2020. jan 14.

Dzsungeltúra Észak-Thaiföldön egy hajdani szerzetes vezetésével

írta: UtazOhm

Egyik este párommal spontán lefoglaltunk egy egyedi dzsungel túrát, kevésbé turisztikai térségben Mae Taeng District-ben, Chiang Mai tartományban Thaiföldön. Általában kerüljük a zsúfolt helyeket, ha tehetjük, nem kimondottan turistás élményeket keresünk. Nem véletlenül...

Kissé döcögve indult a program. Amikor már fél óra is eltelt a megbeszélt időponttól, hogy a szállásunknál felvesznek bennünket, kezdtünk azon gondolkodni -lassan már egy buddha nyugalmával amivel felvérteződik itt keleten az ember-, hogy elengedjük és átlogisztikázzuk a napunkat. Aztán végre befutott egy helyi fapados taxi, "nyitott" oldalt, hátul (Thaiföldön ezt songthaews-nak hívják), ami elvitt bennünket egy másik spotra.
Már az is fura volt, dehát egy idő után már nem akadunk fenn ilyeneken, mert itt sokminden eltér az általunk megszokottaktól, fő a jólszervezettség. 2011-től, amióta járok Ázsiába, már volt időm magamévá tenni az itteni hozzáállást, miszerint vagy megszoksz vagy megszöksz.
Még várakoznunk kellett a guideunkra, addig átültettek bennünket egy másik autóba, miközben a sofőr is bemutatkozott. Kissé felszaladt a szemöldököm, mert az ilyen programokra, főleg amik távolabb vannak, általában légkondis kisbuszokkal szoktunk menni. Befutott végre a vezetőnk, eldarált pár infót, kezünkbe nyomott egy kis üveg ásványvizet, aztán több doboz tojást, zöldségeket egyebeket még barakott az üléseink alá.

Szerencsések voltunk, gyakorlatilag egy privát túrát kaptunk csoportos áron, mert rajtunk kívül senki sem jelentkezett aznapra. De gyanítom, amúgy sem olyan zsúfoltak az ilyen jellegű, kevésbé turistás programok, ahol gyalogolni kell, megmozdulni, a legtöbb ember nem ezt részesíti előnyben. Pedig micsoda élmények várnak ilyen helyeken... A kínaiak ha egyáltalán vállalkoznak is ilyenre, mesélte a vezetőnk, hogy esernyőkkel túráztak és nem merültek el a látványban, pillanatban, hanem mindent össze-vissza fotóztak.

A kocsiban bőven volt helyünk, lobogott a hajam rendesen a huzatban, kb 1.5 órát száguldottunk így, tolta neki a sofőr rendesen. Megvolt a légkondi is, okom nem volt panaszra. Csodás tájban gurult felfelé a kocsi a hegyekben, aztán megérkeztünk a 4 órás túránk kezdő pontjához.
Nekilódultunk, azt nem mondanám, hogy fáztam.
Beszéltük, milyen szuper vezetőt fogtunk ki, aki nagyon kommunikatív volt, látszódott hogy otthon van a természetben, ismeri a növényeket, sok érdekes infóhoz jutottunk általa.
Chainak hívják, és beszélgetés közben derült ki, merthogy érdeklődtem, buddhista-e, hogy 10 évig élt szerzetesként. Kérdeztük miért lépett ki ennyi idő után, és van-e előnye ennek a kolostorban eltöltött időszaknak. Egyértelműen bólogatott, sokat tanult ez idő alatt, mely tudást most nagyon jól tud kamatoztatni a „kinti” világban. Meg akarta ezt is élni, tapasztalni. Már egy ideje dzsungeltúrákat vezet, és bevallom érződött is a kisugárzásán, beszédén, hozzáállásán, jellemén is, hogy másabb, mint egy átlagos thai.

Szoktam is hangoztatni, hogy sok férfinak jót tenne egy kicsit bevonulni kolostorba akár a katonaság helyett, itt Thaiföldön ez kötelező is gyermekkorban. Aztán mindenki önszántából eldöntheti, bent akar-e maradni, háromszor léphetnek ki és be a rendbe. Ha éppen meggondolja magát, hogy megpróbálja a „világi” életet, de nem jön be, visszaveszik szó nélkül.

