki

2016\08\28

Az elmúlás szépsége - Édesanyám emlékére...

Az Élet egy folyamatos utazás… ahol most eljutottam egy olyan állomásra, mely elkerülhetetlen mindannyiunk számára, „elveszíteni” az Édesanyát, aki életet adott nekünk. Talán az egyik legnehezebb feladatunk, amivel szembe kell néznünk, meg kell tapasztalnunk előbb, vagy utóbb. Nem kapunk felmentést ez alól, és ez általában felkészületlenül ér bennünket.

Mindig is féltem, jobban mondva tartottam a haláltól… vagy inkább az ismeretlentől? Attól, hogy egyszer mindennek vége lesz? Vagy félek elveszíteni a szeretteimet, dolgokat, melyek biztonságot nyújtanak?

10482222_757632597624352_6398804789292964988_n.jpg

Számos szellemi tanító írt már a halál témáját illetően… én most kiírom magamból a személyes tapasztalataimat, egyrészt mert az írás amúgy is egy jó terápiaként tud szolgálni a feldolgozásban. Másrészt segítő szándékkal osztanám meg a gondolataimat, érzéseimet, hátha mások is tudnak majd belőle merítkezni, hogy egy kicsit könnyebb legyen elfogadni, megérteni, megélni, ha eljön ez a pillanat, ez a feladat az életében… közben más dolgunk is van, amivel meg kell birkóznunk, ez így természetes. Az egész életünk során hordozott puttonyunkból folyamatosan pakolunk ki dolgokat, amire már nincs szükségünk, mert átmostuk rajta magunkat. Mert érdemes úgy felfogni, hogy nem problémák, hanem megoldandó feladataink vannak, melyek jönnek egymás után, hiába is tiltakozunk ellenük, hogy belefáradtunk, elég volt, az élet akkor is megy tovább.

„Nem számít, hány szilánkra tört a szíved: a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.” 
(Paulo Coelho)

Édesanyám utolsó három hónapos, kórházban eltöltött ideje, és még az azelőtti évek is fájdalmas leckék árán rákényszerítettek és megtanítottak arra, hogy mélyebbre merüljek alá a lélekbúvárkodásban.

Az elmúlás nyugaton

A halálra, elmúlásra, szeretteink elvesztésére nem lehet előre felkészülni, nincs rá edzésterv vagy egy jó recept… csak akkor tudjuk meg, amikor már benne vagyunk a folyamatban. Addig esélytelen, hisz nem is tudhatjuk előre, mi fog történni, mi fog ránk várni, és mindannyian másképp dolgozzuk fel.

A mi nyugati kultúránkban, ahol úgy vagyunk kondicionálva, hogy féljünk a haláltól, nem tudjuk hova tenni ezt az eseményt, leginkább tabu témának számít, sőt, még a gyászolóval sem tudunk igazán mit kezdeni, és sokszor azt a technikát választjuk, hogy inkább elkerüljük az illetőt, hisz valljuk be, nem a legvidámabb korszakát éli, és valahol lelkünk mélyén örülünk, hogy nem nekünk kell átélni ezt a megrázkódtatást. Ez így működik, és nem is szabad ezt felróni senkinek sem.

Sokan, sokféleképpen reagálunk a témára. Van, aki hallani sem akar róla, messziről elkerüli, ezt sokszor mi, gyermekek is így tesszük, megijedünk, amikor a szüleink elkezdenek a halálról beszélni, és szép lassan adagolják, miközben mi döbbenten és kényelmetlenül hallgatjuk, hogy hogyan kell intézni majd a sírt, temetést, hol legyenek elszórva a hamvak, hol vannak a személyes papírok, ha baj történne stb…

Ez leginkább a materialista kultúránk „hibája”, sőt, próbálunk mindent megtenni, ráadásul még a média is ezt sugallja sokszor, hogy maradjunk örök fiatalok… Pedig lehet, egészségesebb lenne már gyermekkorban beszélni erről, és nem azt a félelmet kelteni, hogy az elmúlás, öregedés, halál egy természetellenes, kerülendő dolog.

Az, hogy az életünk jóval több annál, hogy felhalmozzunk felesleges dolgokat, csak a pénzt hajtsuk, megfeleljünk a társadalom néha kőkemény elvárásainak… már gyerekkorom óta foglalkoztat. Kell lennie valami értékesebbnek ott a tükör mögött…

Az elmúlás keleten

Már másodszorra voltam Ázsiában, megjártam Indiát, Nepált, Thaiföldet, ahol legutóbb több hónapot is eltöltöttem. Megfigyeltem ezeknél a természethez közeli népeknél, hogy a halál mivoltát teljes természetességgel kezelik, és nemhogy sírással, hanem ünnepléssel, van ahol énekléssel, tánccal kísérik az elhunytat odaátra. Sőt, sokszor még a gyermekek is részt vesznek a temetkezésben, szertartásokban, az elmúlás tehát kicsi kortól fogva a mindennapok részévé válik, nem akarják megkímélni őket a megrázkódtatástól. Hogy mi a helyes, egészséges, célravezetőbb? Azt mindenki döntse el maga.

