Az egyetlen ország a világon, ahol élő Istennők laknak
– Nepál
A minap belebotlottam egy tavalyi cikkbe, ahol arról írtak, hogy Kathmanduban leváltották a régi Istennőt, és megválasztották az újat. Felfigyeltem ezekre a hírekre, mert 2011-ben, amikor ott jártam egy csoporttal, még páran láttuk azt az „élő istennő” kislányt, akinek a helyére más került 2017-ben...
Matina Shakya, őt láttuk anno, 2008–2017-ig volt kumari:
2011-ben egy buddhista körutazáson vettem részt Indiában-Nepálban, akkor jártam először Ázsiában, ahol Buddha négy fontos állomásához zarándokoltunk el. Ebből az egyik Nepálban, Lumbiniben van, ahol Gautama Sziddhártha született.
Annak idején még nem írtam blogot, de már akkor is vezettem naplót, mindig jegyzeteltem, ezért tudom így utólag feleleveníteni az élményeimet. Lassan előszedegetem és leporolom a történeteket, mert azok vannak bőven, és nagyon sokmindent nem írtam még ki magamból... :)
Nepál mindig is közel állt a szívemhez, már kiskorom óta vonzott, és azóta is hálás vagyok a sorsnak, hogy eljutottam oda, persze azért tettem is az álmomért, mert gyűjtögettem rá és évekig vártam a megfelelő időt, utat, hogy útra keljek.
A mai napig emlékszem, amikor átléptük a nepáli határt, fellélegeztem. Mintha hazaértem volna, boldogságban úsztam, megkönnyebbültem, elkezdtem jobban lenni. Nagyon rossz egészségi állapotban, kiütve, széntablettákkal teletömve zötykölődtem végig a közel 10 órás buszutat, mert elkaptam valamit még Indiában. Az indiai utak minősége is azért hagy kívánnivalót maga után, még jobban szétrázta a hasamat, nem voltam túl bodog ettől. :) A hasam hangosan morgott, és olyan érzésem volt, mintha főztek volna benne és ezerrel fortyogna a kaja... :)) Lehet a többhetes indiai feeling már túl sokk volt, szó szerint. Azért annyira nem volt vicces a helyzet, majd írok ezekről az élményekről is, mert néha nem volt fáklyás menet az utazás.
Amikor ott jártunk Nepálban, 2067-et írtak éppen, mert sajátos időszámításuk van, viccelődtünk is a többiekkel, hogy időutazók lettünk, megugrottunk pár évet.
A fővárosban, Kathmanduban szálltunk meg, és ott töltöttünk közel egy hetet.
Kathmanduban sok érdekességet megnéztünk, pl. a híres Boudhanath sztúpát, az egyik legfontosabb buddhista zarándokhely, UNESCO világörökségi helyszín és ahol A Kis buddha című film több jelenetét forgatták. A hatalmas mandalája miatt a világ egyik legnagyobb sztúpájának számít. Sajnos a 2015-ös nepáli földrengés ezt is elpusztította, de összefogással újra felépítették.
Egy másik a Swayambhunath sztúpa (Monkey Temple), Nepál egyik jelképe, ahol rengeteg majom szaladgál és riogatják a turistákat.
A fő tér, a Durbar Square, melyet jó érzés volt újra viszontlátni a mozivásznon keresztül egy filmben, a Doctor Strange-ben. Fura volt így itthonról nézve, hogy ott sétálgattam pár éve. Amikor ebben az óvárosban mászkáltunk, olyan érzésem volt, mintha viszacsöppentünk volna az időben.
A főváros szívében, erről a térről nyílik a Kumari Ghar, a nepáli Istennő palotája:
Kumari Devi, kislányok, akiket élő istennőként tisztelnek
Maga a kumari név azt jelenti, hogy élő istennő, mely Durga nevéhez fűződik, aki egy harcos anyaistennő a hindu mitológiában. Durgát minden esetben gyönyörű nőként, általában 10 karral és 18 fegyverrel, egy megvadult oroszlánon lovagolva ábrázolják, gyakran tigris társaságában, és minden évben fesztiválokkal ünneplik.
Nepálban több városban is, már csecsemőkorukban kiválasztanak egy kislányt, akit a buddhisták és a hinduk is a Durga istennő földi reinkarnációjaként tisztelnek, szerencsehozónak, a gonosz elleni védelmezőnek tartják. A státuszuk az első menstruáció napjáig tart, utána leváltják őket, addig többezer hívő imádatát „élvezik”.