Elsőként megálltunk egy denevérbarlangnál, le is ereszkedtünk, lámpával kellett világítani, de amikor hirtelen a fényben megpillantottam azt a sok denevért a fejünk felett lógva meg repkedve, inkább meggyorsítottam a kimenetelt... :D

Vezetőnk kis tüzet rakott, érdekes, mindehol ezt tette amikor megálltunk pihenni, és az volt a furcsa, hogy nem is oltotta el a tüzet, miután elindultunk. Z-al már beindult a fantáziánk, viccelődtünk, hogy benne leszünk a hírekbe, a magyar turisták felgyújtottak egy erdőt Thaiföldön... :)

Útunkat papaya, banán, jackfruit, kaucsuk fák övezték.

Nagy káposztaföldek mellett is bandukoltunk, csodáltuk a tájat. Az útszélen Chai muatott egy növényt, ha a szárát speciálisan letéptük, buborékokat tudtunk belőle fújni, próbálgattuk, vicces volt.

Megálltunk vadon termő kávébokroknál, megkóstoltuk, leszopogattuk a magról a külső részét, de nem igazán volt kávé íze.

Chai egy virágféleséget, meg nem mondom a nevét, vízzel meglocsolt, és színes festék folyt ki belőle.

Egy narancsföldön is megpihentünk az árnyékban, a földműves család háza mellett ahol zajlott az élet, ami nem mondható túl bizinek.

Az ebédünket egy kis vízesésnél, a dzsungel mélyén szervírozták, eléggé romantikus volt. :) Zöldséges, csirkés rizst kaptunk, utána mindenféle érdekes, fincsi gyümölcsöt kóstoltunk desszertként, melyet Chai rögtönözve egy félbevágott bambusz szárból kialakított tálcán szolgált fel. Megint tapintatosan félrelvonult, magunkra hagyott bennünket. Ő is evett és szokás szerint kis tüzet gyújtott, majd jóllakottan indultunk tovább.

Élveztük a vad, érintetlen világot, kilátást, szívtuk magunkba a dzsungelt, ahogy csendesen sétáltunk. Túl sok emberrel nem találkoztunk.

Találtunk egy jól megtépázott fatörzset, vezetőnk szerint valamilyen állat volt a tettes. Ok, nade mégis milyen állat?!? Para turisták bemutatkoztak.

Ha már itt tartunk, kérdeztem milyen veszély leselkedhet ránk útközben. Megnyugatott, hogy nagyon ritka, de találkozott már kígyókkal, pókokkal, kobrával is... gondoltam magamban, remélem most ezt mi kihagyjuk ügyesen. Megúsztuk.

Majd lassan egyik célpontunkhoz értünk, egy vízeséshez, ott is kettesben romantikáztunk, Chai a másik oldalra cuccolt le, az elmaradhatatlan tűzrakás kíséretében. Nagyon hideg volt a víz, de nem hagyhattam ki, bementem egyedül is a vízbe. És nem a fotó kedvéért. :D

Volt még egy rövid megállónk, besétáltunk egy kis faluba, vagy nem is tudom minek nevezzem, ami pár épületből állt, egy hegyi törzsi család lakta. Csak 3 gyerkőc volt otthon az ötből és a nagyi, aki szerényen bepróbálkozott pár kissé giccsesnek mondott nyaklánc eladásával. Z csendesen leült, megrohamozták a kutyák, én meg körbenéztem, volt nálunk pár csoki, amit a gyerekeknek adtam. Eléggé vadak voltak, kicsit játszottam velük, bújocskáztam, de az egyik pl egy vas szerszám fejével –amit hozzám akart vágni- igyekezett kitessékelni a pajtából vagy szobából, magam sem tudom milyen helyiség volt az. Majd miután nekilódultunk, Z megdöbbent arccal, kikerekedett szemmel rámnézett, és halkan csak annyit mondott „vazze...”. Mivel nekem nem az első ilyen élményem volt a mélyszegénységel találkozni, nem lepődtem meg, Indiában eléggé durva megtapasztalásaim is voltak, Z-nak viszont ez egyfajta beavatás volt ebbe a világba. Érződött, meg se kellett szólalnia, hogy cikáznak a gondolatok a fejében. Hagytam.
Csendesen, magunkba mélyedve sétáltunk ezután.

Egy utolsó csodás kilátás, miközben 2-3 kínai turista jött velünk szemben. Őket kocsival hozták ide talán csak a fotózás kedvéért, nem túráztak.

Lassan véget ért a dzsungeltúra, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk aznap is. Amikor megkérdeztem páromat, az együtt töltött 3 hetes Thaiföldi együttlétünkből mi tetszett neki a legjobban, a sokminden mellett ezt a túrát említette elsősorban...