Vad Vízi Nők akcióban
Dunai kajakozásaink
Pár hete egy vad ötlet által, az utolsó pillanatban becsatlakoztam a csajok dunai kajakozásához. Bár ha jól emlékszem utoljára huszonéves koromban eveztem a Balatonon, szóval nem tudtam mi vár rám, de gondoltam miért is ne, megint a szabadban, vízben, jó társasággal, csak jó sülhet ki a dologból.
Dunakiliti felé vettük az irányt, ott egy kölcsönzőbe, ahol már előre le voltak foglalva az egyszemélyes kajakok. A nő kérdezte, voltunk-e már itt, rám nézett, mondja te igen, olyan ismerős vagy. Pedig nem, max csak a gondolataimban, vagyis álmaimban többször eveztem már vadvízen, és már ott is izgi volt. Amúgy a Tudatos Álmodás, Lucid Dreaming technikájával szinte bármire képesek vagyunk, mindenféle élményt átélhetünk, miközben alszunk...
Nem tudtam semmi konkrétat, csak bedobtam a táskámba a bikinimet, baseball sapimat, naptejet, enni-innivalót és kíváncsi izgalommal vártam a félvadvízi evezés kalandjait… hát kalandban persze megint volt részünk, egy 3 órás túrát választottunk, aminek kb csak a negyedét tettük meg, azt is 5 óra alatt… elmesélem, ezt hogy hoztuk össze…
A Vad Vízi Nők tagjai: Marcsi, Eszti, Viki
Nehezen indult a sztori, össze-vissza pakolásztunk, tollászkodtunk, kényelmesen ettünk-ittunk, kenegettük magunkat naptejjel… Lassanként aztán kiderült, hogy annyira azért nem voltunk felkészültek, mert a rutinos evezők vitték a kis vízálló hordójukat, amibe bepakolták a cuccaikat. Ránk néztek kb lesajnálva, hogy nekünk nincs ilyenünk?? Aztán kaptunk kölcsön egy vízálló táskát.
Megmutatták a kajakokat, érdeklődtünk, mekkora esély van arra, hogy kizúgjunk útközben. Mondja a csávó, hát ezzel a kajakkal művészet kiborulni, mondom hááááát, akkor lehet, mi művésznők leszünk és megdöntjük a statisztikát. Akkor csak vicceltem és nem gondoltam komolyan, hogy ez velünk megtörténhet…
Még el sem indultunk, de már a lábtartóval gondjaink voltak Esztivel, mert amikor beültünk, kipróbálni, kb mintha feküdtem volna, talán valami égimeszelő ült benne előttem, olyan távol voltak a kitámasztók. Ezzel is ment az idő, amíg megszerelték, Marcsi már rég bent ringatózott a vízben és várt…
Aztán végre mi is bekerültünk, első lépésben szoktuk a járművet, és hogy egyáltalán hogyan kell vezetni, manőverezni. Kicsit vegyes érzéseim voltak, mert annyira azért nem voltam magabiztos még.
Nekilendültünk, felfelé eveztünk először, elég nyugisnak tűnt a Duna, gondoltam eddig egész jó, sőt, kezdtem megszokni, és élvezni.
Hangulatok:
Aztán a térkép szerint letértünk egy csendes holtágba, ott kikötöttünk ellenőrizni, biztos jó helyen járunk-e. Eszti nézegetve a térképet rendkívül magabiztosan állította, hogy hát mi a Rudi ágban vagyunk és jó helyen, ne aggódjunk… Mondom felőlem bemehetünk és kipróbálhatjuk Rudi ágát, de lehet baromira nem ott vagyunk, hanem a másik irányban, ahogy Marcsi mutogatta nekünk, és átvette az irányítást.
Amúgy többször kikötöttünk, ahogy a túráinkat nyomjuk mostanában, lazán, élményre törően, nem a sportteljesítményre megyünk ilyenkor, just take it easy a mottónk.
