Thaiföld, az ázsiai országok közül régóta a bakancslistámon szerepelt, ahogy Nepál és India is, ahol már jártam 2011-ben. Mert azt VALLOM, mindanyiunknak MÁS a fontos az életében.
Valamiért gyerekkorom óta, megmagyarázhatatlanul vonzódok Kelethez, ebből kifolyólag talán az sem véletlen, hogy a jógaoktatást választottam – vagy az választott engem? – hivatásomnak. De ez már egy másik fejezet...

Megvalósult álom

Párommal Tassal, 5 évvel ezelőtt ismerkedtünk meg, aki már élt itt Thaiföldön korábban 2.5 évet, egyik gyermeke is itt született. Így az emlékei, fotói, beszámolói alapján ízlelgettem, és még közelebb kerültem a thai kultúrához. Terveztük, majd egyszer megyünk… aztán teltek a napok, az évek, és a számunkra megfelelő időpont nem jött el. 

1999-ben (milyen érdekes, ez a dátum számomra is jelentős, akkor ismerkedtem meg a jógával, és a 9-es a személyes számom a születési dátumból kiszámolva), T kiábrándulva az üzleti világból, melynek rabja volt, felszámolta nyugati életét, sikereit, lemászott a ranglétráról és elindult a Spirituális világ felé Ázsiába, 5 évet utazott...
 
Egyik reggel magabiztosan úgy ébredt, hogy aztán aznap megvette az utazók bibliáját, így nevezi a Lonely Planetet, és azt mondta: „Ha megvan a biblia, akkor már tutira megyünk.” 
Ekkor még nem mertem ebben 100 %-ig hinni…

Aztán 2015 májusában elkezdtünk egy spirituális csoportos utat megtervezni Thaiföldre. Barátaink, Maja és András segítségével vezényeltük le a 21 napot, mert mi már voltunk együtt indiai és nepáli buddhista zarándokúton 2011-ben, de akkor én még utasként, szóval megvolt már az ázsiai beavatásunk, uhhh, ez is megérne egy misét.... :)
Meglepően olajozottan, egyértelműen mentek a dolgok, mintha az Égiek is azt szerették volna, hogy jöjjünk, itt az idő.

És most Thaiföldről írok, lassan már két hónapja itt élünk... Éppen tegnap hosszabítottuk meg a vízumunkat.

Elköszöntem jógásaimtól, távollétemben átadtam „gyermekem”, a Shiva Jógasziget további működésének a lehetőségét is. Már éreztem egy ideje, hogy máshol van dolgom… persze nagyon hiányoznak az emberek, a tanítás Pápán, rengeteget tanultam az elmúlt években szakmailag és emberileg is, de az élet sosem áll meg, és a jóga tanai mindenhol áramolnak szerencsére, ez a fontos! Itt is érdekes a 7-es szám, mert gyakran ennyi évente, ciklusokban változások történnek az életünkben (nem mellékesen jegyzem meg, T személyes száma a számmisztikában a 7-es, az én hiányszámom), valami meghal, vagy ugyanaz újjászületik, vagy egy teljesen új kezdődik. 7 éve alapítottam a jógaközpontot…

Elbúcsúztam Pápától, ahol felnőttem, és a kis lakástól is, ahol kb. 5 évet éltem, és ahová sok emlékem fűződik, már Budapestre fogok visszatérni Ázsiából. Változásokkal, elengedésekkel, tanításokkal hagytam magam mögött kis városomat, de Szüleim, Bátyám és Barátaim mindenhol velem lesznek, bárhová is sodor az élet :)
Messzire kitágítottam a komfortzónámat tudván, hogy életemnek egy új fejezete kezdődik…

Mert motivációra mindig szükségünk van! :)
Saját tapasztalatból, testközelből ismerem, milyen az, ha az ember eléri a céljait, netán megvalósítja az álmait. Mindenki képes rá!
Az, hogy most itt lehetek Thaiföldön, sokan nem tudják, mert nem erről számolok be, de lemondásokkal, "áldozatokkal" is együtt járt és jár a jelen pillanatban is, és persze nem minden zökkenőmentes itt sem...

De a lényeg, mi tudjuk, mi vezérelt bennünket, hogy Thaiföldre, Ázsiába jöjjünk. Tanulni szeretnénk, és ezáltal másoknak is segíteni.

Ami biztos, ilyen távolságról ismerszik meg igazán, ki a Barát, nemcsak otthon, és kiderül az is,  ki az, aki segít, ha éppen arra van szükség.