Viszont Ázsiában és más kultúrákban még mindig él az animizmus, és hisznek benne, hogy mivel a földön minden újjászületik, ezért úgy gondolják az nem lehet, hogy a lélek ne szülessen újjá. Én is ebben hiszek.

Azt valójában, valljuk be őszintén, hogy a lélek tovább él-e, nem tudhatjuk biztosan, de a következőt igen:

Az ázsiai emberek hite segít a gyászban, mert az elhunyt szellemével továbbra is fenntartja a kapcsolatot, míg a nyugati ember úgy gondolja, hogy a halállal egy időben örökre elveszítette hozzátartozóját, testileg-lelkileg.

http://utazohm.blog.hu/2016/02/18/hazikok_ahol_szellemek_elnek_szellemhazak_thaifoldon

Nem az a lényeg, hogy kinek van igaza a hitében, hanem egyértelműen látszik, hogy a keleti gyászolók pszichológiailag könnyebben lépnek túl ezen az időszakon.

Statisztikai tény, hogy a nyugati ember számára tovább tart a gyász időszaka, ami akár 3 évig is elhúzódhat. Azt is tudjuk, hogy a nyugati ember inkább a lélek elvesztésére koncentrál, tehát fizikai és lelki hiányt él meg, míg a keleti ember tudja, hogy az elhunyt hozzátartozó lelke tovább él az életében, és segít neki. A két hozzáállás között, még ha nem is tudjuk mi az igazság, az biztos, hogy óriási különbség van a gyászolók magatartásában.

wo8tphh8m3jfoqb49tpqtsal2uww.jpg

Ázsiai utam élményei a halál árnyékában

Már útközben tudtam, hogy a 4 hónapos ázsiai utazásom ajándék volt számomra, és egy hatalmas áldás. Nem lehetett nem észrevenni, érzékelni, hogy az elmúlás különböző formákban végig ott ólálkodott körülöttem. Már tudom, ezzel egyfajta felkészítést, beavatást kaptam azelőtt, ami az út után várt rám itthon…

Mikor Thaiföldön, Ranongban betévedtünk egy templomkolostorba, ott egy halotti toron vettünk részt teljesen véletlenül, egy ismeretlen thai családdal, akik szinte hozzátartozóként fogadtak bennünket. Erről írtam is, itt el tudjátok olvasni:

 http://utazohm.blog.hu/2016/03/04/egy_thai_kolostortemplom_meglepetesei

Volt egy pár órás alkalom a thai király egyik tanítójától tanulnunk. Nagyon sok témát felölelt a beszélgetésünk, de végig ott motoszkált bennem a halál kérdése. Aztán egyszercsak magától elkezdett beszélni az élet körforgásáról, értelméről, az elmúlásról… A magamban feltett kérdésekre kaptam meg sorban a válaszokat…

dsc_0050.jpg

Másik thai mesterem sokszor beszélt arról, hogy minden elmúlik, a jó és a rossz is… a halál egy újabb lehetőség az újjászületésre. 

dsc_0089.jpgAztán India legspirituálisabb, legszentebb városában, Varanasiban, már másodszorra járva, részt vettünk a Gangesz parton szertartásokon, ahol a máglyán való halottégetés a legelterjedtebb temetkezés. Lekeveredtünk közvetlenül a partra, ahol turisták több okból kifolyólag nem nagyon szoktak tartózkodni, és az éppen gyászoló család közé ültünk, akik elfogadták a jelenlétünket, mellyel még csak véletlenül sem szerettük volna megzavarni a temetést. Együtt ültünk, néztük az égő máglyát, közben együttérzően megsimogattam az indiai fiú hátát, aki előttem ült és sírdogált… Jajveszékelés nélkül, csendben búcsúztatták a hozzátartozójukat. Egybefolytam és mélyen benne voltam a béke és az elfogadás légkörében, a világ egyik legtermészetesebb folyamatában. Nem borzasztónak és elrettentőnek éltem meg végignézni egy testet elégni a halottégetésért felelős brahminokkal, akik közben bölcs szavakkal nyugtatták a hozzátartozókat, hanem megéreztem valamit… valamit, melynek jóval mélyebb spirituális tartalma van...

Majd szintén Indiában, Dharamszalában, a Dalai Láma székhelyén feltűnt, hogy 3 napon keresztül a közvetlen szomszédságukban valami szertartásféle hallatszódott, megkérdeztem Tast, mi történik. Elmondta, hogy éppen egy Tibeti, úgynevezett Phova szertartás zajlik, ami a Tudatos Halál meditációja, melyet egy tibeti láma vagy szerzetes végez a haldokló mellett.
A gyászoló is részt vesz az elhunyt lélek elengedésében, tehát nem siratja, nem visszatartja, hanem elengedi, és ez az itt maradt „gyászolót” felszabadítja, a lelket pedig segíti továbblépni.