Egyik ilyen partraszállásunknál természetesen ment a hülyéskedés, én pl jógáztam az evezőlapáttal, aztán úszkáltunk is kicsit, lehűtöttük magunkat. Marcsi addig fotózott és vigyázott a járműveinkre, de azért fura érzésem volt közben, mert nem tudni mi van a víz alatt, mibe akadok bele, és már mindenféle sztori lejátszódott a fejemben 1-2 mp leforgása alatt, és inkább kispuriztam a vízből… Bevallom eszembe jutott még Az anakonda című film is :D
Bal esetből jobb eset
Marcselló úgy gondolta, húzassuk őt, így behelyezkedett közénk a kajakjával, összekapaszkodtunk, mi a két szélen eveztünk Esztivel, és csorogtunk lefelé a folyón. Aztán egy forduló után kiszélesedett a Duna, nagyobb a sodrás és éreztem, szét kellene szélednünk, de olyan hirtelen történt minden, hogy pillanatok alatt már egy vízbe belógó fa felé sodródtunk, és esélytelen volt irányt váltanunk. Esztert kiszedte a fa a kajakból, ahogy nekimentünk, beesett a vízbe, én már azt néztem mikor fogok utána ugrani. De szerencsére feljött, prüszkölt, köhögött, és gyorsan belekapaszkodott Marcsi kajakjába, én meg minden erőmmel azon voltam, hogy elkapjam Esztiét, mindeközben sodródtunk lefelé… A többiek már előbbre jártak, és próbáltak kikötni, én tartottam a másik kajakot, ami közben megborult, kezdett süllyedni, és még nehezebbé vált. Kiabáltam csajok, bakker ez süllyed, ki kell kötnöm, mert baj lesz. Aztán kievickéltem a szélére, egyik kézben tartottam Eszti kajakjának a kötelét, vontattam magam után, a másikkal eveztem, aztán hirtelen sikerült elkapnom egy ágat, amibe belekapaszkodtam, és tartottam magam, uhhh. Gyorsan készítettem egy fotót, miközben várakoztam, az időmbe belefért :D Így nézett ki, én a bozótban és a süllyedő kajak:
Mindeközben a lányok is küzdöttek pár méterre lejjebb tőlem, utólag mesélték, hogy szegény Marcsi is megborult, beesett a vízbe, gondolhatjátok. Aztán a nagy menekülésben Eszti bikini bugyijának egyik fele beleakadt egy ágba, kibontotta a csomót, és félig leesett róla, ott szentségeltek. Persze akkor éppen nem jött arra senki, hogy segítséget kérjünk.
A csajok miután kikötöttek, a parton sétálva megközelítettek, átgázoltak csalánoson, gazon, bozóton, semmi nem érdekelte őket. Kellett a segítség, mert nem tudtam volna egyedül kiüríteni a vizet a süllyedő kajakból, ki sem tudtam volna szállni. Eszti remegett már a hidegtől, mi Marcsival hősiesen küzdöttünk, félig a vízben, közben többször elhasaltunk és víz alá merültünk, ahogy megcsúsztunk az iszapban, ráadásul a talaj sem volt egyenletes, hanem meredeken mélyült. Bele tellett egy időbe, mire sikerült a két kajakot kiüríteni, de olyan csapatmunkát végeztünk, hogy nagyon büszke vagyok rátok lányok, és hogy hiszti nélkül, harcos vad nőkként a vad vízben helytálltunk.
Úgy döntöttünk, már annyi idő elment, hogy inkább visszafordulunk ugyanarra az útvonalra, amin addig mentünk. Igen ám, de az erős árral szemben kellett megküzdenünk, tele örvényes területtel, na ilyenkor jól jött, hogy a jógától erősek a karjaim, mert jól bírtam. Mi Esztivel átverekedtük magunkat a nehezén, Marcselló meg belekerült egy örvénybe, és kb 10 percig egy helyben evezett, teljesen kifáradt, mi meg mint egy szurkolócsapat, bíztattuk, kiabáltunk, meg tudod csinálni, gyere kicsi lány, gyereeeeee!!!! És jött…jeeeee, ez a beszéd, kemény csaj vagy!
Aztán szép lassan csordogáltunk vissza a campinghez, megálltunk napozgatni, chillezni… így lett öt órás túra a háromból.
Többször hálát adtunk, hogy nem történt semmi komolyabb baj és megfogadtuk, hogy ezentúl jobban vigyázunk, mert nem játék, a veszély mindenhol ott van, résen kell lenni. Na ezért is szoktam mondani, hogy nem mindegy kivel veszünk részt ilyen tevékenységekben, főleg ahol néha ki vannak élezve helyzetek, de szerencsére most is belevaló emberekkel voltam. Eszter kicsit sem hisztizett, Marcsi meg annak ellenére, hogy alapból nincs vízbiztonsága, le a kalappal, ahogy kezelte a történéseket.