Persze nem ingyen léphettük át a palota küszöbét, de nekünk megérte, hisz nem mindennapi helyre tévedtünk be, de ezt csak utólag tudtam meg, amikor kérdezősködtem a témáról.
Egy kisebb csoportot engednek be egyszerre. Az udvarban lehetett fotózni, de az istennőt nem, el is kérték a kamerát vagy elvették, aki meg akarta szegni a szabályt. Max képeslap formájában tudtuk megvenni és közelebbről látni. Hosszú percekig várakoztunk, amíg megjelent egy 6-7 év körüli, erősen kifestett, szép ruhába öltöztetett kislány, lenézett ránk, mindenki csendben csodálta. Az egész jelenettől, helytől, hát hogy is mondjam, fura érzésem volt, kirázott a hideg. Kathmanduban többször éreztem ezt.
Itt egy rövid videó, amikor 12 évesen leváltották Matinát:
Milyen egy kumari élete?
A kiválasztott kumarinak speciális tulajdonságokkal kell rendelkeznie, ahogy elmesélte egy bennfentes. Legyen szerény, gyengéd, jó magaviseletű, legyen gyönyörű, szép szemekkel, szájjal, alakkal.
Ezek az istennők nem játszhatnak más gyerekekkel, csak a testvéreikkel, családtagjaikkal érintkezhetnek. Betegség esetén nem mehetnek kórházba se, a doktor megy a palotába. 2008-ig nem is tanulhattak. Szinte be vannak zárva. Ünnepekkor hagyják csak el a palotát évente pár alkalommal, amikor a lábuk nem érintheti a földet, viszik őket mindenhova.
Persze megfogalamzódhat bennünk, hogy a gyermekkoruk nagy része nem úgy telik ezeknek a lányoknak, mint ahogy korabeli társaiknak. Nem tudnak úgy szocializálódni, igazán megélni a felhőtlen gyermekkort, nem sok szabadságuk van.
A szülőknek nagy privilégium, hogy az ő gyermekük az élő istennő, a kiválasztott. Büszkék erre, elégedettek, boldogok. Az egész család élete megváltozik ilyenkor.
Nehezen élik meg, amikor leváltják őket, azt mondják, évekig istennőként vannak tisztelve, aztán a következő nap már senkik. Vissza kell integrálódniuk a társadalomba, sok problémával kell szembenézniük, beülni az iskolapadba, barátokat szerezni... Az egyik kumari elmesélte egy dokumentumfilmben, hogy kint először csak a szülei segítségével tudott sétálni, mert úgy érezte, rázkódik az utca. Elmondásuk szerint hiányzik nekik az az élet, ahol királynők, istennők lehettek jópár évre. Végül beilleszkednek a társadalomba, lesz munkájuk, többüknek férjük, családjuk is...
A jelenlegi kumari, Trishna Shakya, akit 2017-ben, 3 évesen választottak meg:
Minden országnak megvan a maga sajátos kultúrája, vallása, főleg keleten erősebben vannak jelen a hagyományok a hétköznapokban, ahogy én is megtapasztalhattam. Persze nem feltétlenül értünk ezekkel egyet és akár bizarr is lehet egy-egy tradíció, de azt gondolom, ezt minden kívülállónak tiszteletben kellene tartania. Nepálban amúgy többszáz etnikum van, és nem lehet ezért elítélni az összes ott élő embert. Ahogy utánaolvastam és láttam nepáli fórumozókat megnyilvánulni, nem mindenki hisz a Kumari tradícióban. Van, aki babonának tartja, sőt többen közülük bűncselekménynek titulálják, amit a gyerekekkel csinálnak. Ilyenek pl. a Tharuk, akik nem hinduk, hanem animisták.
A hindu vallás annyira összetett és sokszínű, hogy ennek fejtegetéséhez az én tudásom nagyon kevés, de nem is ez volt a célom, csak érdekességként szerettem volna bemutatni a nepáli kultúrának egy részét. Számomra megtisztelő, hogy európai emberként láthattam egy élő, nepáli istennőt, legalábbis akit ők a hagyományaik szerint annak tartanak és tisztelnek...
Ha valakit jobban érdekel a téma, belinkelek egy videót (angolul), ezt a BBC forgatta egy Durga ünnepen és meginterjúvoltak korábbi kumarikat, akik mesélnek az akkori életükről, tapasztalataikról:
Szeretettel:
Viki, Nepál 2011.