Na ez volt az a pont, mikor biztos voltam benne, hogy ez már nem lehet véletlenek sorozata. Ennyi temetés, halál, koporsó, beszélgetések a témával kapcsolatban stb… aztán rá két napra fel akartam hívni Édesanyámat szülinapján, de pont nem működött a város egyetlen nemzetközi telefonja, és mire visszaértem a szállásra, már egy skype üzenet fogadott bátyámtól, hogy beszélnünk kell, kész csoda, hogy le tudtuk bonyolítani, mert Indiában, a Himalája tövében nagyon akadozott az internet, de akkor tökéletes volt. Már tudtam, éreztem hogy baj van… Anyukám közel 5 órás életmentő műtéten esett át, és kérdéses volt, hogy még hazaérünk- e külföldről, láthatjuk-e még… Az utolsó napunkat töltöttük kedvenc helyemen, Dharamszalában, éppen meg akartuk ünnepelni, elbúcsúzni, de teljesen más fordulatot vettek az események egy pillanat alatt… az a pár nap, amíg utaztam, mert Indiából a hegyekből nem 1-2 óra alatt lehet hazaérni, teljes lelki káoszban, zaklatottan telt. Alig voltam wifi közelben, hogy értesülhessek a hírekről, hónapoknak éreztem, míg Magyarországon landoltunk.

Búcsúzás

Az intenzívre érkeztem Pápára, ott volt Anyukám először, aztán később egy másik városba került kórházba. Mindent igyekeztünk megtenni a felépüléséért, de a végén már nem volt hozzá se fizikai, se lelki ereje…

Volt, mikor meglátogattuk, meg sem ismert… és mikor eljöttünk, az volt az érzésünk, vagyis inkább a szeméből úgy látszódott, utoljára találkozunk. Ő már tudta, érezte, hogy hamarosan itt az idő. Látott már fényeket, alakokat, kérdeztem fél-e tőlük, de mondta nem. Nyugtatgattam, hogy minden rendben van, senki sem fogja bántani, csak segíteni…

Aztán romlott folyamatosan az állapota, az ápolónők szóltak, menjünk be elbúcsúzni, mert haldoklik Édesanyánk. Bátyám már előttem megtette, mielőtt hazarepült külföldre, de akkor ők még tudtak beszélgetni. Én már nem tudtam…
Igyekeztem felkészülni a találkozóra, elköszönésre, lelkileg megerősíteni magam, ehhez segítséget is kaptam, életem addigi legnehezebb feladata előtt álltam. Mire megérkeztem a kórházba, olyan állapotban találtam már rá, hogy teljesen lesokkolódtam a látványtól. Nem tudtam, hogy ennyire nagy a baj, az utolsó találkozásunkkor más élményeim voltak róla… bevallom, borzasztó érzés bárkit, főleg a saját anyukánkat haldokolva látni. Egy órát ültem az ágya mellett, néha kimentem a folyosóra erőt gyűjteni, pityeregni, néhány vigasztaló szót kaptam az ápolónőktől is. Az idő 80%-át már Odaát töltötte… de én akkor is beszéltem hozzá, hittem abban, hogy mindent hall és érzékel. Nyugtattam, simogattam, pusziltam… néha visszatért, ilyenkor próbált rám nézni és annyira beszélni akart, de már nem volt ereje, csak néha suttogott, odatettem a fülemet ilyenkor, annyira tehetetlen voltam, hogy nem értettem szegényt. Eléggé izgulós típus volt, ezért még inkább fontosnak éreztem megnyugtatnom, és átadni Bátyám és Édesapám üzenetét, hogy nagyon szeretjük, minden rendben van, szeretettel elengedjük és köszönünk mindent, amit értünk tett, és hogy vigyázni fogunk egymásra. Megfontoltan, mondhatnám bölcsen hagyták el a számat a mondatok, szavak, még én is meglepődtem magamon. Felnőttem...

Nem tudtam, meddig maradjak, mi a jó, próbáltam kérdezni, és amikor képes volt rá, bólintott, hogy ne menjek és megszorította a képességeihez mérten a kezem, amit odanyújtottam. Végtelenül bensőséges pillanatok voltak ezek.

Aztán egy óra elteltével kijöttem végleg, még utoljára visszanéztem rá, örökre belesütöttem a szívembe a pillanatot, az arcát, és elbúcsúztam, sosem felejtem el. Nagyon nehéz volt… felfogni azt, hogy ebben a világban fizikai síkon már nem fogok vele találkozni többet…

let-go2.jpg

Majd nem tudom hogyan, kivergődtem a kórház kertjébe, leültem egy padra és zokogtam, aztán indulnom kellett a vonatra… már Pesten a héven, mikor mentem hazafelé, hirtelen észrevettem ezt a kiírást mellettem:

20160713_203202.jpg

Mialatt várakoztunk, mikor fog bekövetkezni a halál, görcsbe rándult a gyomrom minden egyes telefoncsörgésnél. Mintha minden érzékszervem  szinte folyamatosan kitágult volna, és mindez a totális JELEN-létben tartott. Ritka, mély pillanatok voltak ezek.