Ezek után rá egy hétre mi Marcsival ráértünk, és újra visszamentünk vasárnap, hogy végigmenjünk a túra útvonalon, merthogy a múltkor nem sikerült, és mert nagyon bejött a kajakozás, a történtek nem szegték kedvünket.
Természet:
Túra Marcsival
Mire odaértünk a kölcsönzőhöz, szakadt az eső és szürkeségbe borult a táj, dörgött, villámlott, elképzelhetetlennek tűnt abban a pillanatban, hogy aznap még evezünk… Mégis vártunk, hátha, hiszen az elmúlt kiruccanásainkkor is jó idők kerekedtek, megteremtettük, Marcsi már boszinak titulált :D
Ittunk egy kávét, közben többen is beöltözve, esőáztattan várták a messiást, hamár egyszer odamentek, legyen valami. Lám, egyszercsak elkezdett tisztulni az ég, kisütni a nap, és hirtelen nekilódultak az emberek, ahogy mi is.
Örömtánc, hogy kisütött a nap:
Kicsit más típusú kajakot kaptunk, mint a múltkor, jóval ingatagabbnak tűnt, viszont könnyebb volt egyenesben tartani, valamit valamiért, gondoltam. Tesztelgettem menet közben, hintázgattam, hogy hol lehet az a határ, amikor még bent tudok maradni, nem esek ki.
Gyönyörű, igazi vadregényes tájakon jártunk, néha picit eltévedtünk, közben az idő is borulgatott. Hihetetlen jó kint lenni és egybeolvadni a természettel. Manőverezni kellett a fák alatt, figyelni mindenre, nagyon izgi volt. Béke honolt, ahogy csendben eveztünk, többször leálltunk, és csak élveztük a jelent.
Egy kisebb csoporttal is találkoztunk, még kutyust is szállítottak, amikor látták, hogy fotózom, szóltak neki, hogy mosolyogjon, de szegény inkább sunnyogott. :D
Egyszercsak csorogtunk lefelé, és egyre erősebb hangot hallottam… Kissé félve kérdeztem Marcsit, hallod ezt a hangot, mi a fene ez?? Vagy hallucinálok? A víz egyre hangosabban duruzsolt már a fülemben, mit duruzsolt, morajlott, és rájöttem, hogy ez kb olyan, mint a Niagara vízesés hangja… na jó, kis túlzással. Aztán egyszercsak egy zuhatag jelent meg előttünk, kb ötven méterre tőlünk, hát egy picit meglepődtünk, és hirtelen vadul kezdtem megfordítani a kajakot, hogy én ezen tuti le nem megyek, erről nem volt szó, nem raftingra készültem. Közben már leforgattam a filmet, amiben én akkorát buktázok az ingatag kajakommal, kiborulok, minden rámesik, ott a fényképezőm, a cuccaink stb… na hát ez a jelenet és az adrenalinolyan erőt adott, hogy úgy elstartoltam ijedtemben, Marcsi nem győzött utolérni. Közben elkezdett szakadni az eső, én beparázva csak eveztem, végül kikötöttünk, behúzódtunk a fák alá, bár így is eláztunk, vacogtam már a hidegtől…
Elállt az eső, de inkább spuriztunk vissza, mert az ég eléggé sötét volt. A szél is felélénkült, küzdöttünk az elemekkel.
Egy ponton át kellett emelnünk a kajakot, mert másképp nem lehetett átkelni. Kicsit kikötöttünk, pedikűröztettünk a halakkal, ránk nyomultak.
Szerencsésen megérkeztünk egy nagy hajrázás után, és amikor le kellett adni az evezőket, táskát, mentőmellényt, az enyém nem volt meg… Agyaltunk, hol és mikor hagyhattam el, de nem jutottunk semmire. Sajnos drága kajakozás volt, mert hatezer forintba került a mellény, amúgy egy napra a kölcsönzés kétezer… Benyeltem.
Majd egy nagyon hangulatos, ismert magyar csárdába ültünk be a közelben, szuper finomat ettünk, levezettük a napot, ami megint egy csodás élmény volt. Majd mentünk tovább Pozsonyba…
Köszi csajok az élményt!
Szeretettel: Viki
2017. augusztus, Dunakiliti
