Színház az egész világ?
Shakespeare szülővárosában sétálgattam…
Középiskolás koromban nagyon szerettem a magyar nyelv és irodalmat, imádtam pl. a verselemzéseket. Általában eltértem a könyvbéli magyarázatoktól, már akkor is lázadtam, és egy újabb perspektívából futottam neki annak, hogy megfejtsem, vajon mit akart a szerző mondani. Szerencsére a magyar tanárnőm ezt értékelte, és nem hajtott el „ülj le fiam egyes”-sel, sőt… Egy időben verseket is írtam, persze leginkább a 18-as éveimben, amikor éppen a serdülőkorból küzdöttem át magamat a fiatal felnőttkorba. :))
Amikor William Shakespeare-ről tanultunk, eléggé távolinak tűnt, valószínűleg el sem tudtam akkor képzelni, hogy valaha is látom a szülőhelyét, és lám, most itt vagyok Stratford-upon-Avon-ban, Angliában, a „Shakespeare-ország”-ban. Igazi zarándokhely…
Sétálgattunk a városka ódon utcáin a gerendavázas házak között, az volt az érzésem, mintha egy Tudor kori díszletben lettünk volna :)
Sok fotót készítettem, de a vakut nem lehetett bent sehol sem használni, ennek ellenére talán a lényeget így is visszaadják a képek.
Shakespeare szülőháza
William Shakespeare szülőháza a Henley Street-en, egy 16. századbeli, favázas építmény, melyet az 1800-as évek közepén elkezdtek restaurálni. A 400 éves mészkőből készült emelet épületben 1847-ig vendéglő működött.
Az író itt jött a világra 1564-ben április 23-án. Számomra megható volt, hogy részese lehetek ennek az élménynek, bekukkanthattam a családi otthon rejtelmeibe. Megtapogattam a falakat, csodálattal néztem a korabeli bútorokra, berendezésre és elképzeltem, ahogy a kis William ott szaladgálhatott. :) Shakespeare életére, munkásságára és korára emlékeztető könyvet, kéziratot, képet és tárgyat is őriznek a házban. Vannak olyan tárgyak is, melyek eredetiek, pl olyan kerámiaedények, melyeket valószínűleg a Shakespeare család tagjai is használtak.
A szobában, ahol Shakespeare született, a falakon illetve az ablakon zarándokok, pl az ír író Walter Scott, a filozófus Thomas Carlyle aláírása is látható, saját kezűleg karcolták oda, amikor ott jártak:
Felesége villája
18 éves korában vette feleségül a nála nyolc évvel idősebb Anne Hathawayt, aki az esküvő időpontjában már várandós volt. Az ő szülőházában is jártunk. Itt élt az író 21 éves koráig, ami után hosszú időre nyoma veszett. Van két periódus, ami szinte a teljes homályba vész. Az egyik 1578-tól 1582-ig, a másik 1585-től 1592-ig tartott, ami így együtt már 11 év.
Ezen a padon romantikázott Shakespeare és felesége:
Shakespeare új háza
amit az eltűnése utáni visszatérésekor vásárolt már gazdag emberként, itt már csak egy kert található, mert lerombolta bosszúból egy befektető. No comment.
Shakespeare születésének évfordulóján minden évben virágcsokrokat vivő menet indul el a szülőháztól az iskolához, ahol tanult, majd a szentháromság-templomban elhelyezett sírig, amelynek felirata átkot szór azokra, akik megbolygatják hamvait. Ide járt iskolába:
Elsőszülött lányának háza
Shakespeare lánya Susanna, 1607-ben férjhez ment Dr. John Hall-hoz. Mivel férje orvos volt, jómódú családnak számítottak. A házban korabeli orvosi eszközök is ki vannak állítva, ezeket is fotóztam, elképesztő, amikor pl a körfűrészt nézegettem... ááááá
Színház az egész világ?
Shakespeare életútja csupa rejtelem, de tény, hogy az egész világirodalom egyik legnagyobb alakjává nőtte ki magát. Számos művét tanítják az iskolában, játsszák színházban, filmesítik meg a mai napig. Az Ahogy tetszik című darabjának híres részlete jutott eszembe, Szabó Lőrinc fordításában, amikor ott jártam:
„Színház az egész világ, És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár
Életében…”
De vajon mit jelent ez a pár sor? Attól függ, ki hogyan interpretálja. Számomra többféle értelmezést is nyer... Ezzel mindig így vagyunk, egy-egy vers, dalszöveg, művészi alkotás mindenkinek mást üzen.
Talán egy nagy színház az életünk, és Isten színjátékában mindannyian különböző szereposztásokat alakítunk? Vagyis mindenkinek megvan a maga „dolga” a világ színpadán. Az, hogy milyen szerepekbe bújunk éppen, sokminden határozhat meg: a munkánk, a társadalmi státuszunk, nemi identitásunk, életkorunk… és mindeközben különböző játékszabályokat alkalmazunk.