Talán egyesek számára még furcsán hangozhat, hogy az ember eljut odáig, hogy azt tudja mondani és kérni attól, akiben hisz, hogy minél előbb, békében tudjon elmenni a hozzátartozója, az Édesanyja. Hogy ne szenvedjen tovább, ne kelljen az emberi méltóságától megfosztva vegetálnia… régen ez ellen dühösen tiltakoztam volna, hisz annyira önzőek vagyunk, hogy elsősorban azt nézzük, nekünk mi a jó, és oroszlánként harcoltam volna a halál ellen. Pedig a Szeretet nem erről szól…

Eljön az az állapot, felismerés, ahol elengedjük az egot, letisztulnak a gondolatok, és marad a csupasz, valódi szeretet állapota. Egyfajta feszültség is kialakul az emberben, mert a szívem soha nem akarja elveszíteni, a tudatom pedig érzi, mi a jó neki és őszintén el is tudja engedni…

Érdekes, különleges tudatállapotban lebegtem napokig. Erre egy nagyon kedves segítőm, Zsuzsa (anyukámat is így hívják), aki tudta, mikor kell bejelentkezni az életembe, ezt írta nekem:

„Lehet, hogy ez a kitágult tér, ami sokkal közelebb lehet a valósághoz, mint amikor beszűkülve létezünk. Anyukád most ebben az egyre táguló létezés tér-űrjében lehet, amiből te is ízelítőt kaphatsz általa. Elfogadnád tőle ezt az ajándékot?”

Nagyon fontos volt ez az üzenet. Kezdtem másképp felfogni azt az örvénylő állapotot, amiben voltam.

Külön köszönöm annak a pár drága, és kivételes Embernek, akiket a Sors küldött mellém, és akik a nehéz időszakban is mellettem álltak, a mai napig támogatnak, hol egy mély, angyali öleléssel, csendben levéssel, figyelemmel... hol olyan fontos információk átadásával, melyek segítségével másképp tudom felfogni a halál értelmét, megérteni létezését, természetét …
Ahogy pl Balogh Béla mondta nekem, a szeretetben nem létezik elválás és fogunk mi még találkozni…

Thai és tibeti mestereim is velem voltak végig, imádkoztak Anyuért…

Kezdtem meghajtani a fejem a Sors előtt, elfogadni az elfogadhatatlannak tűnőt, és egyfajta béke szállt meg. Tudtam, tudom, hogy semmi sem történik véletlenül. Bárkinek van fájdalma, szenvedése, lelkiismeretfurdalása… ezek az érzések, élmények hatalmas lehetőségek tudnak lenni. Ha megengedjük. Ha beleengedjük magunkat a megtapasztalásba, és szeretettel fogadjuk szelíd ölelését. Mert valamire tanítani akarnak. Mintha átmosódna az ember a fájdalomban, ott a mélyben, ahol szembe nézünk a saját lelkünkkel és megtisztulunk. Megéljük a fájdalmat a maga valóságában, teljes szívvel, lélekkel, hisz igazi felismerések csakis ekkor születhetnek belőle.

Aztán arra a hétvégére, amikorra várták, hogy elmegy Anyu, egyik éjjel szinte biztosan éreztem, hogy elhagyja a testét, képtelen voltam aludni és reggelig virrasztottam folyamatos gyertyaégetés mellett. De mégsem történt meg az átlépés. Sőt, elkezdett jobban lenni, még picit evett is és beszélt, és javasolták az ápolónők, hogy menjünk be hozzá, ők sem értik mi történik. Teljes értetlenségbe kerültünk, összezavarodtunk, hisz szinte már elsirattuk, elengedtük…

Engedni, hogy Anyukám a saját ritmusában, a megfelelő pillanatban lépjen át. Ehhez rendkívül nagy szeretetre, elfogadásra, megértésre, és főleg türelemre volt szükség. Persze néha hirtelen dühbe gurultam a tehetetlenség fogságában, soha nem csináltam ilyet azelőtt, de erőből a földhöz vágtam kedvenc bögrémet. Jólesett…

Minden egyes nap gyújtottam érte egy gyertyát és kommunikáltam vele mentálisan, hogy könnyebb legyen neki, nekünk.

gyertyak-gyasz-4.jpg

Aztán Apukám másnap elment hozzá, de mire odaért, már megint nagyon rosszul volt, szegényt szerettem volna ettől az élménytől megkímélni, de úgy látszik a Sors így akarta. És ahogy eljött a kórházból, fél órán belül elment Anyukám csendben… megvárta még a Társát, férjét…

Aznap, mikor megtudtam, hogy elment Anyu, rá két órára egy előadást tartottunk a jövő évi Thaiföldi utazásunkról. A hármas férfierő, egység, ami körbevett akkor, Tas, Balogh Béla és Bíró Zsolt személyében, szinte körbeölelve, erőt adva, megnyugtatva segítettek át és nyugodtan voltam képes a hallgatóságnak a halálról beszélni az ázsiai tapasztalataim tükrében.