Nem gazdagon jöttünk ide... bár lélekben igen :)

Nem a drága, légkondis hotelokban lakunk (csak a csoportos utazáson volt erre példa, ahol pl. úszómedence is volt, de nem 5csillagos), néha közel 40 foknyi hőérzetben, hanem egy ventillátoros kis bungallóban (kb. 20 m² ) luxusok nélkül, hacsaknem a meleg víz és az angol toalett annak nem számít, ahol a hangyák, gekkók állandó lakótársaink, legrosszabb esetben eltévedt tenyérnyi pókok, akár kígyók is meglátogathatnak. Ja és dzsungel van a ház mögött egy kis folyóval, ami a kobrák lakóhelye... brrrrr... Számomra ez nem gond, hanem izgalom, minden felfogás kérdése, de bevallom van, hogy éjjel felébredek neszekre, és tág pupillákkal, füleimet hegyezve radarozok... :)

Itt éldegélünk a tengerparti kis kunyhónkban, de hamarosan észak felé veszzük az irányt:

Nem puccos éttermekben eszünk tripla annyiért, hanem utcai (van, akinek már ez meghaladná a komfortzónáját), olcsó, de ugyanolyan finom étkezdékben, bár mindent azért én sem eszek meg, sőt! :D Mellesleg nagyon élvezem, mert itt lehet igazán vegyülni a helyiekkel.
Bemutatom a mi 5csillagos éttermünket: :)

Amikor már nagyon ki vagyunk éhezve egy kis európai ízre, beülünk egy indiai étterembe pizzát enni, ez már húzósabb áron van :)

Nem fizetünk be drága trekkingekre, max csak olyanra, amit mi magunk nem tudunk megszervezni olcsóbban.

És van egy hatalmas ingyenes medencénk is, 5 percnyi sétára a resortuntól, wow :)

Valójában kevesebbet költünk, mintha otthon lennénk, és közben dolgozunk, szervezkedünk is, hogy az itteni kiadásainkat tudjuk fedezni.

Ami még fontos, jókor vagyunk jó helyeken, és feltaláljuk magunkat, kreatívan oldjuk meg a helyzeteket, főleg T profi ebben. Nem turistásan, hanem utazóként. Más! Az életreszóló élményekhez nem feltétlenül kell pénz. Asszimilálódni, ismerkedni, érdeklődni, kitárni, befogadni, elveszni az ismeretlenbe...

A körülmények, a helyek, a természet pedig tényleg paradicsomiak, minden amit megmutatok képekben, nem nagyzólás, hanem ez az itteni valóság, EZ VAN! És minden más egyéb kellemetlenséget kárpótol.

Ha valaki szeretné mindezt megélni, el kell rugaszkodni az otthon biztonságából, megszokásokból, lejjebb adni az igényeket (bár ez nem mindenkinek okoz problémát), ami nem olyan könnyű, főleg a korunk előrehaladtával. Valamit valamiért. Ki mit tesz, és miért. 

Nekem sem adatik meg minden, pl. amire már régóta vágyom, másoknak  megvan... Sosem hullott semmi sem az ölembe, megdolgoztam az eddigi eredményeimért, utazásaimért.
Sokszor földhöz vágott az élet, ugyanúgy, mint másokat, és még biztos kapok hideget-meleget, amik megedzik az embert ;)
DE! Minden nap egy új lehetőség, egy új kezdet,  és lépésről-lépésre haladunk utunkon, egyik lábat a másik után, vagy néha megtorpanunk, vagy hátrafelé megyünk, mindebből lehet senki nem ért meg majd semmit. Sebaj! A mi tempónk és célunk a lényeg, nem másoké.

„A bátorság nem mindig ordít. A bátorság néha az a kis hang, ami egy nap végén azt mondja:
– Holnap megpróbálom újra!” -Mary Anne Radmacher

Nem láthatunk bele senki életébe, és már kezdem megtanulni, mielőtt ítélkezünk, irigykedünk, megszólunk, leszólunk, beszólunk... :) előbb nézzek magamba... Ezt innét még inkább így látom, mint otthonról...

Sokszor nem is vesszük észre, hogy többnyire rajtunk múlik, mi az, ami megvalósul életünk történetében. Bezárkózunk a magunk által felépített falak közé, és nem látjuk, vagy nem akarjuk látni a kiutat. Ehhez persze célok is kellenek, kinek milyen, amikért érdemes tenni, küzdeni ha kell, és megtenni azt az ominózus első lépést.
Mertem nagyot álmodni (pedig a körülmények nem éppen a legmegfelelőbbek voltak), mert hiszek a csodában, hiszek az Életben, megéri!
Abban is hiszek, hogy van, amibe nincs beleszólásunk, és nem úgy történnek a dolgok, ahogy mi szeretnénk, talán ennek is oka van. Ehhez megtanulni fejet hajtani, alázattal elfogadni, és hálásnak lenni mindazért, ami éppen VAN...

2016. Január 9-én (itt is a 9-es szám újra) elindult a kis csapat a Mosoly Országába, összesen húszan, de erről a következő részben fogok írni...

Viki

Ao Nang beach, Dél-Thaiföld

„Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel.” -Márai Sándor