2016. máj 19.

Fodrász élményeim Indiában

írta: UtazOhm
Fodrász élményeim Indiában

Női szakasz :)

Elöljáróban annyi, hogy itthon sem vagyok arról híres, hogy hetente fodrászhoz vagy körmöshöz járok, max nagyritkán hajat vágatni megyek, a henna hajfestést pedig mindig megcsinálják nekem a csajok, ezúton is puszi Királylányok, Betti és Erika. De azért négy hónap alatt Ázsiában, márcsak azért is, hogy egy kis női „léleksimogatásban” is legyen részem, megesett, hogy fodrász után kellett néznem…

sticker-decorativo-dalla-parrucchiera-5408_1.jpg

Valójában nagyon jól elvoltam a külsőségek nélkül, gyorsan átváltottam utazó üzemmódba, egyik kezemen meg tudom számolni, pl. hányszor használtam szempillaspirált, szemceruzát (itthon ennyi, amivel elvagyok), egyáltalán nem éreztem szükségesnek. Teljesen máshol volt a fókuszom, inkább befelé, mint kifelé irányult.
 
Mindig is szerettem a Természetet, ebből kifolyólag a természetességet, de eljön a hölgyek életében olyan pont, amikor egy kis segítséghez is folyamodunk.
Érdekességként figyeltem meg Thaiföldön, hogy a legtöbb thai nőnek, de még a férfiaknak is, idősebb korukban alig őszül a hajuk… döbbenet! Muszáj volt egyik thai női barátunkat megkérdeznem, aki 53 éves volt, de kinézett 35-nek, mihelyzet velük, és kiderült, hogy még nem festette a haját, max kihúzkodja azt a pár szálat, ami nem oda „illik”. Azt vettem észre, hogy ott valahogy mintha nálam is lelassult volna ez a folyamat, fura, meglepő észrevétel volt. Aztán azért mégis vettem egy hajfestéket, de csak tartogattam, nem használtam fel, nem volt égetően szükséges. Mikor már odaértünk Indiába az utolsó állomásunkra, Dharamszalába, megláttam egy fodrászüzletet, lebeszéltem hirtelen ötletként a sráccal, hogy megyek hozzá és felkeni a festéket, még az árban is megegyeztünk. Egyébként érdekes, mert nőt még egyszer sem láttam fodrásznál, se női fodrászt, legalábbis amerre én jártam. Thaiföldön és az indiai nagyvárosokban más a helyzet.

A fodrász szalonban

Eljött a nagy nap, mentem a „szalonba”, ami kb egy 9 m2-es helyiség, telezsúfolva mindennel, az emberek az udvari kis padokon szoktak várakozni, cseverészni.

dsc_0021.jpgEngem ennek ellenére leültetett a srác bent, nyakig fel kellett húznom a lábaimat, hogy elférjen, és tudjon dolgozni a már ott lévő fazonon. Persze csak férfiak vettek körbe bent és kint is, vigyorogtam magamban a szituáción. Közben figyelgettem, ahogy dolgozott a „mester”, beszélgettünk is közben… kinézetre eléggé extravagáns (a képen a jobboldali, őt annyira nem adja vissza, ezt már utólag készítettem róla egy barátjával, de a helyiség méretét igen) és kissé ellentmondó volt, a gatyája félig lecsúszva, látszódott az alsónacija is, tele tetkóval, piercinggel, de a szemeiből melegség, tisztaság áradt. Már igyekszem régóta nem ítélkezni és következtetéseket levonni a külső alapján, mert tudják meglepetések érni az embert.

dsc_0022_1.jpg Szóval, aki éppen a székben ült előttem, annak egy „save Tibet” feliratot nyírtak a hajába oldalt, középen meg hosszú, színes pánk haja volt, kár, hogy nem fotóztam le. Egy pillanatra megijedtem, hova kerültem, és mondtam a csávónak, hogy nálam még csak véletlenül se szaladjon meg a kezében az olló vagy bármi, mert nem szeretnék „úgy” kinézni, és drasztikusan stílust váltani akaratomon kívül. Itthon, ha nagy ritkán betévedek fodrászhoz (régebben sűrűbben jártam, több fazont és színt is kipróbáltam anno), akkor szoktak nekem örülni, mert rájuk bízok nagyjából mindent. Nem szoktam hisztizni, ha mondjuk kicsit rövidebbre sikerült a fazon, vagy másabb színe lett.

Poénkodtunk, dumcsizgattunk, közben kiderült a punkról, miután már elment, hogy volt egy túlérzékeny (ez a férfiaknál azért mást jelent, mint nálunk nőknél) japán felesége, aki valamiért elhagyta, és visszament a hazájába gyerekestől, szóval szomorkodott ez miatt a tibeti srác…

Közben felkente a festéket a hajamra, de nem ám simogatva, kényeztetve, hanem pasisan fordította és fogta a fejem, közben néha végigszántott fésűvel a fülemen, de esküszöm, még ezt is élveztem, mert nem mindennapi, hogy Indiában fodrászkodom ilyen körülmények között.