Majd ismét egy szellemi tanítóval, Kereszty Andrással teáztunk teljesen más okból kifolyólag, de ez a találkozás sem véletlen volt. Tanításokat, üzeneteket adott át. Nem győzök hálás lenni ezekért a „véletlen” találkozásokért, ismeretségekért. Köszönöm!

Gyász

A halál után a gyászreakciót általában négy fázisra szokták osztani, hitetlenkedés – bánat – düh – elfogadás. Van olyan, ami esetünkben is történt, hogy a gyász már a halál beállta előtt megkezdődött. Szinte napi, tudatalatti félelemben éltem a mindennapjaimat, hogy bármikor történhet valami. Ázsiai utazásomra is úgy mentem, hogy imádkoztam Anyuhoz, még várja meg, amíg hazajövök….megvárt, az utolsó pillanatig kitartott…

prayer2.jpg

A gyászban érdemes kicsit elcsendesedni, belemenni az állapotba, és figyelni. Vigyázni, ne uralkodjanak el rajtunk túlságosan a negatív érzelmek és ne húzzanak le a mélybe. A csendben rengeteg minden zajlik. Megszólal a lelkünk, beszél hozzánk, sőt, az elhunyt  szerettünkkel is kapcsolódhatunk és megértjük, hogy minden úgy van jól, ahogy van.  Természetes, hogy vannak nehezebb pillanatok is… de az ember még életében megtanulja kezelni az elmúlás tényét.

Persze az embert mardossa a lelkiismerete is, mit tudott volna még megtenni, mennyi hibát követett el stb… ezek is letolnak a víz alá, ahol fuldokolunk a fájdalmas gondolatok között. Aztán egyszercsak elkezdi belátni az ember, hogy ott és akkor ennyire volt képes, ennyit tudott adni, így tudott csak viselkedni… nagyon fontos, hogy megbocsássunk magunknak ezek miatt, és meg tudjunk bocsátani az elhunytnak is, ha ő követett el hibákat még az életében.

Az elhunyt szerettünk nagyon sokat tud nekünk segíteni, ezt már többen alátámasztották az elmondások szerint, hogy változott az életük, és én is ezt tapasztalom. Hirtelen minden talajt kihúztak most a lábam alól, nem véletlenül. Ahogy Bátyámmal beszélgetünk ő is azt érzi, mindenhol ott van velünk Édesanyánk, védelmez bennünket, segít.

Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz

„A halál nem jelent semmit.
Csupán átmentem a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok
És te is önmagad vagy.
Akik egymásnak voltunk,
Azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven,
Ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
Ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
Folytasd kacagásod, nevessünk együtt
Mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts.
Hangozzék a nevem házunkban, ahogy mindig is
Hallható volt, ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi,
Miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed nem lát…
Nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok, lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet és benne
Egész letisztult szép gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet, töröld le könnyeidet,
És ne sírj azért, mert annyira szeretsz engem.”

Hiába dugjuk homokba a fejünket és tartjuk távol magunkat a témától, az életnek ezt az oldalát is muszáj megismernünk. Meglátni az elmúlás szépségét, azt, hogy ez az élethez tartozik.

Rengeteget tanultam, már Ázsiában elkezdődött a beavatásom ebbe a témába, buddhista felfogással, és ezekkel a tanításokkal egyre inkább elfogadtam és megértettem, hogy minden mulandó és változó, a testünk megöregszik, meghal, a gondolataink, a barátságaink, kapcsolataink sem tartanak örökké… ez az élet rendje. A tudatunk és a gondolataink nem azonosak a testünkkel, ezt a mi kultúránkban nehezebben tudjuk elfogadni, és nem is nyitott erre mindenki, ezt tiszteletben kell tartani.

Mindenki a saját módján, hitében, egyedül éli meg a veszteséget, a saját és szerettei elmúlását. Mindannyian más tanításokat kapunk, egyik sem könnyebb, vagy nehezebb.

Minden esemény, legyen az örömteli, vagy szomorú, egyéni felismeréseket hozhat számunkra, melyek formálnak, átgyúrnak, és akár alapjaiban is megváltoztathatják a hozzáállásunkat az élethez.

Sok tanulság, tanítás van a halál, elmúlás közeli megtapasztalásában.

Ami biztos, hogy nem szabad elpazarolni földi létünk egyetlen percét sem butaságokra, veszekedésekre, halogatásra, nem szeretésre, őszintétlenségre, mert MOST élünk!