Vagy éppen profilokat teszünk fel reggelente, amikor tükörbe nézünk (ha egyáltalál nézünk) azért, hogy megfeleljünk az elvárásoknak, ami leginkább a külvilág felé szól? Álarcok mögé bújunk? Hazudunk önmagunknak is, egy nem valós képet festünk kifelé? Aztán este levesszük a maszkokat és ott állunk a valósággal szembenézve. Talán van, aki még otthon sem tud kibújni a szerepéből, és nem mossa le a sminket... mert ijesztő lehet. Az álarc fenntartására néha több időt, energiát szánunk, minthogy felvállaljuk a saját, igazi arcunkat?...
Tovább merészkedek és hagyom szárnyalni a gondolataimat… Shakespeare bizonyos műveiben igencsak felfedezhető a spiritualitás is, még azt is mondják róla, hogy szabadkőműves volt. Pl A vihar című drámában a főszereplő Prospero egy varázslóként jelenik meg, aki az ezoterikus tudományokat gyakorolja, és a fehér mágiában jártas újplatonikus mágus.
(Az újplatonizmus vagy neoplatonizmus Platón tanaira épülő, a pogány ókor utolsó erőfeszítése arra, hogy egy olyan mindent magába foglaló filozófiai rendszert alkosson meg, amely kielégíti az ember minden szellemi igényét: átfogó és logikailag koherens képet ad a világról és az ember benne elfoglalt helyéről. Forrás: Wikipédia)
Mágiájával, s a szellemek segítségével Prospero a természet erőinek is parancsolni tudott. Shakespeare a szellemek jelenlétét is élethűen írta le… Ha ezt vesszük alapul, akár az is lehet, hogy a reinkarnációra utalt az említett idézettel? Miért is ne lehetne?
A hindu filozófia szerint nem létezik a halál, vagyis a lelkünk vándorol, újjászületik, más-más testekben öltünk formát. A lélek már azelőtt létezik, mielőtt belép a testbe, és létezik tovább, miután elhagyja azt. Gárdonyi Géza ismerte a Védák tanítását, és ő is hitt a lélekvándorlásban:
„…az ember nem test, hanem lélek: a test csak ruha; ha elszakad, újat osztanak a világ-magazinból.”
Goethe is úgy tartotta, hogy a lélek halhatatlan.
„Szilárd meggyőződésem, hogy szellemünk elpusztíthatatlan természetű lény, öröktől fogva örök időkig él és hat. A Naphoz hasonló, amely csak a mi földi szemünkben látszik lemenni, de valójában soha nem megy le, hanem szüntelenül világít."
De nemcsak hogy örök a létünk, hanem újra és újra megtestesülünk itt a földön. Ezt fejezi ki Szellemek éneke a vizek fölött című versében is:
„Az emberi lélek tükre a víz: mennyből jön alá, mennybe megy föl, s lekényszerül megint a földre, örök utas."
A reinkarnáció szerint mindig újra születünk, van lehetőségünk fejlődni, kijavítani az előző életünk hibáit és mindezt addig tesszük, amíg el nem érjük a tökéletességet, az örökkévalóságot. Ezek szerint mielőtt leszületünk a föld nevű bolygóra, ki vannak osztva a szerepek, hogy milyen neműként jövünk, milyen körülmények közé, milyen országba, milyen feladatokkal... minden inkarnáció más.
„Erényei alapján választ a Lélek finom vagy durva formát magának, és tettének, lelkének erényei lesznek majd okává újabb kötésnek.”
(Svétásvatara upanisad 5.12. Takács László fordítása)
Amikor napvilágot látunk, rálépünk a színpadra, felgördül a függöny, és elkezdünk játszani, élni a szerepeinket. Útközben találkozunk más színészekkel is, akik belépnek a mi személyes darabunkba, egy ideig együtt játszunk, aztán a szereplők cserélődnek. Majd amikor lemegy a függöny, lemegyünk a színpadról és visszanézzük, tetszett-e az előadás, jól játszottunk-e, megoldottuk-e a vállalt feladatainkat. Aztán megint megszületünk egy másik szerepet választva, amiben fejlődhetünk, újabb lehetőséget kapva, hogy megoldhassuk a befejezetlen ügyeinket…
Ha így nézzük, az álarc is lehet egy újjászületés, ha minden nap másikat veszünk fel, új identitással, tulajdonságokkal, bármivé, bárkivé válhatunk általa. Ott van benne az izgalom, kettőség, új szereposztásokban tetszeleghetünk. Kérdés, hogy ettől jól érezzük-e magunkat? Egy ideig talán igen. Mert az álarcok viselése nem elmélyülés, nem valódiság...
Bármire is gondolt Shakespeare, az a mi választásunk, hogyan akarunk élni. Önfeledten szórakozunk, és egy játszótérnek fogjuk fel az életet, nem vesszük véresen komolyan, vagy végigszenvedjük... vagy álarcosbálban érezzük jól magunkat, a külvilág felé élünk... vagy fejlődni szeretnénk, és ezért teszünk is, vagy… Talán az a lényeg, hogy éljük meg a valós pillanatokat, ne mások felé mutogatva, bizonygatva, hanem belül, mélyen, szívvel-lélekkel, vállajuk fel önmagunkat? Mindeközben ügyeljünk arra, hogy ne szegjük meg a játékszabályokat. Bár az is egy választás, ha megszegjük…
Remélem, segítségedre váltak a leírt gondolatok, témák, és előbbre visznek utadon. Áldás!
Szeretettel: Viki
2017. május - Anglia