Aztán, miután a cd lejátszóból már háromszor végighallgattam Timblandtól az „It’s too late apologize, it’s too laaaaaaate”-et, ami ugye arról szól, hogy már túl késő bocsánatot kérni… megkérdeztem udvariasan: „Szereted ezt a számot, ugye?” Visszakérdezte: „Nagyon, és te?” Amúgy tényleg szeretem, csak kicsit már azért uncsi volt, válaszoltam is neki igennel, ami felbátorította, és még kétszer visszatekerte a cd-t, ojjj :)

Régóta foglalkozom emberekkel, és már sejtettem, hogy több van emögött, el is mesélte a történetét. A lényeg, szintén love sztori volt, mint az előttem lévő vendégé...
Na, mibe csöppentem, megint pszichologizáltam kicsit :)
Egyébként nagyon ügyes volt és jófej, mikor elköszöntem tőle, mielőtt haza indultunk, vagányan, pasisan megöklözte a vállam, hirtelen meg is lepődtem, és megölelgetett :)

Miután végzett a festéssel, feltűzte kontyba a hajam, úgy néztem ki koromfekete festékkel, mint egy gésa, és közölte, akkor most menjek haza, és kb 15 perc múlva mossam le a festéket és szárítsam meg magamnak a hajam… Valójában ott döbbentem le, hogy nem volt az üzletben se vízcsap, se hajszárító, előtte mikor ott jártam, ezeket az apró hibákat észre sem vettem! Itthon elképzelhetetlen lenne fodrász szalont nyitni ezekkel a paraméterekkel :))

Így festékes üzemmódban végigsétáltam az utcán, gyors tempóban kertek alatt. Kivártam az időt, aztán mivel a zuhanyrózsa nem működött nálunk, az alatta levő csapban mostam meg a hajam, még szerencse, hogy legalább volt éppen meleg víz, mert napokra a bojler is elromlott. Igen ám, de hajszárítóm meg nem volt, ezért ahogy Thaiföldön szoktam (ott sokszor nem is kellett, mert kiálltam a 35 fokban és hamar megszáradt), bekapcsoltam a ventilátort, és alátartottam a fejem. Ok, de a hegyekben azért jóval alacsonyabb a hőmérséklet, hideg levegőt nyomatott, ez még hozzátett az aktuális megfázásomhoz.
Aztán a következő hajmosásomnál kölcsönkértem a szállásunkon a tibeti recepcióstól egy hajszárítót, az meg kiderült már használat közben, hogy kissé nem volt a legjobb állapotában, ugyanis egy részén szigetelés nélkül kilógott a zsinór. Vizes kézzel, hajjal azért óvatosnak kellett lenni, külön mutatvány volt, Tas besegített, messziről tartotta a fejemhez, nehogy hozzáérjek a zsinórhoz, ami egyből átrendezte volna a frizurámat… sikerült, de többet inkább nem kértem kölcsön. Gondoltam, hajszárító karmám van :D

Tibeti fodrász gyakornokoknál

Másik élményem, még ugyanott, Dharamsalában. Megláttam egy kiírást, hogy bárki ingyen mehet fodrászkodni, manikűröztetni, pedikűröztetni, ha bevállalják, hogy a tanulók rajtuk gyakoroljanak. Bevállaltam, hisz csak egy mosás -szárítást szerettem volna, hamár nem volt hajszárítóm se. Éppen akkor, mikor bementem, nem tudtak fogadni, mert nem volt víz. De ott legalább volt hajmosó csap és hajszárító is, luxus körülménynek éreztem! Kértem hát egy másik időpontot.
Meg is jelentem az előre egyeztetett időben, de olyan meglepetten néztek rám, mintha először látnának. Nézték a kiírást a falon, szerepelt ott ugyan egy név, de az nem én voltam. Összeszaladtak tanácskozni, a „manager”, pénztáros srác kérdezte, nem akarok-e inkább manikűröztetni, mondom nem, csak mosatni és szárítani, ennyi. Nagy nehezen kerítettek valakit, aki elvállalt. Behelyezkedtem a mosóba, a hajam alja már vizes volt, mikor fölém hajolt a hölgy és közölte, nincs meleg víz, jó lesz-e a hideg. Felszaladt a szemöldököm hirtelen, de azért már hozzászoktam Indiában, hogy bármi megtörténhet, mondom nem, mert meg vagyok fázva, meg amúgy is, kint hűvös van. Aztán odahívta a manager csávót, már hárman hajoltak fölém, és szerelgettek valamit. Közben azon gondolkodtam, inkább lelépek, de vigyorogtam is magamban, hogy megint sztori van. Aztán jött a meleg víz, mint a messiás, bár közben egyszer elment megint a mosás vége felé, de már inkább nem is jeleztem.

A fodrász tanuló túlbuzgó volt, mindenképpen akart valamit csinálni rajtam a szárításon kívül, túl sima ügy voltam. Mondom nem, köszönöm, de tovább próbálkozott, be akarta bongyorítani a hajam, mondom azt mégúgysem, nem bálba készülök, és már láttam is azonnal magam előtt, Tas milyen képet vágna, ha meglátna csigás hajfürtökkel, és nekem sem a stílusom. A szárítás sem főnözés volt, hanem lazán, ahogy magamnak is megcsinálom otthon, és be sem lett fejezve rendesen.
Nem voltak nagyon felszerelve technikailag, gondolom pénz hiányában. Volt egy hajszárító, ami közben kihúzódott párszor a falból, mert rövid volt a zsinór, két fésű, olló és egy babafej, amin gyakorolnak...
Persze távozáskor beraktam a tip boxba egy kis munkadíjat "szegényeknek".
És nem leszólni akarom őket, eszembe se jut, csak hogy lássátok, arrafelé milyen körülmények is vannak az itthoniakhoz képest.

Szóval Hölgyeim, értékeljétek, amiben itthon részünk lehet, mert el vagyunk kényeztetve! :) Egyébként nagyobb városokban vannak igényes szalonok, de mi inkább vidéken laktunk legtöbbször, azért is futottam bele ilyen élményekbe.

Indiában mindig történik valami, nem lehet unatkozni, az biztos, imádom! :)

Viki 
McLeod Ganj - India, 2016.

Szólj hozzá