 

-Későre jár. Feküdjünk le.

-Későre jár – bólintott a mester. - Ébredjünk föl.

Szeretettel: Viki

2016. július 23.

 

2016\06\22

Majomkodás :)

Thaiföldön is szemtelenek voltak a longtale majmok, de ott „csak” elveszik és elszaladnak a zsákmányukkal, ezért vigyázni kell az értékeinkre.

Itt Indiában a makákók nagyobb méretűek, és amit kinéznek maguknak, azt néha kb. az ember kezével együtt veszik el, nagyon éles, hegyes karmaik vannak, egy fának a kérgeit simán lekapják, komoly sérüléseket tudnak okozni. Szóval Tas figyelmeztetett, csak óvatosan.

Szinte minden nap megjelennek a teraszunkon, van, hogy az egész család, van, hogy csak az apa, vagy csak az anya. Egy-kétszer etettük őket kézből ablakon keresztül, majd az ajtóban állva, ha menekülni kellene előlük, szerintem ez volt az a pont, ahol berögzült nekik, ide jönni kell, mert kaja van! Amúgy szépen veszik el a kekszet, de jobb óvatosnak lenni, a picik nagyon félénkek.

dsc_0251.jpgEgyik nap pakolgattam a szobában, háttal a nyitott ajtónak, Tas meg a fürdőben, és mire megfordultam, csak annyit láttam, hogy tőlem egy méterre egy nagytermetű majom áll az asztal mellett, nyúl az egyik csomag nasiért, és lazán kisétál vele. Nagyon csendben közlekedett. Mivel annyira nem hétköznapi eset, először el se akartam hinni, amit látok, meg se mukkantam, lehet jobb is, aztán mikor eltűnt a szobából, kiáltottam, Taaaaaas, bakker itt volt egy majom!!! Ő meg utána rohant nagy harciasan, hogy visszaszerezze a kedvenc magvait, ami eleve lehetetlen ötlet volt, mert elvitte a makákó olyan távolságba, a korláton kívül, ahol jóízűen ropogtatott önelégülve, hogy esélytelen volt utána menni.

Ezután egyik éjjel azt álmodtam, hogy megtámadott egy majom, T megvédett, viaskodott vele, megkarmolta az állat. Reggel, már ébren, ülök az ágyon, szemben az ajtóval, T oldalt az ablak mellett (kis szoba, nincsenek nagy távolságok), és újra megjelenik egy majom, lehet ugyanaz, mint a múltkori, szembenéztünk, pont be akart sétálni, már kukkolt befelé, mit vihet magával. Meglepődtem, finoman szóltam Tasnak megint, merthát mégiscsak ő a férfi a háznál, nem hangosan, mert attól féltem nekem ugrik az ágyban, T az ok ha ugrik, a majom az nem, szóval ő meg egyből felpattant a székből, hirtelen egy fürt banánt kapott a kezébe fegyvernek, és akkorát ordított önkontrollálatlanul, szerintem az egész ház felébredt, és fura ősemberszerű testtartás vett fel, szaladt a majom után,hogy elijessze, utána ezen röhögtem jó ideig :D

Azóta itt sétálgat az emberszabású a folyóson, magáénak érzi a terepet, saját majmunk van, elneveztem Kázmérnak :), de már nem nagyon merjük nyitva hagyni az ajtót. Nekik az egész város egy nagy játszótér, ki is élvezik rendesen...

dsc_0517.jpg

Viki, Dharamszala, 2016. április

2016\05\19

Fodrász élményeim Indiában – női szakasz :)

Elöljáróban annyi, hogy itthon sem vagyok arról híres, hogy hetente fodrászhoz vagy körmöshöz járok, max nagyritkán hajat vágatni megyek, a henna hajfestést pedig mindig megcsinálják nekem a csajok, ezúton is puszi Királylányok, Betti és Erika. De azért négy hónap alatt Ázsiában, márcsak azért is, hogy egy kis női „léleksimogatásban” is legyen részem, megesett, hogy fodrász után kellett néznem…

sticker-decorativo-dalla-parrucchiera-5408_1.jpg

Valójában nagyon jól elvoltam a külsőségek nélkül, gyorsan átváltottam utazó üzemmódba, egyik kezemen meg tudom számolni, pl. hányszor használtam szempillaspirált, szemceruzát (itthon ennyi, amivel elvagyok), egyáltalán nem éreztem szükségesnek. Teljesen máshol volt a fókuszom, inkább befelé, mint kifelé irányult.
 
Mindig is szerettem a Természetet, ebből kifolyólag a természetességet, de eljön a hölgyek életében olyan pont, amikor egy kis segítséghez is folyamodunk.
Érdekességként figyeltem meg Thaiföldön, hogy a legtöbb thai nőnek, de még a férfiaknak is, idősebb korukban alig őszül a hajuk… döbbenet! Muszáj volt egyik thai női barátunkat megkérdeznem, aki 53 éves volt, de kinézett 35-nek, mihelyzet velük, és kiderült, hogy még nem festette a haját, max kihúzkodja azt a pár szálat, ami nem oda „illik”. Azt vettem észre, hogy ott valahogy mintha nálam is lelassult volna ez a folyamat, fura, meglepő észrevétel volt. Aztán azért mégis vettem egy hajfestéket, de csak tartogattam, nem használtam fel, nem volt égetően szükséges. Mikor már odaértünk Indiába az utolsó állomásunkra, Dharamszalába, megláttam egy fodrászüzletet, lebeszéltem hirtelen ötletként a sráccal, hogy megyek hozzá és felkeni a festéket, még az árban is megegyeztünk. Egyébként érdekes, mert nőt még egyszer sem láttam fodrásznál, se női fodrászt, legalábbis amerre én jártam. Thaiföldön és az indiai nagyvárosokban más a helyzet.

A fodrász szalonban

Eljött a nagy nap, mentem a „szalonba”, ami kb egy 9 m2-es helyiség, telezsúfolva mindennel, az emberek az udvari kis padokon szoktak várakozni, cseverészni.

dsc_0021.jpgEngem ennek ellenére leültetett a srác bent, nyakig fel kellett húznom a lábaimat, hogy elférjen, és tudjon dolgozni a már ott lévő fazonon. Persze csak férfiak vettek körbe bent és kint is, vigyorogtam magamban a szituáción. Közben figyelgettem, ahogy dolgozott a „mester”, beszélgettünk is közben… kinézetre eléggé extravagáns (a képen a jobboldali, őt annyira nem adja vissza, ezt már utólag készítettem róla egy barátjával, de a helyiség méretét igen) és kissé ellentmondó volt, a gatyája félig lecsúszva, látszódott az alsónacija is, tele tetkóval, piercinggel, de a szemeiből melegség, tisztaság áradt. Már igyekszem régóta nem ítélkezni és következtetéseket levonni a külső alapján, mert tudják meglepetések érni az embert.

dsc_0022_1.jpgSzóval, aki éppen a székben ült előttem, annak egy „save Tibet” feliratot nyírtak a hajába oldalt, középen meg hosszú, színes pánk haja volt, kár, hogy nem fotóztam le. Egy pillanatra megijedtem, hova kerültem, és mondtam a csávónak, hogy nálam még csak véletlenül se szaladjon meg a kezében az olló vagy bármi, mert nem szeretnék „úgy” kinézni, és drasztikusan stílust váltani akaratomon kívül. Itthon, ha nagy ritkán betévedek fodrászhoz (régebben sűrűbben jártam, több fazont és színt is kipróbáltam anno), akkor szoktak nekem örülni, mert rájuk bízok nagyjából mindent. Nem szoktam hisztizni, ha mondjuk kicsit rövidebbre sikerült a fazon, vagy másabb színe lett.

Poénkodtunk, dumcsizgattunk, közben kiderült a punkról, miután már elment, hogy volt egy túlérzékeny (ez a férfiaknál azért mást jelent, mint nálunk nőknél) japán felesége, aki valamiért elhagyta, és visszament a hazájába gyerekestől, szóval szomorkodott ez miatt a tibeti srác…

Közben felkente a festéket a hajamra, de nem ám simogatva, kényeztetve, hanem pasisan fordította és fogta a fejem, közben néha végigszántott fésűvel a fülemen, de esküszöm, még ezt is élveztem, mert nem mindennapi, hogy Indiában fodrászkodom ilyen körülmények között.

Aztán, miután a cd lejátszóból már háromszor végighallgattam Timblandtól az „It’s too late apologize, it’s too laaaaaaate”-et, ami ugye arról szól, hogy már túl késő bocsánatot kérni… megkérdeztem udvariasan: „Szereted ezt a számot, ugye?” Visszakérdezte: „Nagyon, és te?” Amúgy tényleg szeretem, csak kicsit már azért uncsi volt, válaszoltam is neki igennel, ami felbátorította, és még kétszer visszatekerte a cd-t, ojjj :)

Régóta foglalkozom emberekkel, és már sejtettem, hogy több van emögött, el is mesélte a történetét. A lényeg, szintén love sztori volt, mint az előttem lévő vendégé...
Na, mibe csöppentem, megint pszichologizáltam kicsit :)
Egyébként nagyon ügyes volt és jófej, mikor elköszöntem tőle, mielőtt haza indultunk, vagányan, pasisan megöklözte a vállam, hirtelen meg is lepődtem, és megölelgetett :)

Miután végzett a festéssel, feltűzte kontyba a hajam, úgy néztem ki koromfekete festékkel, mint egy gésa, és közölte, akkor most menjek haza, és kb 15 perc múlva mossam le a festéket és szárítsam meg magamnak a hajam… Valójában ott döbbentem le, hogy nem volt az üzletben se vízcsap, se hajszárító, előtte mikor ott jártam, ezeket az apró hibákat észre sem vettem! Itthon elképzelhetetlen lenne fodrász szalont nyitni ezekkel a paraméterekkel :))

Így festékes üzemmódban végigsétáltam az utcán, gyors tempóban kertek alatt. Kivártam az időt, aztán mivel a zuhanyrózsa nem működött nálunk, az alatta levő csapban mostam meg a hajam, még szerencse, hogy legalább volt éppen meleg víz, mert napokra a bojler is elromlott. Igen ám, de hajszárítóm meg nem volt, ezért ahogy Thaiföldön szoktam (ott sokszor nem is kellett, mert kiálltam a 35 fokban és hamar megszáradt), bekapcsoltam a ventilátort, és alátartottam a fejem. Ok, de a hegyekben azért jóval alacsonyabb a hőmérséklet, hideg levegőt nyomatott, ez még hozzátett az aktuális megfázásomhoz.
Aztán a következő hajmosásomnál kölcsönkértem a szállásunkon a tibeti recepcióstól egy hajszárítót, az meg kiderült már használat közben, hogy kissé nem volt a legjobb állapotában, ugyanis egy részén szigetelés nélkül kilógott a zsinór. Vizes kézzel, hajjal azért óvatosnak kellett lenni, külön mutatvány volt, Tas besegített, messziről tartotta a fejemhez, nehogy hozzáérjek a zsinórhoz, ami egyből átrendezte volna a frizurámat… sikerült, de többet inkább nem kértem kölcsön. Gondoltam, hajszárító karmám van :D

Tibeti fodrász gyakornokoknál

Másik élményem, még ugyanott, Dharamsalában. Megláttam egy kiírást, hogy bárki ingyen mehet fodrászkodni, manikűröztetni, pedikűröztetni, ha bevállalják, hogy a tanulók rajtuk gyakoroljanak. Bevállaltam, hisz csak egy mosás -szárítást szerettem volna, hamár nem volt hajszárítóm se. Éppen akkor, mikor bementem, nem tudtak fogadni, mert nem volt víz. De ott legalább volt hajmosó csap és hajszárító is, luxus körülménynek éreztem! Kértem hát egy másik időpontot.
Meg is jelentem az előre egyeztetett időben, de olyan meglepetten néztek rám, mintha először látnának. Nézték a kiírást a falon, szerepelt ott ugyan egy név, de az nem én voltam. Összeszaladtak tanácskozni, a „manager”, pénztáros srác kérdezte, nem akarok-e inkább manikűröztetni, mondom nem, csak mosatni és szárítani, ennyi. Nagy nehezen kerítettek valakit, aki elvállalt. Behelyezkedtem a mosóba, a hajam alja már vizes volt, mikor fölém hajolt a hölgy és közölte, nincs meleg víz, jó lesz-e a hideg. Felszaladt a szemöldököm hirtelen, de azért már hozzászoktam Indiában, hogy bármi megtörténhet, mondom nem, mert meg vagyok fázva, meg amúgy is, kint hűvös van. Aztán odahívta a manager csávót, már hárman hajoltak fölém, és szerelgettek valamit. Közben azon gondolkodtam, inkább lelépek, de vigyorogtam is magamban, hogy megint sztori van. Aztán jött a meleg víz, mint a messiás, bár közben egyszer elment megint a mosás vége felé, de már inkább nem is jeleztem.

A fodrász tanuló túlbuzgó volt, mindenképpen akart valamit csinálni rajtam a szárításon kívül, túl sima ügy voltam. Mondom nem, köszönöm, de tovább próbálkozott, be akarta bongyorítani a hajam, mondom azt mégúgysem, nem bálba készülök, és már láttam is azonnal magam előtt, Tas milyen képet vágna, ha meglátna csigás hajfürtökkel, és nekem sem a stílusom. A szárítás sem főnözés volt, hanem lazán, ahogy magamnak is megcsinálom otthon, és be sem lett fejezve rendesen.
Nem voltak nagyon felszerelve technikailag, gondolom pénz hiányában. Volt egy hajszárító, ami közben kihúzódott párszor a falból, mert rövid volt a zsinór, két fésű, olló és egy babafej, amin gyakorolnak...
Persze távozáskor beraktam a tip boxba egy kis munkadíjat "szegényeknek".
És nem leszólni akarom őket, eszembe se jut, csak hogy lássátok, arrafelé milyen körülmények is vannak az itthoniakhoz képest.

Szóval Hölgyeim, értékeljétek, amiben itthon részünk lehet, mert el vagyunk kényeztetve! :) Egyébként nagyobb városokban vannak igényes szalonok, de mi inkább vidéken laktunk legtöbbször, azért is futottam bele ilyen élményekbe.

Indiában mindig történik valami, nem lehet unatkozni, az biztos, imádom! :)

Viki 
McLeod Ganj - India, 2016.